Délmagyarország, 1946. április (3. évfolyam, 75-96. szám)

1946-04-17 / 87. szám

2 DÉLMAGYAROHSZAQ 1946 április 17 Ha kevés ax önkéntes jelentkező — visszaállítják a kötelező katonai szolgálatot Amerikában (Washington, április 16.) Az ame­rikai képviselőház 290 szavazattal 108 szavazat ellenében törvényjavaslatot fogadott eh amelyben az általános ujoncozási, illetve a kötelező katonai szolgálatot május 25-től kezdve októ­ber 15-ig szüneteltetik. Ugyanakkor pedig az ujoncozási korhatárt 18 év­ről 20 évre emelik fel. A javaslat ér­telmében az elnöknek jogában áll ok­tóber 15-e után ismét visszaállítani a katonai szolgálat kötelezettségét, ha közben bebizonyul, hogy nincs annyi önkéntes jelentkező, amennyi elégsé­ges lenne a hadsereg és a haditen­gerészet szükségletének fedezésére. A kormány nem helyesli a javaslatot és reméli, hogy a szenátus megtagadja elfogadását. Vita a pénzügyi bizottságban a közoktatási pótadó bevezetése körül Diplomáciai nton Idéz meg kél tanul a szegedi népbiróság (Szeged, április 16) A népbiróság ked­den folytatta a héborus és népellenes cse­lekményei vádolt Harangozó István volt kerettegény fotárgyalásat, Harangozó a vád szerint részt vett egy partizán meg kínzásában és megölésében 1944 ben. A népbiróság foly.atta a tanukihailgatisokat Mfvel ezekből a vádlott bűnössége nem volt megállapítható, magáévá tette a védő bizonyitáskiegészités tárgyában tett indít ványát és elrendelte Petri László, Horváth Lajos, Fábián Lajos, Muszil jó/sef tanu­kénti kihallgatását. Mivel Fábián és Mu­szil jelenleg Palicson laknak, tehit a nép­biróság diplomáciai uton kéri a tanuk inegidézését Jugoszláviából. Erdélyi százados intézkedésére vonták el a zsidó munkaszolgála­tosok élelmiszerjuttatását (Szeged, április 16) A népbiróság Kom­lóssy-tanácsa kedden folytatta Erdélyi Uyula volt százados, a szegedi hadiüze­mek volt parancsnokának főtárgyalását. Földi Mihály. Farkas Károly és Sámuel Tamás, a Magyar Kender- Len- és Juta­ipar alkalmazottai tettek tanúvallomást a . ádlott jobboldali magatartásáról, majd Hírschl Márton kereskedő arról tett vallo­mást, hogy Erdélyi intézkedésére vonták el a zsidó munkásoktól az élelmiszerjuttatá­sokat. Ezután a vedelem tanúi következ­tek és igyekeztek a vádlott magatartását szépíteni. A tárgyalást szerdán folytatják és mivel még negyvenhét tanú kihallgatása van hátra, ítéletre előreláthatólag csak a hét végén kerül 6or. Két bölcsódét állítanak fel a zsidósáa hétmilliárdos adományából (Szeged, április 16.) Dénes Leó elv. társ, polgármester kedden összehívta a szociális bizottságot, hogy tegyen javaslatot, milyen célra használják fel a zsidóság hétmilliárdos adomá­nyát. Az értekezleten három terv me­rült fel. Az első az volt, hogy ruhát vásároljanak a városi ellátottak szá­mára. Ezt elvetették, mert az 1200 közsegélyezettből csak 120-nak tudtak volna teljes öltözet ruhát venni a ren­delkezésre álló összegből. Ugyancsak elvetették azt a tervet is, hogy a nép­konyhán étkezők ebédeltetésére for­dítsák a pénzt, mert az csak másfél hőnapi ellátást biztosított volna 2500 népkonyhái vendég számára. Végül annak a termek megvalósítása mel­lett döntöttek, hogy bölcsődéket állí­tanak fel, mert ez az intézmény ma­radandó .és legjobban szolgálja a vá­ros szegényeinek ügyét. Mivel a rendelkezésre álló összeg keretében uj építkezésről nem lehet szó, elhatározták, hogy olyan helyen csinálják a bölcsődéket, ahol az épü­let már rendelkezésre áll, csupán cse­kély átalakításra lesz szükség. Az egyik bölcsödét a somogyitelepi tűz­oltólaktanyában, a másikat a Nemzeti Segély Kálvárii utcai székházában álii!ják fel. (Szeged, április 16.) Az egyesitett és jogügyi bizottság hétfőn délután foly­tatta Róna Béla tanácsnok, elvtárs nagyszabású városszanálási tervének tárgyalását. Miután az előző ülésen általánosságban elfogadták a terveze­tet, rátértek a részletes megvitatásra. Az első 16 pontot részleteiben is el­fogadták. Nagyobb vita csak a 12. pontnál, a közoktatási pótadó beveze­tésére vonatkozó javaslatnál volt. Az 1938 évi költségelőirányzat szerint az iskolák fenntartására, dologi kiadá­saira a város költségvetésének 14.4 százalékát fordította. Ez a költség­vetésnek igen jelentékeny megterhe­lését jelenti. Róna tariScsnok terve­zete indítványozza, hogy az országos (Szeged, április 16.) Vidám hangu­latai, tarisznyás, kulacsos, lelkes kis csoport gyülekezett hétfőn már korán reggel a szegedi nagyállomáson. Az egyik szép szál fiu kezében tartott tábla »Szegedi MaDlSz szénbányász rohambrigád« felírással hamarosan elárulta, hogy a vidám arcok ellenére is komoly, felelősségtudatos, az ország újjáépítésében bátran résztvállaló „fiatalság indul munkába, hogy két­havi kemény bányamunkával tegyen eleget Tatabányán a MaDlSz és SzIT széncsatára való felhívásának. Mint­egy 60 fiu jelentkezett önként erre a meglehetősen nehéz munkára a vápos minden részéből, különösen Felsővá­rosról, de nagyszámban vannak a te­lepekről és Alsóvárosról is. A jelent­betegápolási pótadö és az útadó min­tájára közoktatási pőtadót vezessen be a város. A pótadó alól mentesség ne legyen, annak kulcsa a város szük­ségletéhez irányuljon. Javasolja, hogy forduljon a törvényhatóság felterjesz­téssel a belügyminiszterhez és kérje a közoktatási pótadó bevezetésének engedélyezését. Nyéki Ferenc tanfelügyelő hozzá­szólásában indítványozta, hogy a pót­adó bevezetése helyett a városi isko­lák államosítását kérjék a kormány­tól. Többek hozzászólása után a bi­zottság a szanálási tervben lévő ere­deti javaslatot fogadta el. A részletes vitát kedden délután folytatták. kezök legnagyobb része a MaDlSz so­raiból került ki. A csoport szervezője: Ujváry László, á MaDlSz országos központ­jának kiküldötte, ö maga is már egyszer résztvett ilyen 2 hónapos bá­nyamunkán. A Délmagyarország mun­katársának érdeklődésünkre elmond­ja, hogy januárban kezdte meg a MaDlSz országos központja ezeknek a szénbányász rohambrigádoknak a megszervezését és azóta az ország összes bányájában dolgoztak már fia­talok Budapestről és környékéről, va­lamint Pécsről és Debrecenből is. Ál­talában 16—18 évtől kezdve 25, leg­feljebb 30 évig vesznek fel jelentkező­ket munkára. A bányamunkások min­denütt nagy örömmel fogadták ezeket fidlmgéb a mai nehéz gazdasági helyzet azt követelné, hogy a békés termelőmun­ka minden téren minél gyorsabban meginduljon és az elmúlt fasiszta rendszer által felforgatott kereskedel­mi élet is a rendes kerékvágásba zökkenjen. Ezzel szemben csodálko­zással kell tapasztalnunk, hogy egye­sekmég mindig nem látják be az uj idők követelte szükségességeket és tu­datosan szabotáló vagy felelősség te­lén munkájukkal megakasztják gaz­dasági életünk ütemét. Legutóbb dr. Gróf Kornél járásbiró ur magatartása adott alkalmat arra. hogy ilyen gátló tevékenységről meg­győződhessünk. Tudomásunkra jutott ugyanis, hogy Klein Ernőné Széche­nyi-tér 9. számú üzletét annakidején a fasiszta városi hatóságok elvették és Lauly József ismert szegedi fa­siszta rádiószerelőnek utalták ki üz­letnagyobbitás céljaira. Lauly azóta elvesztette iparengedélyét és múltbeli ténykedései miatt internálás alatt ájl. Klein Ernőék pedig még tavaly szep­temberben visszakapták a várostól üzletüket. Ezzel tehát az ügy elinté­zettnek is látszik, de kiderült, hogy Laulyné közben az üzletet bérbeadta és igy az ügy döntőbíróság elé kerül. A bíróság elnöke pedig Gróf Kornél járásbiró! Természetesen jöttek a költségek és végre jött az első tár­gyalás február 5-én. Eredmény az lett, hogy a biró ur műszaki szakértők meghallgatását rendelte el, mart Lauly elektromos kapcsoló táblákat szereltetett az üzlet falára. Klein Ernő inkább lemondott volna az üzlet­nek arról a részéről, csakhogy minél előbb visszakapja helyiségét, de a biró ur ugylátszik alapos munkát akar vé­gezni. Tárgyalás természetesen min­den sürgetés ellenére azóta sem volt, mégcsak nem is tűzött ki tárgyalást a biró ur, holott az üzlet mindezideig ál­landóan zárva yan. Kíváncsian várjuk, hogy a biró ur, mikor szánja rá magát ennek és bizo­nyára még több hasonló ügynek elin­tézésére akkor, amikor ez kenyérkér­dést jelent egy család szálmáíra. A' biró ur ugylátszik nem törődik azzal, hogy a zárt üzlethelyiségben nem in­dulhat meg semmiféle hasznos munka és időhúzásával semmiképpen sem tesz jószolgálatot demokráciánk gaz­dasági alapjainak megerősítéséhez. —i -nti-nrn—rimniiwwntniiii iiin—i önkéntes fiatalokat, mert vidám han­gulatot vittek közéjük és emellett be­csületesen dolgoztak. Megtudtuk Ujváry Lászlótól, hogy Tatabányán a volt tisztikaszinó épü­letében, a jelenlegi MaDISz-székház­ban kapnak a fiuk szállást. Itt egész, séges szobák, azonkívül fürdő és zu­hany is áll rendelkezésükre. Először alapos orvosi vizsgálaton esnek ke­resztül, mert csak a teljesen egész­ségeseket engedik a bányába. Ruháról maguknak kellett ugyan gondoskod­niuk, de egyebekben teljesen azt az el­látást és fizetést kapják, amit az ot­tani bányászok. Napi munkaidejük nyol'c óra, de a munkásokat több cso­portra osztották és igy a bányában egész nap folyik a munka. Amig Ujváry Lászlóval beszélget­tünk, a fiuk már be is szálltak a szá­mukra kije'ölt vagonba, aztán fütyül a vonat és kigördül velük, hogy el­vigye őket példátmutató, nehéz mun­kájukra, mindannyiunkért, az ország minél előbbi újjáépítéséért. Szerdán Kevermesről ujabb 20—30 jelentkező­ből álló csoport megy utánuk. Munkás útjukon minden demokratikus érzésű magyar ember szeretete kiséri. Mi a magunk részéről is »jó szcrencs&íc kívánunk hozzá. (I. e ) BELVÁROSI MOZlTg!í£n: Szerdán és csütörtökön Grand Guignol film! A láthatatlan ember visszatér HG. Wells világhírű re­gényéből készült bűn­ügyi film! Főszereplők: Vin cent Prlnce és iVan Grey Ezt megelőzi: PÁRISI VARIETTE Előadatok kezdete: 3, 5 és 7 órakor Hn&vétl meglepetésül, a Mmgyártás gyónyö.ü ajándéka; A ZENE VARÁZSA Az MKP. kendergyári szervezete egységesen áll a párt vezetősége mögött Lelkes hangftlatu taggyűlésen győzelmei ünnepeltek elvtf lvtársaink (Szeged, április 16) Kedden délután a Magyar Kommunista Párt egyik legfonto­sabb üzemi szervezete taggyűlést tartott a Kenderfonógyár kulturterméLen. Agócsi János titkár elvtárs megnyitója után foglal­kozott az időszerű szervezeti kérdésekkel, a közelmúlt hetek eredményeivel. Kiemelte és példaképül állította a többiek elé a gombolyitót Báló Piroska elvtdrső vezeté­sével. Az elvtarsnők itt végzik a legjobb kommunista munkát. Hasonló szép ered­ményeket ért el a karda is. A vita során Komócsin Zoltán elvtárs is hozzászólt a felmerült kérdésekhez: Mindenekelőtt a nagyszegedi pártbizott­ság köszönetét tolmácsolom — mondotta — azért, hogy a közelmúlt válságos hetekben olyan egységes fegyelmmel, öntudatosan álltak a pártbizottság mögé. Minden túl­zás nélkül mondhatjuk, a kende-gyári pártszervezet néhány nappal ezelőtt homoly politikai győzelmet aratott. (Hosszan tartó lelkes taps.) Ez & győzelem nem egyének­nek, hanem az elvtársnők és elvtársak mindegyikének köszönhető. A továbbiakban párlhüségre és párt­szerü munhára hivta fel Komócsin elvtárs a kendergvár összes kommunistáit. Végű a következő határozati javaslatot fogad­ták ei: 1. A Magyar Kommunista Párt szegedi kenderfonógyári pártszervezete helyesli a nagyszegedi pártbizottság szervezeti poli­tikáát a legut bbi hetekben, különösen pártszervezetünkkel kapcsolatban kifejtett tevékenységét. Teljes egységben állunk a pártbizottság mögött. 2. Tervünk a taglétszámunk állandó emelése. Minden tagunk elsőrendű köte­lességének tartja, hogy az üzemi pártszer­vezet az újonnan választott vezető tége mellé álljon, mint ahogv ezt eddig is tette és ségitse az előttük álló harcban. A munka­fesyelmet minden körülmények közölt megszifárdiijuk, továbbá őrködünk a mun­kaerkö'cB felett a többtermelés érdekében. 3. Pártszervezetetek felhívással fordul a többi üzemek dolgozóihoz, kövessék ut­mutató példánkat, hogv sorainkat nem tudja megbontani senki és semmi, legfőbb törekvésünk az, hogv minden üzem dol­gozói ezen az uton haladjanak. A nagygyűlés lelkes hangulatban, az Internacionale eléneklésével ért véget. Lelkes hangulatban indult el Tatabányára a szegedi MaDlSz szénbányász rohambrigádja

Next

/
Oldalképek
Tartalom