Délmagyarország, 1946. szeptember (3. évfolyam, 194-218. szám)
1946-09-08 / 200. szám
2 •un í) E L M AGYABO VASÁRNAP, 1946 SZEPTEMBER 8. amely meleger. támogatta igazságos ügyünket. Most már arról van szó, hogy meiiszllárdltsuk a román demokráciát. A baráti együttműködés előmozdítása érdekében teljes egyenjoguságut kell biztositanunk a magyar kisebbségeknek. Hidat kell vernünk Románia és Magyarország között, Szorosabbra kell fűzni a két nép közötti viszonyt. A nemzetközi politikának a jövőben nem szabad tudnia Magyarország és Románia közötti differenciákról. Felhívjuk a magyar testvérpártokat, legyenek szószólói a magyar nép körében azoknak az uj baráti kapcsolatoknak, amelyek örökké összekötik majd a két országot. 9 kisfüszeresek és szatócsok panasza (Szeged, szeptember 7.) Népes kiskereskedői küldöttség jelent meg penLek délelőtt a polgármesteri hivatalban. A kisfüszeresek és szatócsok küldött ége kereste fei a polgármesteri hivataft, aho< a gyengélkedő polgámrics «r távollétében dr. Kisp+er is ván polgármesteri titkár fogadta őket. I.áng Károly elvtárs, a küldöttség veze öje a Kommunista Párt nevében is kérte, hogy a közmunkahivaalhoz adóbizonylatőrt folyamodó kiskrreskedőket, né sújtsák visszamenő nős és családos ember, Kovács Ilonát ai:al biztatta, hogy féleségül veszi. A középkorú, határozott fellépésű férfi, aki mindenütt mérnöknek mondotta magát, teljesen behálózta 0 leányt, akinek két gyermeke is született tőle. Amikor Kovács Ilona megtudta, szé'hámossai van dolga, kitiltotta ftea Ati alt a lakásából. Azonban hiába, mert amikor Kovács Hona nem tartózkodott otthon, a »völegény« gyfermeklátogatás cimén mindig elment hozzá é® ilyenkor különböző ingóságokat topott ei. Rea Antal kihallgatása most folyik a rendőrségen és minden valószínűség Szerint hamarosan ujabb szélhámoskodásokat leplez ie a rendőrség, a'miket a közelmúltban Rea Antal követett et. A boldoghaju szőke mérnök* ur, akinek mérnöki diplomája 300.000* Föoverentaény I Szerencse! Sorsjegy! sporttársadalom előtt js ismeretes, meri a iabdarugószövetség déli kérü e éb?7i, mint játékvezető működött egyáltalán nincs igazolva, a Szegedi I egészen a legutóbbi időkig Három vármegyére szóld társadalmi akciót indít a polgármester a közúti hid felépítése érdekében Egy budapesti mérnök ajánlata a vasszerkezeti részek beszerzésére - --vr-rtT^. kompenzá(Szeged, szeptember 7.) Dénes Leó elvtárs, polgármester Szeged legégetőbb kérdéseit állandóan szem előtt tartyc, megszakítás nélküL folytatja leges hír ggai azért, mert egy most néhány héttel ezelött me,gkezdett tármogjeien újjáépítési miniszteri ren- ,ayalásait a közúti hid felépítése ügyé. J. „ „ J — t . ob-tl.- Oa^IfT ... - . .. delet szerint: mindazok, akik eddi 3 napszámbérnél kevesebb közmunkaváltságot fizettek a szegedi közmunkahlvatat értelmezése szerint lega'ább 3 napszálmbért tartoznak fizetni. Ez annál is inkább sérelmes, mert ezzel az egyszerű eljárással anélkül, hogy igazolást nyert volna, az adócsa'ft8 héyegéc ütik rá olyan kisegziez'enri'ikra, amelyek kimutathatóan rrosi s m tartoznak fél vagy 1 napszámbérnél többet fizetni. Á továbbiakban kérte Láng elvtárs, hogy a fü izir-szakoszl ályba tömörült fűszeresek és szatócsok közmunkavúltság kive'é e a*, állami forgalmi adóhivatallal már megkötött adóközösség alapján az érdekének bevonásával történjék. • Dr. KLné'er elvtárs telefonon érintkezésbe lépett a közmunkahivatal'vezetőjével, akitői azt a megnyugtató válasz' kapta, hogy az uj rendciet szerta i váltságösszeg megállapítását a fűszer izakosz'ály filtifi kiküídcndö blzo'tsággai egyetértően kivánja meg. állapi:ani. Visszamenőleg fizetni csak azok fognak, akik hátralékban vannak, vagy egyáltalában n©m fizettek. Lopás és házasságszédeígés miatt őrizetbevették Rea Antal állítólagos mérnököt (Szeged, szeptember 7.) A szegedi rendőrség bünügyi osztálya már régebben nyomozást inditott azoknak a szageüi lakosoknak a kézrekeritésére, akik a felszabadulás előtt Budapesten dolgoztak és fosztogatták a csepeli Weiss Manfréd-gyár érdekeltségébe tartozó „Duna"_repülőgépgyárat. A szálak Rea Ant;:l Szőreg, Ujvilág-utca 415 szám alatti lakoshoz vezettek. A rendőrség, miután kiderült, hogy a gyanúsított valóban ellopott egy írógépet, szombaton , őrizetbevette Reát, Időközben azonban az is kiderült, hogy Rea nemcsak a felszabadulás előtt követett cl lopásokat, hanem azóta is Szegeden, Kovács Róna Újszeged, Brassóiutca 26 szám alatti lakos feljelentést tett ellen:: házasságszédelgés és tolvajlások miatt. Mint a feljelentésből kitűnik, Rea Antal annak ellenére, hogy MAF1RT Széchenyi Filmszínház iei.:49o. Premier hétfőn C«ak*3 napig § Budipeottel egyidőben Égi szekér Azonkívül a remek ktii>8 niior. Előadások: 4, liáromnegved 6, fél 8 ben. A polgármester szombaton délelőtt levelet kapott Biró László mérnök, építőmester, hidspecialistától, akivel nemrég szintén érintkezésbe lépett. Biró mérnök azt irja, hogy kétféle megoldás kínálkozik az újjáépítendő szegedi közúti hid vasszerkezetének beszerzésére. Az cfnk megoldás; mód szerint Angliából kellene hozni vasszerkezet; részeket. Ehhez az angol kormány hozzájárulása lenne szükséges, ami igen hosszadalmassá tenné a dolgot. A második megoldás szerint ugyancsak külföldről kellene beszerezni az alkatrészeket és amint a mérnök jelzi, ez kompenzációs üzlet lenne. Azt nem irja, Biró mérnök, miféle cióról lenne szó. A polgármester a jövő héten más városi ügyekben is Budapestre utazik, ezalkalommal személyesen érintkezésbe lép Biró László mér nőkkel, hogy részletesen megtárgyalja vele ajánlatát. Dénes elvtárs különben elhatározta, hagiv a legutóbbi munkanélküli értekezleten felvetett ötlet szerint társadalmi akciót indit a közúti hid felépítése három vármegye: Csongrád, AradCsanád-Torontál és Békésvármegye érdeke, az akciót mind a három vármegyében elkezdi. Hogy milyen formáb: r rendezzék meg ezt az akciót, amelynek célja az épitési költségek legalább ' is egy részének előteremtése lenne, azt égy legközelebb összehívandó, a három vármegye valamennyi városának és községének illetékes tényezőiből álló bizottságban beszélik meg. •h' A kiskereskedők és a szövetkezetek bevonásával szervezték meg Szeged burgonyaellátását Tiz forint mázsánhinli előleg ellenében a szövetkezeteknél, vagy a kereskedőknél lehet előjegyezni burgonyát (Szeged, szeptember 7.) A közellátási hivatal szombat délelőttre értekezletet hivott össze a városházán Szeged bungonyaellátásának megbeszelésére. A dr. Simon József tb. tanácsnok elnöklésével megtartott értekezleten megje entek a nagykereskedők, a kiskereskedők, a különbözö beszerző és értékesítő szövetkezetek, valamint az üzemi bizottságok képviselői. Az értekezlet résztvevői részletesen megtárgyalták. hogyan lehetne biztosítani Szeged jövő évi burgonyaellátását. Azt a tervet, hogy a közellátási kormánybiztos 170 ezer forint kölcsönt járjon ki a nagykereskedőknek 250 vagon burgonva eelőlegezésére, elvetették és elhatározták, hogy sokkal szélesebb keretek között szervezik meg a burgonyabeszerzést. Valamennyi szegedi nagykereskedőnek. illetve szövetkezetnek van ugyanis már üzleti kapcsolata nvirségi és szabolcsi termelőkkel és nagykereskedőkkel. A Munkásszövetkezet például naevobb tétel burgonyát már meg is vásárolt a Nyírségben:. A kiskereskedők S7öv: tkezetének is 150 vagonos tétele van lekötve. Kimondotta teílát az értekezlet, hogy a burqont'iaheszerzést vem kizárólag a szegedi namikereskedőkre bizzók, hanem valamennyi keres. kedőre, illetve azok szövetkezetére és a nagyobb beszerző és értékesítő szövetkezetekre. Igv például a Munkásszövetkezetre. a kiskereskedők szövetkezetére, a nagykereskedőkre, a Hangi-ára, a Községi Etelmtszerttzemre éslvezték meg. a Mezőgazdasági Szövetkezeti Központ | szeeedi kirendeltségére. Ezek valamennyien nagyobb tétel burnonvát rendelnek saját kapcsolataiktól. A leelőlecezéshez szükséges pénzt uev -teremtik :!ő hogy a menrendelőktöl tiz fo-int előleget szednek mázsánkint. Az bizottságok jelenlevő képviselői vállalták, hogy üzemeik beszerző csoportja utján megszervezik az előlegek összeszedését. A közönségnek az a része, ami?]!}- nincs benne beszerző csoportokban. kiskereskedőjénél jegyeztetheti elő azt a burgonyamennyiséget, amennyire egész évben szüksége oanés itt fizetheti be a mázsánkinti tiz forint előleget. A vételár többi részét a burgonyaátvételekor kell megfizetni az akkori hatósági árban. A burgonya rövid időn belüli leszállítást a szövetkezetek garantálják. •Szeged dolgozói burgonyaellátása kérdésének ilyen módon való megoldása örömmel tölt el bennünket annál is inkább, mert a burgonya nagykereskedők legutóbbi hitelkérelmével kapcsolatban irott • cikkünket sokan félre magyarázták. Amikor felszólaltunk az ellen, hogy a nagykereskedők állami kölcsönnel akarnak könnyű üzletet csinálni, reakciós körökben ezt ugy magyarázták, hogy mi kiskereskedőellenesek vagyunk. Holott a Magyar Kommunista Párt és a Kommunista Párt' sajtója, igy a Délmagtjarország is, min. dig a kiskereskedői érdekekért küzd és ezt a cikkünket is a kapitalista nagykereskedők ellen, a kiskereskedők védelmében irtuk. Cikkünknek ime meg is lett az eredménye, mert most, amint fentebb beszámoltunk róla, a burgonyabeszerzés sokkal szélesebb alapokon a kiskereskedők bevonásával szeruzemi legolcsóbban f^TP legdrágábban SCHWARCZ ISTVÁN veged, Béke utca 2b. Saaretre hOtdikSlceinxíe. Tii&ifa! Alföldi Fa- és Szénkereskedők Szövetkezeténél Polgár-utca 4. valamint a szövetkezet tagjainál előjegyezhető szeptemberi szállítású száraz, kemény tűzifa, mázsánkint 10 forint előleg lefizetése mellett, A hátralék az áru átvételekor fi zeteadő az akkor érvényes hivatalos áfban elszámolva. Szabó Imrémé eseté |az üzemi bizottsággal Felkértek bennünket az alábbiak közlésére: „Mélyen tisztelt Szerkesztő elvtárs! A Kis Újság szeptember 6-1 számában megjelent „Igaza Iphet" kezdetű cikk rágalmaira a következőket feleljük: Ma. amjkor az országos érdek a termelés és minden vonalon a többtermelés fontosságát hangsúlyozzák, nekünk, a Szegedi Kenderfonógyár üzemi bizottságának egy kötelességünk lehet, a< termelés fenntartása és fokozása. Ebben a munkában csak az vezethet bennünket, hoey ki mennyire tud eleget tenni kötelességének. Mi csak munkást ismerünk éspedig jó vagy rossz munkást, anélkül, hogv pártállásukra tekintettel lennénk. A cikkel kapcsolatban álláspontunIkat már korábban is leszögeztük, de szükségesnek tartjuk a vita végleges 'ezárására az alant hozzánk beérkezett, j eredetiben becsatolt levél közlését, szi*es felhasználás végett. A levélből kiI derül, hagy Szabó Imrénét nem azért bocsátották el a gyárból, mert — mint a K. U. irja — a Kisgazdapárthoz tartozik. A tevéi igy hangzik: Tisztelt üzemi bizottság! Alulírottak, felháborodással olvastuk a Kis Újság tendenciózus rágalmait és nem mulaszthatjuk el, hogy az üzemi bizottsággal szemben szolidaritásunknak ne /adjunk kifejezést. Mi, ketten. akik a Szabó Imréné szóbanfórgó esetében egyedül vagyunk hivatottak birálatot mondani, hangsúlyozzuk, hogy az üzemi bizottság a mi javaslatunkat tette magáévá, amikor az általunk próbaidőre ideiglenesen felvett Szabó Imrénét elbocsátotta'. Nekünk termelő munkát kell végeznünk és igy azokat, akik bármi oknál fogva a norma megállapított alsó határát nem tudlák, vagy nem akarják elérni, nem használhatjuk. Szabó Imréné munkájára vona'kazó müsjaki adatok egyébként az alábbiak: Általa használt gépen megkövetelt teljesítmény. 8 órai időtartamra 67.50 méter zsákvászon. Ezzel szemben 6 32 óra alatt mindössze 164 métert teljesített, ami a megkövetelt (teljesítménynek körülbelül 30 százaléka. Nekünk nem betanuló munkásokra, hanem képzett szövőkre van szükségünk, márpedig világos a fent emiitett. teljesítménynél fogva, hogy a tőle követelt feladatút nem tudta elvégezni és igy esetleg képezett vagy gyakorlottabb munkás elől foglalja el a helyet. Bizalmunk az Ü. B.-ben továbbra is változatlan, fogadják szolidaritásunk ujb'óll kifejezését és maradtunk Szeged, 1946 szeptember 7-én Teljes tisztelettel- Firzt Antal főművezető Kispéter szövő müvezrtő. MeQlwd&dtek a tárqv»i*<nl< a Hegedi s7P$zov*r felállítása £RRFPLR<HPN (Szeged, -szeptember 7.) Jelentette a Délmagyarország, hogy Rőin » Béla elvtórs pénzügyi tanácsnok, akinek városszanátási Tervezetében első helyen ári városi Szeszgyár létesítése, tárgyafásokat kezdeti, a kecskeméti S/eszgyir vezetőségével, hogy a gyár Szegedre helyez-e át székhelyét, illetve itt is állítson fei szeszfőzdét, oiyan szerződés alapján, amilyent a gyár Kecskemét városává, kötött. A Szerződés jelentós anyagi előnyöket biztosítana Szegednek. A kecskeméti szeszgyár kiküldöttei tegnap délelőtt Szegedre érkeztek és megkezdődött velük a tárgyalás a szegedi szeszgyár felállításáról.