Délmagyarország, 1946. április (3. évfolyam, 75-96. szám)

1946-04-14 / 85. szám

1946 április 14 DÉL'MAGYARORSZÁG 3 „ Üdvözlégy április 14!" A magyar történelem örökké emléke­zetes, dicsőséges napja marad ápriÜ3 14. mert 1849 ben ezen a napon nyilvání­totta rónvesztettnek a Habsburg ural­kodóimat a debreceni országgyűlés és kiáltotta ki az elsó szabad, független köztársaságot egyhangú és általános lelkesedés mellett. Egyben ezen az or­szággyűlésen választották meg Kossuth Lajost az ország kormányzó-elnökévé. Számtalan kísérlet történt a múltban, hogy törtenelmünknek ezt a nagy ese­ményét minél kisebb jelentőségűvé igye­kezzenek csökkenteni és a debreceni országgyűlés *nagy eredményeit tévesen mutassák meg a magyarságnak. Az el mult királynélküli magyar királyi kor­szakban Kossuthot is az ország örököi kormányzójának igyekeztek feítün etni, holott debreceni trónfosztó beszédében nyilvánvalóan kijelentette, hogy megbí­zatása csak bizonyos időre szól, vagyis lényegében a mai köztársasági elnök tisztét töltötte be. Ugyanabban a beszédében egyéb ént még ma is figyelemreméitóan, világosan és kilünö politikai meglátással szabia meg az ország belpolitikai és külpoli­tikai irányvonalát. Akárcsak a most ho­zott kőztársgsági törvényünk, ö is ma­gának a magyar népnek, a nemzetnek kezébe adja minden jog és hatalom for­rását. A nép jogait pedig véleménye szerint is a nemzetgyűlés képviselheti igazán. Közel száz év távlatából szere­tettel köszöntjük tehát az első magyar köztársaságot. — A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének hírei. A MNDSz felső­városi csoportja ma. vasárnap délután fél 5 órakor műsoros kongresszusi beszámo­lót tart a Vásárhelyi sugdruti Post sotthon­ban. Tagok megj lenése kőtelező. Vendé­geket szívesen látnak. — A somogyitelepi csoport vasárnap délután 7 órai kezdettel a somogyitelepi óvóda felszerelése javára műsoros kulturdélutánt rendez az óvódé­ban. — A rókusi csoport hétfőn délután 5 órakor tartja kongresszusi beszámolóját a Hétvezér-utcai Mu nkásotthonban. — A somogyitelepi csoport kedden délután hat órakor kongresszusi beszámolót tart a so­mogyitelepi óvódéban. A tagok megjele­nése kötelező. Arzo'a, Porzol, Futor, Pekk nagyon olcsón SlERED AINÁL Kára-z-u 15. és Cserzy M.-u 3. ~ A Szegedi Közúti Vaspálya Rt üzletvezetosége ertetiti az utaz közönsé­get, hogy a nag héten a 3-as (belvárosi temető) vonalon a Vámházig délutáni for­galmat tart fenn. — A közalkalmazottak egyetemi alosztálya április 16-án délután a belgyó­gyászat tantermében fél 5 órakor bizalmi értekezletet, 5 órakor taggyűlést tart. A bizalmiak megjelenése kőtelező. A tagok mennél nagyobb számú megjelenését kéri a vezetőség. Tájékoztató a jövedelemadó fizetését 5L A kamarához több esetöen furdultak kereskedők és iparosok felvilá­gosításért arra vonatkozólag, hogy a kere­seti adón kivül jövedelemadó fejében kell-e adóelőleget fizetniők és ha igen, mennyit? Felvifágositasul közli a kamara, hogy a kereseti adó heti befizetése al-al mával mindig fizetni kell jövedelemadó előleget is. A jövedelemadó mindig a be­fizetett kereseti adónak annyi százaléka, amennyi százalékot fizetett az adózó az elmuit éy decemberében jövede'emadó fejében Pl.: Ha egy adózó a mult évben a kereseti adójának 25 százalékát fizette jövedele nadó fejében, akkor a heti beti­zetés alkalmával a befizetett vagy befize­tendő kereseti adónak 25 százalékát fizesse be jövedelemadó és ennek pót­lékai fejében. A postatakarékpénztári csekklapon való befizet s alkalmával a hátlapon célszerű mindig feltüntetni, hogy menn it fizet be az illető adózó kereseti adó fejében és ennek hány százalékát fi zeti jövedelemadó fejében. A mult év de­cember havában a b fizetendő jövedelem­adó százalék ti a 12 050/1945 P. M. sz. rende et a következőképen á lapította meg Ha az általános kereseti adó 50.000 pen­gőn aluli volt, jö ed lemadó fejében a kereseti adó 25 százalékát, 50 000 pengő­től 100000 rengőia a kereseti adó50stá­zalékti, 100 000 pengőtől 250000 pengőig a kereseti adó 75 százalékát, 250.000 pen­gőtől 750.000 pengőig a kereseti -dó 100 százalékát, 750 000 pengőtől 2,000.000 pen­gőig a kereseti adó 125 százalékát és vé­gül 2,000.000 pengőn fűül 150 százalékát kell fizetni. MAGAS JUTALMAT ADOK, vagy költözési költségeit fize­tem vidékre is, ha 3 szobás, modern belvárosi lakását nekem átadja. „Sürgős" jeligére a kiadóba. Öt életfogytiglani fegyházat szabott ki a statáriális biráság a vásárhelyi haramiák ügyében (Szeged, április 13) A statáriális bíró­ság szombaton ült össze, hogy Ítélkezzen a hódmezővásárhelyi fegyveres rablók fö­lött. A tiz vádlott Berta Istvánnal az élen, sorozatos rablásokat és egyizben revolve­res merényletet követtek el. Tizenegyedik társuk fiatal kora miatt nem került a sta­táriális bíróság elé. Dr. Szerdahelyi Kálmán ügyész mon­dotta el vádbeszédét és Berta István, Berta Mihály, Megyeri Mihály, Megyeri Menyhért, Bottyán János vádlottakra a leg­súlyosabb büntetés kiszabását kérte. Berta Istvánt, Berta Mihályt, Megyeri Mihályt, Bottyán Jánost és Budai Sándort életfogytiglani fegyházra, Megyeri Meny­hértet tizenötévi börtönre, ifj. Berta An­talt és Elekes Istvánt tízévi börtönre, mint főbüntetésre és tízévi hivatal- és politikai jogvesztésre ítélte. Turi István és id. Berta Antal vádlottak ügyét, mivel el énük s a­táriális eljárásra szükség nem volt, a ren­des bíróság e é utalták és előzetes letar tóztatásukat elrendelték. Távolbalátó műsor a Szovjetunióban (Moszkva, április 13) A Szovjetunióban már hetente két izben közvetítenek távolba­látó műsort, éspedig színes képeket. Az uj ötéves terv szerint a távolbalátó készülé­kek tömeges gyártását irányozták elő. — Vasgárdisták zendülése. Maniu gárda és volt vasgardista elemek Med­gyesen fegyverss zendülést keltetlek a munkásszindikátus ellen. A román kor­mány szigorú eljárást indított ellenük és 51 személy ügyében a hadbíróság ítéletet is hozott már. Legnagyobbrészüket több­évi börtönbüntetéssel, politikai jogainak felfüggesztésével és pénzbírsággal sújtották. — Caal6]álorvost keres a rendőrség­Komár Valéria kiskundorozsmai lakosnál megjelent egy férfi, aki a kecskeméti kór­ház főorvosának mondotta magát és fon­dorlatos uton nagymennyiségű élelmiszert és fehérneműt csalt ki. A rendőrság meg indította a nyomozást. SZÍNHÁZ • MŰVÉSZET citásoktól. Az igazgatóság gondoskodjék róla, hogy az eset harmadszor meg ne is­métlődhessék. Demokrata művészek kiállítása. Ma délelőtt 10 órabor nyílik meg ünne­pélyes kü'sfiségek kőzött a Széchenyi-tér 5 szám alatti kiállitóhelyiségben „Demo­krata művészek kiállítása" cimen a sze­gedi festő- és szobrászmiivészek tavaszi tártata. Az egyes müvek bírálatával és is­mertetésével legközelebbi számunkban fog­lalkozunk. sport — Lindwurm 4s Fendinger az SS gyöngyei... A népbiróság Toth-tanácsa szombaton tartotta a népeilenes cselekmé nyekkel vádolt Lindwurm Antal taksonyi lakos ügyében a fötárgyalást. Lindwurm belépett a Volksbundba, majd a német hadsereg SS-kötelékébe. A népbiróság a vádlottat egy és félévi börtönbüntetésre és politikai jogainak tiz évre való elvoná­sára Ítélte. Ugyancsak a Tóth-tanács tár­gyalta Fendinger János népellenes cselek­ménnyel vádolt sváb bünügyét A vád ott szintén önkéntesen beléptit a Volksbundba és az SS be. A népbiróság enyhe Ítéletet hozott, mert tekintettel volt Fendinger fiatal korára és arra, hogy az előzetes le­artóztatásban már két évet eltöltött A bünte és hathónapi börtönben és politikai jogainak tiz évre való elvonásában állapí­totta meg a népbiróság. — Nagyheti és húsvét! istentisstele­tek rendje. A szegedi templomodban mindenütt a hagyományos rendben folynak ie majd a nagyheti és húsvéti istentiszte­letek. A fogadalmi székesegyházban ez a rend a kóvetkezö: Virágvasárnap délelőtt 10 órakor ünnepélyes barkaszentelés, ame­lyet Hamvas Endre megyéspüspök tart, Utána ünnepélyes nagymise passióval, amelyet a székesegyházi énekkar ad elő Csornák Elemér karnagy vezetésével. — Nagyszerdán, nagycsütörtökön és nagy pénteken délután 3 órakor gyászvecser­nye Jeremiás próféta siralmaival. Nagycsütörtökön reggel 9 órakor ünnepé­lyes főpapi nagymise a papság és a hívek közös szentáldozásáva). Közben olajszen­telés, a lábmosás szertartása, oltárfosztás és az Oitáriszen ség elhelyezése a Szent Demeter kápolnában. — Nagypénteken reg­gel 9 órakor csonkamise, szentbeszéd és az Oltáriszentség elhelyezése a szentsiron, — Nagypénteken délután 4 órakor, a gyászvecsernye befejezése után körmenet indul a Kálváriára, ahol szentbeszéd és közös ájtatosság lesz. — Nagyszombaton reggel 9 órakor ünnepélyes allelujas mise. Ezt megelőzőleg 7 órai kezdettel tüz keresztvíz és húsvéti gyertyaszentelés. — Nagyszombaton délután 6 órakor kezdő­dik a hagyományos feltámadási körmenet a megyéspüspök vezetésével, amely az idén már a rendes útvonalon halad. Tehát Kiindul a Dóm térről a Gellértkapun át a Jókai ut ába, onnan a Katolikus Ház előtt befordul a Dugonics-té re, a Kárász utca s tikénál pedig a Somogyi.utcába, ahon­nan visszatér a Dómba. A feltáraadási körmeneten a htióságok, különböző tár sadalmi alakú atos és katolikus egyesii­etek testületileg vesznek részt Húsvétva­sárnap reggel a 7 crai mise előtt és u án a húsvéti elt delek megáldása. Ugyancsak husvétvasárnao délelőtt 10 órakor az ün­nepélyes főpapi nagymisét Hamvas E dre megyéspüspök mondja a szentbeszéddel együtt. — A reformátusoknál Virágvasár­n pján délelőtt 10 órai kezdettel ünnepi stentisztelet, majd délután 5 orakor hála­adás. A nagyhét minden napján délután 6 órakor bűnbánati istentisztelet. Nagy­csütörtökön a 6 órás istentiszteletit kö ve őleg urvacsoraosztás. Nagypá tekén délelőtt 9 órakor istentisztelet rövid bib­iamasyarázatial, majd 10 órai kezdettel urvacsoraó ziással egybekötött ünnepi is­tentisztelet. Uj kórus alakul Szegeden Szegedi Kórus elmen A napokban értekezletet tartott a zene­barátok egy lelkes csoportjának kezde­ményezésére a régi Dal és Oratórium Egyesület vezetősége, Az értekezlet elha tározta, hogy uj (formában életre kelti a régi egyesületet, amely mint Szegedi Kó­rus az oratórium és klasszikus kórus mű­velését tűzi ki programjául. — Amilyen arányban növekszik Szege­den az operakultusz és a filharmonikus zene ápolása, olyan arányban kell majd lépést tartania a szegedi kórusnak és ora­tóriumok világhírű rekwiemek és klasszikus kórusok előadásával a szegedi zenei élet fellendítésében. Adva van kitünö zenekar, kiváló karnagyok, elsőklasszisu énekesek, semmi sem alt útjában, hogy még a nyáron elkészüljön Kodály Psalmusa, Beethowen Missa Solemnise és több a 16., 17-ik szá­zadból való kórus. A gyönyörű tervet az egész város mű­vészi igényű közönsége örömmel üdvözli A kórusban v«ló részvételre a vezetőség felkéri dal- es oratóriumegyesület tagjait, a házi énekkar es a többi énekkarok tag­jait, azonkivül m ndazokat, akik a Szegedi Kórus munkájában részt akarnak venni. Az érdeklőd k április 25 ón jelentkezzenek délután 5 órakor a városi zeneiskolában. Botrányos jelenetek a Pillangó­kisasszony pénteki előadásán az eladott bérlett jegyek miatt A Nemzeti Szinház kitűnő operaelőadá­sai várakozáson felüli nagy érdeklődést váltottak ki Szeged muzsika iránt fogé kony közönségéből. Amilyen örvendetes ez a tény, annyira sajnálatos az, hogy a szinház gazdasági hivatala nem áll a nagy érdeklődesnek megfelelően hivatása ma­gaslatán. Már a Carmen második előadá sán előfordult, hogy a színházi pénztár el­adta a bérlők számára fenntartott helye ket. Emiatt az előadás közvetlen megkez dése előtt tumultuózus jelenetek játszód­tak le a nézőtéren. A gazdasági hivatal és a pénztár nem okult ebből, pénteken a Pillangókisasszony második előadása alkalmával megismétlő dőtt ez az eset, Ugy látszik, a gazdasági hivatal elmulasztotta értesíteni a pénztárt, hogy melv helyek vannak bérletben eladva és a pénztár a bérleti helyekre szóló je­gyeket kiadta. Ilyen módon természetesen egy helyre ketten is megjelentek. Nem egy esetben botrányos jelenetek keletkeztek az ülöhejr feletti veszekedés hevében. A bérlő, de a jegyvásárló közönség is méltán meg­követel , hogy megkíméljék az ilyen atro Vasárnapi labdarugó műsor Vasutas-stadion: 5 óra Tisza—UTC 1. o. bajnoki (Weintraub), 3 órakor Rendőr­ség—SzEAC II, o. bajnoki (Kamasz) Hunyadi-tér: 5 órakor Tűzoltók—Ba­rátság 11. o. bajnoki (Csányi), 3 órakor Tisza 11.-SzMTE 11. 11. o. bajnoki (Barcs), 1 órakor Postás IL—Szabadság 11. a baj­noki íPá'fi). Szabadság-tér; fél 5-kor SzATE— HMTE I. o. bajnoki (Adánvi), fél 3-kor SzATE ifi—DFC ifi bajnoki (Bodor). Cserepessor: 5-kor Móraváros 11— Lemezgyár 11. o. b (^chreiter), fél 3-kor Móra ifi—Tisza ifi bajnoki (Acél). Vásárhelyen a HTVE—Rákóczi, Szőre­gen pedig a SzAK H—Rákóczi 11 bajnoki mérkőzéseset játszák le, A többi 1. oszt. mérkőzés elmarad, mert a Pesten játszó DLASz ifjúsági válogatott csapatba a többi egyesület játékosokat adott. A SzAK Diós­győrben játszik O. B.-mérközést. A SzAK javára .'gazolták a tavalyi ErSo-MaDISz mérkőzés eredményéi (Budapest, április 13) Pénteken dél­után a MLSz fellebbviteli bizottsága fog­lalkozott a december 4-én lejátszott Sze­ged—ErSo-MaDISz országos labdarugó bajnoki mérkőzés ügvével, amelyet az ErSo óvása következtében megsemmisí­tettek és annak ujrajátszását rendelték el. A fellebbviteli btzottság ugv döntött hogy a mérkőzést nem kell ujrajá'szsni és azt a pálván elért 1 :0-ás eredménnyel iga­zolták. — A fellebbviteli bizottság elutasí­totta a Szolnoki MAV két játékosának. Kispéternek és Csabainak az eltiltásuk ellen beadott fellebbezést és a bét játékos eltiltását helybenhagyta. Szeged nőt tSrbafnoksága. Vasár­nap délelőtt 10 órai kezdettel rendezi a SzEAC Szeged nöi tőrbajnokságát a Bel­városi Mozi épületében levő vívótermében. A ver°enyr» szépszámú nevezés érkezett, igy nagy érdeklődés eiözi meg. Egryeaűletcsere. Halász és Ludas, a SzEAC kosárlabdaszakosztályának volt já­tékosai a Postáshoz kérték átigazolásukat. Az eltávozott játékosokkat az utánpót­lásból helyettesük. Közellátási közlemények FILHARMONIKUS HANGVERSENY április 15-én, héttőn délután 6 órakor a Nemzeti Színházban Vezényel: Váradi László Közreműködik: Kollár Pál Műsoron: Csajbovszky, Paganini, Grieg, Beethoven müvek. — Jegyek a DÉL MAGYARORSZÁG kiadóhivatalában Finomliszt hatósági áru 'kg-kint 700.000 P. Finomliszt kiosztás. Az április 13-1 lapokban közölt linomliszt kiosztásra vonatkozó hirdetményt az alábbiak szerint módosítjuk: Az április havi nehéztesti, testi és irodai munkás ks­nyérpótjegy 6. sz. szelvényére fúl kg. finomliszt vásárolható. Kereskedők és üzemek április 17-ig beszedett és el­számolt jegyekre kapnak kiutalást. A kiosztást április 20-ig be kell fejezni. A finomliszt mai ára 700.000 P kg­kint. Ecetkiosztás. A közellátási saelvéay­iv 44. *sz. jegyére április folyamán 2 és fél dl. ecet vásárolható az átvétel napján érvényes hatósági áron. Ke­reskedők elszámolási határideje má­jus 5. A kenyér ára április 14-től 460.000 pengő kilónkint. Nyílt-tér*) Feleségemtől, szül. Takács Margittól lülönváltan étek/érte semmiféle felelőssé­get nem vállalok. Mészáros József, Kos­su'h Lajos-sugárut 10. *) E rovatban közöltekért sem a szer­kesztőség sem a kiadóhivatal felelősséget nmn vMlal. vásároljon JUdénui szabónak üzlete Budapest Király a 15. — Szabóipa osok legjobb beszerzési forrása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom