Délmagyarország, 1946. augusztus (3. évfolyam, 169-193. szám)
1946-08-06 / 172. szám
7 II K í, M A V A tt 1) K fr t. ti ti 1D46 AUGUSZTUS 1. Jobbra néz — balra vág Nemcsak a munkáspártok, hanem a Kisgazdapárt valóban demokratikus elemei is éles harcot folytattak a Kisgazdapártban tömörült reakciós jobbszárny ellen. Ennek a harcnak volt a következtti&Pi.H, hogy a Kisgazdapártban. megindult egy tisztogatási folyamai. Sajnos, azonban a kezdeti sebesség hirtelen nullára csökkent és egy ujabb megállapodás ellenére sem történt semmi ebben az irányban. Illetve mégis történt valami, még pedig olyan esemény, ami hiven igazolja a baloldali pártok határozott állásfoglalását a Kisgazdapárt jobbszárnya ellén. A Szegedi Kis Újság augusztus 4-i Számában közli pártja fegyelmi bizottságának határozatát, melynek értelmében Ortutay Gyula és Katona Jenő kisgazdapárti képviselőket, valam-int G á s p á r Ervin törvényhatósági bizottsági tagot arra kötelezik, hogy r^yilvánosan kövesse meg a párt képviselői csoportját és a párt képviselői politikai beállítottságukra vonatkozó állítást vonják vissza. Ortutay Gyulát azonkívül megfosztja a párt politikai bizottságában viselt tagságától. Mindenesetre figyelemre méltó ez a _ határozat akkor, amikor a Kisgazdapárt baloldala hiven a demokratikus pártokkal kötött megállapodás értelmében cselekedni akart, akkor a tisztogató seprővel bal felé csapkodnak. Szegcdi vonatkozásban ez csak anv'>iira érdekes. hogy amikor az első tisztogatási okciö során. Nagyiván Jánost távolították el a pártból, csak "a sorok között emlékezett meg erről n reményteljes kezdetről, amikor azonban a baloldalt sújtja a Kisgazdapárt fegyelmi bizottsága, a magát baloldalinak nevező Szegedi Kis Újság félhasábon számol be a részéről örvendetes eseményről. Nem tudjuk, hogy Ortutaly Gyula nyilvánosan megköveti-e a képviselői csoportot, mi azonban — bár illetéktelenül — nyilvánosan felmentjük Ortutay Gyula és baloldali képviselőtársait az olyan sanda mészárosok ítélete alól, tkik jobbra néznek és balra vágnak. A Szegedi Kis Újság pedig azzal, hogy ezt a párthatározatot olly mohón és kihangsulyozottan leközölte, bizonyságot tett arról, hogy mint. az egyébként is rossz Magyar Nemzet torz vidéki másolata lehet, ho(Ti jobb a többi kisgazdapárti napilapnál, de semmiesetre -iem áll «l párt b a l szárnyán. Rídióközvetités a kommunista vértanuk közös temetésérő! (Budapest, augusztus 5J Pénteken, augusztus 9-éji 18 óra 5 perctől 19 óra 30 percig a magyar rádió helyszíni közveti lést ad a Kommunista Tárt vér.ianuha áít halt hőseinek közőst sirbahciyezéséről a Kerepesi-temetőben. A gyászünnepségen Tildy Zoltán köztársasági elnök, Nagy Ferenc miniszterelnök, Bachtler Péter alpolgármester és Rákosi Mátyás mitniszterrinökhelyettes mond beszédet. Tombácz elvtárs panasznapot tartott Sándorfalván és Algyőn Még a más pórihoz tartozó parasztok is a kommunista képviselő segítségét kérik (Szcgfcd, augusztus 5.) Vasárnap Sándorfalván és Atgyőn panasznapot tar ott Tombácz Imre elvtárs, nemzetgyűlési képviselő. Sándörfaiván hallgat a meg eiőjy/jr a paaszoAo>Kat és! sorban mondták « a kérges, nmnkátőí megkeményedett fenyerü gbzdák mindennapi problémáikat. Feltűnő voF, hogy ez a képviselői látogatás mennyire más légkörb.n folyt te, mint a közelmúlt »képviselö-mé:tós'ágos urainak* Já'ogA.ásai á magyar faluban. A gazdák közüi sokan más pártok tagjai voltak, de bizalománal keresték feí Tombácz elvtársat ügyes-bajos dolgaikkal'. A panasznap megtaráiA u án sokan kerestik fei Tombácz elvtársat a Magyar Kommunista Párt helyiségében; és kérték, hogy tartson nekik egy kis beszámoíót. Rövid beszédben rámutató ,t Tombácz elvtárs azokra a ne. héz:égekre, amelyekkel meg kelleti küzdeni, amig' A jó forint megjelent. Rite lte a gazdákat, hogy vigyázzanak ők is a forintra. Támogassák a forintvédő bizottságok munkáját, mert a forintot minden irányban meg ken védeni. Sándorfalvárói Algyőre vezetett az ut és itt is nagy számban gyűltök ötóze a falu Lakói. Különösen az uj gazdák közül jtettek sokan panaszt és szóvátették a Körös-Tisza-Maros Armientesftő Társaság mesterkedéseit Az Armentesiiö Társaságnak Algyö község határában van ugyanis 155 hold ingatlana, amelyet felosztottak 46 nincstelen család között. A|í uj gazdák nekiláttak a fö|d megműveléséhez, de az Armentesitő Társaság megtámadta A Föklokztó Bizottság határozatát és különböző jogcímekét •előrángatva, vissza követeli a 155 hold földet. A Földbiriokrendező Tanács 207.760—1946'il. 1. számú határozata értelmiében vissza is ítélte a főidet régi tulajdonosának és most, 46 család ismét föld nélkül maradt. A magas őrlési dijat is panaszolták, amely mázsánkint 10 forintot tesz ki. Mivel a gazdáknak még nincsen forintjuk, igy kénytelenek természetben fizelni, fohát egynegyed mázsa búzáért őröiietnek meg 1 mázsa búzát. Ezután kérték a gazdák, hogy Tombácz elvtárs védje meg a földosztásban részesülő ujgazdák erdekeit. tokos, a Kisgazdapárt elnöke 2 jegy, N kclcnyi Zol iin iskolaigazgató 8 jegy, R;.lha Jánosi fűszeres és pékmester 3 iQhé'n tulajdonosa 3 .jegy, dr. Fráter Zoltán ügyvéd és földbirtokos 5 jegy, dr. Bi-aesi Bébi tonáesnok szöMőéulajclcuor: 3 jegy, Bózsó Antal ny. rendőrkapitány szöttöbirtokos 3 jegy, Nagy Akcs Viktor 4 jocly, Slmsaii Bstván tanító 2 jegy, dr. Pávó Ferenc vároai ta.nácsnok szöllőtul-ajdcnlos 2 jegy, Nováifcmé szök ötulajdo.no s 3 jegy, Bánhidi Andor szöBőbirtokos és fuvarozó 1 tehén tutaj donora 3 jegy, Bárkányi Zoltán ny. árvaszéki elmek 3 jegy, Bánki Er'nőné 3 jegy, dlr. Tóth Imre főtanác <os szöi lőb rtok'os és Nemze!védelmi Kereszt tulajdonos 3 jegy, Szűcs L. István vtnidéiglőa és szöHőbiirtoloos 1 jegy, Benke Zoltán fanitió és földbirtokos 2 jory, ökrös Lajos MAV felügyelő és szöMőbirtckos 2 jegy és dr. Pataki Dezsőné nyilas titkár fei-eseg» 4 jegy. Aíadíák a forgalomnak Szeged aj pontonhidjái Dénes elvtárs kifejezte a város közönségéneh háláját a hídépítő munkásság iráni Szeged, augusztus 5.) A Bertalan«m!ékmünéi epitett szege aj uj pontpnhidat héttőn délben Dénes Leó elvtárs polgármester átadta a forgalomnak az úgynevezett mütanr. naó'ri bejárás után. A hidavatáson megjelentek a polgármesteren kivüi a váltott mérnöki hivatal, a révkapiíánysagi a köztekcriési rendőrség; a honvédség műszaki alakulatainak, tűzoltóságnak, a MFTR-nek és a 10lyammérnöki hivatalnak a .képvíff'' iői is. Kiss Ferenc íőmérnö,k elmondotta, hogy a hid teljicsien használható a'tapo.toan van a könny uforgalom számára, csupán a hidhoz vezető 9 százaiékos icejtésü ufon végeznek még kisebb munkál ato.feac és a kapuréwzckhez szere,fk m-aj^ fa', a nagyobb Zökkenőket megakadályozó vaslemeze, zekét. A villanyszerelés most van folyamatban és keddre piőtte láthatóan azzat is elkészülnek. Az alapos munkával elkészült pontonhíd megtekintése után a tűzoltóság két szerkocsija végzett eredményes próbajáratot a hídon, majd Dénes Leó elvtárs polgármester rövid beszéd keretében adta át a for gaiomnau az. uj hidat. Köszönetbe* emlékezett m^g a Vörös Hads«rcgrői, hogy Szeged rendelkezésére bocsátották a hidhoz szükséges anyagot, majd Külön köszönetet fejezte ki a hia valamennyi áldozatos munkásának. Kiss Ferenc főmérnöknek, Csányi Ferenc műszaki tanácsosnak, Kocsis- Jánoss és Csonka Vince műszaki tiszteknek, valamint Korom Sándor ácsnak Külön is dicsérd cltemeré ét fejezte ki. A hidépitő mun kasok, nevében C-torba Sándor ,elvtárs, a bizalmi testüiec cinöke, a kubikosok nevében pedig Sörö« András elvtár8 ismerte ,.e a juia elkészítéséig kiiejtett faradsága8 és nehéz munkát, amely01, u munkálok sokszor éhezve végeztek a tűző napon. Dénes Leó elvtárs polgármester nagy együttérzéssel hallgatta a munkásság képviselőinek szavaiit és hétfő délutánra fizetéses szabaid&áSot adott nekik. Mcigígérte, hogy ezenkívül is külön juttatással támogatja őket. Hétfőn délután iniduLt meg a közúti forgatom, az uj hídon. Az első napon ingyen lehetett közlekedni, a többi Í napokon pedig a már megállapított hídpénzért, tehát gyalogosoknak tiz fik lérért. Moszkva a forintról (Moszkva, augusztus3) A mosszkvai ránió íoglalkozotc a Magyarországnál nyujott gazdasági segiaség és a a szovjetunióval létesített gazdasági szovjet-magyar Kereskedelmi KapcsoJatoii jelentőségével. A magyar ipar összeköttetés eistt teljesen Béna von — mondotta —, de ma már magyarországi adatok szerint az ipari termelés megközelíti az 1938-as termdiós színvonalát es további fejlődésre egyre kedvezőbb kilátások nyílnak. A Magyarországnak nyújtott szovjet segítség, valamint a szovjet-magyar gazdásági összeköttetés' fejlődése nagymértekben járult hozzá ahhoz, hogy a halaszthatatlanul süygős pénzügyi reformok, az értékálló forint bevezetésének gazdasági alapját megteremtsék. A szovjet-magyar gazdasági Kapcsolatok továbbfejlesztése méginkább hozzájárul a magyar nemzetgazdaság taipraállitásahoz es a magyar nép anyagi jólétének emeléséhez, A magyar népnek létérdeke, hogy a szovjet-magyar gazoaSági összeköttetést megvédje a reakció minden mesterkedése ellen, ugyanis azt, hogy az ifjúság mindéin tajnátri. vagy egyéb hivatalos beavatkozás móLkül életét szabadion és függetlenül élheti és legjobb meggyőződése szerint lépjen be a pártok ifjúsági szervezetébe. iiik jMapM Szatymazoo íyjggjöl? , ...... t.saB Hogyaa vjaják el a dolgozók gyermekei elől a tejet (Szeged, augusztus 5.) Szeged doliglozóímalk tej ti látása sok panaszra ad okot. A közellátási kormánybiztos állandóan ez áaatáuonáuy jelentéktelen vokára hivatkozva igyekszik igazo'.ni magát. Ujabb bizonyíték birtokában vagyunk* hcg.y a közellátási kormánybiztos rosszul válogatja mag munkatársait. A szatymazi repülőbizottsiág felülvizsgálta -a község tej jegyeit és a legí haigyiobb megdöbbenés:cl állapitotfa. mteg, hoitiy c?upa jogosulatlan egyéneknek adták a tejjegyet. Ezzel a szegedi dolgozók gyermekei elől vonják el azt a kevés tejet is, ami beszolgáltatásra kerül. A besző Igái tatásra kötelezett gazdiák már négy hónapja nem kaptak cigy fiúiért sem árujukért. Ezenkívül' a 150 mázta hivsítaúosan kiutalt korpából sem jutott a kötelezettségüknek becsületesen eíegettevő gazdáiknak. Közöljük a szat mazi jogosulatlan tejjegyesek névsorát, akik közigazgaitási utalványra hatósági tejellátáisban részcaiülltdk: Makra. Ferencné fö'.dbiir<X ,,/lictdő- '-CS-Ch-cdcZ-fói'* Alikszáth Kálmán-utca 8. Ugy mint azelőtt a pengőért, most olcsébban a forintért ihat Értesítem igen tisztelt vendégeimet, hogy vendéglőmet egész napon át nyifva tartom Ma este nyitás. Boldizsár Laci cigányzenekara muzsikál. 5 Szántai vendéglős Tisza L.-krt. 59, Megalakult a szegedi Magyar-Szovjet Művelődési Társaság ui tisztikara (Szeged, augusztus sj A MagyarSzovjet Művelődési Társas&g szegedi csoportja héttőn dte'uíán tartotta tisz'ujitó közgyűlését a Korzó Moziban. A közgyüté>t dr. PurjCsz Béia •egyctiml tanár, mint korelnök nyitotta (meg, majd bevezető szavai után megalakult a jelölő-bizottság. A jelölő-bizottság előkészítő munkája után egyhangú lelkesedéssel fogadiák «t a megjelentek az uj tisztikar névsoTát. Ennek alapján diszefoökök Hajtovtes gárdaalezredes, városparancsnok és Ortutay Gyula egyetemi tanár, a Magyar Rádió igazgatója lett. Elnökül Dénc8 Leó elvtárs poígárm-stert, főtitkárrá Dántel György •Ívtár®, hiriapirót, titkárrá pedig Nagy Lajos leivtárs, egyetemi haligatót választották. MCgalA;kult ezenkívül a 129 tagból álló választmány is. A tisztikar megválasztása után Dénes Leó glvtárs polgármester széküogií'ló beszédében rámutatott arra. híogy az elmúlt 25 év reakciós politikája mennyire bámisképet mu-Atött a magyar társadalomnak a szovjetunióról. A Magyar—Szovjet Művelődési Társaság ezt a hazug képet akarja e oktatni és minden magyar emberrel meg akarja ismertetni a szovjet kuhurát, tudományt, müvé"szetet, pedagógiát ás álfalábain az egész szovjet életet. Ezt legjobban ismeretterjesztő előadások tartásával tudják (majd eiérm. Végül reményei fejezte ki, hogy ez a Társaság VAíóban sikeres és eredményes munkát fejt ki. a Jövőben is. Dtnes Leó elvtársi nagy tetszéssel fogadott székfog.alója után Szabó Ferencné, a Tár aság budapesti- központja nevében köszönte meg a szegedi tjgok. iieíjces muiiKájá* és a központ 'támogatását Ígérte meg a szegediek további tevékenységéhez. Hajtovics gérdaAlezredes, városparanc jiok szó.t ezu án és megköszönte az irán a megnyilvánult szere. te..eit és bizaimat. Annát a remiényénet adót. kifejezést, hogy a Magyar —Szovjet Művelődési. Társaság "szegedi csoportja az ország második legnagyobb városához iUőcn, valóban •a má-ptíik legnagyobb eredményeket elérő társaság Rsz az országban. Hajtovics városparancsnok nagy tetszéssel fogadott beszéde után, a tisztújító közgyűlés, végüL üdvözlő táviratot intézett a budapesti központhoz Moszkvába a VOKSz-hoz. vágyta a Szovjetunió külföldi kapcsolatait épl ő társasághoz. KORZO MOZI re,e,on 624. Ma, kedden indul a nagyszabású művészi ftlmrcmek. Ta*n«>dy Mwti-Jivo' Pál Somlay, Csortos és Zsijley Margit kiváló aiakitásával Egy asszony visszanéz Zene: Liszt és Beethoven müveine» felhasználásával. Műsort bevezeti Szövetséges híradó. Előadáfok kezdete; V»5, V*7és 8-kor. Pénrtárnyit'is ai elóadia kezdete előtt tőlörával. Elővétel délelőtt 11—12-ig.