Délmagyarország, 1946. április (3. évfolyam, 75-96. szám)

1946-04-10 / 81. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! szeged 1S*6. április 10, szerda III. évt. 81. sz. Bra: 50,000 P [MAGYARORSZÁG AW46YAR KOM MU N1S T A P ÁB T DÉJL M A(? Y AJ8JPLR SZÁG1 NA P.IL APJA Gazdasági hábora A háború, amelyet a magyar dol­gozók a nyomorúság ellen vívnak, a kormány a napokban kiadott gazda­sági tervezetével uj fejezetéhez érke­zett. Az az óriási erőfeszítés, a leg­nagyobb szükségben és nyomorúság­ban e7ért munkaeredmény bebizonyí­totta, hogy a magyar munkásság nemcsak a pusz'a megélhetéséért küz­dött, hanem ezen tul is nézett cs megértette, hogy a termelőmunka fo­kozása erősiti a demokráciát, vissza­szorítja a reakciót és egyben elősegíti a magyar nép boldogulását. A bányá­szok, ipari munkások, kisparasztok, az íróasztalok mellett kínlódó értel­miségiek fogcsikorgatva vállalták ezt a harcot és tehetetlenül nézték, hogy ugyanekkor az ország lakosságának egy másik rétege szabotálta a terme­lést és munkanélkül olyan jövedelmi fonásokra bukkant, amely a szomj u­liozók elől szivta el az élet nedveit. A Magyar Kommuhista Párt már i régen látta, hogy ez az egyoldalú harc gazdasági csődhöz vezet, lerontja a pénz állóképességét és ha idejében nem sikerül ezt megállítani, akkor olyan gazdasági katasztrófa követ­kezik, melyből alig tehet megtalálni a kivezető utat. Gyűléseinken, sajtó­ban, értekezleteken követeltük a gaz­dasági élet megrendszabályozását — ami az elmúlt hetek politikai válságá­nak rendezése után már annyi ered­ményt mutatott, hogy megjelenhetett a kormány széleskörű gazdasági ter­vezete. Természetesen tisztában kell lennünk, hogy ez a terv, akkor érté­kelhető teljes értékében, ha az már nemcsak terv lesz, hanem végrehaj­tott valóság. A föld kincseinek álla mositása, az erőmütelepek községe­ütése, az anyaggazdálkodás és elosz­tás igazságos rendezése, az üzérke­dők diktatúrájának drákói szigorral való letörése erős központi kormány­zatot követel és a néptömegek olyan melléállását, amelyek ezeket az in­tézkedéseknek végrehajtását a saját érdekében maga is ellenőrzi. Érvénye­sülni kell a kölcsönös segítség elvé­nek. A kormány ezzel a gazdasági tervezetével segíteni akar a népen, de a nép is segitsen a kormánynak. Meg kell azonban mondanunk, hogy itt Szegeden is találkozunk már olyan jelenségekkel, mely merő ellentétben áll ugyan a kormány intenciójával, mint a nép érdekével. Még meg sem. száradt a nyomdafesték a kiadott tervezeten, máris egyes rétegek, főleg azok, akik az eddigi termelési erőfe­szítésnek is ellengőzt adtak — niáris ellengazdasági tervezeten spekulálnak. Komoly »agymunkát« végeznek, hogy a kiadott tervezetnek mik a támad­ható felületei — és ez a hibakeresés nem javítási célzatból történik, ha­nem csak azért, hogy ezen a terül­ten, mint valami táptalajon továbbra is tenyészthessék a gazdasági rend ellenséges bacillusait. Tudomásul ke;I azonban venni mindezeknek, hogy minden ilyen támadás a magyar né­pet érinti és a magyar dolgozókról tudják, hogy minden ilyen szándék arra riiutat, hogy a demokráciát elszi­geteljék demokratikus kormányától és » zavart fokozzák. Tudomásul kell venni ezeknek az ellenieknek, hogyha a demokratikus kormány valóban drákói szigorral viszi keresztül a ter­vezet megvalósítását, akkor a néptö­megek drákói szigorral segítik kiir­tani a gazdasági élet fertőző bacil­lusait — önmagáik és az egész or­szág egészségének feljavítására. Megkezdték a magyar béke­szerződés tárgyalását Eltolódott a béketárgyalás kezdete — Még mindig van iráni kérdés A helyettes külügyminiszterek hétfőn megkezdték a magyar békeszerződés ta­nulmányozását. A tanácskozás alapjául az a tervezet szolgál, amelyet máiciu3 vegén a szovjetküldött ég terjesztett elő. Meg­jegyzendő azonban, kogy a brit, szovjet es amerikai helyettes külügyminiszterek már korábban is mérlegeitek a magyar hatá­rok megállapításának kérdését, nevezete­sen a Romániával kötendő békeszerződés tervezetével kapcsolatban. Akadályok az olasz békeszerződés körül Sokkal nagyobb nehézséget okoz az olasz békeszerződés letárgyalása. Londoni tájékozott kö.ökben az a felfogás, hogy az olasz kérdésben a helyettes külügyminisz­terek aligha tudnak kikerülni abból a zsák­utcából, amelybe az olasz békeszerződés kérdése egyreszt a határok megállapítása körül felmerült nehézsegek, rnasiészt ama szovjet kerelem következtében jutott, hogy az olasz gyarmatbirodalomhoz tartozó te­rületeket nelyezzék a szövetséges hatalmak kizárólagos gondnoksága alá. A nézetel­téréseket csupán a negy nagyhatalom kü­lügyminiszterei tudnák rendezni. Nem kezdődik májas elsején a béketárgyalás A béketárgyalások megkezdésének elő­ször lervbeveti május elsejei határnapja most már minden bizonnyal eltolódott, annak dacára, hogy a Szovjetunió és Nagy­britannia már hozzájárult a külügyminisz­teri értekezlelnek április 25-re való össze­hívásához. A News Chronicle diplomáciai szer kesztője ugy vélekedik erről, hogy a szov­jet elhatározása ujabb lépést lelent előre az eurcpaí békeszerződések megkötése irányában, A szovjet kormánynak azonban az a nézete, hogy minden egyes békeszerződés­tervezetet előbb teljes egészében el kell k sziteni, mielőtt azt a békeériekezlet ele terjesztemk. Mivel nem valószínű, hogy a külügyminiszterek még május elseje előtt valamennyi békeszerződés pontos tervezetével elkészülnének, nyilvánvaló, hogy a békeértekezlet megnyitását el kell majd halasztani. Még mindig az iráni vita Jól értesült newyorki körökben arra számítanak, hogy . mind Nagybritannia, mind az Egyesült Államok ellenezni fogják Gromiko szovjet delegátusnak azt a javas­latát, hogy a szovjet csapatoknak Iránból való feltétel nélküli visszavonása kérdé­sében létrejött szovjet-iráni egyezményre való tekintettel, vegyék le az iráni kérdést a biztonsági tanács ügyrendjéről. Moszkvában feltéllenül elvárják, hogy a biztonsági tanács levegye napirendjéről az iráni-kérdést. Ez a kívánság annál is inkább termeszetes, mivel Irán és a Szov­jetunió között létrejött a megegyezés és igy ennek az ügynek a biztonsági tanács eiőtt való tárgyalása ellenkezik az Egye­sült Nemzetek alapokmányéban lefektetett megállapodással. Nagy Ferenc miniszterelnök Szakasits, Gerö és Gyöngyössi miniszterek társaságában Moszkvába utazott (Budapest, április 9.) Nagy Ferenc miniszterelnök, Szakasits Árpád mi­niszterelnökhelyettes, Gyöngyössi Já­nos külügyminiszter és Gerö Ernő közlekedésügyi miniszter kedden dél­előtt repülőgépen Moszkvába utazott. A minisztereket utjukra elkísérte fe­leségük is. Nagy Ferenc miniszterelnök eluta­zása előtt az újságíróknak a követ­kezőket mondotta: A moszkvai láto­gatást én kezdeményeztem. Szükségét látom annak, hogy az ország felsza­badulása után egy esztendővel láto­gatást tegyünk annak! a nagyhatalom­nak kormányánál, amelynek felszaba­dulásunkat köszönhetjük. Megvagyok róla győződve, hogy ez a látogatás nagymértékben hozzájárul majd a Szovjetunióval való baráti jóviszo­nyunk további elmélyüléséhez. A Moszkvába utazó Nagy Ferenc miniszterelnököt távollétében Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettes he­lyettesíti. Ugyancsak ő helyettesíti Gerö Ernő közlekedésügyi minisz­tert is. Róna Béla elvtárs előadást tartott a városok kongresszusán (Budapest, április 9) Budapesten befe­jeződött a magvar városok ersrégos kon­gresszusa, Kővágó József Budapest pol gérmestere felhívta a polgármesterek fi­gyelmét arra, hogy a d mokrácia ereje és jövöje azon múlik, hogy képesek lesznek-e a városok az egészséges és erőteljes au­tonómiái kiépíteni és fenntartani, A pol­gármesterek legfőbb kötelessége a do go zók jogos és észszerű, valamint mindenkor azonos érdekeinek megvédése. A kongresszus keretében Róna Béla elvtárs, Szeged gazdasági tanácsnoka igen ériékes előadás kereteben ismer ette a városok időszerű kérdéseit és sérelmeit, egyben javaslatot tett a kérd sek és sérel­mek elintézésére. Javaslatát és a polgár­mesterek indítványait a kormány elé ter jesztik. A legközelebbi kongresszust Pécs polgármesterének meghívására Pécsett tartják meg. Jarossnak nincs kegyelem Hobay és Fearenczi kőtelet kapott (Budapest, április 9.) Kedden reggel hirdette kí a népbiróság ítéletét Hu­bay Kálmán bünperébén. A népbiró­ság többrendbeli háborús és népelle­nes bűntettért . Hubay Kálmánt kötél általi halálra és vagyonelkobzásra ítélte. Jaross Andor háborús főbünös ke­gyelmi ügyében az igazságügyminisz­ter a tegnapi napon terjesztette fel az iratokat a köztársaság elnökéhez. Az elnök az igazságügyminiszter javas­lata alapján szabad folyást engedett az ítélet végrehajtásának. A népbiróság kedden hirdette ki az Ítéletet Ferenczi László csendőralez­redes, a deportálások teljhatalmú in­tézőjének háborús bünperében. A népbiróság bűnösnek mondotta ki a vádlottat háborús bűntettben és ez­ért kötél általi halálbüntetésre, poli­tikai jogok gyakorlásának 10 évre szóló felfüggesztésére és egész vagyo­nának elkobzására iíélte. Aláírták a szovjet-magyar olajegyezményt (Budapest, április 9.J A Szovjetunió és Magyarország között fennálló gaz­dasági megállapodás alapján létrejött olajegyezményt, valamint bauxit- és aluminiumszerződést a hétfőről kedd­re forduló éjszakán irták alá a par­lament elnöki tanácstermében. AZ egyezményeket szovjet részről A uire­jev ezredes és Bobkov, magyar rész­ről Szakssiís Árpád államminiszter irta alá. Véget ért a Magyar Nők Demo­kratikus Szövetségének első országos kongresszusa (Budapest, április 9.) A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének el­ső országos kongresszusának befeje­ző ünnepsége a budapesti Városi Szín­házban zajlott le. Ennek során Sárffy Rózsf budapesti titkár elmondotta a magyar nők fogadalmát, hogy erejük megfeszítésével szabad-iá, szebbé, gaz­dagabbá építik ezt az országot és hogy soha löbbé ne kelljen háboruü viselnie ennek a népnek. Tildy Zoltán köztársasági elnök üzenetének felolvasása után Kővágó József Budapest polgármestere szóJf az egybegyűltekhez. Ezután Szabó Pi­roska a vas- és féritmunkások szövet­ségének főtitkára, Valter Kornélia a leány cserkészek és Nonn György a MaDlSz üdvözletét tolmácsolta. A kongresszus befejező napján a Zeneakadémián Szabó Piroska nem­zetgyűlési képviselő. Rákosi Mátyás­né, valamint Zela Junió, a jugoszláv hadsereg orvosSrnagya és Rajk Lás'z­lóné szóltak a megjelentekhez. Végül megválasztották a szövetség uj tiszti­karát, majd a kongresszust Tildy Zol­tánná zárta be meleg köszönő sza­vakkal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom