Délmagyarország, 1946. október (3. évfolyam, 219-245. szám)
1946-10-08 / 225. szám
2 DELMAGVARORBZAG KEDD, 1946 OKTÓBER 8. A Kommunista Párt október 6-iki gyászQnnepéiye (Sreged, október 7.) A Magyar Kommunista Párt Briváro® I. szervezetének rendezésében október 6-an a Kálvin-fciri székház nagy termé Den. emlékest voit k 4S-a® szabadsagmártírok emlékére. Az emlékbeszédet Daniéi György rivtárs tartotta, aki rámutatott a Szabadságharc jelentőségére é® késői kihatásaira. A nemzet ®zabad®ágszerewetének legértékesebb és legicicmtőhijgtfejesebb küzdelmeként emlékezett ru«g a 48-as harcokról. Dánie/eivtár® felmondta, ez a küzdelem azért vot »«tiés„ mert szervezetien munka® é® porasztoSztáúyai kellett "megvívni. Atértékéivé a szabadságharcot, megállapította, ma őriáöi fejlődésnek vagyona a rt-szesci ts minden adott«aggai rendckezünk, hogy a nemzet szamára biztosítsuk azt a szabadságot, amiért 43-as hőseink az életüket adtak. Az emlékeste, yersényi Ida, a Sze. gfetü Nemzeti Szinház művésznőjének szavalata • vCzette be, akinek ez vott ®zege<n bemutatkozása, versényi Mö kivetem színészi kvalitásokról «ett Bizonyságot, a mu»or befejező ®oma Epsten Ferenc jói elmondott szavaiata volt. Rendelet a laurea almae matrls" doktorráavatásrdl ((Budapest, október 7.) A vaiiasé® közoktatásügyi miniszter errendete, hogy azo' aí a hallgatókat,, akik a tudományegyetemen valamennyi szigorlatot kitűnő minősítéssé, tei*ét ie és a doktori értekezletüket ti® kitűnőre minősítették, ünnepélye® Tormában „Sub iaurea almae matris* kei* doktorra avatni. Viláfrürutaxás! (Páris, október 7.) A világiiruttazás problémája nagy helyet foglal el az angol lapokban. Valamennyi lap többhasábos cikkben számol be arról, hogy Ixmdonban 59 fiatal tudós, az interplanetáris társaság tagjai, kidolgozták a világür-utazás lehetőségeit. Megkönnyítették a Rnittiiftn való beutazást (Budapest, október 7.) A budapesti román képviselet hivatalosan értesíts az érdeklődőket, hogy a R0niafitaba vaiő beutazást megkönnyítetnék Október l-tői kezdve a szaoaXyos uticvéire a vízumot a budapesti román képviselet a szövetséges clienőrző bizottság engedélye alapján nzonnai kiadja. Az érvényes útlevéllel és a szövetséges ellenőrzési bizottság feugedéiyévei jelentkező utasoknak minden kedden, csütörtökön é® pénfteten a beutazási engedélyt a román követség épületében, Budapest Hgran»zky-utca, azonnai kiadják. Ma érkezik Szegedre a MaDISz sfaffététa (Szeged .október 7.) A magyar Ifjúság egységszervezete a MaDISz n. kongresszusát tartja Budapesten. A kongresszusra a környező orszagokböi I® e jönnek az ifjúsági szervezetek küldőt tej. Rorrvania az «urópai if)usag összefogását jelképezendő «a aikalombó© stafétát indit Magyaroruzágra. A román staféta utolsó tágja ma fut be Szőrcgre. ahonnan a szőregi MaDISz futói folytatjak a stafétafutást A szöregiek futója l óra köriii érkezik Szegedre é® a Széefcenyi-téren ünnepi külsőségek között fogadjak. Szegedről a szegedi MaDISz Viszi tovább a stafétabotot Kiste*fclg. I 1 1 BELVÁROSI MOZI % Kedden és szerdin utoljára A rejtélyes asszony az i galimk filmje. Vigyázz! Jön az flrizomi vadmacska 4, ha o n iegv d 6 lé 8 l/proc Páiar- tandók vagyunk együttműködni WCICJ reiCI. a Kisgazdapárt parasztjaival, de nem az ügyvédekkel, tőkésekkel és bankárokkal m (Orosháza, október 7.) Orosházán nagygyűlést tartott vasárnap a. Nemzati Parasztpárt. A nagygyűlésen mintegy 10 ezer főnyi tömeg vett részt és hallgatta meg Veres Péter másfélórás beszédét. Beszédében ismertette pártjának álláspontját a kül- s belpolitikai kérdésekben. Beszéde elején röviden érintette a belpolitikai válságot, azután áttért a földreformmal kapcsolatos kér. désekre és bejelentette, hogy a kiosztott földek 70 százaléka mérnöki munkálatok alatt áll. Az ősz folyamán befejeződnek a telekkönyvezések. Azt akarjuk — mondotta —, hogy a magyar w nép életjogát éppúgy ismerjék el, amint mi elismerjük más népekét. A Nemzeti Parasztpárt, radikális, sőt ha ugi tetszik, forradalmi párt. Hajlandók vagyunk együttműködni a Kisgazdapárt paraszttagjaival is, de csak a parasztokkal és nem az ügyvédekkel, tőkcsekkel és bankárokkal. Tegyük jobbá a demokráciát — fejezte be beszédét a közönség nagy tapsai között Veres Péter —•. hogy tiz év múlva virágzó, müveit, egészséges és szabad nép gJzdag országa legyen Magyarország. Augusztus 24 óta nem kapták meg tiszteletdíjukat a szegedi népbirák Méltatlankodó néphiró-kűldSttség a polgármesternél ((Szeged, október 7 ) A szegedi néobirák küldöttsége jeient meg hétfőn délelőtt dr. Mecsér József elvtárs, a népüsyészség vezetőjével az élén Dénes eivtar® polgármesternői. A küidöt ssg tagja: meglehetős méltatlankodó hangon mondották ei a polgármesternek, hogy a szegedi népbirák augusztus 24. óta nem kapták meg tiszteletdíjukat, noha már számos esetben beadvány utján é» táviratilag t® megsürgették az igazságügyminíszt ríumban, valamint a pénzügymíntaztíriumban. Fejenként 150—200 forint tiszteletdíj jar az elmaradt időre egyegy népbirónak. összesen muitcgy 6000 iörintrő' van szó. A küldöttség Azt kert4 Dénes eivtái«tói. hogy amig öszteietaijuK megérkezik a minisztériumból, a város eiő(egezze ezt az összege© a népbirósagnak, hogy az ki fizethesse Járandóságukat. Hivatkoztak ra, hogy erre a törvény módot a a é® Makón, Hódmezővásárhelyen" hasonlóan jart et a hatóság. A po'garmeter közölte a küldöttség tagjaival, hogy ez az eljárás szabálytalan lenne, tehát nem járulhat hozza az összeg előlegezéséhez. Azt Canacsolta tehát, hogy a népbirák adják b« írásban kérelmüket a közgyüiésh*z. Megígérte a po'gármesüer. hogy a kérelmüket az október 30-an megtartandó közgyűlés elé terjeszti. Ez ai igazi aprómunka? A tápéi kommunisták segítik a szegény parasztságot mindennapi gondjuk megoldásában (Szeged, október 7.) Az MKP tápéi a tápéi kommunisták helyes úton szervezete kicsiny, szerény házban székel, mégis jelentős központja a falunak. Idejön a szegényparaszt bajával, gondjával és nincs olyan ember, aki felé ne nyújtanák a kommunisták segitő kezüket. Visszaélések voltak a malomban, a kommunisták nyilvánosságra hozták, n pes küldöttséget vezettek a malomba s elérték: azt, hogy a szegényparaszt sok gondja, baja mellett ne legyen kénytelen elszenvedni a malom visszaéléseit is. Baj és panasz van. elég: 600 mázsa vetőmagot igényeltek és csak 75-öt kaptak. súlyos sérelemnek tartják, hogy ugyanazt a búzát, amit 37.20 forintjával adtak be, 48.50 forintért kell viszszavásárolni. A minőségi vetőmagért pedig 56 forintot kell fizetni. Ezúton hívjuk fel az illetékesek figyelmét erre a sérelemre, lehetetlennek tartjuk, hogy a Futura és a jelvásárló kereskedők ilyen összegeket keressenek az aszálykárosultak vetőmagján. További súlyos sérelemnek tartják, hogy a csumás kukorica és a morzsolt kukorica közötti különbségként 40 százalékot állapítanak meg. a beszolgáltatásnál. Ez egy régi Futura-átaiány, amit még ma js alkalmaznák. Tápéi szervezetünk akciót indit, hogy a különbséget ezentúl 25 százalékban állapítsák meg, mert ez felel meg az igazságos aránynak. Tápéi szervezetünk vezetősége igazi kommunistákhoz méltóan a falu népének mindennapi apró bájával törődik. Elhatározta, hogy akciót indit, hogy azoknak az iparosoknak számára, akik pusztán a mesterségükből megélni nem tudnak és az iparuk mellett régebben is földmüveléssel foglalkoztak, legalább 400 négyszögöl földet adjon a Földbirtokrendező Tanács kerti művelés céljára. Elhatározta a tápéi kommunista szervezet, hogy felhívják a lakosságot a traktorral való mélyszántáshoz jelentkezésre. hogy az őszi munkálatokat minél előbb be lehessen fejezni. Annak következtében, hogy a rendőrparancsnokságot megszűntették, igen elszaporodtak a. lopások és betörések. Elhatározta a pártszervezet vezetősége, előterjesztést tesz a Nemzeti Bizottságnak, foglalkozzon a kérdéssel s addig, mig a biztonság újra helyreáll, önkéntesekből utcai őrséget szervezzenek. játnak. Igy kell dolgozni a népért s a falu lakossága hamar rá fog jönni, hogy kik az igazi vezetői a népnek, azok-e, akik állandóan izgatnak és fenyegetőznek és Zadraweez püspök illegálisan kiadott védőbeszédét terjesztik, vagy nődig azok. akik a nép mindennapi apró gond ián való segítést fontosabbnak tartják minden politikai zavarkeltésnél. Mii nemcsak szónokolunk a népnek. de dolgozunk is az érdekében. 0 Magyar-Sioviet Mllvtlőrtéfl Társaság szegedi vasutas tagozat tnaV Iflubavatá Ünnepélye ((Sz,eg«a. október 7.) A MaervanSzovjrii Muvrtőd"Si Társaság szegedi csoportjának vasutas taeozata e áű jói sikerült házi ünnepség keretében tartotta meg az üzfetveze+őségi énüKttátit levő megnagyobbított kubhe'ylSégenCk és olvasótermének felavatását. A vasuta® tagozat elnöke Gyöngyösi József elvtárs üzletigazgató felavató beszédében hangsúlyozta, hogy a szegedi üzemek közül elsőnek a MAI bocsátottt klubhelyiséget a MSzMT. vasutas tagjainak rendelkezésere; tette a különböző pánszláv mozgaifontoseagu céljaira való tekintettel, hanem azért is, hogy a vasutas dolgozóknak párt- és rangkülönbségeket! felülemelkedő egységét, közö® kulturális munkáját elősegítse. Az eifiokt megnyitó után Dániei György elvtárs tartott előadást »penvégeti-e pánszíáv veszély a magyarságot?© cimmei. Történelmi visszapillantást vetett a GziáVság ÖS germánság évezrede® harcaira és ismertei tte a kü'önböző pánszláv mozgalmakat. Kifejtette, hogy a Szovjetunió megalakulása óta pánSzjav mozgalom és veszély nrin létezik. A Szovjetunió alkotmánya nem tsmer nemzetiségi elnyomást, sőt azt kívánja s ezt keheién beiüi meg is valósította, hogv minden nép, még a regkisebb ís, saját önálló nemzeti elPtSl élje. A nagysikerű ciőadá® után a vasutasok nagy örömmei vették birtokukba a köuyv«kkei, újságokkal és folyóiratokká. dúsan fefszereic klubhelyiséget. r * tó' Pettetigú Rovó Szilveszter a kiskirály A Kisgazdapárt egv ik jellegzetes figurája Rovó Szilveszter, aki nyúzza a parasztot, hogy gazdagodhasson. A felesége nevén kereskedői iparjogosítványa van s ezt nagyon ügyesen ki iá használja. Amikor például tojást vesz, a kirakodásért helypénzt szed a parasztoktól, a 10 filléres tojást így ® fillérrel fizeti ki. Igy szerzett négy házat, meg négy hold földet. Most vett még hozzá 15 holdat. Azt irja a Szegedi Kis Újságban ez a Rovó Szilveszter, hogy „mindenütt igazságosan osztották el a földet, csak éppen Várostanyán nem. Ez „érthető" idézi — hiszen Várostanyán a Kommunista Párt titkára hyilasvezér volt. Holott az igazság az, hogy Rosenberg László elvtárs munkaszolgálatos és internált volt s mint zsidót deportálták. Azt tehát, hogy ő nyilasvezér volt, csak olyan ember állíthatja, aki szándékos ferdítéssel demagóg módon hangulatot akar kelteni az igazság rovására. Bezzeg, ahol ő osztotta a földet, ott azzal dicsekszik Rovó úr, hogy 13.000 holdat osztott szét kisemberek között. Ezt ismerjük! Ebből a. 13.000 holdból csak 120 nincstelen család kapott egészen jelentéktelen, területet, de azt is milyen elosztásban. Tiz-tizenkét tagu családok 5—10 holdat kaptak, a négy, öt, hat, hét tagunk pedig 1—2 46 holdat. Egyetlen nagy családot sémi elégítettek ki az 5 plusz 2 számarány szerint. Ezzel szemben minden, úri bérlő a megengedettnél több földhöz jutott, akkor amikor mintegy 150 nincstelen család egy talpalatnyi földet sem. kapott. Ezeket .,áttelepítésre" szánta Rovó. Jellemző az igazságtalanságokra. hogy a központi földigénylő bizottság egészen felületes átvizsgálás után is 250 hold földet vett vissza az úri bérlőktől Vannak azonban még különb dolgai is Rovó urnák I A háborús és népellenes bűnökért elitélt. Széchenyi István földjét testvérének, Széchenyi Lajosnak adta. Ez a lakkcipős kisgazda azután azzal hálálta meg 'a nemzet „ajándékát", hogy a földből 20 holdat parlagon' hagyott. De közvetlen szomszédjának. Biró János kereskedőnek is juttatott földet és a foglalkozási rovatban egy kis csalással földművesnek tüntette fel. Pulai Antal szívesen művelte volna a Széchenyi által parlagon haeyott húsz holdat, mert Pulai tizenkét gyerekre csak 10 holdat kapott Vagy Szűcs Géza, aki közvetlenül a Széchenyi-birtok mellett lakik nyolc tagu családjával s teljesen föld nélkül maradt. Miért akarja Rovó úr a nagy honmentő ezt a családot mindenáron kitelepíteni Kisszállásra? Talán csak nem azért, mert nem kisgazdapártiak? De lehetne még folytatni a felsorolást. Ludvig Istvánné hetedmagával szintén nem volt kedves Rovónak s őt sem juttatta földhöz. Ludvigék a bajai műút árkában laknak a Kiss Ferenc-erdő sarkán egy nyomorúságos sárkunyhóbao, a gyerekek még ma is meztelenül járnak. Annyi bizonyos, hogy annyi elnyomott parasztot, mint itt van, csak a Dunántul némely vidékén látni. Legnagyobb elnyomójuk Rovó Szilveszter, aki rossz, pártos földosztást csinált s a tetejébe még állandóan föld eivevéssel, polgármesterbuktatással, a kommunisták eizavarásával s más ilyen mumusokkal fenyegeti a parasztokat, akik kitartanak a Kommunista Párt mellett. Miért nem váltotta' már le ezt a parasztnyúzót a nincstelen parasztok nyakáról az Országos Föl-dbi rtokrcndcző Tanács? Királyhalom, Átokháza nincstelen parasztjai verejtékükkel, vérükkel őrizték a magyarságot. Túrták forró napon., szakadó esőben a homokot az uraknak! Most mégis kitelepítenék őket Rovó Szilveszter és sötétmultu reakciós úri társai! Igazságot kell keresnünk a földosztás terén! Újra kell vizsgálni a földosztást az úri parasztoknál! De csak olyan bizottság oszthassa újra, amely valóban nincstelen parasztokból áll. Bedő Kálmán. Bőrkabátok javítása, alakítása, vízhatlan festéssel készül Caordáa bőrruha készítő mesternél, Szent Mi lósutca 7, Felsővárosi-templom mögött