Délmagyarország, 1946. február (3. évfolyam, 27-49. szám)
1946-02-17 / 40. szám
D ( L«4GVií«8SZiC Fájdalomtól megtört szívvel tudatom, hogy felejthetetlen Erzsikém, Gombás Ernöné szili* Balkor Erzsébet február 12-én tragikus körülmények között elhunyt. Temetése február 17-én délután 2 órakor lesz a Belvárosi temető kupolájából. Engesztelő gyászmise 18-án reggel fél 9 órakor lesz a Fodadalmi templomban az Egek Urának bemutalva. Emléked örökké őrizni fogja vőlegényed Berta József. i 5traub professzor eluto'rs megmagyarázza MI IS AZ A KALÓRIA 19IG február 17. Csütörtökön Visy grofásszer eltadásáva! megnyílt a sziifök iskoláin (Szeged, február 16) Esütörtökön délután az Iparkamara nagytermében nagyszámú* érdeklődő részvételével nyilt meg a szegedi Szabadművelődési Tanács rendezésében a szülök iskolája. Az előadást dr. Visy József, a szegedi egyetem magántanára és jólismert, kitűnő pedagógusa tartotta nevelés kezdetén" cimmel. Igen érdekes előadásban ismertette a nevelés fajtáit a kisgyermekkorban, vagyis az egyéves kortól az első iskolaévig. Abból a gondolatból iudult ki, hogy a nevelésnek hannónikusnak kell leDnie. Ez a harmonikus nevelés megkívánja, hogy a gyermek szeretetet, megértést érezzen a nevelő részéről. A jó nevelőnek bele kell élnie magát a gyermek helyzetébe és leikivitágába, ugyanakkor azonban óvakodnunk kell attól, hogy szeretetünkkel elkényeztessük és igy gyámoltalanná tegyük a gyermeket. Éppen ezért fontos követelménye a nevelésnek, hogy a gyermeket edzettségre, fegyelmezettségre és önállóságra szoktassuk rá. fgv lesz a gyermek egyénisége gyöngéd és finom, egyben pedig ellenállóképes és szilárd is. A kiváló pedagógus számos gyakorlati tapasztalaton alapuló, értékes példával világította meg rendkívül érdekes előadását. A szülők iskolája nevében dr. Afadácsy László szabadművelődési titkár és az iskola rendezője mondott köszönetet, egyben bejelentette, hogy a legközelebbi előadás ugyancsak az Iparkamarában lesz csütörtökön délután háromnegyed 4 órakor Ezt László Jenő egyetemi tanársegéd tartja „Gyermekkori betegségek" címmel. a jBvfi hét közepén kerülnek statáriális bíróság elé a Kiss-utcai rablógyilHesoh (Szeged, február 16) A rendőrség bünügyi osztálya szombatom befejezte a'nyomqzást Szitkai László és Nagy János, a Kiss utcai rablógyilkosok ügyében. . A két suhancot, akik Berta , József ékszerüzletében vadállati kegyetlenséggel meggyilkolták Gombás Éruőnét. hétfőn adják át az államügyészségnek. Az ügyészségen dr. Mecsér József vetető ügyész dr. Csapó Ődön ügyésznek osztotta ki a fiatalkorú rablógyilkosok aktáját, hogy a fennálló rendelkezések értelmében statáriális bíróság elé állítsa őket. Amint értesülünk, a statáriális bíróság tárgyalása a jövő hét derekán, valószínűleg szerdán délelőtt lesz. Szinház :-: Művészet HETI MŰSOR: Vasárnap 3 órakor: Bawfffcánytáüc. VAarnnp fél 6 érakor: Luxemburg sgióljh —ooo! illtarmóníkus hangverseny ma "délelőtt "11 órakor a Nemzeti " Színházban. Műsoron: Hánde!-, Weber-, Glazonnow-, Mendelssohn- és Wagnermüvek Vezényel Váradi László, a Nemzeti Színház karnagya, akinek egyik operáját most fogad'ta el az állami operaház. A filharmónikusok hangversenyén közreműködik Papp Júlia, a Nemzeti Szinház operaénekesnője. Még néhány jegy kapható a hangverseny előtt a szinhá^ pénztáraSzakszervezeti iiirek V- orvosok szakszerverele értesiti a MAV orvosokat és üzemi ellátásban' részesülő összes orvosokat, hogy élesztő, gyufa, valamint só átvétele végett február 19-én jelentkezzenek Azon orvosolt. akik pótkenyérjegyet sehonnan sem kaptak, nyilvántartásba vételük végett jelentkezzenek február 20 ig a szakszervezetben. Akik cigarettára igényt tartanak és máshonnan cigarettát nem kapnak, összeírásuk végett jelentkezzenek Betegségemből felépültem! Aranyat, ezKsfót, Firilliáns ^csereket ismét a leg magasabb áron vásárlek Li€M érás, ékszerész, "<ár*s«-»tca 14. szám, Del-Ka mellett. (Szöged, február 16 Most, hogy a kálőria bevonult gazdasági életünkbe mint »tör vényes fizetési eszkőz«, valószínűen igen sok embernek fejtörést okoz, hogy hát m: is az "•» kalória. A Délmagyarortzág munkatársa felkereste a szegedi egyetem kiváló orvos-vegytan professzorát: d'r. SlrauV Brúnó elvtársát, hogy tájékoztatást kérjen a kalória mivoltáról. — Ahhoz, hotgy megérlhcssüK a kalória mibenlétét — mondotta Straub professzor —, tudnunk kell, liogv a szervezet a felvett tápanyagokat a feldolgozáskor elégeti. elégetés közben energia, vagyis erőforrás szakaiful fel. Ennek az energiának mértékegysége a kalória. Az egyes anyagok kalóriamennyiségét,* kalóriaértékűt meg is lehet mérni. A* megmérés ugy történik, liogv a szervezeten kikül, vagyis közönséges "'égetéssel cligeijük a kérdéses tápanyagot és akkor megtudhatjuk, hogy hány kalória hő szabadul fel, belőle. — Ilyen mérésekkel megállapilották már eddig, ho'gy egy közepesen erős munkát végző embernek naponta körülbelül 3000 kalóriára van szüksége. Néhány gyakorlati példa még jobban megvilágítja oz"í a kérdést. Például •egy gram zsír körülbelül 9 kalóriát, egy gram cukor vagy egy gram fehérje, tehát lej, tojás, stb. 4—4 és. fél kalória lápériéket tartalmaz. Egy kiló kenyér például 2100 kalóriái Jogi ál magában. — A főzelékféléknek nem lul nagy a kalóriaértéke.' A táplálkozás' szempontjából nemcsak az a szükséges és elsősorban nem) az a szükséges, hogy az emberi szervezet _ a kellő kalóriámciuiyiségct megkapja, liauem az lényeges, hogy á megfelelő meriynyiség'ü vitaminokhoz és sókhoz hozzájusson. Ezeket az anvágoka! pedig leginkább a főzelékfélékből veheti magához. 3 fiprébírdetések Csere Bonfásból kikerült épűietfa elcserélhető, vagy eladó Megtekinthető 9— 12-ig. Nádas-utca 14. Egy uj ajtói és deszkát cserélek hizóért és élelemért. Cserepesseri kislakások 16. Egy uj féderes parasztkocSi cserébe lóért vqgy tehénért. Tündér-utea 25. Kerékpárt, nőit, jó állapotban levőt keresek zsírért, szalonnáért. JoHge: > Kerékpár«. 'Rádió, 2 plusz l-es »Philips« elcserélhető természetbeniért. Szentháromság-utca 45. Elcserélném 9 hónapos kooémat 100 kilós Iiizolt sertésért. Tudatteeódni 2 és 4 óra között Ohhö-ufca lc. Női kerékpár, alig használt priaia gumikkal, elcserélhető 120-130 kg hizóért. Római-körut 25. 100 kilós hizóért cserélek 426-456 literes uj boroshordót, Pászton-u.39. 1 190 cin hosszú, 190 em szóles uj szürke filc, egy Siuger varrógép élelemért, szaionáért és fáért elcserélhető, vagy pénzért is. Kossuth Lajos-sugárut 95. Csüllög. Kocsi malacért, paprikáért, 16 hónapos üsző malacért elcserélhető. Délibáb-utca 88. Egv jókárbau levő |y ünsóltt.ssnállitó kocsiért hizott sertést adölf, esetleg pénzt. Érdeklődni: HóbiáHbesáutca 11a. Tizheles malacok tégláért, cserépért elcserélhetők Tápé, Kossuth-u. 2$. Kevés here, héthónapos süldő jó igáslóért elcserélhető Ugyanolt ablaküveget cserélek. Tápé, Kassai-utca 5. Lóérl- bort. paprikát, vagy hasas tehenet adok. Iiódi János, Zákány 391. Egy férfiszabó varrógép, jékachan, hizóért, élelemért elcserélhető. Rákócziutca 36. Farkas. Szénát, szárat lisztért, burgonyáért. Cím Kőrössy halászcsárdában. Elcserélném 7 mázsás, hizott tehenem hasas, vagy fias tehénnel megegyezés szerint. Tud. Boszorkányszige!utca 33b. Egy 6 hónapos süldő ágyneműért, női ruhánakvalóért cserélhető, száraz rőzsét adok dohányért Gyémánt András, Tápé Bőtcjü hasas kecske süldőért elcserélhető Tápé, Orsova-utca 2*. Gyermek sportkoesit, mos de szervizet. képeket, babakocsit adok élelemért. Pusztaszeri-utca 14, emelet. Mézel cserélek zsirért, szaionáért. Alföldi-utca 28, emelet. Egy jókarbau levő fél háló élelemért elcserélhető. Érdeklődni Somogyitelep, VII. 3ó7. , „ 600 kéve szár elcserélhető, Szeged, Kacsa-utca 5. Egy 8 éves kancalovat egy 5 éves fejőstehenei adok erős igáslóért, Rákóczi-utca 69. Ló! 43-beli mecklenburgi vasáores engedélyezett mén magyar tóért eloserélendő. Szerdán a Vendéglősök Snikvizgyárában, más napokon Kistemplemtanyán, Horthy Miklós-utca 38 aogtekinthető.' Egy férfi boxcipőnek való elcserélhető rádióért Veresács;u. 4ö. Csányi. Főzőedények tiszta nickel elcserélhető lisztért, eukorért Somogyi-utca 6. III. 2. Félli pecsétgyűrű, gyönyörű maszsziv, vésetlen, elcserélhető kifogástalan szép női kerékpárért Somogyi-u, 6, III, 2. 36-os fél leánykacipő és egy 37-es magasszáru 38-as magasszárara. esetleg élelemért elcserélhető, Lázár-sütöde, Szabadság-tér, Alsóváros. Sötét férfiruhának való, vagy esetleg készruha hízott disznóért elcserélhető, Lázár-sütöde, Szabadság-tér, Alsóváros. 80 kg-os javított sertés elcserélhető zsírért, Faragó-utca 25, I. emelet. o Tűzhelyet adok keltő 5 hónapos malacért. Pálfy-utca 42. Lngböret cserétek zsirért, szaionáért, Somogyi-u. 6, III. 4. Égy jó igásló elcserélhető tehénért, vagy hasas üszőért. Tápé, Aradf-n. 16. FAI, rőzsét cserélek termén Vért Tápé, Tóth Ferenc-uteá 44. üllőié* mérleg rokkáért vagy pénzért, két rühaszekréuy élelemért Cserélhető. Zákány-utca 24. 30 doboz gyufa pézsma (rizipatkiHT) O S M A N • uuisi Szeged, K.«ferász~iiíca (Hatóságilag engedélyezve) Hivatalos kSzSoitrönyek 14-1946. kig. si: Pályázati hirdetnu'nv. Szeged város területén elhalálozás folytán megüresedett III. szemílvjogu kéményseprő míinkáteVüLet végleges betöltésére, illetve á munkakerületben a kéményseprőipár gyakorlására az 1922 :XÍI tc. 63. §-a, Valamint az 1000--1935. KM sz. rendelet 3. §-a alapján nyilvános pályázatot hirdetek. Pályázhatnak olyan feddhetetlen, magyar állampolgár kéményseprőmeslere'k és mestervizsgát tett segédek, akik a hivatkozott rendelet 4. §-óban előirt kellékeknek megfelelnek. A pályázati kérvényben a következő mellékleteket kell csaLolni: 1. Születési anyakönyvi kivoyat. 2. Magyar állampolgárságot igazoló bizonyítvány. 3. Hat hónapnál nem régebb keletű 'erkölcsi bizonyítvány. 4! Ipari szempontból megbízhatóságot igazoló bizonyítvány (ezt' a körülményt segédek erkölcsi bizonyítvánnyal, más kerület meslere pedig a kerületére illetékes iparhatóság bizonyítványával kóleles igazolni . 5, Az önálló iparűzéshez megkívánt szakképzettségnek igazolása. 'C* Szakba vágó gyakorlat igazolása (segédlevél, munkakönyv). 7. Rokkanták részéről rokkantságot és annak fokát igazoló bizonyítvány. A pályázati kérvények benyújtásának határideje március 18. napján 12 óra. A kérelmeket szabályszerűen fel kéli bélyegezni és Szeged város elsőfokú iparhatóságánál kell benyújtani. Az elkésve érkezett vagy kellően fel nem szerelt kérvényeket a hatóság nciíi veszi figyelembe. Práger József sk . tb. aljegyző. PARTHSREIC A Magyar Kommunista Párt felsővárosi szervezete vasárnap délután fél 4 órai kezdettel műsoros kulturdétatánt rendez a Római-köruti székházban. Minden párttagot és vendégeikel szeretettei vár a vezetőség. Egységes a román munkásfront (Bukarest, február 16) Pénteken a román munkásság vezetői nagygyűlést tartottak, amelyen e,határozták, hogy a szakszervezett, valamint az országos választásokon a román munkások egységesen lépnek fel. (MTI)' — A Honvéd Szabadegyetem előadása. Az 5 kerüleli parancsnokság Honvéd Szabadegyetemén Enczi Endre, a Déltnagyarország szerkesztője tartott előadást" „A Magyar Köztársaságiról. Előadásában ismertette a magyarság szabadságharcait, melyeknek négyszáz éves küzdelme nyert győzelmes befejezést a harmadik magyar köztársaság kikiáltásával. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos népe végre elérhette célját és elfoglalta helyét a szabadságszerető népek sorában Á nagysikerű előadást a honvéd tiszti és tiszthelyettesi kar nevében Beleznay István vezérkari ezredes köszönte meg a kiváló előadónak. SzMTE-Rcndőr SE barátságos futballmérkőzés. Mivel a Szeged AK Salgótarjánban játszn első idei bajnoki mérkőzését, a mai nap egyetlen sporteseménye egy barátságos mérkőzés lesz Szegeden a Ilunyadi-téri sporttelepen. Áz SzMTE játszik" fél 3 órai kezdettel a Rendőr SE etlen. A Tisza tisztújító közgyűlése. A Vasutasok Tisza sportegyesülete vasárnap délelőtt 10 órakor tartja tisztújító közgyűlését az Üzletvezetőségben. Tckcbiró-képzö tanfolyam. A tekeszövetség birőképző tanfolyama vasárnap délelőtt fél 10 . órakor kezdődik az Ipartestületben. legtöbbet fisét FI S C H ER - ÉKSZERÉSZ Klauzál-tér 3.