Délmagyarország, 1945. szeptember (2. évfolyam, 197-221. szám)

1945-09-07 / 202. szám

1045 szeptember 7. OF.LMAGV ARURSZAti iBWMaaggmBKaBijgMi— Üzlethelyiség felszereléséhez tágas for­galmas helyen társbérlő kerestetik Ajánlatok szakma meg­jelölésével „Albérlű 14— V." jeligére BLOCKNER J­hirdetőjébe BUDAPEST IV. ker., Városház-utca 10. A szövetségesek szombaton vonalnak be Tokióba A japán báborns bflnttstkkel Is a néme­tekhez hasonlóan bánnak el; (London, szeptember 6) Singapore njból angol kézen van. A Singaporéból érkezett első táviratok meglepően nor­mális állapotokról számolnak be, azután, hogy a brit csapatok bevonultak a vá­rosba. A japánok engedelmesen teljesi­tik a parancsokat, a lakosság pedig lelkesen ünnepli három és félévi elnyo­matás alóli felszabadulását. Singaporei holland tudósítók le­írják azt a lelkes fogadtatást, amelyben ár. indiai 5. hadosztály embereit része­sítették. A lakosság leleszórta az angol gépkocsikat virággal, miközben a japán őrszemélyzet tagjai vígan beszélgettek. f— A japánok magatartását továbbra <s képtelen vagyok megérteni — irja az egyik laptudósító. — Ezeknek az em­bereknek ugy látszik nincs középút a harakiri és a bamba iskolásgyerinckhez illő nevetgélés között. Hivatalos szövetséges körökben ki­jelentetlek, hogy a Japán háborús bünüsökrt ugyanolyan eréllyel vonják felelősségre, mint a németeket. Ugyan­csak közöltek azt is, hogy Japánban az általános választások valószínűen január 10-e és 30-a között lesznek. (London, szeptember 5) Az angol hlirszolgálaii iroda jelentőse szerint MaeArthur közölte, hogy a japán fő­várost szombaton reggel szállják meg n gvorsan mozgó amerikai alakula­tok. (MTI) Vas Zoffánné előadási tart Szegeden A Magyar Kommunista Part szegcdi cclvárosi szervezete szeptember 8-án délután (> órai kezdettel a Városi Zenede nagytermében (Tisza Lajos-körut és Petőfi Sándor-sugárut sarok) jugoszláv­masvar estet rendez. Közreműködnek: 1. Vas Zoltánné Budapestről (ünnepi beszéddel). 2. Dr. Bálint Sándor egye­temi tanár ta jugoszláv és magyar nép­kultúra sajátosságai előadással). 3. A magyarországi szlávok antifasiszta szö­vetségének szöregi szervezete (szerb népdalok, népi táncok és szavalatokkal). 4. A MaDISz szegedi szervezete (énck­•zámnkkal). 5 A tápéi népdalkórus és népi tánccsoport énekekkel és táncok­kal. C. A Magyar Kommunista Párt sze­gedi belvárosi szervezetének egyes tag­jai szavalatokkal. Az előadás nyilvános és díjtalan. Minden szegedi asszony és leány legyen otí a péntek délutáni tömegleívonuláson a Magyar Nők Demokratikus Szö­vetsége — mint azt megírtuk — pén­teken délután 5 órakor hálálkodó tő­megfelvonu'ást rendez az orosz kor­mányhalóságol és az orosz hadsereget Szegeden képviselő katonai parancs­nokság előli, hogy megköszönjék a Szovjefnnfó nagylelkűségét, amellyel még a békekötés előtt hazaengedte a magyar hadifoglyokat. Gyülekezés fél 5 árakor lesz a Nőszövetség épülete elölt (Tisza Lajos-körat 57.). Legyen ott minirak!. minden asszony és min­den leány, akinek térje, apja, fivére, l.a hazatéri az ellinrrollatásból, hadi­fogságból. vagy aki a közeljövőben vi­szont akarja látni olyan régen várt lérf (hozzátartozóját. A demokratikus szellemű tömegsport és a minőségi sport fejlesztése az ujjáalakult SzAK programja Berey Géza elvtárs lett az egyesület elnöke (Szeged, szeptember 5) Szeged leg­régibb és legszebb múltra visszate­kintő egyesülete, a SzAK szerdán délután a városháza közgyűlési ter­mében tartotta tisztújító közgyűlését. A tisztújító közgyűlésre szép szám­ban jelentek dicg a tagok. Villányt Ármin nyitotta meg a közgyűlést az elnöki székből, lövid visszapillantást vetve az elmúlt évre, amely az egye­sületre nézve is válságos volt. Büsz­kén említette, hogy a SzAK volt az első, amely a felszabadulás után talpraállt és megkezdte a sportolást abban a szellemben, amelyben a múltban is tette: a demokrácia Mel­lemében. Dr. Kfspéter István polgármesteri titkár a megjelenésijén akadályozott Dénes Leó elvtárs, polgármester üd­vözletét tolmácsolta, majd sorra kö­vetkeztek a beszámolók az egyesület működéséről. Hornyai Tibor az ügy­vezető elnöki, Ilulmán József a fő­titkári és a főpénztárosl, Vadász Ede pedig a számvizsgálói jelentést ol­vasta fel. A jelentéseket a közgyű­lés tudomásul velte. Ezután megad­ták a felmentést az Ideiglenes in­téző bizottságnak, amely a felszaba­dulás óta az egyesület ügyeit vezette, majd rátértek az uj tisztikar megvá­lasztására. Elnöknek Berey Géza elv­társat választották meg egyhangú lel­kesedéssel. majd ugyancsak egyhan­gúlag töltötték bc a többi tisztséget is a következőképpen: Ügyvezető elnök: Hornyai Tibor, társelnökök: Bak Károly, dr. Bakos Géza, Bányász Ferenc," Bálbori La­jos, Diczfalussy Fcrcnc, Herrzeg Vil­mos, Kcrskés Mihály, Komócsin Il­lés, Koncz László, dr. Knrucsev Sán­dorné, Orlcy Zoltán. Pelff György, Papdi György, dr. Pálíy Gvörgy, Róna Béla, dr. Szél Pál, Szirmai István, Villányi Ármin, Vöroa Józscí, dr. Viola György, dr. Zolnay Imre. Vá­lasztottak ezenkívül 35 alelnököt, a főtitkár Pege János, titkár Halmán József és Déri István, főpénztáros >VeJ«* Sándor, pénztáros Kőnlg Sán­dor, háznagy Sebes László, ellenőr Vékes István és Gail Fcrcnc, gondnok és pályaigazgató Trényl Frigyes lett. Ügyészek: dr. Ad!«r Dezső, dr. Szil­tősi Encfre, dr. Vajda Ferenc, orvo­sok: dr. Dénes Jenő, dr. Fenj eres Jenő, dr. Karády István, dr. Kant­raann Imre és dr. Lantos György let­tek. Klubmérnök: Kivér Tibor. A szakosztályok közül egyelőre csak a futballszakosztály alakult meg Hor­nyai Tibor clnöklelévcl. Előadó: Kanf­mami Mihály. Berey Géza elvtárs elnöki székfog­lalójában a demokratikus szellemben megindítandó tömegsportolásban je­lölte meg az egyesület feladatát, de hangsúlyozta, hogy az iij vezetőség a minőségi sport "fenntartására és fej­lesztésére is gondot .fprdit, különö­sen a futballban, mert eitec kötelezi múltja és csapatának európai híre. 'Az egyesület általában egyeáteni akar­ja a sportban a munkás- és a polgári erőket. Kegyelettel emlékezett meg az elnök Bástyái Holtzcr Tivadarról, a SzAK örökös diszelnökéről, aki a de­porlációban meghalt, végül pedig Hor­nyai elvtársnak mondott köszönetet, amiért a klubot az elmúlt esztendő válságos időszakán átvezette. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Berkovics Jenő. a Munkás Sport­központ Déli Kerülete nevében üd­vözölte a SzAK-ot. A közgyűlés végül elhatározta, hogy az. egyesület szinéf piros-fehérről a régi piros-feketére változtatja át. Mozik műsorai Belvárosi Mezi Ma és mindennap: llypnelit a lakáj. Csortos, Kabos, Jávor világsikerű víg­játéka. Széchenyi Mail Ma és mindennap bemutatásra kerül i monumentális amerikai kalandorfilm: f. a fekete lovas, 7, a korbácsos em­ber, mindkét rész egv műsorban. Fő­szereplök : John Caroll, a világ legjobb lovasa, Heten Cristian és Noah Beery. Korzó Mozi I Ma és mindennap az uj amérikai film­emk aranvsorozatából bemutatjuk • I lul a csendes tengeren. Rémdráma I Humnhrey Bogart és Mary Astor izgat-! mas főszereplésével. Ezt megelőzi: A legújabb lleli llirek. j Kádióját visszakapja I bizalommal szakembernél javíttasson. l'rágay vil­anyszerelőmester, Klebelsberg-tér 5.' Oll mellett. I Hailtónapi börtönre itéüe a népbiróság dr Szilágyi Ferenc volt szegedi MAV üzletigazgatót Dr Szilágyi fegyveres erővel kényszeritette tisztviselőjét a me­nekülésre és nein fizette ki az itthonmaradottak illetményeit (Sreged, szeptember 6) A népbiróság Csaba-tanácsa tegnap tárgyalta Szilágyi Ferenc MAV üzletigazgató'és Uij Sándor MÁV főtanácsos népellenes húnügvét. A termet zsúfolásig megtöltölte az'ér­deklödő közönség. Több mint huszonöt tanút hallgattak ki és ítélethozatalra csak ma reggel került sor. Szilágyi Ferencet azzal vádolta dr. Biró Sándor népügvész, hogv 1944 október 8-án a MAV szegedi üz­letigazgatóságának anyagi és személyi kiürítése alkalmával, bár a MAV igaz­gatóságának 1944 szeptember 2J-én kelt cg. < rendelete értelmében az önként visszamaradó vasúti alkalmazottaknak és nyugdíjasoknak 3 havi illetménvét előre és egyszerre ki kellett volna'fi­zelni, erre Uy Sándornak, a számosz­lály főnökének utasítást nem adott, sőt éppen ő rendelkezett a gyüjtőpénztár pénzkészlete elvitele iránt. 'Ugyanakkor Maggari Nándor M\V műszaki taná­csost, hogy nem hajlandó elmenekülni, fegyveres erő igénybevételével kenysze­ritette az eltávozásra. Vy Sándor a MÁV gvüjtőpénztárá­han tevő pénzt, 888.566 pengő és 16 fillért hiánytalanul elszállíttatta, pedig a ren­detet szerint előzőleg a hátramaradó vasutasok háromhavi'illetményét ki kel­lett volna fizetni és csak a fennmaradó összegei lehclclt volna elszállíttatni. A tanuk nagyrészc egészen semmit­mondó vallomást tett, sokan közülük megmásították a rendőrségen már előbb tett vallomásukat. Jó lenne utána nézni, Iiogv mi annak az oka, hogy az előbb tett terhelő vallomásokat a bíróság előtt megmásítják. Ma reggel fél nyolckor ült össze a bíróság, hogy ítéletet hozzon dr. Szi­lágyi üzletigazgató és Uy tanácsos ügyében. A bíróság bűnösnek találta dr. Szilágyi Ferenc MAV üzletigazgatót és ezért hathónapi börtönre, állás, nyug­dijvesztésre, és politikai jogainak há­romévi felfüggesztésére itétte. Uy Sán­dort a vád alól felmentette és elren­delte azonnali szabadlábra helye-zését. —oOo— Bűvészkedés a számokhat Tegnapi riportkórutunk során Róna Béla elvtársat, a város pénzügyi tanácsnokát és adóhivatalának veze­tőjét mély gondba merülve találtuk. Egy pillantás az előtte kiteregetett ívre, megállapitottu*, hogy az adó­hivatal multhavi forgalmáról szóló jelentést tanulmányozza. Beteleselkedtúnk a kimutatásba és sikerült feljegyeznünk, hogy a vá­rosi adóhivatal pénztárának augusz­tusi bevétele együttesen kezelt köz­adóból 2.222.169 pengő volt. Még el sem szörnyüködnetünk ennek az összegnek a kicsiségén, amikor egy sorral lejebb azt olvashattuk, hogy az elmúlt évnek ugvanebben a hó­napjában 2,408.200 pengő volt az adó­bevétel. Tehát egy évvel ezelőtt több adójóvedelme volt a városnak, mint most, amikor ez az összeg felényit sem ér. De akkor szörnyűködtünk csak el igazán, amikor a tanácsnok elvtárs közölte velünk, hogy ezzel szemben a város kiadása augusztusban 32,128.038 pengő volt, tehát Harminc­millióval több, mint a jövedelmet ké­pező adóbevétel Ezek után kénytelenek voltunk megkérdezni elvtársunkat: miféle bü­vészettet tudja ilyen bevétel-kiadási tételek mellett mégis egyensúlyban tartani a város háztartását ? Róna elvtárs csak rejtélyesen mo­solygott és azt állította, hogy ő nem bűvész. Am a költségvetés ennek ellenére egyensúlyban van. Ugy látszik Róna Béla pénzügyi és adóügyi tanácsnok mégis csak — bűvész. FOLD — GAZDA Rovatvezető: Knrnrz Dezső Megkezdődik a termelési kölcsönök folyósítása A vetésterületek kiterjesztése a leg­égetőbb mezőgazdasági feladatunk. Ezért egymillió holdat kell többet vet­nünk az 1915— 4G. gazdasági évben, bogy a mezőgazdasági életünket nagy­jából egyensúlyba hozzuk. A háború, majd a németek utóvédliarcai gazdasági életünket teljesen lerombolták és ennek felépítésére évekre terjedő munka szük­séges és éppen a kezdeti lépések a legnehezebbek. A kezdeti nehézségeket akarja a földmüvelésügyi miniszter át­hidalni a nagyarányú hiteiakcióvat. Csak a gazdák anyagi megsegítésével lehet jelentős termeléseredményekre számítani. A pénzügyminiszter és a hitelintéz© tek vezetői inár megvitatták a hitel­nyújtás lehetőségének módozatait és elsősorban a fáidreform során földhöz­juttatott ujgazdáknak és termelőknek adnak kölcsönt, akik a háború folga­mán naggobbmirvü kárt szenvedtek. A rendelet értelmében termelési hitelt igényelni tehet kenyérgabonavelőtn.ig beszerzésére, szántási költségekre, a szöllösgazdák legszükségesebb termelő­eszközeinek beszerzésére, a szüret költ­ségeire, a télialmatcrmesztök támoga­tására, a faiskolaengedélycsek és fais­kolaszövetkezetek szükségleteire, nap­számbérck és csomagoló anyagok be­szerzésére. Messzemenően gondoskodnak arról, hogy a hiteleket csak azok vehessék igénybe, akik valóban rászorulnak. bzért minden községben véleményezi szervek felállítását rendelte el a föld­művelésügyi miniszter. A bizottság tagjai a demokratikus pártok kiküldöttei, a földmunkások és kisbirtokosok orszá­gos szervezetének kiküldöttei és a pénz­intézetek megbízottai. Ez a bizottság bírálja el a hiteligényléseket és javas­latot tesz a hitelfolyósitó pénzinté­zetnek. A hitelnyújtás részleteiről a községi elöljáróságok adnak részletes felvila gositásL A Sz. M. T. E. sportbálja a Hungária nagytermében 8-án este 9 órai kezdettel (dzsesz és cigány­zene, büffé). •Kristálya fest, tisztit. Kálvária u. 41. szám, Kelcmen-utca 8, varrod* ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom