Délmagyarország, 1946. május (3. évfolyam, 97-121. szám)
1946-05-04 / 99. szám
4 DÉLMAGYARORSZÁG 1946 május 3 SPORT Tartja-e hazai rossz formáját a SzAK a B. Törekvés eiteo? A Szeged AK vasárnap játsza utolsó hazai méritözését az OB keleti csoportjának mérkőzései során. Ellenfele a Békéscsabai Törekvés fiatal, de jóképeseégü csapata lesz. A piros-feketék az elmúlt hetekben nagy feladatokat oldottak meg sikeresen, ilyen teljesítménye; utan szoktak szegedi mérkőzéseiben gyengébb ellenfele; ellen mérsékeltebb teijesitmenyt nyújtani. A vasárnapi mérkőzésnek tehát az tesz az érdekessége, hogy vájjon tartja-e rossz formáját a Szeged ? Bizonyára sokaknak okozott már fejtörést ez és nem érdektelen, ha a játékosok véleményét meghallgatjuk erre vonatkozólag, A játékosok körében általános panasz a pálya gondozatlan, kemény és göröngyös talaja, idegenben mindenhol joob talajú pályán játszik a csapat. A rossz teljesúmeny mási; okául a közönség magatartását hozzák fel. A közönség, — mini mondjak," — mindig győzelmet vár a csapattol és ha ez nehezen születik meg, ahelyett, hogy a csapatot biztatnak, az ellenkező végletbe csapnak át: szidni kezdik a játékosokat. Van aztán "a közönség köreben egy másik tábor, amelyik határtalan gyűlölettel viseltetik a piros fekete egyesülettel szemben és minden alkalmat megragad a csapat hangulatanak káros befolyásolására, "Magunk részéről nem füzünk bővebb kommentárt a kifogásokhoz hanem azt várjuk, hogy a szegedi fiuk játékukkal bizonyítsák oe, rossztalaju pályán is, minden előítélettel szemben jo játékot nyújtanak. Akkor bizonyosak vagyunk benne, hogy a „Tizek harcában", ma,d a jó tei. jesumények láttán a közönség is a csapat mellé szegődik és lelkesen biztatja a pirosfeketéket a győzelem kivivására, mondjuk — a Ferencváros csapata elien. Súlyemelő bajnokság. Vasárnap délután tei 5 őrai kezdettel az SzMTE és a Tisza rendezésében a rendőrpalotában tartjak meg a súlyemelő bajnokságot A bajnokság külön érdekessége, hogy Papp István, a Tisza sokszoros bajnok súlyemelője rekord javitási kiserietet jelenteit be. Vasárnap délelőtt játaaák le a Hunyadi-tárt mérkőzéseket. AZ országos uajuoki mérkőzésre való tekintettel a riunyaai tér sportprogramját vasárnap delelőn bonyolítják le. Fél 10-kor Portás— HMTE i. o. bajnoki, 11-kor SzMTE—Rákóczi I. o. bajnoki. Helyreigazítás. Lapunk pénteki számában sajnaiatos tévedes csúszott be a szőregi mer;ozés játakvezetője gyengeségét iueiöen. Ugyanis Weintraub Lajos azon a bizonyos Rasóczi—Móraváros mérkőzésen közmegelégedéssel játtá el feladatát* Különben is Ö a délserüiet egyik legjobb es legegyenletessebb formát , mutató játék vezetője^ A tekesport fellendítése. Csütörtökön megalakult a tekesport aliandú szervező bizottsága, amelynek feladata az 1946 - 67 évben az egyéni és csapatbajnokságokat megszervezze. A munkálatok rnegkezdesére az uj tisztikar vasárnap délelőtt fél 9-kor tartja meg első ülését az ipartestületben. A világrekorder Csaplár Is IndnI Tisza egyórás futóversenyen. A Tisza atléukai szakosztálya vasarnap deielött orai kezdettel rendezi egyórás országos futóversenyét Szeged bajnokságáért egyeni és hármas csapatok részére, AZ eddig be íuiott nevezésekből megállapítható, nogy Csaplár András 20 km-es vnágrekorderrel az élen a magyar hosszútávfutás legkiválóbb képviselői vesznek reszt az év egyik legnagyobb atlétikai megmozdulásán. Nevezése;: Kiss József UlE, Biro, Hagy mási Vasas, Stídi, Orsós Óbudai Bstí, Darázs Törekvés, Godany Postás és a Tisza legjobbjai: Kovács Gy., Ottruba, Széchy, a 40 éven felüliek Csonka, Gyetvai, Juhász és még sok más elsövonalbeii atléta. A verseny a Tisza rókusi sporttelepén kerül lefutásra. BlADISz-sporthlrek. A MaDlSz ökölvívói vasárnap Szentesen mérkőznek az ottani MaDlSz csapatával. Kérik a versenyzőket, hogy pénteki edzésen okvetieuül jelenjenek meg, mert indulás előtt nem lesz több edzés. SzAK- hírek. A SzAK május 9-én délután 5-kor a városháza közgyűlési termében tisztújító és alapszabaiymúdositó közgyűlést tart. — A Vasutas-stadion vasárnapi műsora fél 6-kor SzAK—Békéscsaba, fél 4-kor Toldi—MVSE, 2-kor SzAK ifi—SzATE ifi. SZÍNHÁZ ® MŰVÉSZET Válás után Bemnfatő • Nemzeti Színházban A szegedi Nemzeti Színház csütörtöki bemutatójával folytatta kultúraellenes szindarabsorozatát. Vájjon miért találta szükségesnek a színház, hogy egy Alexandre Bisson nevü elfelejtett francia szerzőnek ostoba bohózatával lebecsülje a szegedi színházlátogatókat ? Az erőszakolt helyzetkomikumok, a burleszki melység nélkül fejetetejére állított cselekmény, az anyósi „problémának" már a mult század vicclapjaiból is kikopott életrehivása, — enyhe merénylet azok ellen, akik a szinháztól szinházat várnak fcs nem tíngli-tanglit. A szereplók hősiesen akarták áttörni a korlátolt darab korlátait, ami többékevésbé sikerült is nekik. Kőműves Erzsi kitűnően karikírozott anyósa több izben szerzett hangos derültséget a hallgatóságnak, bár épen azért, mert a francia él helyett gyakian egy huszárőrmester hangját es modorát intonálta. Majlálh Mária ebben a szerepeben ujabb színskálával gazdagította a szegedi prózaegyüttest A szépen beszélő, finom és dekoraiiv megjelenésű Dévay Hedvig nem mindig tudta elhitemi, hogy olyan könnyű fajsúlyú nőt jelenit meg, aki bármilyen körülmények kŐ2ött a feiszinen tud maradni. A férfiak közül Kozák László mértéktartó játé;aval tünt ki, Benkö Miklós és Bakos Gyula, mint mindig — most is — megbízható és szeles vonaton, jól hasznáinató színészeknek bizonyultak, Lehotay Árpád, talán maga sem hitte el, hogy egy anyósüidözte natal kétszeres férj szerepét játsza. Bohózati szerepeben sokszor hamleii gesztusokat és hangokat használt. Szolgáljon intésül minden válni akaró férjnek, hogy ezekután válás előtt csak jobb lehet, mint „válás után". (e.) Ungár Imre hangversenye Szegeden. AZ Otthon Hangversenyiroda ősszel megkezdett es a fűtési és utazasi r ehézsegek mialt abbamaradt hangversenysorozatát most folytatja. Elsőnek sikerült megnyerni Ungár Imre zongoraművészt, a varsói Chopin-verseny győztesét, aki a zongoraművészek között a lege.sok közt van. Üngar Imrét a haboru előtt megnivták Amerkaba turnéra, de ennek lebonyolítása a háború miatt elmaradt. Ungait mar ismeri Szeged zeneertó .közönségé és ezért bizonyára örömmel fogadja a hangverseny hívét. A müsoton szerepel a grandiózus Bach: Kromatikus fantázia és íuga, Beethoven Appassíonata szonáta es Bartók, valamint Cüopin müvei. Közellátási közlemények Élesztőkíosztás. A 46-os jegyre 2 dekagram élesztő vásárolható. Az élesztő ára dekánkint 1,000.000 pengő. Nyilt-ftér*) Feleségemtől szül. Tóth Máriától kölönválian élek, érte semmiféle felelősséget nem vállalok. Kálmán János Átckháza, 267. •) E rovatban közöltekért sem a szerkesztőség sem a kiadóhivatal felelősséget nem vállaL Hivatalos közlemények 21.692|1946. szám. Hirdetmény. A 151.49711945. P. M. rendelet alapján felhívja a (városi adóhivatal mindazokat, akik a beszolgáltatási kötelezettség cimén beszállítóit kenyérgabonának a földadó és járulékaiba való beszámítását kérték és megkapták, hogy a beszámított kenyérgabonának métermázsániiénti 400 adópengős árát ezen hirdetmény megjelenésétől számított 15 napon belül a városi adóhivatalnál annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben az átszámítást a városi adóhivatal nem foganatosítja. Városi adóhivatal. A PROHIRDETESEK Foglalkozás Szakszervezett hirek Aranyat, ezüstöt SSS*' vásárol SALZER Hid-utca 8. a légáron A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete május 4-én, szombaton délután 4 orakor vezetőségi és választmányi ülést tart a szakszervezeti székházban. A Malomipari Munkások Szakszervezete május 5-őn, vasarnap delelúlt 10 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. A lextilmesterek május 5-én, vasárnap déleiőlt 10 órakor ertekezletet tartanak a szakszervezeti székházban. Az Orvosok Szakszervezete május 5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban (Dózsa György-utca 8.) A fontos tárgysorozatra vaió lekmtettel a tagok megjelenését feltétlenül kérjük. A Házfelügyelök Szakszervezete május 5-én, vasarnap deiután 4 órakor közgyűlést tart a szakszervezeti székházban. Fatalpnk készítése hozott anyagból, facipók megrendelhetők, Pozsonyi Ignácutca 11. Gazdasági cselédet felveszek Pávavendeglö. Feketesas-utca 2, udvarosnál. Megbízható mindenest koszt- és lakással felveszek. Révész, Bocskai- u. 8, II. 10. Mindenes vagy bejárónőt vidékre felveszek. Preszler, Szöreg Petróleumgyár. Tizenbétéves fiu elmenne tanyára mindenesnek.;Szentháromság-utca 43b. Otthont kedvelő mindenes főzőnő Makóra kerestetik. Steinerné, Tisza Lajoskörut 66. Kézimunkázni tudó nőt felveszek. Szentháromság-utca 2. 1. 5. Idősebb asszony kimenne tanyára munkára, Pava- udvar, (Városháza mögött). Lucza kelmefestő,- vegytisztitovállalat Rákóczi-ter, gróf Klebelsberg-tér és Kazicczy-utca. ZsákvarrónSt felvesz Vigyázó kötélüzlet,[Szeged, Kállay Albert-utca 4. Megbízható asszony házmesternek vagy takarításért lakást keres. „Kelten vagyunk" jeiigére a kiadóba. Szatymazra tanyás kerestetik, Erd: Csák tornyai-utca 26. 12 órától 3 óráig, Dr. Csúcs. Tökmag és egyébb olajosmagvak szakszerű leidoigozását megkezdtük. Vegyiipariskola. Középkora intelligens nő megismerkedne házasság céljából dolgozó lérfival. „Május 10" jelige. Középkora intelligens nő magányos úriember Háztartását vezetné. „Szorgalmas" jeligére. Aranyát, ezüstjét a régi bizalommal hozhatja ismét dr Berényiné ékszerészhez, Klauzál-tér 9. Lakás Keresek szoba-konyhás lakást élelemért, szoba is megfelel. Tőrök-utca 7. Balogh. Háromszázmilliót vagy ötven kiló lisztet adok annak, aki egy „vagy kétszobás lakáshoz juttat a város bármely részén, cim Tarnainé, Vitéz-u 24. Szoba-konyhái lakás, Sziliéri-sugáruton igényjogosultnak átadó, Délvidéki Áruház, Tisza Lajos-körut 48. RADIO Szombat, május 4. 5.45 Hirek, műsorismertetés. 7.05 Reggeli zene, 8,00 A Közellátásügyi Minisztérium előadássorozata. 8.15 Hanglemezek, 9.00 A WM gyár zenekara. 10.00 Hirek. 10.10 Könnyű zene. 10.30 Rádióiskola. 12 00 Harangszó, hirek. 12.15 Szalonzene. 13.00 Eióaüás. 13.15 Hanglemezek. 13.40 Angol zongora-dalok 14.00 Hirek. 14.10 Vöröskereszt közleménzek, 14.20 Hanglemezek, 14.35 Etőadas. 15.15 Radióiskola. 15.55 Műsorismertetés. 16.00 Hirek. 16.10 Elbeszélés. 16.40 Köimenay Alice énekel. 17.00 Vilaghiradó. 17.15 Szimfónikus jazz. 17.30 Orosz versek, orosz muzsika. 18.00 Hirek. 18.05 Vöröskereszt közlemények. 18,15 Rácz Vali jénekel. 18.35 „Veszélyes forduló" színjáték 3 felvonásban. I. ieiv. után kb. 19.20 Kedves Kázmér... II. felv. után kb. 20.05 Hirek. Kb. 20 55 Hirek és krónika orosz nyelven. 21.05 Műsorismertetés, Vöröskereszt közlemények. g 21.20 Hanglemez. 21.30 Hangos heti hiradó. 21.50 Hirek es krónika angol nyelven. 22.00 Hirek. 22.20 Hangiemezek. 22-50 Hirek és krónika francia nyelven. 23.00 Napi hírösszefoglaló. 23.10 Rádió kereső hírszolgálat. Csere Modern sport- és mélykocsi, háromhull#msávo8 rádió élelemért elcserelhetö, Hétvezér-u. 33. em. 120x70-ea tükör, prima kerékpárkülső nöi paiafascipő 37-es, 38 es és 39-es eladó vagy elcserélhető délután 3-tól, Pozsonyi Ignác-u. 11. Egy kanca igasió, parasztkocsi elcserélhető hizóért, borért, terményért. Pulcutca 7. Elcserélhető egy fiatal paripaló jó fejőstehénért és takarmányért és egy pár lószerszám, kukoricáért. Kovács Szilveszternél, Sándor-utca vége. Egy nyolcméteres épületre való faanyag zúzott paprikáért elcserélhető. Ujgyála 107. Kószónál. Szarafát, lécet, téglát, ajtókat, Kalor. kályhát cserélek süldőért Feltámadás-u. 22. Tizhéaapos üszőborju szemesért és évi kaszálásu heréért elcserélendő. Csillagutca 11. Ui koc iráf, gyermekketrec könnyű parasztkocsialj elcserélhető. Párisi-körut 44. Szép 7 hónapos fajbika heréért, lószerszám és bakancs malacéit Sándor-utca 1. Nagyméretű cserépért süldőt, zsirt, szalonnát adok cserébe; üstház elcserélhető élelemért. Tud.: Tápéi-sor 18a. Jókarban levő tűzhely és kártológép élelemért elcserélhető. Széchenyi-tér 2a, udvarban. Választási malacok terményért elcserélhetök. Harmat-utca 26. Elcserélnénk egy másféléves üszőnket és egv hasadisznót kisfias ehécért vagy pedig a hasas disznót egy közele ló üszőért Cim Molnár János porgányi gátőrház1 hoz közel, Csergöteiep 28. Férfikiskabátért fát adok. Nagy István Tápé, Nyilassy-utca 2. Tetőcsatorna elcserélhető élelemért, Somogyitelep VII. u. 390, határutnál. Egy erős parasztkocsi lóért, csikóért, esetieg könyebbért, egy könny üjárásu fiakkerosnak való paripaló kancáért elcserelendő, Szőreg, Rózsa-utca, trafik. Eladó vagy elcserélhető sötétkék uj vászon férfiruha, Vasasszentpéter-u. 5a. Kőzelellős tehenet cserélek lóért, Algyő, Petőfi-utca. 1 igásló elcserélhető üszőért vagy élelemért, Aignertelep, Nagyszombati-u. 38. Ebédíöbntor, tűzhely, bádogkád, szekrény, sezlon eladó vagy elcserélhető élelemért, Szt. Miklos-u. 6a. Épfiletlaanyag és préstégla elcserélhető, Újszeged, Nepkertsor 3. Különfélék Aranyal, ezüstöt a legmagasabb áron vesz Beria-ékszerész, Kiss-ulca 3. Párisi Áruház mellett. Óra-, ekszerjavitás felelősséggel. Szép menyasszonyi ruha kölcsönadó, fátyollal is. Tisza Lajos-körut 44. i. em. 3. Legtöbbel fizetek használt bútorért, ruhaneműért. Hivásra házhoz megyek. Fischof, Mikszáth Kálmán-utca 22. Foltos a gumija ? Gondoljon a nyárra vegyen nyersgumiragasztót a Vidra-utcában, a kerékpárosnál. Üveget tessék hozni. Farkaskutyámat befogták, nyomravezetőt jutalomba részesítem. Bocskavutca 8a, II. 10. Üzleibelyiaég nagykörúton több faanyaggal atadó műhelynek, Párisi-körut 44. Angóra- és gyapjúfonást, kártolást, kötést vállalok. Betegtolókocsi eladó, Szatymazi-u. 6. Elsején este 9-kor Fürész-utcai telkemről a kaput elvitték, a nyomravezetőt élelemmel dijjazom, Kismárton-utca 20 sz. Fadpő, fasaru, spárgacipő érkezett a Délvidéki Áruházba, Tisza Lajos-körut 46. Városhoz 1 kilométerre 4 hold elsőrendű here évi kaszálásra terményért kiadó. Boldogasszony-8ugárut 51. Akar kellemesen szorakozni? Jöjjön a Var-kioszk terraszára minden este 6-töI nyitva, szombat, vasár- és ünnepnap tánc. A d á s-v étel Angóra, ivarérettek, hasas, fias anyák és bakkok eladók. Tápé, Aradi-utca 3. 250-es prima Jaáva-motorkerékpár eladó. Hajdu-fényképész, Széchenyi-tér 3.i 2+1 rádiók, alkatrészek, villamossági cikkek, főzök, vasalók kaphatók. Rádióüzlet, Szentháromság-utca 15. Bélyeggyűjtearényt, tömegbélyeget veszek. Falus bélyegkereskedés, Iskolautca 29. sz, fogadalmi templommal szemben. 2+1-es rádió eladó. Molnár-utca 8, sz. Hatszemélyes uj kajütős motorcsónak eladó. Feketesas-utca 15. 1. em. 4. Egy háromlóerős villanymotor eladó. Érdeklődni Klskundorozsma, Kun-ntca 16. Délután 4-től mindennap. Szőllőpermetező gép eladó cserébe borért, ablakok eladók pénzért is. Apácautca 20. Gyermek-mélykocsi eladó. Fodorutca 15. Bőrberi felöltő, nyári férfiruha, 41-es férficipök eladók vagy elcserélhetök. Fodor-utca 3. Szombat délelőtt 11 órától. Felelői szerkesztő: Gfirtioa Felelős kiadó: Konca László. Eladja: Hirlapldadő Ktt Szerkesztőség: Jókai-Utca X, Telefon: 493. H 103. Kiadóhivatal: KórSsz-Otca | Telefon: 323. A Hírlapkiadó Kft nyamÍM.