Délmagyarország, 1946. november (3. évfolyam, 246-270. szám)
1946-11-05 / 248. szám
9 £ L MAOVAKOK S Z A G DD 1946 NOVWMBBW S Szeged közkedvelt vaesorázóhelye a KIS KASS SBÉD Polgári árak. Zene: Szabadkai Háta Lajos Vacsora SPORT Döntetlen Pártéban! Badapest—Páris 2 : 2 (1:1) (Páris. november 4.) Vasárnap délelőtt 40.000 néző előtt folyt le a Páris —Budapest válogatott labdarugómérkőzés. Az első támadást a magyar csapat vezette, majd veszélyes párisi támadás következett, de a budapestiek elhárították a veszélyt. Ezután magyar nyomás alasult ki. A 16. percben Deák közelről megszerezte a vezető gólt. 1:0. Ezután francia ellentámadások következtek, ezek azonban nem vezettek sikerre. A kiegyenlítő gól csak a 44-ik percben esett. 1:1. Szünet után nagy iramban folytatódott a mérkőzés. Mindkét kapu több izben került veszélybe. A magyardk labdakezelése jobb volt és a játékosok gyorsasága is felülmulta a francia csapatét. A 22-lk percben Mike beadásából Deák öt méter távolságból ismét megszerezte a magyar csapatnak a vezetést. 2:1. De a 29-ik percben a franciák ismét kiegyenlítettek. 2:2. A hátralevő részben nagy harc fejlődött ki. de ujabb eredményt egyik fél sem ért el. Mindkét NB II-ő&s csapatunk győzött vasárnap Tisza—Ganz TE 1: 0 (i,': 0) Vasárnap «géflz nap vigaSsta'.anut huüotL <*r. tbo szegeden. A langyos esős időben meg igy i® mintegy 1000 néző jeicnt meg a vasutas-siaaíonban. A Tisza NB II.-ös csaoata nehéz mérkőzést vivott a Ganz TE elten. A ittyatco®. saro® talajon a két •cchnlka® együttes, inkább küzdött, mint Játszott. Állandóan a vasutasok voltak fölényben e® a szögietek sorozata után Bakos egy ujabb szögictrugás&c Fáskerti góllá értékesítette. 1:0. A második félidőben is a fisz"" n tönbec támadó, de a Ganznak is van néhány helyzete. MCgérderiieit szegedi győzelem született. A Tiszából Papp nyugalma, Vörö®. Baioghi és Fáskerti jó játéka íeiszett. A Ganz lelkes együtteséből lőtcg a vedciem emelkedett KI. A gyenge fizikumú fővárosi csatárok nem noidoguitak a Tisza védelemmé' SZEMBEN. D.ScMTE—Gyulai TE 4:3 (21 A Hunyadi-téren 19 Szép számú néző gyüü egybe a másik szegedi NB !T.-ö3 mérkőzésre. A D.SzMTE «zuttai jo játékkai rukkolt ki e® reiencetni igyekezett a Békéscsabán Pénteken elszenvedett vereségét. Az eiso félidőben már az 5. percben Hétesi egyéni játokká' megszerzi a vezetési. Ezután mezőnyjátékban többet támadnak a Munkások.. A 15. percben Honti jö lövése a íécröi ftipattan es a szorongatott gyulai kapus a saját hálójába öklözi a labdát, 2:0A félidő végén Bokor rossz kifuta®a utan javítanak a vendégek, 2:1A második félidőben ugyiatszik a gyulaiak l- magukra találnak, mert szamtaian formás es veszélyes táma. dást vezetnek es sikerűi is Bal«ázs révén az egyenlítést megszerezniük, 2-2. A szegediek ezután erős iramot diktálnak e® eiöbb Majoros, majd a kitűnően jatszo Szekeres szögiecrugaBábői Buda II a gólszerző, 4:2. Ezután kiegyenlített tesz a jatoK es. a könnyeimüsködó nazai vedeiem jovoitábói 4 3-RA ®zepit«nck a vendegeit. Ezután vég® u> a mérkőzésnek. A Munkasok 30 közepes jatékkai megérdemelten szerezték meg u gyözeimet. A védelmüknek azonban tovább icen javulni Szekere® (a mezőny legjobbja), Hetesi, JHonti és Palatínus jatekav dicsérhetjük m®g. A GyTE Jői küzdött. Déikeröleti labdarugó eredmények /. osztály: SzAK II.—Rendőrség 7:1 (2:1). A felerősített SzAK II. könnyen győzött. A mérkőzést a Rendőrség meg. óvta Kákái játékvezető érdekeltsége miatt. — Móraváros—BTK 8:0 (3:0). A móraváros elsöpörte a battonyaiakat. — Toldi—MMTE 1:1 (1:1) A Toldi fölényét nem tudta gólokra váltani. — UMTE—Rákóczi 5:1 (2:1). A lelkes ujszegedlek jó játékkal fölényesen győztek a szőregi oroszlánbarlangban. — DFC—SzATE 2:2 (2:2). Dorozsmáról erős küzdelem után pontot hozott haza a SzATE. — HTVE—SzFIE , 11:0 (6:0). A gyenge SzFIE Szegeden is katasztrofális vereséget szenvedett. — HMTE —Postás 7:0 (4;0). A HMTE otthonában nagyon tud. — II. osztály: SzEAC—Rákóczi II. 4:0 (1:0), Barátság—SzATE II. 1:0 (1:0). Móra II.—Szikra-MaDISz 3:2 (1:1). A II. félidő 40. percében verekedés miatt félbeszakadt. Tűzoltók—DFC II. elmaradt. Kiszombori AC—Makói Vasutas OrO. — Ifi bajnokság: SzAK— MVSE 7:0 (1:0). A SzAK ifi pontveszteség nélkül vezet a tabellán. SzATE— DFC 4:3 (3:0), HTVE—SzFIE 12:1 (7:0), SzEAC—HMTE 8:2 (5:1), UMTE—Rákóczi 5:l (4:1). Csonkaforduló az NB l.-ben. Vasárnap az NB l.-ben csonkafordulót játszottak a csapatok. Az eredmények a következők: Győij ETO—Testvériség 4:0 (2:0), Csepel—Dorog 6;1 (3:1), Pereces—Debreceni VSC 3:0 (0:0). A SzAK választmányi ülése. A SzAK kedden délután fél 5 órai kezdettel az egyesület Kis Dávid-palotai helyiségében választmányi ülést tart. A vezetőség kéri a pontos megjelenést az ülésre. KO»áriabda. A szegedi p0stás TE 38:33* (15:20) NB I mérkőzés. Nehéz küzdelem után a szegcdi Postások hajraban nyertek. Szombaton meg a következő eredmények voltak: SzEAC -Postás II. 43:41 (20:20), SzEAC-. Postás női mérkőzés 12:7 (6:3). Mindkét mérkó'zésen edzésjellegű játéi; folyt. t MMABMEHMMO SZÍNHÁZ Q MŰVÉSZÉT Anday Piroska; Carmen A színházi iroda közli: A bécsi Staatsoper magyar származású világhírű énekművésze, Anday Piroska szerdán este a Nemzeü Szinház színpadán lép fel a Carmen címszerepében. Ez a művészi esemény valóban; pirosbetüs ünnepe az operai évadnak. Anday Piroska kivetoies szépségű hangja, magasrendű énekkulturája, drámai játékkészsége és magával ragadó temperamentuma már pályája legelején sejttették az operai színpad kivételes primadonnáját. Amint Jeritza Mária a szoprán-szerepkörben, ugy. Anday a drámai mezzo területén minden feladatnak tökéletesen megfelel, képességeinek valóban harmonikus összességével. Akár az Amneris királynői jelenségére gondolunk, akár a Carmen buja érzékiségü dallamaira, mindezeket az átélés hevében ragyogóan vetíti eLénk a nagy művésznő. Anday Piroska nemcsak az opera, hanem a dal világában is otthonos és talán nála bizonyítható a legtökéletesebben az a zenei felfogás, amely a muzikális kultúra megszerzésére elsősorban a dalt ajánlja és ezen keresztül jut az opera világába. Anday Carmenját Bécs és Budapesten kivül Európaszerte ism-.rifc és most alkalma nyílik Szeged műértő közönségének arra, hogy ezt a nagyszerű alakítást szemtőL szembe lássa. Anday színészi skálájának egyformán megfelel a drámai kitörés, a szenvedélyes hang, valamint a lírai ellágyulás. A Szegedi Nemzeti Szinház művészegyüttese teljes becsvággyal készül erre az ünnepi előadásra, amelyen méltó keretet kíván adni Anday Piroska nagy művészetének. A szegedi szereplők közül Mercedes szólamát először énekli Turján Vilma, aki csak a minap aratott komoly sikert a Háry János örzséjével Morales szakaszvezető szólamát ezúttal először szólaltatja meg Bágyoni Géza, a Nemzeti Szinház egyik uj baritonja. A többi szerepben a tavalyi színháznyitó együttest hallia a szegedi közönség, élén Hidy Franciskával, Simándy Józseffel, Érdy Pállal, Pogány Zsuzsával, Gaál Józseffel, dr. Sikolya Istvánnal és Nádas Tiborral. Az előadást Vaszy Viktor igazgató vezényli és Abonyi Tivadar főrendező rendezi. PARIHIREK r y E heti pártnapok elmaradnak. Keddtii este féi 7 órakor kerületi e* üzemi ifjúsági megbízottak ertekezlete Arany János-utca 2. sz. alatt. Kedden délután 5 órakor propagandavezctök ertekezletet tartanak Arany János-utca 2. sz. alatt. 7-én, csütörtökön este 5 órakor a Kálvin-tér 6. szám alatti székházban középiskolás értekezletet tartunk. Minden középiskolás elvtárs jelenjen meg pontosan! Szakszervezeti hirek A7. édesipari munkások szakszervezete november 5-én, kedden délután 4 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székhazoan. Munkakönyvet e® szakszervezeti tagsági könyvet mindenki noz- a magavat. A könyvkötömunkasok szakszervezete november e-an, szerdán deiutan 4 órakor rtna®® navi caggyuiest tart a Hétvezér-utca 9. szam alatti Munkásotthonban. A roaraszmunkasok szakszervezett november 6-án. szerdán déiután 5 órakor vezetőségi uiesi tart a szakszervezeti szeknazban. Az orvosi tagozata a Magyar—Szovjet Művelődési Társaságnál; kedden, november 5-én délután 6 orakor a szakszervezet jj.eiyisegét>en tartja meg aiakuiö közgyűlését, meiyre a rarsasag orvos tagjait e® a toooi orvosokat meghívja a vezetőség. A mérnökszakszervezet ítjusagi tagozata nov«mber 5-én, kedden déli 12 órakor a vegyiipari középiskolában »A tej é® tejtermékek vizsgálata* cimm'ei eiöada«t tart. vendégeket szívesen látunk. RADIO KEDD, november 5. 6.30: Falurádió. 6.45: Reggeli torna. 7.00: Hirek, műsorismertetés. 7.20: Az áttelepítési kormánybiztosság" közleményei. 7.30: A Magyar Zsidók Országos Társadalmi Szövetségének ájtatos félórája. 8.00: Anyáknak gyermekekről. 8 Óra 15: Orosz hanglemezek. 9.00: 1. hon véd kerületi zenekar. 10.00: Hirek. 12 óra: Déli harangszó, hirek. 12.15; Antal György harmonikázik. 12.40: A népi képes beszéd. 13.00: Hanglemezrevü. 13.45: Helyszint közvetítés az egykori királyi várból. 14.00: Hirek. 14.10: Vöröskereszt-közlemények. 14.20: Blbo Olga és Putnoki Gábor énekel. 15.00: Szövetkezeti negyedóra. 15.15: Rádióiskola. 15.55: Műsorismertetés. 16.00; Hírek. 16.10: Budai Mária magyarnótákat énekel. 17.00: Párthiradó. 17.20: Vülámhiradó. 17.30: Zempléni Kornél zongorázik. 18.00; Hirek. 18.05: Vöröskeresztközlemények. 18.15: Hanglemezek. 18 óra 30: Világhiradó. 18.45: Rádiózenekar. 19.30: Falurádió. 20.00: Hirek. sporthirek. 20.20: A tüz varázsa. 21.20: Az októberi forradalom története. 21.39: Hanglemez. 21.40: Angol nyelvoktatás 21.50: Hirók és krónika oroszul. 22.00: Hirek. 22.20: Szórakoztató orgona muzsika. 22.30: Műsorismertetés. 22.35: Vöröskereszt-közlemények. 22.45: Székelv Mihálv énekel. 23.10: Hirek angolul. 23.20: Hirek franciául. 23.30: Operarészletek. Budapest II. 20.00: Ravel: F-dur vonósnégyes. 30 óra 30: A rádió szabadegyeteme. 21.00: Hirek. 21.15: Közvetítés a Casanova kávéházból. 22.15: Szórakoztató lemezek. Menü hússal (3 fog'Ü 4*20 forint a Központi Tejívöban Apróhirdetések GYAPJUKÁRTOLÁST, fonást vállalok. Üstökös-utca 3, emelet. 14—15 EVES kisleányt gyermek mellé keresek. Takarítást napszámba vállalok. Apponyi Albert u. 19, házmester. ALKALMAZUNK férfi- és női munkatársakat családvédelmi akciónkban megadott cimek látogatására fix és jutalék mellett. Ugyancsak alkalmazunk óvadékkal fiatal pénzbeszedő altiszteket. Jelentkezéseket írásban „Magas jövedelem" jeligére a kiadóba. IDŐSEBB asszony könnyebb munkára tanyára is kimegy. Újlaki János Attila-utca '4. I KÜLÖNFÉLE I Retortaszén minden mennyiségben kapható viszonteladóknak is, (Vitéz-) Partizán-utca 28. SieaMbéL Paprikakikészitök figyelmnkfi I Adóbevallásuk kiállítása ffltuB ! végett feltétlenül jelentkezzenek a tisztviselőnél nov. hó 8-ig. MAYER LUJZA iskolájában uj kezdő és haladó nappali és esti gyorsírás! és gépirási tanfolyamok kezdődnek. — Jegyzeteik másolását gépírással vállaljuk. Ipartestületi székház. BUDAPESTI müstoppoló beszövései kifogástalanok. Szolid árak. Koronautca 5. szám. KÖLTSÉGMENTESEN rendbehozok, helyreállítok bombasérült vagy lakhatatlan házakat, üzlethelyiségeket. Tud.: Daróczy-iroda, Rákóczi-tér. BÚTORT lehet beraíktározni „Száraz belvárosi szoba" jeligére. IGAZOLVANY-fényképeket leggyor. sabban, legolcsóbban Simonyi-fényfcépésznél készülnek. Széchenyi-tér 8, Korzó Mozival szemben. í LAKÁS I SZÉPEN berendezett különbejáratu bútorozott szoba kiadó. Kossuth Lajossugárut 19, I. em. 2. ajtó. ÜZLETHELYISÉG a Belvárosban a legforgalmasabb helyen átadó. U. o. négykerekű kézkocsi, női kerékpár, pokrócok eladók. Püspök u. 12, Pósa L.üzlet, KÉTSZOBÁS összkomfortos szegedi főbérleti lakásom elcserélném hasonló budapestivel. Ajánlatokat ..Aeonual" jeligére. HÁROMSZOBÁS komfortos lakás kiadó. Főbérleti lakását jelentse be, jól kiadom. Lakásügynökség, Kölcsey,u. 10 BELVÁROSBAN egy bútorozott szoba két ággyal, konyhahasználattal -kiadó Feketesas u. 10, Miklósné. BÚTOROZOTT szoba fürdőszoba-. zongorahasználattal 1—2 személynek kiadó. Sezlón eladó, özvegy jeligére. ELCSERÉLNÉM uj szegedi 1 szobás komfortos lakásom jószágtartással, városi lakásért. Érdeklődni: Somogyitelep IX. u. 539. EGY jókarban levő varrógép és férfikerékpár eladó, öthalmi ut la. 2+1-ES rádió 200 forint, bútordarabok olcsón eladók Mangit u. 28. földszint 2, udvar. KŐSZENET veszek Hétvezér-utca 45. sz.. Értesítést a levélszekrénybe, kaputól jobbra. ÜZEMKÉPES másféltonnás vidéki teherautó eladó. Megtekinthető kedd reggeltől szerdán 10-ig Vadász u. 4. POLITÚROS rekamié huzat nélkül és szép konyhabútor olcsón eladó Csaba u. 36, Ü2let. EGY irodai és egy táskairógép megbízásból olcsón eladó. Dáry-gépáruház, Kis u. 3. FINOM kölnivíz dekája 1.80—2.— forint. Nemecz György-drogéria Tiszai Lajos-körut 38. KÉT szekrény, 4 szék, fekete férfi télikabát, használt cipők eladók Brüszszelinkörut 23. ELADÓ háromajtós tükrös szép garderob szekrény. Somogyi-utca 11, I. e 5. szám. 3-fl-ES törpeszuper Orion-rádió alkalmi áron eladó. Délvidéki 'Áruház Tisza Lajos-körut 48. ÖT háromhónapos malac eladó. Fonást, kártolást vállalok. Szaivmazi u. 6. PERZSABUNDA kifogástalan állapotban eladó. Cim a kiadóban. TENYÉSZKECSKÉK eladók Pulcutca 18a. Felelős szerkesztő: GÁRDOS SÁNDOB Felelős kiadó: KONCZ L'ÁSZLÖ. Kiadja: HÍRLAPKIADÓ KFT Szerkesztőség: Jókai-utca 4. Telefon: 493 és 103, nyomdai sswtestettőség (este B órától): 679 Kiadóhivatal: Kárász-utca 9 Telefon: 323 A HÍRLAPKIADÓ KFT NYOMÁSJ