Délmagyarország, 1946. február (3. évfolyam, 27-49. szám)
1946-02-08 / 32. szám
Világ proletárjai egyesiMjetek Szeged, 1848, február 8, péaíek tlUétt 32. sz. — Ira ^©OO P A Magy Kommunista Pára délmagyarorsxágl napilapja Nyilasok, imrédisták, svábok, Bárdessyt gyászol© JS-gárdások, németrajongók és egyéb reakciósok, akik még bujkáltok, vagy demokrata álruhában lappangtok valamelyik jól fűtött hivatalban, hallgassátok csak a magyar rádiót, ahol a naposban bálványotok és „nemzetvezetőtök" niiadaa este 9 óra 15 perckor szerepel a mikrofon elolt. Hallgassátok meg szánalmas dadogását, ostoba s értelmetlen kijelentéseit, zavaros, gyáva kibúvóit és szégyeljétek magatokat. Szálasi Ferenc, akihez ódákat zengtetek, indulókat ccinadrat táztatek, most mutatkozott be első ízben a maga szánalmas valóságában. Eddig valami mesterséges köddel vonták be misztikus alakját, a „vezér" csak ritkán mutatkozott a nép előtt, csak ritkán beszélt, de akkor se értette meg senki, hogy mit akar moiadani. Görögtűz színesítette szomorúan szürke egyéniségét, amely most a népbirésági tárgyalás józan reflektorfényében ugye milyen kiábrándító jelenség. Ilyen bárgyú figura volttá „uemzetvecetŐtök , képzelhetitek azt a esőeseiéket, amely most mögötte ül a vád iottak padján, és még ma is belügyminiszternek, külügyminiszternek liúilálják magukat s egymást. Most már értjük, hogy csakis" ilyen „államférfiak" vállalkozhattak arra az al jas szerepre, amelyet egy német kalandor, egy Weesenmayer nevű briganti szánt nekik. Minden becsületes magyar ember utálkozva látja, hogy ez a geugszterbiuvfa, a Szálaid mögött -iikölS patkánycsoport, amelynek oly végzetes szerep jutott a" magyar nemzet történetében, milyen értelmetlen módon s céltalanul dobta oda a pusztulásnak Magyarországot Weesenmayer parancsára. Ök azok, akik a németekkel együtt pótolhatatlan értékeket „menekítettek" nyugatra, akik katonák, aszszonyok, gyermekek, ártatlan emberek százezreinek haláláért felelősek, ők azok, akik hadszíntérré tették az országot, feláldozták az ország szép fővárosát és állattá vaditottak sekezer magyart. Mindezt azért, hogy német protektorátus alatt végre uralomra kerüljenek. Ajánljuk, hogy mindenki, aki csak teheti, hallgassa esténkint a magyar rádióban Szálasi és cinkostársainak főtárgyalásáról közvetített helyszíni tudósítást. Nagyon lanalságos politikai iskola lesz ez azoknak, akik még mindig nosztalgiával gondolnak vissza az elmúlt „jó időkre". A tárgyaláson az elnök és az ügyészek részletesen és megcáfolhatatlan adatokkal idézik fel az 1344 március 19 óta bekövetkezett gyászos eseményeket és leplezik le azt a sötét hátteret, amelyben Szálasi. és cinkosai készítették elő Magyarország tragédiáját. A beterjesztett bizonyítékok megdöbbentő nj adatokat tartalmaznak arról, hogy Horthy 25 éves fasiszta malma milyen szennyes csatornákon keresztül torkollott abba a szörnyű erkölcsi mocsárba, amelybe aztán Szálasi pribékjei döntötték "ezt a jobb sorsra érdemes országot. Hallgassuk szorgalmasan a Szálasibünper tárgyalásának közvetiiését és megtudjuk belőle, hogy a gonosztevők uéhányhónapos rémuralma egyenes s természetes folytatása volt Horthyék negyedszázados rémuralmának. Hogy a Horthy-rendszer volt melegágya az országpusztitó tébolynak s ha testi formájukban nem is, de szellemiségükben Horthy és cinkostársai is ott ülnek Szálasi oldalán a vádlottak padján. A magyar nép, amikor feltápászkodva lerázza magáról a szégyenteljes multat, nemcsak Szálasiék vérgőzös hónapjait, de egész feudális, reakciós múltját lesöpri magáról Horthyt éppúgy, mint Száiasit-«a parasztnyuzó földesurakat csakúgy, mint a gyilkos pártszolgálatosokat. Kemény, céltudatos munkára és önfeláldozó tevékenységre van szükség, hogy a nemzetei kiemeljük ebből a mocsárbél és megtisztítva a fasiszta piszoktol, ami rája ragadt,visszavezessük a szabadságszerető népek közé, a felemelkedés, a boldogulás ut]ára. A munkásságnak, parasztságnak és a j tréfába sodorták. Kíméletlenül irtsunk dolgozó haladó értelmiségnek kell ki a magyar közéletből minden olyan ügyelnie arra, hogy ebben az ország-; szándékot, amely ismét le akarja tériban soha többé szóhoz se jussanak j teni a magyar népet a demokrácia utazok, akik a nemzetet ebbe a .katasz- járói. Nagy Ferenc miniszterelnök elmondta programbeszédét Az infláció eHeni harc, a korrupció letörése és a közellátás megoldása a kormány politikájának középpontjában (Budapest, február 7 A nemzetgyűlés csütörtöki ülését délelőtt 11 órakor nyitotta inog Kéthly Anna" alelnök. A nemzetgyűlés elnöki tisztségére 'Varga Béla nemzetgyűlési képviselőt közfelkiáltással választották meg". Varga "Béla megköszönte áz egyöntetű bizalmat, amellyel elnökké választották. hangsúlyozva, hogy a házszabályokat mindig tiszteletben tartja. Az elnök eziitán bejelenlelte, hogv Nagy Ferenc miniszterelnöktől átirat éttkézett. Felolvasta ra miniszterelnök átiratát, amelyben közli, hogy Tildy köztársasági elnök őt nevezte ki az uj kormány elnökévé. Altalános érdeklődés mellett tartotta meg Nagy Ferenc miniszterelnök programbeszédét. Hargs- lyoz'a.. hogy teljes őszinteséggé! feltárja azokat a nehézségeket, amelyek a kormány efőtt állának. A külföldi kapcsolatokról szólva — mondotta — 'a legértékesebb kapcsolatot jelenti számunkra a Szovjetunióvá? való jóviS70B1V. Az Eszakamerikai Egyesült Államok kormánya szeretetébe fogadta a magyar demokráciát és támogatja a demokratikus Magyarország fejlődését. Besshkle folytatásában felsorolta a szomszéd államokat, amelyekkel a baráti együttműködést és jóviszonyt kivárijuk fönntartani. A miniszterelnök ezután a gazdasági kérdések tárgyalására tért át. A legkirívóbb és a legártalmasabb gazdásági jelenség az infláció. Nagyon határozott és erőteljes intézke dssekre lesz szükség. Még mindig ujabb intézkedésekre lesz szükség az állami bevétel növelése "érdekében' is. A pénzügyi kormányzat a terheket fokozatosan át fogja lofni azokra a foglalkozási ágakra, amelyeknek jövedelemviszonyai éppen az inflációs konjunktnra következtéken kedvezőkben alakultak. Törekedni kell az állami kiadások csökkentésére is. — Rendkívüli jelentősége Van a termelés fokozásának. Az elmúlt őszszel hárommillió hold földét vetett be a maigyar parasztság. Minden remény megvan arra, hogy tavasszal nem marad föld1 bevetetlenül. Szükséges a földreform" mielőbbi befejezése. Ugyancsak elsőrendű féltőiéi gazdasági életünk talpraállilása éé az tpari termelés fokozása. Az iparügyi miniszreri-um hallatlan erőfeszítéseket végez á termelés föltételeinek biztosítása érdekében. Törekszik az ipari munkásság életszínvonalának megjavítására is. Az eredmények letagadhatatlanok. Megnövekedett a kisipar jelentősége. A nemzetgyűlés határozata értelmében á szénbányák állami felügyelet alá helyezése megtörtént és az államosítás ezzel kezdetét vette. Nagyon sok olyan egyén kapott a fölszabadítás óta kereskedői igazolványt, akinek a kereskedelemhez eddig semmi köze nem volt. A kereskedelmi minisztérium elkészítette a kereskedő? ipar jogosítványok tefüívizs*áfaíárét szóló rendeletet. Majd a kőzlekédésüggyel foglalkozott és a hidépilésekkel. Legjelentősebb dolog azonban á Ivossuth-hid megépítése. A Ferenc József-hidat is ujjáépittk. Még ebben az esztendőben a szoüiok! nagy közúti híd, az algyői, csongrádi és tokaji Tisza-lüttak felépítése megindít!. Az ország hat fő vasutvonalát a legközelebbi hat hónap alatt kívánja a békebelihez hasonlóvá tenni a közlekedésügyi miniszter. Tavasszál megindul a magyar hajózás, valamint a repülés belföldi és külföldi viszonylatban egyaránt. — Gazdasági kérdéseink közül legnehezebb a közellátás kérdése. Készleteink p. léggeudosábr- elosztás mellett is csak akkor lesznek elegendők, ha a külföldről élelmezési segítséget kapunk. — A kormánynak súlyos gondokat fog még okozni ál 'árszabályozás kérdése. A Gazdasági Főtanács további tervszérű munkája lényegesen hozzá fog járulni ahhoz, liogy az inflációt leküzdjük és jóvátételi kötelezettségeinknek eleget tehessünk. Ezután a korrupció kiirtásáról beszélt a' miniszterelnök, majd a külföldön levő elrabolt javainkról számolt be. — Kérjük a szövetséges ellenőrző bizottságot — mondotta —. de az Egyesült Államok kormányát is hogy segítsenek bennünket abban a törekvésben, hogy ezeket, a számúikra kimondhatatlan 'értékű javakát mielőbb visszahozhassuk. Ezután a szociális Intézmények fejlesztéséről, a (demokratikus népmüvelés kiterjesztéséről és & honvédségnek a reakciós éléPiektől való megtisztításáról szólt a miniszterelnök. Fontosnak' tartja, hogy a honvédség létszámát is csökkentsék. — A belügyi tárca'"fe1adaia a belső rend gyakorlati biztosítása, a személy, vágyon és rend biztosítási, • demokrácia Védelme és a reakció elleni harc, valamiül a közigazgatás mintaszerűvé tétele. — Komor képet adlam a gazdasági helyzet vázolásánál á magyar állapotokról, de vannak biztató jelen ségek is. Az eíső' ilyen jelenség a pártok bölcs együttműködése, a Koalíciós kormányzás megteremtést. Xz együttműködés kézzelfogható záloga a koaliciós kormány. Amiig nemzetünk nagv problémáit meg nem öldothife, amiig népünk életlehetőségét ntm biztosítottuk, addig ne legyen ellenzéke ebben az országban a koaliciós kormánynak. Magyarország sorsdöntő esemény előtt áll. A mos%vai *»>», kvziel elhatározasa szerint ezen m tavaszon békél' kötnek velünk a győztes nagyhatalmak. Mágyarország bizva néz ezek elé a tárgyalások elé. Ma 9 magyar kérdés Délkeleteurópában nem elszigetelhető helyi kérdés, hanem a duhavölgyi rendezés szfefvea része és szerves' része az európai- é* világpolitikai problémáknak. A béke? akarjuk szolgálni, az emberiség együttes fejlődését. Hisszük, hogy soriunkat ebből a szempontból itéiik meg. A miniszterelnök beszédét számtalanszor szakította félbe lelkes éljenzés és taps és a beszéd' végen a Ház minden 'oldalán tapssal ünnepelték at uj miniszterelnököt. Az elnök ezután szünetet rendélt el, majd szünet után Riesz István igazságügyininiszter "be jelentette, hogv eddig beterjesztett törvényjavaslatait továbbra is fenntartja. Továbbá benyújtotta Károlyi Mihály érdemeinek "törvénybe iktatásáról, a népbiráskodással kapcsolatos egyes kérdések rendtezéséről és a demokratikus állami rendszer és ű köztársaság jogi védelméről szóló törvényjavaslatofoát. A Tláz legközelebbi ülését pénteken délélőtt 10 órákor tar íja A nemzetgyilkos Szálasi hiinpere (Budapest, február 7) A népbiró ság csütörtökön reggel folytatta Szálasi és társai háborús bünper'ének tárgyalását. Ujabb kérdésekre a vádlott kijelenti, ho§y Lakatos és Weesenmayer tárgyalásáról nem tud részleteket, majd a hatalom "átvételéről váltott. Ezután Jankó elnök ismerteti a hadparancsot. Majd Szálasi hosszas és nyakatekert magyarázatokba fog, törvénycikkekre ' hivatkozik és mindenáron azt igyekszik bizonyítani, hogy a hatalomátvétel törvényes formük között jött létre. - SzÖvaf ön megmarad1 amellett állapítja meg az elnök —, hogy a kormányzó teljeseri" önként mondott fe éh önt megbízta m államfői dol I gofc vitélével és a miniszteréinökS teeftdők ellátásával? ~ Szálasi további kérdésékié «], mondja, hogy a kormányzóvá! történt megbeszélések után szóbeli fölhatalj mazás alapján a hivátalos lapban fclI adta az első rendelétet.. Szálasi •!: mondja, hogy a kormán yz.*^ lemondó nvilatkozat miniszterelnöki ellenjegyzésének elintézésével Seöllősit bizta me-g. „" ~ Ezután Jankó elnök felolvas égy Eészlétet Szálasi egyik memorandumából. Vallomása további során Szálasi kijelenti, hogy az ország totális hadbaállitásáf-a a totális hatBbaállitás minisztere adta ki a részletes rendtel"feezésefcef. A tárgyalást lolytaij^k.