Délmagyarország, 1946. június (3. évfolyam, 122-144. szám)

1946-06-22 / 138. szám

4 DELMAGYARORSZAG SZOMBAT, 1946 JUNIUS 22. SPORT Javaló formában a Szeged SxAK—SxAC 2 12 (111) Erős iramú mérkőzést vívott a Sze­ged a SzAC jóképességü csapatával Szenti örin>cen. A mérkőzés elejétől Sze­ged-támadásokkal folyt le és csupán a balszerencsén múlott, hoigy nem sike­rült mind a két pontot elhoznia a SzAK-nak. A csapat niéükülözte Kakuszit és Szócsőt, akiket a Dohánygyár mint munkaadó nem engedett el Szcntlő­rincre. Ilyen körülmények között az eredmér.y hízelgő a SzAK-ra. A SzAK Bakó — Szabó, Gyuris — Galgóczi, Baróti; Kolozsy — Báló, Ladányi; Vö­rös, Hernádi; Nagy összeállitástoan sze­repelt. Szél és nap elten kezdett a SzAK és mindjárt egyik támadást a másik után vezette, de a csatároknak semmi sem sikerült. Nagy SzAK-fölcny után a Szenitlőrinc is támad. A 18. percben egy kavarodásban Kolozsy kezére pat­tant a labda; e játékvezető 11-est adott, amiből Mankusovszky révén 1:0-ra ve­zetett a SzAK. Ezután tovább folyta­tódtak a SzAK-támadások. A 26. perc­ben Vörös Hernádi elé adott, az ösz­szokötö 18 méterről hatalmas erővel a fél ősarokba lőtt. A második félidőben szinte egyka­pusra játszott a SzAK. de a csatárok egy szezonra való helyzetet hagytak kL Igy is a 2f.. percben előrehuzódó Gal­góczy megszerzi a SzAK részére a ve­zetést. Mintegy 20 méterről erős lövés­sel a bal alsó kapufáról pattan labdája a hálóba. 2:l-re vezet a SzAK. Ezután következik az a helyzet sorozat, amit Báló, Vöröst Nagy egymásután hagynak ki. A mérkőzés befejezése előtt 7 pcrc­cel sikerül a Szent'.őrincnek egyenlí­teni. Bakónak sok szép védése volt. A hátvédek közül Szabó biztosan szerelt és rúgott, a mezőny legjobbja vodt, Gyuris alig maradt, mögötte. A fede­zetsor is jól játszott. A csatársor sok helyzetet hagyott ki, ha nem szclesk.:­dik el a helyzeteket, legalább három­gólos Szeged-győzelem rő! számolhat­nánk be. Lehel játékvezető nyomta a Szege­det. , . A Tizek Harcáiban a következő mér­kőzések voltak még csütörtökön: Újpest—Csepel 4:1 (1:1), Ferencvá­ros—DVSC 1:0 (1:0), MTK—Vasas 3:1 Az osztályozó jellegű tízes csoport eredményei: PVSK-riSBTC 4:2 (3:1). Elektromos—K. Barátság 2:2 (2:1). ETO -GVőri: VTI< 2:1 (0:0), Szolnok—Z. MaDISz 5:2 (1:1), Dorogi AC—ErSo­MaDISz 2:2 (2:1). Jólsikerült jnbíláris ünnepély a Vasutas-stadionban A» Szegedi Népszava csütörtökön jól ikerült jubiláris ünnepséget rende­zett, melynek keretében sport bemu­tatók ls szép számban voltak. A ver­senyzők u következő eredményeket ér­ték el: Atlétika: 100 méteres sikíu a>o n 1. Tapadó 11.9 mp, 2. Tornai 12 mp, 3 Karkos 12.1 mp. 300 méteres sik­latásban 1. Varga 1. 35 8 mp, 2. Kar­kos 37.1 mp, 3. Tornai 3377.2 mp. Var­ga I. ideje jobb a kerületi rekordnak de mivel nem szövetségi versenyen érte el, igy nem hitelesithető. 3COO méteres síkfutás 1. Szécsi 9 perc 45 mp., 2. Otruba 9 p. 50 mp, 3. Takó 10 p 25 mp. Magasugrásban 1. We­.s/eiovszky 186 cm, 2. Almás ii 160 cm, 3. Goltlasz 160 cm. 000 méteres Mkfutásban 1. Karkos 2 p 14 mp, 2. Varga II 2 p 14.5 mp, 3. Hegedűs 2 p 18 mp. Távolugrásban 1. Weszelovsz­ky 6.37 méter. 2. Tornai 6.35 m. 3. Almás II 6.18 m. Az ifjú ági labdarugó villámtornát a Móraváros, a felnőttekét pedig jobb gólaranyával a Rendőrség csapata nyerte. A népes nézőtér előtt az s .MTE tornászai és birkózói. a SzEAC női tőrvivói, a SzEAC és a Postás férfi vivói tartottak jól sike­rült bemutatókat. Kosárlabdában a Tisza B csapata a Barátság csapa­tával, a SzEAC hölgyek pedig a Ti­sza hölgycsapatávol mérkőztek meg. Délután a labdarugómérkőzés szüne­tében a délvidéki motorosok vonul­lak fel és ezzel egytdöben a teniszpá­ván is bemutató volt a szegedi teni­: ezők részéről. A labdarugómérkő­vésen a budapesti Ferencvárosi Ba­rátság a szegedi Barátság együttesé­vel mérkőzött. A mérkőzés szép játék után l :1 arányban eldöntetlenül vég­ződött A szegedi Nemzeti Szinház művé­szeinek nivós és minden igényt ki­elégítő műsorát a mintegy 3000 főnyi közönség lelkes tapsai jutalmazták meg. Szeged- Ferencváros mérkőzésre a tagjegyek átvehetők Vadásznál, Deuts villamosági szaküzletben. Szeged AK felhivja a rendezőket, hogy vasárnap délután negyed 4-kor a Vasutas-pá­lyán pontosan jelenjenek meg. A MaDISz pingpongozok ezép győ­zelme. A móraváros MaDISz asztali­tenisz csapata nagy küzdelem után 13:12 arányban (győzött az Ujszegedi Független Ifjúság csapa!a ellen. A MaDISz pingpongozok győzelme azért értéke.-., mert ez volt a döntő össze­csapás és a győzelmet "négy versenyző érte el öt ellen. A győztes csapat tag­jai Mészáros, Jurka, Szögi, Ivánkovics. Egy országos és egy kerületi re. kord Szeged súlyemelő bajnokságá­ban. Vasárnap tartották meg Sze­ged súlyemelő bajnokságát sok buda­pesti vérre nyző részvételével. Az ered>­mérnek a következők voitaik: Pehely­súlyban 1. Papp Tisza 280 kg. Szakítás­ban és lökésben Papp eredménye ke­rületi rekord). 2. Tóth Tisza 167 kg. Könnyüsulyban 1. Farkas Tisza 285 kg, 2. Győrffi BVSC 280 kg, 3. Sárközi MAV Előre 185 kg Középsúly ban 1. Kiss Csepel 290 kg, 2. Gcd: BVSC 270, Szögi Tisza 220. Féinehczsulyfoan 1. Buronyi Csepel 327.5 kg, Buronyi lö-j késben elért 132.5 kg-os eredménye uj ors? ágos rekord!. 2. Kolompár Tisza J 220 kg. 3. Pásztor FTC 215. Nehézsúly-j ban 1. Hunyadi Csepel 305 kg, 2. Or­vos SzMTE 255, 3. Szekeres Tisza 252:5. Az elért kitűnő eredjnér%ek mutatják, hogy a szegedi súlyemelők jól munkál­kodtak és országos viszonylatban tart­ják előkelő helyüket. RADIü SZOMBAT, junius 22. 6.45: Reggeli torna. 7.00: Hirek, mű­sorismertetés. 7.20: Reggeli zene. 8.00: Előadás. 8.15: Orosz hanglemezek. 9.00: Zongora. 10.00: Hirek. 10.10: Tárogató és cimbalomszólóik. 10.30: Rádióiskola. 11.30: Helyszíni közvetítés a Károlyi­palotában levő kiállításról. 12.00: Déli harangszó, hirek. 12.15: Raliagi János hegedül. 12.45: Előadás. 13.00: Hangle­mez' 13.15: Eőadás. 13.30: Jazz. 14.00: Hirek. 14.10: Vöröskereszt-közlemények, 14.20: Losonczy—Schweitzer Oszkár sza­lonzenekar. 15.15: Előadás: 15.30: Egtyvetóg. 15 óra 40: Szoboszlai Ferenc közoktatásügyi tanácsnokkal beszélget Kilián Zoltán. 15.55: Műsorismertetés. 16.00: Hirek. 16.10: Gyermekxádió. 16 óra 35: Fellegi Teri énekeit 17.00: Clark Ádám emlékezete halálának 80: éves évfordulóján: 17.00: Hanglemez 17.30: A babonák nyomában: Az utolsó bo­szorkányé getés 200-tk évfordulója. 18.00 Hirek. 13.05: V ö röstoer eszit-közlemények. 18.15: Beethoven: Septett. 19.00: Ked­ves Kázmér. 19.10: A Rádiózenekar játszik. Közben 20.00: Hirek, sporthí­rek, 20.50: Hirek és krónika orosz nyel­ven. 21.00: Műsorismertetés. 21.05: Vö­röskereszt-közlemények. 21.15: Hangos heti híradó. 21.50: Hirek és krónika an­gol nyelven. 22.00: Hirek. 22 20: Jero­me Kernrdalok. 23.10: Tánczene. Taggyűlések 1946 junius 23-án, vasárnap Építőmunkások: délelőtti fél 10-kor a városháza köz­gyűlési termeben, budapesti előadó jelenlétében. Vasmunkások: délelőtt fél 10-kor a szakszervezeti székház nagytermében, budapesti elő­adó jelenlétében. Textilmunkások : délelőtt tét 10-kor a Vasutas-stadion­ban Raikó Anna központi kiküldött jelenlétében. Vegyipari munkások: délelőtt fél 10-kor a Kereskedelmi és Iparkamara nagytermében központi ki­küldött jelenléteoen. Pedagógusok: délelőtt 10 órakor a Klauzál Gábor gimnáziumban budapesti kiküldött je­lenlétében. APROHIRDETESEK FogialkozAs Szakszervezeti hirek A postások szakszervezete buda­pesti kiküldöttek részvételévet 22-én 5 órakor a Postásot'.honban taggyűlést tart. A Szakszervezeti Bizottság fe hívja a munkanélküli kazánkovácsokat, ácsokat, szerelőmunkásokat és központi fűtéssze­relőket, hogy vidékre (Almásfüzitő, Ko­málom m.) való raunkabaátliiás céljából a szakszervezet titkári irodájában jelent­kezzenek junius 15-ig. A magánalkalmazottak szakszervezete felhivja a Kartársak figyelmét, hogy a kol­lektív szerződések értelmében a magán­alkalmazottak mindenkor előre és egy ösz­szegben fizetendők. A hétközi G. F. eme­lések és a kalória fizetésének esedékessége csütörtök. Felhivja továbbá a szakszerve­zeti, az U. b. tag és bizalmi kartársakat, hogy állandóan ellenőrizzék a kifizetések pontos idejét. A bőripari munkások szakszervezete 22-én, szombaton fél 6 órakor vezetőségi Ülést tart a szakszervezeti székházban. Húsipari munkások vasárnap délelőtt 10 orakor a szakszervezeti székházban a budapesti kiküldött jelenlétében taggyűlést tartanak. A famunkások szakszervezete 24-én, hétfőn délután fel 5 órakor vezetőségi és választmányi gyűlést tart a szakszervezeti székházban. A famunkások szakszervezete felhivja tagjait, hogy aki 8 heti tagdijánál többel van elmaradva rendezze tsgaijhátralékát, ellenkező esetten töröltetik a tagok sorá­ból. Az üzembizottságok vezetősége 24-én, hétfőn délután 2 órakor értekezletet tart a szaksservezeti székházban. Felhívjuk az összes üzemi bizottságo­kat, hogy 24-én, hétfőn délután 4 órakor összüzemb.zottsagi ülés lesz a székházban Minden ü. b. tag megjelenése kőtelező. Hivatalos közlemények Hirdetmény. A magyar pénzügy­miniszter 121400 -1945. VII. sz. rende­lete 14. §-ának 1. bekezdése értelmé­ben felhivja. a városi adóhivatal az ál­talános kereseti, jövedelem és társu­lati adó fizetésére kötelezett adóala­nyokat, hogy akik előleg fizetési kö­telezettségüknek eleget nem tették, három napon belül saját számitásuk szerint járó adóösszeget fizessék be, mert ennek elmulasztása esetén a megbecsült adóalap, illetőleg adóösz­szeg alapul vételévet fogja a városi adóhivatal a végrehajtási eljárást azonnal folyamattan tenni. A becslés ellen jogorvoslatnak helye nincs. Vá­rosi adóhivatal. Élethű müfogak, foghúzás, fogtömés fele­lősé* gel készül. Ricz-fogász. Mikszáth Kálman-utca 12. Takarítónőt, mosónőket felvesz a Gyermekotthon, Szőregi-ut 80. Klfutóliut felvesz a Nemzeti Segély, jelentkezés hétfőn 9 órakor. Gyümőlcsazeax főzését legjutányosab­ban vállaljuk. Vegyipariskola, Caere Egy nyári férfiöltönyt cserélek jőkar­ban levő női kerékpárért. Érdeklődni: Somogyitelep 29-cs utca 727. Fejöekecsko, két növendékkecske el­cserélhető szemesért, korpáért, szénáért. Vásárhelyi-sugárut 31. Elcserélném uj kerékpárvázam és hathónapos kocasüldöm szemesért. Vásár­helyi-sugárut 124. Gyarmeksportkocsi élelemért elcse­rélhető Maix-ter 9. Kőszenet, ráfvasat adok borért. Ér­deklődni Ormosné Deák F.-u. 2. Korpát, szárított cukorrépaszeletet adok taért, borért, éleiemert Dóm-tér, Plébánia épület II. em. 1. Jó&Unpotban levő tűzhelyért tűzifát adok. Szent László-u. 17. Kocsit lóval, 3 kerék és 2 tengely el­cserélhető terményért vagy pénzért. Szi­lágyi-utca 6. házmesternél. Isláses, modern mélykocsi elcserél­hető szuperrádióért vagy női kerékpárért, Hétvezér-utca 33. emelet. Régi ttpusu eiös varrógép malacért vagy kukoricáért eleseié.helö. Hétvezér­utca 50. földszint, 9. Nyári zakó, szürke férfiöltöny, nöi tavaszikabát eladó, elcserélhető. Szűcs­utca 12. 2 jó tejelő kecskét természetbeni el­lenszolgáltatásért veszünk Hápé szappan­üzem. Teltfoa 395. A d ás-vétel Bélyeggyűjtemény!, tömegbélyeget veszek. Falus bélyegkereskedés, Iskola­utca 29, fogadalmi templommal szemben. Mósx minden mennyiségben besze­rezhető (Róka-utca) Bem tábornok-u. 10. szám alatti kereskedésben, a nagyállomás közelében. Hasxnált borotvát, ollót, hajvágőgépet stb. veszek. Fráter mükösrörüs, Mikszáth Káimán-utca 5. Nyulketrccek, nagvhozamu fajtiszta angóiák, belgák eladók, elcserélhető): Bocs­kay-u. 4. II. jobb. Aranyát, ezüstjét a régi bizalommal hozhatja ismét dr. Berényiné ékszerészhez, Klauzál tér 9­Amatűr-filmek és kerékpár eladó (el­cserélhető) Rudolf-tér 13. Kisvasút állo­más mellett. Motorkerékpár oldalkocsival, férfi­kerékpár, haló-, ebéd'ö-, konyhabútor el­adó. Fodor-u. 38. 4 ajtó. Ford atőroncs papírral eladó vagy el­cserélhető Uzsoki-u. Fodortelep. Kártolósx&lag, vadonatúj kártológép eladó vagy elcserélhető Újszeged, Szőregi­ut 42. Hordódongának tölgy, bognároknak akác iparfa kapható. Községi Élelmiszer­üzem. Kétkerekű koleszt megvételre kere­sek, esetleg terményért. Vasárnap 10-től 4-ig, Lechner-lér 5. Japán-talp és szandál-talp kapható. Apácza-u. 24. Motorkerékpár 250-es eladó Valé­ria-tér 2, erd.: 12—2 ig. Egy éves és egy öthónapos disznó el­adó, Zárda-u. 17. Aranyat, ezüstöt, brilliánst legmaga­sabb áron veszek. Szelei Béla, órás-ék­szerész Oroszlán-utca 5. Zongora bécsigyártmány, márkás fest­mények eladók vagv élelemért elcserél­hető, Deák Ferenc-u. 22. I. em. 1. Használt lóerős kocsi és kubikos ta­liga eladó, Kovács. Török-u. 7. Szemeskávét kis tételben is' vásárol Meinl-tiók Kárász-utca. lakás Zsirt, szalonnát, lisztet, fát adok egy szoba-konyhás lakásért. Berlini-körut 34. 11. em. Ricze. Emeleti nagyszobás-konyhás lakásom sürgósen átadnám „Takaréktűzhely, fürdő­kád, paplan" jeligére. Utcai szoba bútorozva belvárosban kiadó. Jelige: Garantált tiszta. Elcserélném szép, szoba-konyhás al­sóvárosi lakásomat, magánházért a város bármely részén. Lolépést természeibenivel díjazom, választ „Magánház" jeligére. Bntorozott szoba különbejáratu kiadó élelemért „Belvárosban" jeligere a kia­dóba. Különfélék Bőrkabátok javítása, festése szak­szerűen t észül Csordás börrub .készítő mesternél, Szent Miklós-utca 7. Felsővá­rosi templom mögött. Foltos a gumija ? Gondoljon a nyárra, vegyen nyersgumiragasztót a Vidra-utcá­ban a kerékpárosnál. Üveget tessék hozni. Locxn kelmefestő, vegytisztitó vállalat Rákóczy-tér, gróf Klebelsberg-tér és Ka­zinczy-utca. Tehenet takarmányozásra vállalok. Szücs-utca 19. Egy sárga-fehér kutya elveszett, a becsületes megtaláló liszt jutalomban ré­szesül. Bobi névre hallgat. Gólya-utca 6. Pestre fuvart vállalok 15 q-ig. Indulás vasárnap reggel Mérey-ulca 13b. Felelős szerkesztő: GARDOS SÁNDOR Felelős kiadó: KONCZ LASZLO Kiadja.: HÍRLAPKIADÓ KFT Szerkesztőség: Jókai-utca 4 Telefon: 493 és 103 Kiadóhivatal: Kárász-utca 6 Telefon: 325 A HÍRLAPKIADÓ KFT NYOMASA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom