Délmagyarország, 1946. október (3. évfolyam, 219-245. szám)

1946-10-31 / 245. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1946 OKTÓBER 31. fl polgármester ellenőrző körútja a városi hivatalokban Fegyelmi eljárás Indal a hivatalos érát b« nem tárté llsxlriisllk ellen (Szeged, október 30.) Dcne» Leó eiV­«ar* polgármester szerdán reggel 3 óra után 10 perccel meglepetésszerű exicnörzS körútra indult a városi rií­vütaiokban, hogy meggyőződjék röta, a tisztviselők betartjakre a hivatali időt. Több olyan varoré hivatai akadl, ohoi a polgármester n hány tis/tvisc­tat meg nem tmalc munkahelyén. Ez«k euen fegyelmi eljárás indul Az eljárás során ken majd igazolniok, miért késtek hivatáiuklió'. Adományok a Nem«»tí Segélynek (Szeged, október 30.) Nehéz gazda­sági viszonyok között gyermekvédelmi intézményeink fenntartásáért vívott Kuiyo® harcok idején alkalmunk van «a/cm es tapassztalni, hogy kí viseli szivén a nepi ctémo'cracia intézmé­nyeinek az ügyét. Az elmui c héten a kővetkező adomanyok futottak be a Nemzeti Segélyhez: Faludy-malom: havi 120 forint cs 10 kHó liszt Csordás börruhagyár: havi 25 fo­rint és a Nemzeti Segély matinéra 2 darab jegyért 32 forint. WiesnCr Benő cég: havi 35 forint. Winter kefegyár: havi 34.45 forint é« egyszeri adományképpen 50 forint. Központi Gáz és Villamossági Rt. egyszeri adománya 100 forint. Adományaikért cs feiadániásaikért fogadják ezúton is a Nemzeti Segély hálás köszönetét. Reméljük, hogy pél­dájukon felbuzdulja mások is követik őket a dolgozók fázó é® chező gyer­mekeiért folytatott küzdelemben. Legyen vége ai Iparrevizló körüli reakciós jáiéknak!! (Szeged, október 30.) A kereskedelmi alkalmazottak s zakszscr\;ezetének or­szágos Szervező titkara M-száron Jó­zsef szegedre érkezW, hogy a szegedi B/ervCzet kérdéseiről tárgyaljon. Mészáros József a kesö esti órákig megbeszélései folytatott Mison N«an­ooT Szakszervezeti einökkCi. Lapunk munkatársának Mészáros József ki­mondta, hogy a szakszervezet a leg­élesebben lögiai állást az ellen a já tok eiKn, ameiy az iparrevízió körül toiyik. A reakció mindent elkövet, hogy az iparreviziót megfúrja és meg­akadályozza a magyar ipar megtisztí­tását a nem oda vaió"efcmektöiA' ke­reskedelmi alkalmazottak országos szakszervezete a maga részérői min­dem. meg tesz, hogy Cz a nemzet ér­dekei ellen valő játék megszűnjék. ÍRÓGÉPSZALAG alapanyagon SZENESI Irodagép Vállalat sJcttkV * ildik legnagyobb Irodagíp Import vállalata Letartóztatták a terhelőtanut, mert kideiUlt. hogy hamis vá­dat koholt (Szeged, október 30.) A népbiróság Kozma-tanácsa a háborús és népeüenes bűnökkel vádolt Gyovai József mind­szenti bubikos ügyét tárgyalta. A vad­irat szerint Gyovai 1944-ben mint. az erdélyi erődítési munkálatok egyik munkavezetője a mindszentiek közül sok kubikost toborzott az erődítési mun­kálatokhoz, ahol aztán velük szemben a népei lenes bűnök egész sorozatát kö­vette cl. A tanuk vallomásóból kide­rült, hogy az egész vadat az egyik ku­bikostársuk. Ács Pál koholta, aki mi­után saját kezűleg megszerkesztette a vádlott bűneiről a feljelentést, sorban aláíratta az ivet kubikostársaival. A tárgyaláson egyébként Acs Pál is val­lomást tett és sorban igyekezett bebi­zonyítani Gyovai bűnösségét. Miután több vádtanu visszavonta a politikai rendőrségen tett terhelő vallomását, dr. Márai Pál népügyész szólalt fel és kérte Acs Pálnak előzetes letartóztatásba való helyezését, mivel a tárgyalás anyagiból is bizonyítható, hogy bosszúból tett fel­jelentést és ö bérelte fel társait Gyo­•vai elleni feljelentés aláírására. A nép­ügyész visszakérte a népbiróságtól is az ügy iratait vádelejtés céljából. A nép­biróság elrendelte Acs Pál előzetes le­tartóztatását, egyben utasították a nép­ügyészséget, hogy Acs Pál és társai el­len tegyen feljelentést hamistanuzás és hamis eskütétel mialt. SZÍNHÁZ • MŰVÉSZÉI •BHBMNAHHBHMHKM „A harmadik" Igen kényes feládatra vállalkozott, a Szegedi Nemzeti Szinház, amikor műso­rára tűzte Begovics Milán „A harma­dik" cimü drámáját, hogy egyrészt szolgálja a juigoszláv-magyar kulturális kapcsolatok ügyét, másrészt hogy kielé­gítse a közönség igényeit. E két szem­pont figyelembe vételéért dicséret illeti színházunkat, mert a szereplők js min­d1:r.it megtettek a siker érdekében. Bár szerintünk a darab megválasztása nem volt a legszerencsésebb. Maga a darab tartalma • nem újszerű. A lelki problé­ma megvilágítása, de megoldása is eb­ben a formában többször került feldol­gozásra. Ezenfelül az író korlátokat vont a cselekmény köré azzal, hogy két szereplőre irta, hatalmas feladatot szab­va ezzel a művészekre és a közönségre egyaránt. Lehotay Árpád mindent megtett az előadás sikeréért, rutinosan fejezte ki egy vivődő ember lelkiállapotát. P. Radnóthy Éva az első és harmadjk fel­vonásbeli különböző beállítottságot mű­vészi eszközökkel ügyesen igyekezett, megoldani. Finomon érzékelte mindig a fennálló helyzet, a valóság és a lelki­állapot háromféle és mégis egy egy­ségbe kényszert tett séget. Mozdulatai kissé patetikusan hatottak­A darab nem keltett rossz beroo­mást. (—th) SPORT JátékvazetSkiildés a pénteki és vasárnapi mérkőzésekre NB II.; Tisza—Ganz, (Palásti), SzMTE —Gyula (Firányi) — I. osztály: SzFIE— 'HTVE (Pál fi), DFC—SzATE (Jódal), Toldi—MMTE (Molnár), SzAK II.— Rendőrség (Lőwy), HMTE—Postás (Gz­réb). Móraváros—Battonya (Csányi), Rákóczi—UMTE (Schreiter). — II. (tó­Tisza II.—UMTE II. (Csányi), Tűzoltók —DFC II. (Kalocsai), Barátság—SzATE II. (Visegrádi), Szikra-MaDISz—Móra II. (Bakos), SzEAC—Rákóczi II. (Haj­nal). — Ifjúságiak: Móra—SzFIE (Pin­tér), DFC—SzATE (Zsemberi), SzAK— MVSE (Kamasz), HMTE—SzEAC (Gött­ler), Rákóczi—UMTE (Miskolczi), Tisza —SzMTE (Aczél), A SzAK különautóbuszt ind.it Győr­be. A Szegedi AK a november 10-i ETO elleni mérkőzésére különautóbuszt in­dít a szurkolóknak Győrbe. Érdeklődni az egyesület vezetőségi tagjainál és az esti órákban a klubhelyiségben lehet. Hivatalos kö«jemény4k HHrldetmény. Az együttes kereseti c.6 jövedelemadó 1946- évi kivetésére vonatkozó hirdetmény m'egtekinth'Cto a városi kőzigazgatássi hatóság hir­dető tábláján, Bérház II- emélet A Janik-vendéglő magyar szobája l-EN, PÉNTEKEN MEGNYÍLIK Minden nap kitűnő EBÉD és VA­CSORA. Pénteken HALPAPRIKÁS, TÚRÓS CSUSZA és SÜLT HALAK. Szombaton a hires marosvásárhelyi módra készült flekken és Varga-béles. Esténként KÁROLYI ÁRPAD muzsikál. Szombaton és vasárnap záróra 2-kor. JCibazsir, háj, felvágottak. Legjobb, legol­cs bb UNGÁR óleimiszercsar­nok Mikszáth Kálmán-utca 1. Vacsoraidőben frissen főtt virsli, sült kolbász, felvágottak, FIGYELEM! A legújabb taxitánc­cal egybekötött négy­forintos DISZNÓTOROS VACSORA nov. 3-án vasárnapa Vár­vendéglőben, olcsó és jó bo­rok, söntésárak, jó zene, asz­talrendelés. Záróra 2 órakor Újdonság! 3 magjarnóta énefcis felléptére) I PA i H Ü E tL Pártaapok t ksriletl ás nsemi ner veze tokben Október 31, csütörtök: Városi párte%ervez:t, 6 óra, ifj. Ko­mócsin Mihály Vasutasok, Tisza p. u., 3 óra, Gyön­gyösi József Gyufagyár, 3 óra, Kovács Attila Lippai-fürészgyár, 3 óra, Bányász I. Tisza-malom, fél 4, Gyenes András Rendőrség. 4 óra, Bedő Kálmán Szőregi vasút, fél 4, dr. Bánkfalvi Gy Vasút Rendező, 3 óra. Komócsin Z. A szerdai pártnap előadói sürgősen, jelentkezzenek Tombácz Imre elvtárs hál. Ma, csütörtökön délután 6 órakor a kutturvezetők értekezletet tartanak Arany János-utca 2. szám alatt. Az ünnepre való tekintettel a kerü­leti és üzemi titkárok együttesen tart­ják értekezletüket holnap, csütörtökön 5 órakor az Arany János-utcji 2. szám alatti pártházban. Szakszervezeti hirek Az élelmezési munkások szakszerve­zete 31-én-, csütörtökön délután 4 óra­kor taggyűlést tart a szakszervezeti .székházban. ' Az építőmunkások szakszervezete csütörtökön délután 4 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban, A famunkásoK szakszervezete 31-én, csütörtökön délután fél 5 órakor veze­tőségi és bizalmi együttes ülést tart a szakszervezeti székházban. A vegyipari munkások szakszervezte 31-én, csütörtökön délután fél 5 órakor bizalmi ülést tart a szakszervezeti szék­házban. A mérnökszakszervezet textilszak­osztálya csütörtökön délután 5 órakor a szakszervezeti székházban előadást rendez. Előadó: Faikas Károly textil­technikus: Szövetkalkuláció és dekóm­ponálás. Minden érdeklődőt szívesen lát a vezetőség. A Szakszervezeti Bizottság felhívja az összes szakmai csoportéit vezetősé­gét, üzemi bizottsági és bizalmi tagó­kat, hogy november 2-án, szombaton délután 4 órakor együttes ülést tart a szakszervezeti székházban. Munkáskulturszövetség előadása az értelmiségnek Csütörtök 'este 7, Tisza-nagyterem Csehov, H. Sach, Brcinik egyfelvo­násosok. Ket'en egy jeggyel! Jegy ára 150. Legolcsóbb szórakozás! Modern Kölcsöne nyviár és Képszalon Kigyó-u ca 1. Minden nidon»*g ol vaehalá. — Figyelmes Kiszolgálás. « A ti O CSÜTÖRTÖK, október 31. 6.30: Falurádió. 6.45: Reggeli torna. 7.00: Hirek, műsorismertetés. 7.20: Az áttelepítési kormánybiztosság közlemé­nyei. 7.30: Római katolikus vallásos félóra a Stúdióból. 8.00: Asszonyok vi­lághiradója. 8.15: Hanglemezek. 9.00: Unitárius vallásos félóra a Stúdióból. 9.30: Kamarazene. 10.00: Hirek. 10.10: Református istentisztelet. 11.00: Evan­gélikus istentisztelet. 12.00; Déli harang­szó, hirek. 12.15: Iskolai énekkarok mű­sora. 12.35; Hanglemezek. 12.50: Elő­adás. 13.00; Szellemidézés. Ilanglemez­revü. 14.00: Hirek. 14.10: Vöröskereszti közlemények. 14.20: A Rendőrzenekar játszik. 15.15; Rádióiskola. 15.55: Mű­sorismertetés. 16.00: Hirek. 16.10: Pes­kó Zoltán orgonál a Szabadság-téri re­formátus-templomból. 16x35: Gyermek­rádió. 17.00: Párthiradó. 17.10: Elbeszé­lés. 17.30: Gordonka, zongora. 18.00: Hi­rek. 18.05: Vöröskereszt-közlemények. 18.15: A Pesterzsébeti Altalános Mun­kás Szabadság-Dalkör énekel. 18.45: A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság műsora. 19.00: Közvetítés az állami Ope­raházból. Otelló. Dalmű 4 felv. Az I. felv. után kb.: 19.50: Hirek, sporthí­rek, a II. felv. után kb.: 20.25: Anek­doták az Otelló szerzőjéről. A III. felv. Után kb.; 21.20: Hirek és krónika oro­szul. Előadás után (kb.: 22.15; Hírek. 22.55: Műsorismertetés. 22.40: Vöröske­reszt-közlemények. 22.50: Hanglemezek. 23-.10: Hirek és krónika angolul. 23.20: Hirek és krónika franciául. 23.30: Hang­lemezek. ' Budapest II. 20.00: Hanglemezek. 20.30: Rádió sza­badegyetem. 21.00: Hirek. 21.15: Zene­kari müvek. MEGHÍVÓ a Gyermek Játélzszin első gyermek­előadására. (Vezetők: Selleiné Franki Lili és Sugár Misi.) Vasárnap, no­vember 3-án délután 3 órakor a Zene­iskola hangversenytermében színre ke* rül; Mátyás király aranyszőrű báránya Énekes-táncos népies mesejáték 6 képben. Borsos Sándor a betyár! Eredeti népijáték. Közreműködnek a Zeneiskola zeneovo­dájának növendékei és 50 (n/ermek­szereplő. Jegyek előre válthatók a zff 4 neiskolai altisztnél. Bőrkabátok javítása, alakítása, vízhatlan testésse! Készül Crordáu bőr­ruha készítő mesternél, szent' Midóa­utca 7, Felsővárosi-templom mógőtt. HÁZHOZ megyek .varrni minden­féle ruhát, fehérneműt, felsőruhát, gyermekruhát. Zoltán u. 13. 16 ÉVES leány gyermek mellé el-' menne „Egészséges" jeligére. MEGBÍZHATÓ mindenest elsejére felveszek. . Jelentkezni Arany J. u. 10, papríkaüziet. ADÁS-VÉTEL I BOCSKAI télikabát, 13—14 éves fiú­nak való, eladó. Háló-utca 7, emelet. 5+ l-es Orion rádió eladó. Maros u. 30, földszint 2. Fe|Sskecske vágásra is alkalmas két fiával olcsón eladó, i-u'cz-u'ca 18a. HASZNÁLT üvegesempék sárga és kék színben eladók. Ipartestület, Hor­váth bt. u. 3. RENDKÍVÜL alkalmas, olcsó és jó tükörfényü, barna politúros háló eladó. Kálvária-u. 43. RÁDIÓÜZLET, műhely, lakás, fel­szerelés árukészlettel eladó, 111. átadó azonnal Belváros jeligére. EBÉDLÖszőnyeget keleti vagy ma­gyar perzsát vennék. Ajánlatokat „Jó­karbat/' jeligére kérek. EGY jókarban levő varrógép és. rérfikerékpár eladó, öthalmi-ut la. EGY jókatban levő egylovas lapos­kocsj eladó. Kecskés telepi trafik. SZÁMOLÓGÉP (összeadó) kifogásta­lan állapotban eladó. Szilléri-sugánit 37. sz.. I LAKÁS ] BÚTOROZOTT szoba fürdőszoba­használattal diákleány vagy magányos nő részére kiadó. Partizán-utca 2, em. I. ajtó. r KÜLÖNFÉLE 1 ÉLETHŰ müfogak, fogtömés, foghú­zás felelősséggel olcsó árban. Rácz Gé­za fogász Mikszáth K. u. 12. KÖLTSÉGMENTESEN rendbe ho­zok, helyreállítok bombasérült vagy lakhatatlan lakásokat, üzlethelyisége­ket. Tud.: DarócZy-lroda, Rákóczi-tér. BUDAPESTI müstoppoló beszövései kifogástalanok. Szolid árak. Korona­utca 5. szám. JÓMINÖSÉGU há 1 ószobabutorok, re. kamiéle Spitzer Sándor asztalosnál leg­olcsóbban. Margit-utca 12. LUCZA kelmefestő és vegytisztltó­vállalat. Rákóczi-tér, Gróf Klebelsberg­tér és Kazinczy-utca. IGAZOLVÁNY-fényképeket leggyor­sabban, legolcsóbban Simonod fényké­pésznél készülnek. Széchenyi-tér 8. sz. (Korzó Mozival szemben), FelelŐ3 szerkesztő: GARDOS SÁNDOR FelelŐ3 kiadó; KONCZ LASZLÖ Kiadja; HÍRLAPKIADÓ KFT Szerkesztőség: Jókai-utca 4. Telgfon: 493 és 103, nyomdai szerkw tőség (este 8 órától): 673 Kiadóhivatal: Kárász-utca 6 Telefon: 325 A HÍRLAPKIADÓ KFT NYOMÁSA

Next

/
Oldalképek
Tartalom