Délmagyarország, 1946. július (3. évfolyam, 145-168. szám)

1946-07-10 / 152. szám

DELMAGYABOBSZAG CSÜTÖRTÖK, 1946 JULIUS 10 A szövetkezeti nap tanulságai Irta: Tihanyi Gábor Államférfiak, politikusok, miniszte1 rek, ha valamilyen nagyobb gyűlésen részt vesznek az állásuknak, pozíció juknak, személyüknek kijáró ünnep­lésekben részesülnek, erős tapsokat kapnak és mindenki örül, ha valami lyen formában megmutathatja, hogy mennyire érdeklik a yendég szavai. Rónai Sándor kereskedelmi és szö­vetkezetügyi miniszter is erös ováció­ban részesült vasárnap a szövetkezeti és hétfőn a kereskedői napon- Te­gyük hozzá mindjárt: megérdemelten. De mintha a vasárnapi ünneplés erő­sebb, Szívből jövőbb lett volna, ami természetes is, hiszen «z az ünneplés elsősorban nem a miniszternek, ha­nem a szocializmus régi harcosának szólott. A miniszter hitet tett a szovetke­tek mellett, melyeket a i'ejiődés egyik fokának mosdott, a fejlődés pedig meg nem állitható semmiféle" önös érdekekért. Beszélt a kereske­delem és szövetkezetek viszonyáról és arról;, hogy a kettő egymást nem zárja ki, sőt nagyon szépen együtt­működhetnek. És itt meg kell állnunk egy pil­lanatra, szögezzük le a magunk áll ás. láspontját is. A szövetkezetek nem kereskedőelleneskj Minden igazi szö­vetkezeti ember tisztában van azzal, hogy a kereskedelmet a gazdasági életből kikapcsolni nem lehet, mert a kereskedelemre fekltéllenül szükség van. Minden szövetkezeti vezető is­meri a nyugati államok szövetkezeti rendszerét, ahol békéSen megférnek egvmás mellett szövetkezetek és ke­reskedelem. Érdekes azonban, hogy amikor felelős szövetkezeti vezetők tízeiket a megállapí tásokat kristálytisz:­ítán és félremagyarázhatatlanul, gyű­léseken, ujságközleményekben, szemi­náriumokban szóban és írásban klnyi­latkozlatják, még mindig hallatsza­nak olyan hangok, melyek a isgfőbb­rosszat a kereskedelem számára a szövetkezetekben látják. Kik azonban ezek az aggályosko­dók, akik tüzet iüjnak minden szövet­ke*et és minden szövetkezeti vezető ellen? A szövetkezetek ellen harcolók egyrésze egyáltalán nincsen tisztá­pan azzal, hogy mi is a szövetkezet­fogalmuk sincsen a kollektivizmusról és az emberiség egy magasabbrendü törekvéséről, mely a szövetkezetekben megnyilvánul. Ezek feivlágositására szorulnak. A másik rész a imég mindig az ál­landó állami kölcsönökben duskálikodó Hangya-rendszert látja a szövetkezetek­ben és hiába minden igyekezetünk, hogy, meggyőzzük ezeket; a mi uj vilá­giunk szövetkezetei nem azonosak a le­tűnt világ felülről diktált és felülről épített mammutszövetkezeteiveli, hanem ezek a kollektivizmus gondolatától át­hatott, a közösség eszméjétől átitatott olyan alakulatok, maileket munkások, panasztok, kisiparosok alakítottak a maguk megsegítésére. A kereskedelem progresszív elemei maguk is alakítsanak szövetkezeteket, hogy bevásárlásaikat közösen végezzék, Ennek előnyei any­nyira nyilvánvalóak, hogy, arról ma már beszélni sem kell. Azok pedig, akik a szövetkezetek indulásához szükséges állami támogatásban látnak veszéfyt a kereskedelem számára, ezeket egy mon­datban intézhetjük el. Ezek ahhoz a rosszindulatú embertípushoz tartoznak, akik nem a maguk életlehetőségeit akarják biztosítani, ami emberileg ért­hető, hanem egyetlen törekvésük ez, hogy más ne tudjon megélni, ami az­tán már egyáltalán nem érthető. Az emberiség története azt mutatja, hogy az ember mindenkor és minden időben a tökéletesebb felé vágyik és ilyen tökéletesebbet látunk mi a szö­vetkezeti mozgalomban. A szövetkeze­tek a maguk elé rajzolt utor. tovább fognak haladni, mint ahogy ezt teszik már több mint száz éve, Rochedale óta és baráti jobbot nyújtanak a kereske­delem felé. De nem fog ártani, ha a kereskedelem a maga hatáskörében inti rendre azokat, akik olcsó babé­rokat akarnak szerezni a szövetkezeti mumus állandó fairafestesé vei. fl pénzügyminisztérium intézkedett Szeged pénzzel való folyamatos ellátásáról A gazdasági rendőrség utasítást kapott, járjon el azokkal szemben, akik nem akarják elfogadni az adójegyeket (Szeged, julius 9.) Jelentettük, hogy a szegedi rendőrség gazdasági rendé­szeti osztályának intézkedésére keddtől kezdve a piacokon adópengőben is ki kell irni az árakat, hogy megkönnyítsék ez adójegyekkel és adóbélyegekkel tör­ténő vásárlást. Ennek ellenére többen akadtak az árusítók közül, akik még kedden sem szívesen fogadtak el adó­jegyet. Ennek elkerülésére illetékes budapesti helyen intézkedést hoztak és ennsk értelmében az adójegyek törvé­nyes fizetési eszközzé váltak mindenütt, igy a piacokon is. Erről az intézkedés­ről kedden virradó éjjel telefonon ér­tesítették a szegedi rendőrség gazda­sági rendészeti osztályát azzal, hogy az adójegyet el nem fogadókkal szemben az 1922. évi VI. törvénycikk 5. szaka­szának első pontja értelmében el lehet járni és ennek megfelelően négy évre lehet büntetni. A rendelet végrehajtására legköze­lebb sor kerül. Egyéb gazdasági és pénzügyi intéz­kedések is történtek kedden a szegedi viszonylatban. Mint jelentettük, Dénes Leó elvtárs, polgármester a múlt héten táviratilag kérte a pénzügyminisztert, intézkedjék, hogy a Nemzeti Bank fo­lyamatosan és állandóan elegendő pénz­zel lássa eí Szegedet s ne fordulhasson elő többet, hogy a szegedi vállalatok pénzhiány miialtt nem tudják fizetni munkásaikat. A polgármester táviratára kedden Antos államtitkár telefonon válaszolt a pénzügyminisztériumból és közölte: utasította a Nemzeti Bankot Szeged fo­lyamatos pénzellátására, a Nemzeti Bank szegedi fiókját pedig arra, hogy ellátmán)únak felét mindig azoknák a vállalatoknak juttassa, amelyeknek munkásfizetésekhez van szüksége a pénzre. Szobek elvtárs, népjóléti államtitkár arról értesítette a polgármestert, intéz­kedett, hogy a pénzintézetek a pénzki­utalásoknál részesíthessék előnyben a Hangyát a Községi Élelmiszerüzemmel ós egyéb, a munkásság számára vásárló szövetkezetekkel szemben. — Az országi pusztulása felrázta az értelmiséget Tudatában kell lennünk, hogy az egész magyar társadalmat ösz­szefogó közösségi gondolat nélkül nem lehet újjáépítés. Az értelmiség mai ei­esettségéből nem tud felemelkedni a munkás s paraszt .segítsége nélkül, de éz az összefogás az ország újjáépítése terén is szükséges. A mai életstílus kö­zelebb hozza egymáshoz az embereket A demokrácia nem engedi az értelmi­ség életstílusának esését, ellenkezőleg, annak felemelését akarja. Az előadó ezután foglalkozott a munkás, a paraszt és az értelmiség; egy­más felé közeledésével. Rámutatott, hogy nemcsak az érdekvédelmi szerve­I ken keresztül kell .a munkásnak és a parasztnak találkozni az értelmiséggiel. KcresKeaeinn es iparKamara leinivasa a KereSKedOkhOZ nanem egyedenként & fel kell venni a kapcsolatot. A demokráciában az ember Külföldi tűzifát kaphat Szeged magánkompenzációs alapon értelmiség. 4. Tétovázó értelmiség. A tankerületi főigazgató ezutáa igen találóan jellemezte a négy ka* tegóriát, melyben minden értelmiség­réteg megtalálható. — Mikor az "értelmiség hibáiról be­szélünk — folytatta ezután előadását —, nem kollektive bíráljuk azt. ha­nem kizárólag az egyedeiben. Hogv a multat helyesen ítéljük meg és "a jövőben helyesen foglaljunk állást, helyes történelmi szemléletre van szükség. A helyes történelmi szem­lélet leszámolást jelent sok ugyn-ve zett történet' igaz-ággal. A helyes történelmi- szemlélet vezet el az ön­ismerethez és annak eredménye soha­sem kisebbségi érzet. — A rosszul fogalmazott nacionaliz. vius sodorta katasztrófába a nemzetet, vigyáznunk kell, hog»y ez többé ne kö­vetkezzen be. (Szeged, julius 9.) Szeged lakossá­gának téli tüzelőanyaggal való ellátása a város legnagyobb problémái közé tar­tozik. A kereskedelmi és iparkamara felkarolta ezt a kérdést és sikerült el­érnie, hog»y lehetővé vált külföldi tű­zifának magánkompenzáció utján Sze­fdre való behozatala. Az árukompen­záció keretében ugy mezőgazdasági, mint ipari cikkek kivihetők. A kamara felhívja a magánkompen­zációban résztvenni lávánó kereskedő­ket, vállalatokat, hogy közöljék cégük nevét, annak telephelyét, továbbá az árukompenzációnál. szóbajöhető áru megnevezését és a rendelkezésre álló érvényesiti a maga jogait, de tisztelet­ben tartja a másét. A magyar demo­krácia az ,igazság és erköics stabilizá­ciója lesz. A nagy tetszéssel fogadott előadás után dr. Geréb Tibor, Dániel György, mennyiséget. Az áru eladási árát is j dr. KaUÓS Károly. Komócsin Zoltán, dr közöljék a cégek akár aranyparitásban, akár adópengőben, vagy forintban. Nagyarányú fasiszta összeesküvéseket lepleztek le Romániában A parasztpártiak meg a liberálisok zavarják a előkészületet és viszályt szítanak választási (Moszkva, julius 9.) A moszkvai lá­dió hirmagyti-'ízéje bukaresti jelenlé­sek aiapián beszámolt arról, hogy vz elmúlt hetekben Romániában nagyará­nyú fasiszta összeesküvéseket lepleztek le, amelyek a jelenlegi demokratikus rendszer ellen irányultak és az állam­rend megbontásására törekedtek. A vizsgálatok során kiderült, hogy azosz­szeesküvők tagjai völtqk a Vasgárdá­nak és jelenleg Maniu híveinek vallot­ták magukat. Beismerték, hogy a je­lenlegi kormányzatot eltávolítva, uj rendszert akartak, hatalomra segíteni. A továbbiakban a hírmagyarázó rá­mutatott arra, hogy a román nemzeti parasztpárthoz tartozó elemek a szar badeivü párt tagjainak támogatásával állandóan megzavarják a választási elő­készületeket és belső vuzályt szitának. Nem hajlandók beletörődni . sorsukba és a jelenlegi demokratikus rendszer ellen szítják a közhangulatot. Ezek a reakciós elemek jól tudják, hogy a vá­lasztáson döntő vereséget szenvednek s ezért meg akarják akadályozni annak megtartásé:. A román nép azonban fel­ismerte a demokrácia igazi útját és teljes odaadással támogatja Groza kor­mányát. Olvasd is Uhiestd Délmagyarországot Deutsch Imre, dr. Martony János, Ballá Ferenc és mások szóltak hozzá A széleskörű és nivós vita kialakítása a ikéső esti órákig huzódo'tt. Az egvik felszólaló megállapi bottá1, hogV az MKP szrgedi Szabad Parlament-je alkalmas arra, irányt mutasson a magyar szelte ­mi életnek. -Különféle eta£*á!2tak egy. —.. mással szemben és a legnemesebb fegy­verekkel, érvekkel igyekeztek egymást meggyőzni. A Szabad Parlament előadássorozat első részét dr. Sztodolnik László elv­társ zárta; be, a nagytudásu ós min­dég helyes uton járó marxista éleslátá­sával. Termékeny vita az MKP hétfőn megnyitott Szabad Parlamentjén Nagy közönség hallgatta Janson Vilmos tankerületi főigazgató előadását a demokratikus értelmiség kialakításáról (Szeged, julus 9) A Magyar Kommu­nista Párt értelmisége hétfőn este nyitotta meg a Szabad Parlament el­nevezésű előadássorozatát. ünnepé­lyes külsőségek között kezdődött meg demokráciát és országot épitő elő­adássorozat. A megnyitó előadáson ott láttuk Szeged értelmiségének szi­ne-javát. ' A Szabad Parlamentet SztodoIniK László elvtárs törvényszéki elnök nyi­totta meg- örömmel köszöntötte a nagyszámú közönséget és dr. Janson Vilmos tankerületi főigazgatót az MKP vendégelőadóját. — Az emberiség sorsának alakítá­sát akarjuk itt megbeszélni Sza­bad Parlamentben — mondotta meg­nyitó beszédében Sztodolnik elvtárs Tudatában vagyunk, hogy yendégeink egyrésze más elveket vall mint mi, de mi készek vagyunk nemcsak tanulni, hanem tanítani is. A Szabad Parla­ment előadássorozat megnyitójára az MKP tudatosan kérte fel első előadó­, . / * . •'i nak Janson tankerületi főigazgatót, li<ClU&& WfH^afct nem a párt tagja, de hivatásánál fogva részese a demokratikus neve­lésnek. A nagy tetszéssel fogadott meg­nyitó beszéd után Janson Vilmos tan­kerületi főigazgató tartotta meg elő­adását »A demokratikus értelmiség kialakítása* cimlen. — Minden kor megteremti a maga elméletét a jobb jövőről — kezdte előadását a főigazgató. — Minden kor a maga társadalmi és gazdasági rendjét tartja a legtökéletesebbnek, hogy az utána következő még jobbat adjon. A mi korunk a demokrácia korszaka, amely nem hideg meggon­1 ásókban született. Az uj rtnd ki­alakulása az embereket különfélekép­pen érintette. Egyet azonban min­denki megállapított, hogy jobb lett volna, ha az átalakulás hamarább következett volna be. Amikor az ér­telmiség elhelyezkedését nézzük a de­mokráciában, nagy vonásokban négy kategóriát különböztetünk meg. Ezek a következők: 1. A demokráciához hü értelmiség. 2 Az antidemokratikus értelmiség. 3. Konjuktura demokrata Csütörtökön délután alakúi meg a Munkás Művelődési Szövetség (Szeged, julius 9.) A Munkás Müvo­lődésd Szövetség alakuló közgyűlése 11-én, csütörtökön délután fél 7 órakor lesz a kereskedelmi és iparkamara nagy ­termében. A nagyjelentőségű munkás művelő­dési szerv megalakulása elé, melynek tagja lehet minden demokratikus érzésű dolgozó, nagy érdeklődéssel teüánt Sze­ged lakossága. Képzőművészeti, zienei, irodalmi, színjátszás és propagandacso­portokra tagozódik a szövetség, melyet pártunk részéről Ballá Ferenc köz­ponti kultur vezető, a Szociáldemokrata Párt részéről Pintér Géza és dr. Szécsi Ferenc, a szabad szakszervezet részéről Echuszter János elvtársak készítettek elő nagjy gonddal. A szövetség színjátszó csoportja már julius folyamán országos jelentőségű nagy szabadtéri munkás színjátékkal lép a közönség elé a Széchenyi-téren. A csütörtöki alakuló közgyűlésre az összes munkás művelődési szervek ve­zetőit, a munkás művelődési aktívát, a munkáspártok képzőművész, zenész, irodalmi és színjátszó rendező tagjait meghívja és elvárja az előkészítő bi­zottság, — Kuftba eseti egy kisfiú. Csányi Antal Király halom 535. szám alatti hároméves kisfiú hétfőn délután ját­szás közben beleesett a tanyájuk ud­varán levő kútba. Mire a segítség megérkezett a kisgyermek belefulladt — FérflhoIHestet vefttt ki a Tisza. Hétfőn este a Lippai-fatelep környé­kén egy férfibolt'estet ye-fct ki a Tisza. Megállapították, hogy a ha'ott Bartók Ferenc 32 éves Somogyitelep 537. sz. alatti lakos. A rendőrség megadta x temetési engedélyt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom