Délmagyarország, 1946. augusztus (3. évfolyam, 169-193. szám)

1946-08-24 / 187. szám

2 DÉLMAGYAROESZÁG SZOMBAT, 1840 AUGUSZTUS 24. Iparvállalatoknak kereskedői VEVŐVÁLTÓHITELT nyújt a PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANK SZEGEDI FIÓKJA mezőgazdasági testületet kell alakíta­ni, Megalakítandó a mezőgazdasági érdekképviselet működésének megkez­déséig a mezőgazdaság és a népesség érdekképviseletét a mezőgazdasági ka­marák és az Országos Mezőgazdasági Kamara látja el. Kovács László és Schlachta Margit hozzászólása után az elnök megállapi tol fa, hogy miután a naoireni tárgya iására szárt idő lejárt, a Nemzetgyű­lés legltö; elebbí ülését augusztus 27­én, kedden délelőtt 10 órakor tartsa, napirenden a felhatalmazási javaslat vitájának folytatásával. A Nemzetgyü lés az elnök indítványát elfogadta. Vé­gül Gordon. Ferenc pénzügyminiszter válaszolt néhány képviselő felszólalá­sára. Sztálin nyilatkozata a szovjet-angol viszony himélyltéséról Degrelle megszökött (Madrid, augusztus 23.) D'esr*116' a »elga rexista-mozgaiom vezetője, akit utasítottak, hogy nyolc napon b©[üi hagyja Spanyolországot, csütörtö­kön ©ste, pár órával azután, hogy el­hagyta azt a san sebastiani kórhá­zat, ahol internálva volt, eltűnt. Ők íg»»in megérdemlik! (London, augusztus 23.) A Daily Herald Philipp® brit képviselő cik­keié közű, aki az angol munkáspárti küldöttség tagjaként a közelmúltban a Szovjetunióban időzött és hosszabb beszélgetést folytatott Sztálinnak A cikk szerint Sztálin kijelentette, hogy hosszu távlatra nagy reményeket füz az ango'—orosz viszony elmélyítésére. mert felfogása szerint az angul mun­káspárt rokonszenvet érez a Szovjet­unió iránt. Minkét nemzet a szo­cialista vonalon fejlődik, jelentette ki többek között Sztálin, nagyon meg­lepő volna tehát, ha a fejlődés pár­huzamo8 iránya n©m Szilárdítaná meg baráti kapcsolatainkat. Cipőt, ruhát és fát kérnek a köztisztasági teíep munkásai (Szeged, augusztus 23.) A köztisz­tasági teíep alkalmazottai a lehető legsiralmasabb helyzetben vannak, ed­dig munkájukat becsületesen és hő­siesen végezték. A háború nyomait Szegeden eltüntették. Szeged egészség­ügy©! i3 megnyugtató képet mutat­nak, sikerült a tífuszjárvány fenye­gető veszélyét kiküszöbölni. Mindez a köztisztasági telep mintegy 200 fő­nyi személyzetének érdeme, akik any­nyi fizetést kaptak a néhai pengő és adőpengő világban, amennyi áz éhen­ha'áshoz ©jegendő. A teíep alkalma­zottainak a fizetésen kivüi még ter­mészetbeni járandóságuk ís van, igy ruhát és cipőt ís kaptak a múltban. Miad^ideig azonban nem volt beszer­zési lehetőség. A stabil pénzzel azon­ban sokat változott a helyzet. A köztisztasági teíep alkalmazottai az MKP támogatásával beadványban fordultak a polgármesterhez és kér­ték, a város tegye a számukra lehe­tővé, hogy 13mét kapjanak cipőt és ruhát. Ezenfelül a köztisztasági telep alkalmazottai ugy vélik, hogy miután résztvetlek fakitermelésben igazságos és méltányos volna, hogy a kiter­melt fából nagyobb részt kapjanak. Hiszen a legkedvezőtlenebb időjárási viszonyok között végezték a faki­terme é'st Ezenkívül az utcákat is idő­járásra való tekintet nélkül tartják tisztán és még ruhájuk megszáritá­stra sincs fájuk. Dénes elvtárs polgármester meg­hallgatta a köztisztasági telep kikül­döttjét és megállapította, hogy a köz. tisztasági teíep kérése méltányos és jogos, átirt a köztisztasági telephez, hogy ©z évi költségvetésébe illessze be a te;ep alkalmazottainak kérését, mert a városnak magának is kötele­zettjei vannak a becsületes dolgo­zókkal szemben. Elintéződött a jugoszláv-amerikai konfliktus Szsbadlábra helyezték a határsértő amerikai gép utasait (Belgrád, augusztus 23 ) Az agusz­tus kilencedikén szlovén területen le­szállásra kényszeritett amerikai gép repülőit és utasait szabadlábra he­lyezték. A belgrádi rádió jelentése szerint az Egyesült Államok nagykövete a katonai attasé kiséretében felkereste Tito tábornagyot és megbeszéléseket folytatott az Egyesült Államoknak a két amerikai repülőgép kényszerle­szállása miatt a jugoszláv kormány­hoz intézett jegyzéke ügyében. A megbeszélésekről kiadott közlemény szerint a jövőben elkerülhetők .esznek olvan határsértések, amelyekbői a megtörténtekhez hasonló bajok szár­mazhatnának. A két kormány közös egyetértésben tesz majd lépéseket az esetleges incidensek elkerülésére. (Páris, augusztus 23.) Az a hir, hogy Jugoszlávia szabadon bocsá­totta az amerikai repülőket, általános megkönnyebbülést okozott, ami kife­jezésre jut a párisi péntek reggeli lapokban. Bizonyos, hogy az az ese­mény, amely Észak-Amerika «s Ju­goszlávia viszonyában komoly hely­zetet teremtett, feszültséget idézett elő, ha n©m is a Luxemburg-palotá­ban, de a közönség körében. Szombat reggel kivégzik Szfójayt, Reményi-Schnellert és Szász Lajost Mayer Lu|sa iskolájában szeptemberben kezddö- és haladó gvorsirási, gépjrási és helyesírási tanfolyamok kezdődnek Ipartestület Horváth Mihály-utca 3. (Budapest, augusztus 23.) A halálra itéit Reményi-Schneller Lajos csü­törtökön délután írásban kérte kivég­zésének elhalasztását azzai, hogy rendkívül fontos adatokat kiván kö­zölni az illetékes hatóságokkal, ame­lyek segítségével az Ausztriába és Németországba elhurcolt magyar ya­gyonok megtalálása lehetővé válik. Kérésében közölt néhány olyan helyet, ahol ínég elhurcolt magyar javak vannak, d© ezekről csakhamar meg­á'tapitották, hogy már régen ismere­tesek a hatóságok előtt. R©ményi­Schneiier Lajos kérését egyébként to­vábbították az ig azöágügym miszté­riumba, ahoi a kérést elutasították. Sztőjay és társaínak ügyében egyéb­ként a legfelsőbb hely döntését való­színűleg még ma kihirdetik, úgyhogy szombaton Sztőjayn, R©ményi-Schnei­leren és Szász Lajoson végrehajtják a halálos ítéletet. Levonják 9 köztisztviselők fizetéséből az OTBA-járadékot (Budapest, augusztus 23.) A hivata­los lap pénteki száma közli, hogy a népjóléti miniszter a pénzügyminiszter egyetértésével az OTBA szolgálataira igényjogosult alkalmazottak, nyugdija­sok, kegydijasok, özvegyek és árvák járandóságaikból betegsegélyezési já­radék levonását rendelte el. A járadék­kulcs az I—V. osztályba tartozóknál az illetmények 3 százaléka, a VI—IX. osztályba tartozóknál az illetmények 2 és fél százaléka, a X—XV: o'sztályba tartozóknál pedig az illetmények 2 szá­zaléka. Elitéltek egy keretlegényt és egy voiksbundlstát (Szeged, augusztus 23.) A népbiró­ság Margita-tanácsa pénteken tárgyalta a háborus és népellenes, bűnökkel vá­dolt Laukó István nagybánhegyesi la­kos ügyét. Laukó keretlegény volt 1944 juniusától az V/3, számú munka­szolgálatos századnál. Szolgálati ideje alatt a beosztott munkaszolgálatoso­kat ütötte-verte. A részükre kiadott . élelmet megdézsmálta és „szórakozá-1 JZeilt l$t Vílll TafSUlat Kárász-o. sálnak" következtében egy munkaszol­gálatos megszökött, mert nem bírta el­viselni Laukó kegyetlenkedéseit. Te­vékenységével élénk része volt abban, hogy a munkaszolgálatosok közül igen sokan elpusztultak. A népbiróság ta­nukat hallgatott ki. A tanuk mindany­nyian terhelő vallomást tettek. A per­beszédek elhangzása után a népbiróság 5 évi kényszei-munkával és politikai jogainak 3 évre való elvonásával súly­tották Vaukét. Ezenkívül, mivel a vád­lott csehszlovák állampolgár, a bünte­tésének letöltése után kitoloncolják az ország területéről. Ugyancsak a Margita-tanács tár­gyalta Szika Ádám szegedi cipészmes­ter ügyét is. Szika a szegedi Volks­bund megalakulásakor önként belépett a bundba és 1944-ig ott tevékenységet fejtett lei. A népbiróság beismerő val­lomása után 1 évi börtönnel és politi­kai jogainak 3 évre való elvonásával büntette. Mivel egy évnél hosszabb ideig volt már fogvatartva, a bünteté­sét kitöltöttnek vették és elrendelték a vádlott szabadlábrahelyezését. BIZTOS HKLAL a poloskáknak 'FAN£íe" POLOIKft - HALÁL Nemcsak o poloskát, hanem petéit is biztosan elpusztítja, t deci 4 forint FRANK L-gyógyszertár Szent-Gytirgy-féi. Nyilatkozat A Szegedi Kis UjSág augusztus 23-i számában »MaDISz kirándulás élelmi­szer kiutalással* cimmet közjemény jelent meg, me(y téves információn alapszik, a cikkei kapcsolatosan kö­zöljük az alábbiakat: Megfelel a valóságnak, hogv MaDISz fiatalok, számszerint 46-an, balatoni táborozáson vannak, de nem fe:ei meg a valóságnak, mintha ezek részére lisztet vagy zsirt utaltak vol­na ki a közellátási hivataltól. Az igaz­ság az, hogy Szeged környékéről 10 paraszt ifjú és 30 szegedi munkásfiu és leány, valamint 6 szegedi diák akik az elmúlt hónapokban legjobbat, kitűntek a MaDISz társadalmi és kul­turális munkájával, kaptak lehető­ségei a balatoni nyaraláshoz. Ellátá­sukat egyrészt a vállalatoktól, ma­gánosoktól eszközölt gyűjtés utján te­remtettük elő, másrészről mindegvik ifjú otthonról vitt magával lisztet és zsiradékot, amennyire a körülmé­nyei megengedték. Az eisö két na­pon Ajkán bányász rohammunkát vé­geztek tagtársaink és azután kezd­ték meg kéthetes balatoni üdülésü­ket. Mindezekből világosan kitűnik, hogy bár tagtársaink megérdemelték volna a város támogatását is, azon­ban tekinte'tei a néhéz viszonyokra, ezt, nem vettük igénybe, hanem kife­jezetten a Saját erőnkbői segítettük hozzá a legkitűnőbb szegedi paraszt munkás és diák ifjakat a balatoni üdüléshez. MaDISz Szegedi Szervezetének Vezetősége. MÁR MOST jT»Sev1s irószerBzükségle ét. Előzékeny kiszolgálás. Felszabadították az építéshez szükséges anyagok forgalmát (Budapest, augusztus 23.) A lakóhá­zak helyreállítási munkálatainak meg­könnyítése érdekében az iparügyi mi­niszter jöientése szerint az anyaghi­vatal einöfce az építéshez szükséges anyagok egy részének forgalmát egé­szen, másik részének a készletek 50 szám'ékít átmenetileg felszabadította. Átmenetileg minden mennyiségben szabadon vásárolható bármilyen tégla (válaszfaltégla kivéteíéve}!)', kerámia és cement burkolólapok, a tükörüve­gek közüt a színes márványüveg, nut antik, valamint a színes jejzőüvegek, továbbá a kavics, a homok és nádfo­nat. Ezenfelül a készlet birtokosa sza­badon értékesítheti áruinál: felét a következő anyagoknál* bizonyos meg­szorítások szerint: cementből és dara­bos mészből egy vevőnek legfeljebb 5 mázsa, oltott mészből 2 köbméter, gipszbői egy mázsa, tetőcserépből, tetőpalából és válaszfaltéglából egyen­ként 500 darab, szabvány kátíányle­mezbői 10 tekercs és pótfedéHe.mez­böi 30 tekercs adható eí. Napraforgóiéba vsgnntételben eladó! N>ul és Fcrcnczy cls|malom Kecskemét. Mechanikai Szövőipar szegedi cég gyártmányai Sxántá és cégnél Kárász-n tea 13 kapható. OLCSÓ FORINT ÁRAK! já faiMhl jó cipőt nagy választékban csak HÓDY-lól Szeged, Kelemen-utca 12, (volt Ha-Ha) MAGYAR-OLASZ BANK Rt. szegedi fiókja igen előnyös feltételek mellett elfogad forint betéteket. Jegyeztesse elő iskolakötiyveit könyvesboltban Kárász-utca 5. sz. könyv-, papir- és írószer legeiönyösebb beszerzési forrása

Next

/
Oldalképek
Tartalom