Délmagyarország, 1946. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1946-01-09 / 7. szám
1946 január 8. líöLálAíil'AÜÜÜSZAG HIREK Szolgálatos gyógyszertárak K Keresztes Ilona, Szeut Györgytér 6., Frankó Andor, Dugonics-tér 1., Surjányi József, Kossuth Lajos-sugárvit 31 —oöo— A honvédek még mindig német ütemre dalolnak Magyar katonákat láttunk menetelni Szeged utcáján, zárt sorokban, hangos énekszóval. Egyszerre csak megszakad az éneklés és négy űter raeo. keresztül némán hangzanak a lépések... És ez igy folytatódott minden sor ulán. Másfélévvet ezelőtt hiába szóltunk ezért, mert a német Erikák és Englandsliedek merev és rideg sorai utan még jól is esett egy kis szünet. Az akkori magyar katonaság pedig utánozta ezt is ésszerűtlenül, meggondolatlanul, mint annyi mást. Ittmaradt azután ez az üres, rossz szokás, még ma is; egy szerencsére letűnt világ kisértő emlékeképpen. Tudnunk kell, hogy a magyar népdalok szelleme nem tudja elviselni ezt az ütemkihagyásos éneklési módot és dalaink szövegbeli, dallambeli egységét bontjuk meg vele. Ugy érezzük, mintha közben négy ütemre kihagyna az ember szívverése, elállna a lélekzete!... Szakítsunk tehát sürgősen ezzel az éneklésmőddal és az illetékesek necsak az egyenruha megváltoztatására fordítsák a legnagyobb gondot, hanem gondoljanak a külsőségek megváltoztatása mellett a szellemiek átformálására is. Daloljanak honvédcink minél több magyar népdalt, de magyar szellemben, magyar módra jj —oop— — Agócsi elvtárs gyásza. Nagy csapás érte a szegedi munkásmozgalom egyik kimagaslóan értékes egyéniségét, Agócsi János elvtársat, a MKP szegedi szervezetének vezetőségi tagját/ Édesanyja özv. Agócsi Jánosné sz. Matók Anna január 6-án Szegeden elhunyt. Temetésén, amely kedden délután történt meg nagy részvét mellett a belvárosi temető ravatalozóiából, Tombácz Imre elvtárs, nemzetgyűlési képviselő mondott búcsúbeszédet és helyezte el a sirra a MKP koszorúját. A nagyszámban kivonult elvtársak együttérző részvétüket fejezték ki Agócsi elvtársnak. — Közcélokra igénybevehetők a személy- és lehc gépkocsik. Budapestről jelentik: A közlekedésügyi miniszter elrendelte, hogy a személy- és tehergépjárműveket vezetőikkel együtt térítés ellenében meghatározott közérdekű szállítások céljára igénybe lehet venni. Az igénybevett jármüveket csak a közellátás érdekében, vagy az esetleges járvány- vagy árvízveszély elhárítására szabad felhasználni. Az igénybevétel tartama havonta legfeljebb tizenöt nap. Az igénybevétel bejelentése a hatóság részéről nem jelenti azt, hogy az illető gépjármüvet azonnal is igéuybe veszik. Az igénybevétel napját külön közlik a tulajdonossal. (MTI) — 'Cukorrépát és kendert kell termelniük a kisbirtokosoknak. Eddig a nagybirtok látta el a cikor- és kendergyárak nyersanyagszükségleiét. A nagybirtok megszűntével ezévben kieseti a rendszeres cukorrépa- és kendertermesztés, Mindkét ipari növény termesztéséhez nél ülözhetetlen közellátási érdek fűződik. A földművelésügyi minisztérium máris kötelezővé tette ezek termesztését A kisbirtokosok határrészenként szervezkedjenek és jelentsék be a vetésre előirányzott területet, hogy ennek alapján a DunaTiszakozi Mezőgazdasági Kamara előre tájékoztassa a gyárakat a vetőmagszükségről. Ezúton késedelem nélkül kaphatják meg a gazdák a szükséges vetőmagot, egyúttal a kamara mini érdekképviseleti szerv a szerződéses termesztés tételeinek megállapításánál a gazdák érdekei szerint járhat el. — Kikapcsolta a közvilágítást, hogy betörhessen. Vasárnap, 6-án éjjel az ntászlaktanyai transzformátor vasajtaját ismeretlen tettes feltörte és a Rókautcai közvilágítást kikapcsolta. Ezután a tettes behatolt az egyik házba, ahol a villanylámpákat levágta. Mielőtt azonban a betörést folytathatta volna, a lakók kiáltozására rendőri készültség sietett a helyszínre. A tettes elmenekült A rendőrség megindította a nyomozást. J A honvéiieioii miniszter átengedte a szegedi SionvédScaszárnvát szakszervezeti székház céljára Tisztázni kell a manháslahásoknah szánt Marx-téri kaszárnya jogi helyzetét is (Szeged, január 8) A Szegedi Szabad Szakszervezetek szakmaközi bizottsága Dénes Leó elvtárs, polgármester támogatásával azzal a kéréssel fordult Tombor Jenő honvédelmi miniszterhez, hogy a szegedi uj honvédlcaszúrnyát szakszervezeti székház céljára adja át a hadügyminisztérium. A szakmaközi bizottság a kérés indokolásában előadta, hogy Szegeden sokkal több kaszárnyaépület van az állam és a város tulajdonában, mint amennyire a demokratikus Magyarországnak, amely soha többé imperialista ábrándokban nem ringathatja magát, egyáltalán szüksége lehet. Tombor Jenő honvédelmi miniszter a napokban értesítette a szakmaközi bizottságot, hogy a kérést teljesiti. Amikor a kaszárnya beköltözhető, illetve átalakítható lesz, a szakszervezeti munkásság nyomban birtokba veheti. Miután az uj honvédkaszárnya a város tulajdonát képezi, a szakmaközi bizottságnak lépéseket kell tennie aziránt, hogy a kaszárnya tulajdondonjogát a város a szakszervezeti munkásságra átruházza. Amennyire örvendetes a szakszervezeti munkások saját szókházhoz jutásának gyors eredménye, annál sajnálatosabb az a tény, hogy a város vezetősége még nem tudott időt szakítani magának arra, hogy a Marx-téri kaszárnya jogi és honvédelmi helyzetét tisztázza a minisztériummal. A Magyar Kommunista Párt szegedi szervezetének bároméves városépítési programja szerint ugyanis a Marx-téri kaszárnyát munkáslakásokká kell átalakítani még ennek az évnek tavaszán. Sürgősen hozzá kell tehát látni ahhoz, hogy a houvédelmi minisztérium hozzájáruljon a Marx-téri kaszárnya kislakásokká történő átalakításához. -OQO— Purjesz rektor nem tur kommunista propagandát az egyetemen Ezzel szemben a fasiszta tanárok és diákok nyíltan szervezkednek (Szeged', január 3) A Magyar Kommunista Párt szegedi egyetemi szervezeté azzal a kéréssel fordult a szegedi egyetem vezetőségéhez, hogy a pártszervezet részére egy helyiséget adjon az egyetemen. Dr. Psirfesz Béla rektor mindent megígért és amikór azTgéret megvalósítására került volna a sor, egyetemi pártszervezetünk vezetőségét elutasították. Purjesz Bélának és az egyetem vezetőségének nem első ellénszenvmegnyilvánulása ez pártszervezetünkkel szemben. Az elmúlt nyáron, amikor pártszervezetünk az egyetem auláját kérte egy értelmiségi gyűlés céljára, Purjesz Béla ezt azon a cimen akarta'megtagadni, hogy seáiiüiíféSe kommunista propagandát iicai tiir az egyetemen. Ez a mostani magatartása csak hat-* ványozza" azt a kihívást, ahogyan Purjesz viselkedik a Magyar Kommunista Párttal szembén. És ugyanakkor, amikór egy ilyen' helyiségkérés megtagadásával' az egyetemi pártszervezetünk életét megbénítja, ugyanakkor bőséges lápot nyújt a reakciós tanárok "és diákság fasiszta szervezkedésének. A MKP szegedi szervezete [ ez Ujább kommunistaellenes kirohaj nást illetékes kormánytényezők tuj domására hozza és követeli Purjesz ' rektornak és egész fasiszta klikkjének azonnali eltávolítását a szegedi egyetemről. -oOo— »» Magad aram, ha szolcsád nincsen" Akinek tűzi lám van szüksége, az jelentkezzék iahiiermelésre A polgármester felhívása a város közönségéhez (Szeged, január 8) A város vezetősége a lakosság tűzifával való ellátásával kapcsolatban különösen a kitermeléshez szükséges munkaerő hiányában nagy nehézségekkel küzd. Ezért a polgármester az alábbi hirdetményt tette közzé: Akiknek fára van szükségük, a Sándorfalván és Ruzsajáráson történő fakitermelésre jelentkezzenek a Iíazinczy-u. 3. (kereskedelmi fiúiskola épülete, földszint bal) alatti hivatalban minden hétköznap délelőtt 9—12 óra között, ahol a jelentkezők sorszámot kapnak. Akik egy csoportban (8—10 ember) akarnak dolgozni, azok egyidőben, gyüttesen jelentkezhetnek. A kitermehuszonhat levélnek a cimét, amelyeket hozzátartozóik átvehetnek a Nőszövetség székházában, Tisza Lajos-körut 57., I. emelet. Petrik Mária Kálvária-tér 16„ Klonkai Gyula MÁV főintéző Kistisza-ntca 10., özv. Gercsó Istvánné gróf Apponyi Albert-utca 17., Csemus János Hajnalutca 54/b., özv. Kocsó Lászlöué Rohonczi-utca 5, Széli István Hóbiártbasa-utca 26., Linczer Józsefné Pálfyutca 33., Bodó Péter Remény-utca 8., Tannai Tituszné Szukováti-tér 6., özv! Lovászi Józsefné Cserepessor 2/2., Ferencz Mihály Somogyitelep XI. utca 650. Szekeres Istvánné Újszeged Balfasor 28., Paragi Jánosáé Felsővárosi feketeföldek 189. — Vidékiek: Hevesi Márton Szeged-Atokháza 1158., ifj.Laczi Jánosné Szeged-Alsótanya, Csórva 706., Nacsa Imréné Alsótanya, Mórahalom 294., Széli József Szeged-Felsőközpont, Gajgonya 477., Hegedűs KáLmánné Szeged-Domaszék 603., Losencz Andrásné Szeged-Alsótanya, Csórva 154., Pusztai Jánosné Felsőközpont, Megyesi Sándorné Szőreg, Arpád-utca 597., Holman Sándor Nagymágócs, Csongrád vm., Egri Lajos Kistelek, Hunyadi-utca 14, Vörös Pál Kistelek, Bezdán János-utca 33., Lukács József Szegvár, Negyedik tized 38. szám. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége egyik legújabb feladatául tűzte ki a még távollevők üzenetének közvetítését és mindent elkövet azok hazasegitése érdekében is. *.iaaL.v,.-jj1r.»«BMgaM» -ytrn, Színház Művészet lők hetenkint váltják egymást. A kitermeléshez mindenki hozzon magával egyheti élelmet, azonkívül a szükséges szerszámokat, meleg ruhát, takarót és főzőedényt. A községi élelmiszerüzem önköltségi árért naponta egy tál meleg ételi ad. A kitermelők kenyérfejadagjukat a kitermelés helyén, a jegy leadása után, hatósági áron kapják. A kenyérjegyet azonban a jelentkezésnél le kell adni, mert ellenkező esetben nem lehet a kenyeret biztosítani, Kisvasuton a munkások félárujegyet válthatnak saját költségükön, a Sándőrfálvára szállítás ingyenes. Elszállásolás biztosítva van. A kitermelésért a saját maga által kitermelt összes faanyag egynegyedrészét kapja a kitermelő." Huszonhat szegődi és szegecfkörnyéki magyar hadifogolytól hozott levelet Franciaországhói a MNDSz kiküldöttje A leveleket a címzettek átvehetik az MNDSz szegedi székházában (Szeged, január 8) A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének párisi világkongresszusán, mint ismeretes, számos magyar MNDSz vezető is résztvett. Egy ilyen asszonytársunk, Dupsi Béláné csanádapácai lakos (Szent Gellért-ut 108.) érkezett a napokban haza és huszonhat szegedi és szegedkőrnyéki magyar hadifogoly üzenetét hozta magával. Ez a huszonhd tevét huszonhat család fájdalmát enyhíti majd. Nagy | általánosságban is azt a birt hozta asszonytársunk, hogy a foglyokat az ottani magyarok látogathatták, sőt élelmet is visznek be nekik, hiszen a franciák nincsenek ugy kifosztva, mint mi. Bármilyen jól is megy soruk, termé; szelesen alig vá ja mindegyik a hazaszállítás óráját, amely hamarosan be is fog következni — mondja asszonytársunk ' Az alábbiakban közöljük annak a SIETI MŰSOR: Szerda: délután fél 5 órakor Hattyú (először). Csütörtök: délután fél 5-kor Hattyú. Péntek: délután fél 5-kor Hattyú. Szombat: délután fél 5-kor Harapós férj. Vasárnap: d. u. 2-kor Házi tündér. Vasárnap: délután fél 5-kor Hattyú. Hétfő: d, u. fél 5-kor Harapós férj. Kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken délután fél5 órakor: XIV. René. Kamarazene az Újságíróotthonban Vasárnap délután nagysikerű hangversenyt adott az Ujságiróotthonbaa a Várady—Sándor—Kollár—Kertészkamarazeneegyüttes. Lengyel Vilma költői és nagyhatású bevezetése után Mozart g-moll zongorakvarteltjét adták elő komoly művészi átéléssel, majd Schubert B-dur zongoratrióját játszotta a Várady—Kollár—Kertész-hármas. A megjelentek hálásan ünnepelték az előadóművészeket a valóban nagy és mély művészi élményért —oOo— Január 20-án lesz a filharmóniai hangverseny. A január 13-ra hirdetett filharmonikus hangversenyt technikai okok miatt január 20-ra kellett halasztani. Az ifjúsági hangverseny ugyancsak egy héttel eltolódott. ^toziii műsora Belvárosi Mozi Ma és mindennap bemutatjuk az uj esztendő első nagy meglepetését: Angyalok a tűzvonalban, a Paramount filmgyár világai frakcióját A főszerepekben : Claudette Colbert, Paulette Goddard és Veronika Lake. Előadások kezdete fél 3, negyed 5 és 6 érakor. Telefon: 6-25. Korzó Mozi Ma és mindennap az amerikai Paramount legyúgöző óriásfilmje! Lonis Bromfeld regénve hangosfilmen: Árvíz Indiában. Tyrene Power-Myrna LOT és George Brent főszereplésével. Előadások kezdete fél 3, negyed 5 és 8 órakor. Telefon: .6-24. Széchenyi filmszínház Ma és mindennap bemutatásra kerül Budapest legnacyobb szenzációja, a végig színes, hatalmas orosz sportrevü: Szépség ünnepe. A film, amelynek csodájára jár egész Európai — Azonkívül: I Vadállal a barlangjában, 2. 26. orosz híradó, 3. Maliit krónika XIV. sz. Előadások kezdete : fél 3, negyed 5 és 6 órakor. Jön január 10-től: A tanítónő. x Az asztalosok január 10-én, délután 2 órakor munkabér és más fontos kérdésekben szakosztályi ülést tartanak. Hegedűs János, szakosztályi elnök.