Délmagyarország, 1945. november (2. évfolyam, 248-271. szám)

1945-11-16 / 259. szám

Imrédy Béla a népbiróság elött A főtárgyalás első napja a vádlott kihallgatásával telt el — Imrédy szánalmas érvekkel igyekszik magatartását magyarázgatni — A roffiáno'i hodbalepeseig bízott a német győzelemben (Budapest, november 11) A nem­régiben hazaszállított háborús bűnö­sök közül másodiknak lmré.Iy Béla volt miniszterelnök ügyét kezdte tár­gyalni a népbiróság Nagy Károly cl­nöklésévcl inüködö tanácsa. Háromnegyed 9 órakor kél fogház­6r vezette be Imrédy Bélát. Az elnök cniinciálta: A tárgyalás első napjára tanukat nem idézeít, mert a vádlott kihallgatása előrelát hatóan kitölti a inai tárgyalási napot. A vád képvi­seletét kinevezés alapján dr. Salyok Dezső ügyvéd, a Pénzintézeti Központ cin üke és (Ir. Harváili Zoltán szer­kesztő látja el, az utóbbi mint poli­tikai ügyész. A védő dr. KáJdl István ügyvéd. Imrédy Béla adta elő ezután sze métyi adatait. 1891 december 29-én Budapesten született. Három gyer­meke van. Foglalkozása volt minisz­terelnök. Édesanyja néhai Vajkay Ka­rolina Vagyona nem számottevő. A vád Ezután került sor a vádirat rendel kőző részének ismertetésére. A nép ügyészség vádiratában dr. Imrédy Béla ellen három rendbe!* háborús fröntélt, e© rendbeli ncpstleacs bün lel! és egy rendbeli hUlieaté* bün­tette rimén emelt vádat. Imrédy íc leir.s miniszterelnökségének liléjén 1939 január 13-án csatlakozol! .Ma gyarország az antikomintern paktum­hoz. Ennek szelleméből kifolyóin) csatlakoztunk a háromhatalmi egyez­ményhez is, amelynek kiveflreiméaye Volt. hegy 25 éven bein? ntásonTszar lépett .Magyarország bábomba a né ntcfelí oldalán. A vádlott 1941 május 23-töl augusztus 8-ig gazdasági csu.c,s­miniszleri tárcát vállalt i Szlójáy­kormánybnn. E tevékenységivel elő­•e«ítel(e, ho© ax ország miatt loko to.labh mértékben sodródni! bele s háborúba. A második pont szerint 1910 oMó­borébeii megalakította a Ma^virMcg­ujutás Pártját. Parlamenti sráiíjséíre lépeti a magyar nciu/c'l szar.-attsla párttal. 1944 tavaszán másokkal egy üti élctrehívta a Keleti Arcvonar Baj­társi Szöietségct. Tagja volt a nyilas kormányt támogató Nemzeti Sztövel léimet A vád harmadik ponlja sZe/bt új­ságcikkekkel és beszédekkel Igyeke­zett Magyarországot a Németország oldalán folytatott háboru fokozottabb kifejtésére bírni. A ris 27 ulsátfelk bet, parlamenti beszédet, n r'Jitboza­tot. Illetve rádJfezézataf sorol let. \ negyedik pont értelmében mint Mozik műsora Korzó Mozi Szerdától, november 14-től kezdve az előadások kezdető a téli szezonban: léi 3, uc©ed 5 és 6 órakort Uj magyar film! Simor Erzsi, Nagy István, Grcgnss, Tnray, Pethfí és Misoga együttes fősz reptésével: A gazdatlan asszony. Azonkívül: A leg­fr.sehb Heti Hirck. (Telefon: G24.) Belvárosi Mozi Ma és mindennap Arrikai őrjárat, •z amerikai llnivcrsal filmgyár világ­íilinjo Magyarországon először, Buda­pestét inegeh' zőcn I Előadások fél 3 negyed 5 és G órakor kezdődnek. (TÚ lefon: 6-2 ) Széchenyi Filmszínház Ma es mindennap bemutalásra kerül a kitűnő uj zenésfilm: Martiba szárnyán Egv tenorista karrierjének és szereline­ne'.: története. A Mm zenéjét: Bizet Lsalkovvszilj, Kiutvzkl-Korznkov. Ilo­rodin és Flolov művei szo'gálialják. Solio rrm hal ott hangverseny!!! Azonkívül: L'ljiépttésl verseny, a leg­újabb riportfilm. Előadások kezdete: fél 3, negyed :» és *> órakor. KIS; November 22-től a sztárok filmje Z I H G F K I, I) VlhL, i nagy lálvánvoo. zenés láncos revüfilm. a Darányi-kormány lárcanélkáli köz­gazdasági minlsiterc, 9 czerheszfelte meg as elsö zsidótörvényt, mVit mi­nisxl ér elnök 9 nynjtotfa ke a második zsidói örvényt és 1944 mlj-w -23-lél angusztas 8-ig tagja volt annak1 a kormányzón kérésziül kell raegvál­.Végül vádat emel a népügyé.zség fmrédy Béla ellen nzért is, mert Wecseaniaycr német in *<*á'réltuak azt a tanácsot adta, ho© Ma.var or­szág belpoíhvkat vonal vez? lését a Szléjav-kormánynak, am*!y kormány renileic lelnek gettót fclálVtási, de­portálások és nliuimér emó'-r éle­tének kiollása volt a bivcibriruénye. leitatni. Ez utmutalás ahipjli kíny­szerilették a némcick 1914 március 19-én a kormányzói az alkotmány­ellenes Sztójay-kormány kinevezésére. Imrédy uniformisa — Megérlelle á vádat? — kérdezte borzasztó erős voif, hogy nekünk is Nagy elnök. — Megérleltem — hangzik a Iialk­szavú válasz. 1 — Bűnösnek érzi magát? Imrcdy erre a kérdésre na;s:nda]­masan magyarázza, ho© »a rendelkc­zésérc álló lehetőségek kőtöl igye­kezett mindig a jobbat, a rossz és a kis$ó roÁsz között a kí;sé rosszat választani*. Tudom év érrómr ím ban — folytafia —,ho© feteKissé^gel tartozom minden cseiekefztejnérl és nrlntfen szavamért nemzetemnek. A továbbiakban lalkotmányjogi aggo­dalmainak • adott kifejezést a nénid­rósűg illetékessége miatt. Aa elnök közötte, ho© c kéltléssel érdemben a bíróság véghatározálában fog majd foglalkozni. Felszólította ezután vádlottat, ho© vázolja 1933-tól 1938-ig személyével kapcsolatos eseményeket. Imrédy a felszólításra részletes élet­rajzzal válaszolt. 1933 október 13-án vállalta a péüz ü©i tárcát Gömbös kormányában. A továbbiakban ismertette ,iz orjzág ak­kori pénzű©! helyzetét és azokat a körülményeket, amelyek közölt — elő­adása szerint — ígyekczclti it kclct­ke7.őbcn levő inflációt megakadályozzű. Gömbös clőrfjé, Bcthten - TSfHl* -gróf súlyos fettételek mellett vett fel rö­jridlcjáratu kölcsönöket, amelyeknek scin tőkéjét, sem kamatait nein tudta visszafizetni. Ez okoz.la Bethlen bu­kását, aki után gióf Károlyi Gyula kormánya lépett uralomra, dc egy év múlva ez a kormány ts lemondott. Ilven előzmények után került sor Gömbös miniszterelnöki kinevezésére és kormányának hivatalbalépésérc. 1935 január 7 én megvált a pénzügy­miniszteri szélttői és a Magyar Nem zctl Bank elnöke lelt 1938 május 15-ig, amikor miniszterelnökké nevezték ki — IIol, mikor és milyen körülmé­nyek között ismerkedett meg Hitler­rel? — kérdezte az elnök. — A je©bankot énícklő kérdések megbeszélésére 1935-ben Berlinbe utaztam cs ekkor Srbarhf, a Német Biroda'mi Bank akkori elnöke tisz­telgő látogatásra vitt Hitlerhez. Im­rédy ezután áz elnök felhívására az úgynevezett győri programról beszélt, amelynek célja az volt, hogv a had­sereg kívánalmait összehangolják a pénzú©i lehetőségekkel. Ebben az ü©ben a németekkel semmiféle meg­beszélés nein volt. A továbbiakban előadta, ho© a Hitlernél és Mussolininál tett látogat ás csupán bemutatkozó jellegű volt A mn©ar ü©ekrőt szólva arról beszélt c/ulán, hogy a kormányzóval egyet­értett a szélsőjobboldali mozgatóm visszaszorításának szükségességében. Elitébe a sxélsöjobhohfc! agitációs munkáját, mert »!átta, hogy azok a '.firvéuycsség legkisebb látsrKát sem viselik magukon:'. Ezért hozta a 3100-as rendeletet, amely magtittotta köztísztvisetöknek, hogy szélső­jobholdali pártoknak tagjai legyenek. Imrédy bizott a csodafegyverekben Az elnök felszólításira Imrédy ez­után a zsidótörvényekrőt nyilatkozott Szerinte az első zsidótörvényt a ma gyár konzervatív rétegek szükséges uoft tartották a felkorbácsolt kedélyek lecsillapítására. A második zsidói öt­vény idején a német nvo-jii? úfo>n ngy, mint más országoknak, kellett tenni valamit. — Most ttenefe ttell a büntelőtörvényjos' felelősséget azért, ara* ezekből a törvényekből kelet­kezeit. önnek kelleti volna loüfn'a, ho© ebben a kérdésben in? a felfo­gása a jóérzésű magyar lakosságnak — állapította meg ax elnök Bőré Mihály, Mérő József és Fél Jenő népbirák kérdésére válaszolva a vádlott fclhozla, ho© a szélső­Jobboldal visszaszorítására tett külön­böző intézkedéseket. Igyekezett a né­mét nyomásnak ellenállni, <íe végű! nem látott más lehetőséget, m'nt csa­pén e© Németország feló irányaié orientációt. 1938-39 l>e>i utolsó pilla­natig né'm larlolta elkerülűeleUcnnck a háhoruf. — Mikor látta be, hogy a németek elvesztették a háborúi? — kérdezte az clnöH fmrétfy: Addig, amíg a nyugaV partraszállás u avranchi áttöréssel nem sikerült, százszázai ókoron hit­tem a német ©Szelemben és kés -bo, amig a román átállás nem követke­zett bc, sem hittem a német vere­ségben. Reméltem, ha nem is győi Németország, mégis olyan bélrét tud kötni, amely a kózépeurópal klvóDá­mok mcgélbetésél biztosítja. A :na< ©•ar vezérkari főnök németországi lá­togatása után még azt hittük, ho© nincs elveszvó a tiáboru, me,-t i an­nak titkos fegyverek erötart.üé­kok. Tavaly januárban érlelődött meg bennem a felfogás, hogy a űáooru valóban elveszett. — A mi belépésünk a háborúba ­folytatta Imrédy —, védelmi okokból történi és Mrvelleu Héitéz-Ő(e Kassa bombázása vélt. *A hallgatóság na© RerüHtége alatt Imrédy a lovábbiakban kifejli hogy nézete szerint mi a különbség a te­kintélyi elv és a vciérelv kőzött. A Kclcii Arcvonal nevü bajtársi szövetség vezetésére .akkor kérték fle!t, amikor a szövetség már megalakult. Az elnök elolvastatta a Keleti Arc­vonal kiáltványának szövegét, amely harci riadót fujt a zsidóság és a bolsevizmus ellen. Imrédy előadta, ho© a szövetség célja volt n áúlsa front mögött szilárd belső Ironl fén lesitése a rend és a fegyelem bizto­sítására. Kilengések csak akkor tör­téntek, amikor ő már kivált a szövet­ségből. Az elnök ezulán a tárífvalást beszakította és annak folytatás tt csft« törtök délelőttre tüztc ki. (MTI) A Maiiiifl és Bratlaiiu pártiba lam iriüt reakció !e akarja téritek Rmáaiái a demokrácia uljáról A román nép páratlan aránya tömegtüntetéssel válaszolt a reakció véres támadására az összes fasiszta gonosztevők Maniu és Bratianu pártjában kapnak me­nedékhelyet. I A román nép megértette, hogv Maniu (Bukarest, november 14) Mint a ro­mán rádió jelenti, a bukaresti sajtó részletes kommentárokban foglalkozik a november 8-i összetűzésekkel és is­merteti ugyanakkor a november 12-én lezajlott hatalmas ellentüntetést, ame- cs «ra,i:>'>« uralma eltérítené Rrmán.ál lyen több mint 750.000 ember vett részt. A román kommunista párt lapja a demokrácia útjáról és felismerte, hogy czek-a politikusok idegen uralom­nak kívánják alávetni a román népet, ugyanakkor pedig megakarják szakítani hangoz alja, hogy Maniu és Brahonu „ szovjet-román őszinte barátságot. A híveinek támadására a román nép román nép ezért egységesen szembe­puratlan és eddig soha nem látott tün•: fordul a reakció törekvéseivel ós sz»­letéssel válaszolt A lap kiemeli, hogy lárdan támogatja Groza demokratikus 'kormányát. (MTI) a fütöanyaghiány veszáiyszteti a népbiróság és a szakbiróságok munfcáfái Gondoskodni keli a törvényszéki épület részleges füles érőt (Szeged, november 15) A fűtőanyag­hiány okoz most legnagyobb gondoi minden háznál. Fokozott cz a gond a közhivatalokban, mert amig a magán­háztartások ban a családfő néha-néha csak bc tud szerezni egy kis tüzelőt, addig a közhivatalok tetemes mennyi­ségű tüzelőanyagának beszerzéséről senki sem gondoskodik ós szinte kilá­tás sincs rá, hogy ezen a télen megte­lik szénnel, vagy fával a hivatalok pincéje. így például teljes a tüzelőhiány a törvényszéken, ahol a népbirósági tanácsok és n szak bíróságok tagjai jég­hideg termekben, nagykabalb.ni, meleg takarókkal felszerelve tárgyalnák. Á bűvös, nedves őszi időjárás beállta óta még igy is dideregnek, inert sokszor reggel 9 órától késő délutánig kell egy­helyben ülniük Ez meglehetősen egészségtelen dolog és máris jelentkezett u káros kövelkcz­imnyc, mert többen a bíróságok tagjai közül erős hülésse! megbetegedtek. Ha nein történik rövidesen intézi.edés a legfontosabb tárgya.ási termek, vala­mint a bírói és ügyészi dolgozószobák fűtésére, félő, hogy he kell szüntetni a tárgyalásokat, ami főleg a népbirósági vonalon nagyon káros lenne a reakció elleni küzdelem, a háborús és népelle­nes bűnösök üldözésének késedelme miatt. Az illetékesek figyelmét felliivjuK erre a körülményre. Kövessenek cl min­dent, hogy a bíróságoknak fútőanyagiK legyen és munkájukat zavartalanul folj láthassák. Szigorított ellenőrzés a román m jgyar határon (Bukarest, november 15) A nagyká­rolyi rendőrfőnökség értesítette a v.iros és környék lakosságát, hogy a jövőben csak útlevéllel és különleges határátlé­pési igazolvánnyal lehet átlépni a ro­mán -magyar haláron. A határátlépési engedélyt csak súlyos éssürjős esetek­ben adják ki és kizárólag a határtól 25 kilométeren belül élő lakosság részér*. (MTI) ^—^ A vasait biU közelében egy orosi katonai ló etfatamodott A megtaláld jutalom ellenében a Marx-téri kuszái* nyában Szoiirnov kauitánynak ndj4 u

Next

/
Oldalképek
Tartalom