Délmagyarország, 1946. május (3. évfolyam, 97-121. szám)

1946-05-05 / 100. szám

BíiL MAGYARORSZÁG 1946 május 5 raarakcrusa, Bánhidi Ödön tanítóképző in­tezeti kórusa, Csornák Elemér Egyházi Kórusa, a Dal és Oratórium Egyesület szintén országos elsó dijakat nyert énekes gárdája. Május 6-án. hétfőn délután fél 7 orakor tartja meg a kórus eisö próbáját a Városi Zeneiskolában. Kéri mindazon ragokat, akik a toborzáskor jelentkeztek, pontosan jelenjenek meg a munka zavar­talan megkezdésére. A iX.-ik szimfóniával indul a Szegedi Kórus. mMHBBMy — A Munkás Dalárda vezetőségi ülése. A szegedi Általános Munkás Dai­egylet hétfőn uéluián 6 órakor a szakszer­vezeti székházban vezetőségi ülést tart. — Betörő órássegéd. Jójárt János iengyelkápotnai földműves tanyájára távol­létük alatt ismeretlen tettesek az ajtó íel­t eszi lesével behatoltak és elvitték kerék­párját, valamint ruhafeléket. A kárusult feljelentése alapján a szegedi rendőrség bűnügyi osztálya meginanotta a nyomo­zást es sikerült is elfognia Micsik András 3i éves órásaegédet. Kiderült, hogy Mi­csik egy alkalommal a gazdánál aludt és igy ismerte mar a járást. Tettét beismerte, a rendörseg pedig átadta az államügyész­ségnek. — Késrekerült egy szökött fogoly. Ifjú Csuiits István budaörsi fiatalembert a szegedi nepügyéazség háborús bűntett címen a nagyfai börtöngazdaságon tartotta előzetes letartóztatásban, Csuiits ugyanis tagja volt a Voiz.-.bundnak és önként je­lentkezett az bS kötelekébe is. Hatáskör es illetékesség címén Budapestre akarták szállítani, hogy mint budaörsi lakos felett ott iteikezzek a népbiróság. Csuiits néhány nappal ezeiótt azonban megszökött. A szegedi rendőrség sikeres nyomozás után kézrekei iteitc és Serényi György népügyés* azonnal intézkedett Budapestre szállítá­sáról. BB SPO R T mr^mmmm^smsmmmmsm Vasárnapi sportműsor Vasutas stadion: Fél 6-kor SzAK—Bé­késcsaba o. b. A SzAK összeállítása : Ba­kó — Szabó, Gyuris — Koiozsi, Kakuszi, Baróti — Báló, Ladányi, Vörös, Hernádi, Nagy. — Fél 4-kor Toldi—MVSE I. o. b. 2 órakor SzAK ifi—SzMTE ifi bajnoki, 10 órakor Toldi 11—Postás 11. 11. o. b. fél 9-kor Tisza ifi—DFC ifi b. — 9 órai kez­detfel egyórás futóverseny és atlétikai pá­lyaverseny. Hunyadi-tér: Fél 10-kor Postás-HMTE I. o, b., 11 órakor SzMTE—Rákóczi I. o.b. Cserepessor: Fél 6-kor Móra város— DFC 1. o. bajnoki, fél 4-kor Mcra 11.— SzEAC II. o. bajnoki, fél 2-kor Szabad­ság—Rendörök II. o. bajnoki. Szabadság-tér: 5-kor SzATE—Tisza 1. o, b„ 3-kor Barátság—SzMTE II. 11. o. b. Rendőrpalota: Fél 5-kor Délkerület súly­emelő bajnoksága. Makó: MMTE —SzFIE. Vásárhely: HTVE ~MK. UMTE (volt UTC), Szőreg: Rákóczi II.—Tisza 11. Dorozsma-. Lemezgyár—Tűz­oltók. A „Szabadság" kéri játékóráit, hogy vasárnap 1 órakor jelenjenek meg a Cserepes-sori pályán. Minden játékosra kötelező. A Délmagyarország telefonszámai: Szerkesztőség: 493. és 103. Kiadóhivatal: 325. Kárász-u. 6. PÁRTHIREK A Magyar Kommunista Párt Belváros í. szervezete értesiti a Belváros 1. utca- és körzetbizalmiakat hogy május 7-én. ked­den délután 6 órakor feltétlenül jelenjenek meg a Kálvin-tér 6. sz. alatti székházban. Belváros I.: héttön délután hat órakor a Berzsenyi-utca 2. sz. alatti párthelyiségben Donkó Zoltán elvtárs szemináriumi elő­adást tart „Nemzetgazdaság, osztályok és pártok törtenete Magyarországon" cim alatt. A MKP alsóvárosi pártszervezetének helyiségében Dénes Leó polgármester elv­társ heifön délután 6 órakor előadást tart „Közigazgatás .és kőzségpolitika" címmel. A MKP orvoscsoportja hétfőn fél 7-kor tartja összejövetelét. Szaksze*vezgH hírek A mérnökszakszervezeti tagságok, mi­vel csak ideiglenes jellegűek és csak a budapesti Mérnökök és Technikusok Szak­szervezetének jóváhagyása után válnak véglegessé, felkérjük mindazon kariársakat, akik végleges tagsági igazolvánnyal ellátva nincsenek, hogy oklevelükkel, igazoló­bizottsági határozatukkal, születési anya­könyvi kivonatukkal jelentkezzenek a Mérnök Szakszervezet helyiségében bár­mely kedden délétán fél 5 órakor. A Famunkások Szakszervezete május 6-án, hétfőn délután 4 órakor vezetőségi és választmányi ülést tart a szakszerve­zeti székházban. Megjelenés kötelező. A Vegyipari Munkások Szakszervezete május 5-en, vasárnap delelfltt 9 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székház­ban. A Bőripari Munkások Szakszervezete május 6-án, hétfőn délután fél 5 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. Hivatalos kőzlemánvsk 12011946. fb. Hirdetmény. .A szegedi Földigenylő Bizottság felhivja mindazon földliözjuttatotíakaf, akik külső- és belsó­baktóban kaptak földet, hogy május 10 ig Vajner Sándor bizottsági tagnál Felsővárosi feketeföldek 210. sz alatt a mérnököknek járó kalóriát, mely holdanként 485.000 pengő, mindenki okvetlenül fizesse be. A természetbeni fizetéssel kapcsolatos felvi­lágosítást a kerületi vezető ad. A szegedi F&Sdfgőayíö Bizottság. Közellátási Közlemények Eiesztőklosztés. A 46-os jegyre 2 deka­gram élesztő vásárolható május l-töl 10-ig. Gynf akiosztás. A közellátási szelvény­ív 47. sz. jegyére 2 doboz gyufa vásárol­ható május 31-ig a mindenkori napi áron. Kereskedők előre beszedett jegyekre kap- * nak kiutalást, Cnkorkíosztás. A cukorjegy májusi szelvényére 15 dekagram cukor vásárol­ható. Kereskedők május 10-ig beszedeti és elszámolt jegyekre kapnak kiutalást. A cukor kilónkinti 120 millió pengős árát a kereskedőknek előlegként azzal a köte­lezettséggel kell beszedni, hogy a cukrot május 10. napjáig a fogyasztóknak kiszol­gáltatják. Szódabikarbóna, gyógyászati talkum, gyógyászati timsó SZEREDAINÁL Kárász-u. 10. és Cserzy M.-u. 3. APRÓHIRDETESEK Fogia lkoaeAs Mindenes vagy bejárónőt vidékre felveszek. Preszler, Szőreg Petróleumgyár. Foctcchotluű laboratóriumomat Bodza­fa-utca 3 alatt megnyitottam. Fehér György. Redőnyük szakszerű javítását vállalja Redőny ipar Nagy Zoltán, Református pa­lota, Anna meiegforrásaai. Morzsa és füszerdarálást vállalok, morzsát cserélek. Vad&sz-utca 3. Jésscgjelenésű fiatal megbízható leány ajánlkozik kiszolgálni étterembe, vendéglőbe. Kiskunfélegyháza, Bastya-utca 18. sz. L* kát Belvárosi egyszobás lakásomat elcse­rélném egy vagy tét szobás lakassal, diszno­tartassal. Báró Jósika-utca 30, földsz, 7. Magányosnál otthont találna , állás­ban levő férfi, esetleg család konyha­hasznalattal is, Hétvezéx-utca 42.1. jobb 3. Egy szobát elcserélnék kettő helyiség­ért, esetleg élelmet adnék. „Szoba" jeligére. Anuuynt, férfiszövetet adok annak, aki 1—2 szobás összkomfortos lakaihoz juttat Cím: Kaszás-utca 11. Uj táskairógépet adok annak, aki 2 szoba komfortos lakáshoz juttat. Jelige; „Azonnal" Caere I igasió elcserélhető üszőért vagy élele­mért, Aígnertelep, Nagyszombati-u. 38. Épfilstinsnysg és préstégla elcserél­hető, Újszeged, Nepkertsor 3. Egy nyolcméteres épületre való fa­anyag zúzott paprikáért elcserélhető. Uj­gyála 107. Kószónál. Üvegezett, vasalt, teliajtók, vaspalet­ták; elcserélhetek, Horváth Mihály-uica 7, Danner. Egy koca és egy választási üszőborju elcsereihetö 12 hetes malacokért, élelemért vagy bármiért. Felsővárosi feketeföldek 236 sz. Az algyőf vámházzal szemben. Békebeli gyemuksportkocsi elcserél­hető feríiruháért, ugyanott gyapjúfonást vállalok. Mátyás-tér 21. Fekér gyermeksportkocsi jó nöi ke­rékpárért, ágy és asztal terményért elcse­rélhető. Harmat-utca 9„ utcai lakás. Egy hasaskoca elcserélhető kukoricáért, búzáért, Somogyttelep, Határ-ut 1001. Téglát meddökecskét cserélek ter­ményért, élelemárt, KlebeSbergteiep, Vas­hapu-o. 34. Idei herét terményért, hizót adok ha­sas üszőért vagy fejőstehénért. Tápé, Ko­lozsvári utca 2, Férllkisksbátért fát adok. Nagy Ist­ván Tápe. Nyilassy-utca 2. Kettő tízhetes malac terményért vagy ruhaneműért elcserélhető, Tápé, Dózsa­utca 103. Léért vagy csikóért cserélek lucernát évi kaszálásra. Kiss Antal, üjszentiván Petőfi-utca 24a Napszám oat felveszek, női ballon­anyag es felöltőszüvet elcserélhető vagy eladó, Hegedűs, Somogyi-utca 16. Szép cserépkályhát elcserélnék féreg­mentes sezlonert. Zoltán-u. 10. Bármilyen használt zsaluzó deszkáért vagy lécért tűzifát adok, Berlini-körut 34, házfelügyelő. Akacrézse elcserélhető vagy pénzért eladó, Halász-u. 8 sz. Újonnan készült asztaltüzhelyemet el­cserélném eleiemért, gabonáért vagy ma­lacért. Somogyitelép 24. utca 913. Három fiatal lo eladó vagy elcserél­hető hízott disznóért vagy borért. Ugyan­ott 100-as Mátra eladó. Szabó Nándor Dozozsma Kossuth-utca 68­Remlngton táskagépet cserélek kom­plett férfikerékpárert. Deák Ferenc-utca 22. Pálfy, Választási malacot cserélek ablak­függönyért és férfiruháért Külső-Cson­grádi-sugárut 98­Egy pár 10 hetes malac tűzifáért el­cserélhető, ugyanott 250 négyszögöl here k fáért vagy pénzért, Arviz-utca 1 sz. Kettő 12 hetes mangalica malac ter­ményert és ruhaanyagért elcserélendő, cse­repessori kislakások 15. 1 sz. Németh István. Két hold herét cserélek árpáért, ku­koricáért és 1—2 éves csikóért évi kaszá­lásra. Tudakozódni Gyála 128. Elsőrendű hasas fejőstehén elcserél­hető lóért, csikóért, szerszámért Érd. Ró­kusi Konzervgyárban. Jé szandiauferért, féderes vagy lapos­kocsiért hasasüszőt, esetleg egyesben is járó prima csikólovat cserélek. Dunai Pé­ter, Röszke 783. Egy kis nősténykecske ruháért, cipőért vagy szemesert elcserélem. Szent Ferenc­utca 13. Hnt darabból álló uj konyhabútor sül­dőkért és élelemért elcserélhető. Polgár­utca 21b, asztalos. hí.1,1.1 való süldő fáért, cukorért vagy másért elcserélhető. Bocskai-u. 14 1 ajtó. Ezer használt tégla elcserélhető vagy pénzért megvehető, érdeklődni Sándor-u. 24 szám. Háromszáz kéve szár eladó vagy el­cserélhető. egy jó pockoskutyát veszünk, Csongrádi-sugárut 49. Rácz. Kifogástalan állapotban levő gyermek­sportkocsi és egyes lószerszám elcserél­hető, Nyli-u. 43 sz. Alsóváros. Kerékpár príma gumikkal 45-ös bür-1 geriért, hízóért, esetleg más egyébért. Móra-ulca 7. Othánapoz malac elcserélhető, Her­nyós-utca 8. Gyermek sportkocsi malacért élelem­ért elcserélhető. Francia-utca 16. Egy idősebb igáslovat és egy paraszt­kocsit adok fiatalabb igáslóért Kisfaludi­uica 28 sz. Egy rakás trágya elcserélhető borért vagy terményért, Hold-utca 4 Alsóváros. Három kiskecsue eladó vagy elcserél­hető Baráih-utca 17 sz. Órláebeíga anyanyulak és süldők szc­mestakarmanyért elcserélhető, Szatymazi­utca 10 sz. Egy kifogástalan állapotban levő strapa kerékpárért szép négyhónapos malacokat adok, Korona-utca 1 szám, cipészüzlet. Adá s-t élei Angóra, ivarérettek, hasas, fias anyák és bakrék eladók. Tápé, lAradi-utca 3. Uj 200-as „Zündapp" motorkerékpár eladó. Érdeklődni Veres gépkocsiszerelő­nél, Tisza Lajos-körut „Sötét, modem íróasztalt megvételre keresek." Fenti jéligérescimeket a kiadóba. Eladó uj fapermetezö és szőllóperme­tezögép, rézgálic. Maros-utca 42. Egy ló eladó. Baktó64. Szűcs Ferenc. Egy ui Singer süllyesztös varrógép hízóéit eladó. Cserhalmi, Ujszőreg 1165. Bélyeggyűjtemény*, tömegbélyeget veszek. Falus bélyegkereskedés, Iskola­utca 29, fogadalmi templommal szemben. Szekrény, ágy eladó. Erd.: Cserzy Mihály-uica 7, Szöginél. Leánygimnáziumi I. osztályú köny­veket veszek. Schimmerling, Kelemen-utca 8. 11. em. 7. Egy mély gyermekbocsi eladó vagy élelemért elcseréluetö. Tabán-utca 22. 500 kfcc. motorkerékpár és két süldő pénzért azonnal eladó. Bo'dogasszony­sugárut 3. Kombinált szekrény és különféle bú­torok eladók. Gyerlyámos-utca 10. Vflágoa fél hálószoba eladó borért, aranyért, pénzért. Tisza Lajos-krt. 23. H.7. Műlép méh kaptár eladd. Lomnici-utca 137. szám. Legújabb tipusu Orion nagyszuper alkalmi vétel. Kálvária-utca 2. Vasárnap délelőtt is. Nagyteljesítményű rádió, női kerék­pár eladó. Párisi-körut 43b. zsibárus üzlet. Jókarban levő 90x220-as 3 egyszár­nyú ajtó eladó. Orgona-u ca 4 Gyermek sportkocsi riadó. Tisza Lajos körút 42a. B. em. 2. 125 Sa DKVV motor riadó. Fodor-utca 38. L em. 4. Egy háromajtós fehér szekrény eladó élelemért és pénzért Cim: Jókai-utca 4. I. emelet, udvar felöl. Hárman fehér szekrény, damaszt ab­rosz, zsírosbödön, női cipő riadó. Bol­dogasszony-sugárut 23. I. em. 5. Here a város alatt évi kaszálásra eladó. Kaszást keresek. Nemestakács-utca 40. 350-e« DKW motorkerékpár és egy rugós ágybetétjmatrac eladó. N ajda-u. 18. Keresek megvételre kisebb magán­házat. Eleiemmel, arannyal fizetek. Érdek­lődni megbízásból Tamásy, Francia-u. 28. Márkás zongora, bútorok, étkezökész~ let, háztartási cikkek eladók. 2—4 között Dózsa György-utca 16a. II. em. 20. Ajtók, parketta, vaságy eladó. Rigó­utca 30. 1—3 között. Eledé egy 10—12 literes fejőstehén heréért és terményért. Olcsó fajta kétlo­vas szerszám süldőért. Lomnici-utca 99. Különfélék Aranyát, ezüstjét a régi bizalommal hozhatja ismét dr Berényiné ékszerészhez. Klauzál-tér 9. Akik Bihari Ernő, volt Széchenyi-tér 2. szám alatti textilárukereskedö ingóságait birtokukban tartják, jelentkezzenek az, adatok közlése céljából dr. Wilheim Lajos ügyvéd, Széchenyi-tér 7. szám alatti iro­dájában. Rokkát* nincsen pénze ? Felesleges holmiért rokkát kaphat Rokkaüzem, Külső­Csongorádi-sugárut 15. özvegyasszony kis földbirtokkal öz­vegy nyugdijjas férjet keres 66—68 évesig, elvált kizárva, „Senkim nincs" jeligére. Tanyásblrfokot 50 holdig keresek őszi átvételre haszonbérbe a szegedi ol­dalon. Herét idei kaszálásra veszek 5 hol­dig. Szent Miklós-utca 7, felsővárosi tem­plom mögött. Három hold here a gyálai réten bérbe kiadó. Paprikaföld kiadó. Alsónyomio­sor 60. He r« kaszálást résziből vállalunk. Ugyanott gyermek sportkocsi, mély játék­babakocsi elcserélhető Pécskai-u. 7. Keresek a belváros forgalmas helyén cipászüzletnek vagy műhelynek valót. Je­lige: Forgalmas. Here kiadó egykaszálásra vagy egész évre lisztért, kukoricáért vagy süldőért, Szentháromság-utca 6a. IL em. 6. Gyékényünk* találtatott a marstéri piacon Igazolt tulajdonosa átveheti. Vad­kerti-tér 8. Ujszegedi Vigadóban harcsás hal­paprikás, rántott harcsa, Rácz Jancsi muzsikál, Megismerkednék komoly iparosfér­fivel házasság céljából 32-ig. Jelige: „Húsz" 800 négyszögöl here évi kaszálásra élelemért kiadó. Horváth Mihály-utce 7. Danner. PW«Uf» szerkesztő: Gfrdofl ffoMBa kiadó: Konca Léiífő. Kiadja: Hirfapkfadfi Ktt, Katrkesztőség: JftkaHrtea ft, j Telefon: 493. Ü 103. Kiadóhivatal: KViVu-tfca K. Telefon: $25. ft Hfjlspktaőó Kft. syamta. j

Next

/
Oldalképek
Tartalom