Délmagyarország, 1946. október (3. évfolyam, 219-245. szám)
1946-10-04 / 222. szám
2 DÉLMAGYABOBSZAG PÉNTEK, 1946 OKTÖBEK 4. Nagyszeged kommunista dolgozói készen állnak a kongresszus kitűzött céljainak megvalósítására Komócsin Zoltán elvtárs beszéde az MKP IH. kongresszusán A kongresszus megválasztotta az aj központi vezetőséget Az MKP HU. kongresszusán Nagy ,-zegcd kommunista dolgozóinak nevében Komócsin Zoltán elvtárs szólait fel ós a következő beszédet mondta el: — A nagyszegedi pártszervezetek harcos üdvözletüket küldik és eredményes, jó munkát kívánnak a kongresz szusnak! Nagyszeged kommunistái töretlen egységben állanak központi vezetőségünk és pártunk szeretett vezére, Rákos; Mátyás mögött. Engedjék meg, hogy néhány mondattal megvilágosítfc-uk, rni a helyzet Szegeden, másrészről tolmácsoljuk az egyszerű párttagok, kisemberek véleményét a politikai helyzetről. A szegcdi gyárakban és üzemekben, különösen augusztus elseje óta a termelés állandóan emelkedik. A teljetátményren dszer bevezetése mindenütt beváltotta a homáfüzött reményeket ugy a dolgozók, mint a termelés foko kása szempontjából. Egyetlen példát említek: u hidépltés-néi akkordban három nap alatt végezték el azt a munkát, amit azelőtt négy hét alatt, teljeuitetick. Jellemző a tőkés spekulációra, hogy kísérlet történt a szegedi gyufagyár részéről, hogy miután talsok kész árujuk van raktáron, leszállították a termelést és a munkásoknak bérük 60 százalékát akarták fizetni anélkül, hogy dolgoznának. Ez ellen ugy a párt, mint a szakszervezet fellépett és meg is lett az eredmény. Néhány nap múlva újra megindult a termelés. — A földért vívott harcban néhány héttel ezelőtt jelentős eredményt sikerült elérni a szegedkörnyéki parasztság javára. Az Országos Földbirtokrendező Tanácstól bizottság szállt ki felülvizsgálni a földosztást. A reakció azt remélte, most majd kihúzza a földet egy pár ujgazda talpa alól. Elvtársikat küldtünk ki a bizottság mellé, akik eredményesen dolgoztak és igy nemcsak hogu nem vették el a földet, de ujabb, eddig függőben levő birtokokat osztottak íci. A munkanélkülirég leküzdésérc városi és állami közmunkák bevezetését javasoljuk. Körzeti pártszervezeteink az utóbbi hónapokban feljavították a lakosság érdekében végzett munkájukat. Gyermekei; étkeztetése, a lakáshiánnyal küzdőknek nyújtott segítség és egyéb munkák mind nagyon jó hatást váltottak ki a lakosság széles rétegeiből. A törvényhatósági frakciók tagjai az üléseken feltúrják a lakosság apró bajait és orvoslást követelnek. — Ami a politikai helyzetet illeti, Szegeden sem alszik az ördögi a reakció erősen dolgozik. Megkönnyíti íuz ellenük való harcot, hogy a munkásegység példaszerű Szegeden, Azt tapasztaljuk, hogy a munkásegység az utóbbi hónapokban az. értelmiség körében is megerősödött annyira, hogy szociáldemokrata értelmiséglek is foglalkoznak az egységes munkáspárt gondolatával. — A Kisgazdapárt uri vezetői Szegeden sem férnek a bőrükben. • Agitációjukban odáig merészkednek, hogy nyíltan igérik az akasztófát a kommunistáknak. Persze, ettől mi egyáltalán nem Ijedünk meg, de Ismerjük azokat a figurákat, akiknek, ha módjukban állna, gondolkodás nélkül, megtennék. Ezek ellen annál is inkább harcolni kell, mert ugy látjuk, hogy a paraszti tömegek a Kisgazdapártban vannak ugyan, de tőlünk várják, hogy az urak orrára koppintsunk. Elvtársak! Ml itt uern ígérgetünk semmit. Azt azonban leszögezzük, hogy Nagyszeged kommunistáiban erős a szándék, de az akarat is, hogy a kongresszusi verseny folyamán kialakult stílust tovább fejMAFIRT S?échenyl Filmsrinhfa Tei. 4oo Csak vasárnapig! \ fasiszta kormány á'tal brti'tott ka'"•do film a', ezerarcú ER'CH von STROHEIM legnag obb alakításával az Asszony az örvényben Női főszerep ők: ANNI*. DUCAUX éa ARLKTTI tzonWvül: Remek hleérS motor. E ő*di«ok: 4. lrtromn"gved 6, fél 8 lesszék, hogy még eredménytsebb mun-j tek, hogy készen állnak a tömegek mozkát tudjanak végezni. | gósitására az előttünk álló célok meg. Rákosi elvtárs referátumát ezzel ve-j valósítására, szik tudomásul a nagyszegedi küldőt-1 Megválasztották az uj központi vezetőséget A IIL kongresszus álital megválasztott központi vezetőség 2-án délelőtt fl órakor Rákosi Mát; ás elvtárs elnöklétével tartotta első ülését. A központi vezetőség megválasztotta a Politikái Ellenőrző Bizottság tagjait: Apró Antal, Farkas Mihály, Gerő Ernő, Kádár János, Kossá István. Nagy Imre, Rajk László, Rákosi Mátyás. Révai József elvtársakat és póttagjait; Horváth Márton, Kovács István, Szóbele András elvtársakat. A központi vezetőség megválasztotta b Szervező Bizottság tagjait: Apró Antal, Farkas Mihály, Kovács István, Olt Károly, Rákosi Mátyás elvtársokat és póttagjait: Dögei Imre, Köböl József ós Orbán László elvtársakat. Főtitkárnak a központi vezetőség Rákosi Mátyás elvtársat, főtitkárhelyettesnek Farkas Mihály és Kádár János elvtársakat választotta meg. A Szabad Nép főszerkesztőjévé a központi vezetőség Révai József elvtársat választotta. Foglalkozott a központi vezetőség a III. kongresszus határozata értelmében a hároméves állami gazdasági terv kérdésével. Megbízta Gerő Ernő elvtársid; azoknak a javaslatoknak előkészítésével, melyeltet a párt a hároméves gazdasági tervre vonatkozólag a kormány elé fog terjeszteni. A központi vezetőség ülésén mint vendégek résztvettek a külföldi testvérpártok Budapesten időző küldöttei. A kongresszus utolsó napján titkos szavazással megválasztották a Magyar Kommunista Párt uj központi vezetőségét. A szavazásra jogosult 366 kül dött közül 372 adta le szavazatát- A választás eredménye a következő: Apró Antal 370. Donáth Ferenc 372, Erdei Mihály 372. Farkas Mihály 368. Gáspár Sándor 363, Gerő Ernő 372, Házi Árpád 371, Horváth Márton 372, Kádár János 372, Kállai Gyula 372, Keresztes Mihály 371, Kiss Károly 372, Kossá István 371, Kopács István 372, Krantz Pál 359, Nagy Imre 372, Nógrádi Sándor 372, Non György 371, Olt Károly SÖ6, Orbán László 372, Otzel János 367. Péter Gábor 371. Pricszol József 365, Rajk László 372. Rattkó Anna 363. Rákosi Mátyás 372, Révai József 372, Szabó Imre 372, Szobek András 362. Vas Zoltán 364. Zgyerka János 371 szavazatot kapott. Póttagok: Andics Erzsébet 372, Döbrentei Károlvné 372, Dögei Imre 371, Drahos Lajos 369. Köböt József 371, Losoncra Géza 372, Szkladán Ágoston 369. Wollncr Mlkíósné 365 szavazattal. Ac ellenőrző bizottság tagjai: Bárd Ármin 370. Kalamár József 369, Kiss Károly 372., IWaróli Károly 372. PUcler György 371, Révész Géza 371, Szabó Piroska 371, Víg Pál 372 szavazattal Póttagok: Meklis József, Tóth György ős Tóth János — mindhárman 372 szavazattal. KI » n*p eilensfoeM a lfo»W<b*ll A Kisgazdapárt nvílatkozata a ül, kongresszus kiáltványáról (Budapest, október 3.) A Független Kisgazdapárt pof lkai bizottsága szerdán tartott ülésen foglalkozott a Magyar Kommunista Párt harmadik kongresszusa arca» kibocsátott kt<ványnyat. örömmei k«i megállapítanunk, hogy a kongresszus által kiadott kiáltván v követet-seft a Kisgazdapárt a po'ltlkaí bizottság üléséről kfaaott közlemény szerint nem csak, hogy elfogadta, de magáévá es tette. Elfogadta magáévá tetté a Ki*L gfzdapárt a nagyvállalatok áfiaroositáSftt. A* agrárolló szűkítését, nemcsak hogy elfogadta, de ígéretet tett arra, hogy javaslatot tesz hamarosan annak megszüntetésére. Elfogadta pártunk Kívánságát a hároméves gazdasági terv kidolgozására. A koaiictő e ienségélnek. eltávolítására ismételten ig^rete; tett a Kisgazdapárt, ígéretet tett a Kisgazdapárt, hogy a magyRi- parasztság részére mértSr nyos helyet biztosit a2 ország fcormám-zasanan. örömmé vettük a Kisg;izdaoárt nyilatkozatát é® reméljük, hogy a:kaiommöt az elfogadott programpontoiv reaiizjlásftnái a Kisgazdapár* valóban segítőkezet nyújt? a munkáspártoknak. N«m etogendö annafc hangoztatasa, hogy a Kisgazdapárt ez ország tágnaevobb pg-tha, me-t a nemzet a koaVtfts programban lefektetett munkaterv alapján adta le sZ"va'atáT demokratikus párt iáinkra. A Függefens^gi Front programjának megvalőswásá; a Kisgazdapártnak is szorgalmaznia keti, mert e>-re ka nőtt a nen-zrt'ői mandátumot. Renrtl'ük az elkövetkezendő időszakban a Kisgazdapárt is tcttekkei fogja bítanvi tank hogy demo'teáclánk mege-6nöc!éset szo'gáiia. pet"efcet vá-u"k tehát, nem lg'retekét! Kí ken füstölni a reakciót a magyar kőzéretóől, mert csak ugy működhetik egészséges koalíció. Felmentették a fasiszta Csurgó Erzsébetet 4 NOT vizsgálja majd meg, hogyan terelték más vágányra a vádat (Szeged, október 3.) A ezegedi népbiróság Komlós sy-tanácsa csütörtökön még az előző napinál is élénkebb érdeklődés mellett folytatta Csurgó Erzsébetnek, az iparkamara fasiszta magatartású tisztviselőjének bünügyét, akinek megmentése érdekében a Szegedi Kis Újság részéről sajtóhadjárat indult meg. A szerdai tárgyaláson is a súlyosan terhelő tanúvallomások ellenére egészen más irányba terelte a vádlott és védőügyvédje a tárgyalás menetét, de ami sokkal sajnálatosabb, a népbirák egy része is nem a tulajdonképpeni vádpontok kiderítésére fordítatta a legfőbb .gondot. Különösen a kisgazdapárti népbiró szinte védőügyvédhez beillő mentőkérdéselcct. tett fei a tanuknak s láthatóan a vádlókat igyekezett vádlottakká tenni. Kihallgatták Demény Alajos iparkamarai főtitkárt. Palotás Mária. Sándor Erzsébet, Papp Erzsébet, Telek Erzsébet, Angszter Ilona és Bélcési Margit tisztviselőnőket, majd Hite Ferenc népügyész mondotta el vádbeszédét. A népügyész is hangoztatta, hagy a tárgyalás során a politikum egy része szinte teljesen elsikkadt, Pikantériát és minden más olyan tényezőt, apróságot vittek bele a tárgyalás menetébe, amely a népbiróság, mint népcliencs bünügyekben ítélkezni hivatott szerv elé nem tartozik. Kifejtette Brte népügyész, hogy Csurgó Erzsébet az átállás utáni fasiszta miniszteri biztos jobbkeze volt és magatartásával fasisztaellenes, háborúellenes vélemény nyi IvánPáSát megakadályozta, ezenkívül fenyegetésekkel próbálta belefojtani a baloldali véleményt tisztviselőtársaiba, A népügyész az eskü alatti terhelő vallomások alapján fenntartotta vádiratát, csupán két kisebb pontot vont vissza. Hunyadi János védőügyvéd beszéd6 után a népbiróság rövid ItéiethozaDemokmtíbu* ncveUsf médnxer pedagógusain); sprában ofvan tokán vannak, akiket a mutt annvira megtévesztett, hogy. alkalmatlanok demor kratl^s itevélósre, A ajKaxezefcCí er«\olitotta a nemze; Szörényi Erzsébetet is utolérte ez » Sors, amennyiben a demokrácia mö': nem kívánatos elemet eltávolította az iskolából. Szőrénvi Erzsébet azonban nem törődött bere az itételbe és illegális módon kísérli m«g a visszajutást. Ériesüiésünk szerint c:ak a nyolcadik osztályban tanított, emréfc e'tcníre azt látjuk, hogy az V. osztály egy növendéke a tanárnő visszahéiyez-'-sét, Jtérő aláírásokat gyűjt az iskolában. Gyermekeink, akiket égy esztendőve! ezelőtt még tanítás címen mérgeztek, nem rendelkeznek nzzai a r>uÜTtkra ludáSsaf, hogv meg tudnák Ítélni,, ki a demokrata {-s kí nem tanárat közfn A gyermek telke frányában a legnagyobb merényietet követ az ei nfa Pyen pótokra igyekszik felhasználni a hí^té-keny é® hamar lelkesedő tanutóittusáPoL A tanárok torsát, elsősorban nem a dlak, hanem feteiős és hivatásuk magaslatán fill feiettesef döntik et Türheteiien .ho<n* a tanútok lAtekm<toeézése tovább folyik. Egyébként Szörényi Fjrzsébe® Számára hiába pyffftanet; afáirús;, hrézen a demokrácia feladatait n«m tudta megoldani, igv arkafmatlan a további n—felő munkára. \em szabad eneedm. hogy eibocsntott tanár fiven eszközökké, '•s módszerekkei mérgezze tanulói leikét. tatta Vonult vjssza és értbetréfen módon felmentette a vádtottat ozoti az Indokka% ho«y fc'^tettoqrhatő megfelelő bizonyítékok nem verődtél: Ki a t^rfva'ás eo-áh A n'ngüvész term<'szcteeen su'yosbltasért feflebbe*zeti a NOT-hoz a: bűnösség meg nrén áttanltása miatt é» reméttük. hogy a NOT tárgyalás? aiknimávat rény derűi majd a^re a rettétves batt'rrc, ame'yhői a ráíFö-töM főtír-g-cafos f '-gköre (tt az ebből létrejött ittlét megszületett Hnvwibpi 7-*n meoinitat a w**tiM fnroalfim az alovgl hM«m íSzegeo. október 3) .jelentettük, hogy az a>gyöí bíd épitösi munkálatai a befeierzéshez közerednek A hío köré-pto ivet mostmár teljesen kré emeték ©s cfupan ö^ssteilleszi-éflO van hátra Fzt a munkát fs rövidesen eivr'grik « ekkor következik a •vagányok rerakSSa, vaiamfiit a gyaiogo® <"s 1-ir-nütorga'om Szátafi-a az út megépitéte A hónap végére ezzei ré" etktazü'nek é® akkor a híd átadbato Fes-z a foreatomnok. Amfnt a MAV üzletigazgatóságától í'-rtesüiünk, a vasút nov«mber 7-re tervezi a vaBntí forgatom mqgíndltfisat a hídon fit TSiiVnztató az lp»rnsnV ad^etöleoénak HrdétérUt (Szeged, október 3.) A kereskedelmi ós iparkamaranái a kézműves iparotok panaszt emettek amiatt, hogy a városi adóhivatal az oSztaiybaforozá-cra vonatita/6 beie encé®üket kom. gáttá ée annak ellenére, hogy az érdekeitek a. bejelentési kötelezettségüknek ideiében ereget tettek, az illetőket határozattal értesíti arrő»hogy magasabb osztályba sorozta őket és a közié® szerint ez dien fCtrebbeztonok heiye nincsen. A kamura ezrei kapcSotatpan a következőkről írtesfti az érdekeiteket: 1. Azok az iparotok és kereskedők, akik be'eenté®- kötelezettségüknek kellő időben eteget tettek, továbbra 1® adóelőlegként azon adóo®ztáiyaak mégfeeiő összeget fizessék, amelyéi bejelentésükben megjelöltek. 2. Akik bejéfentési kötelezettségüknek nem WH* üteget kellő idöbfr., azokkal s-zCrr ben az adóh'v.tau jog°zabaiy®zcrüén járt ei, amikor ideiglenesen o®zta*yba torozta őket és az eszerint fizetendő adóelőleget megállapította. 3 A kiszabott pénzbírságnak méltányosságból való leszállítása érdekében fellebbezéssé* lehet fordulni a pénzügyigazgatósághoz. A kamara mindezeket a pénzügyig azgatőaaggai történt íratvátta® aiapjan közi. érdekeltségévél.