Délmagyarország, 1945. augusztus (2. évfolyam, 172-196. szám)
1945-08-23 / 189. szám
Világ proletárjai egyesülleiek! Szeged, 1945. augusztus 23, csütörtök ti. év?. 189. sz. — Sra 3 ? A Magyar Kommunista Párt délmagyarorsíági nagflapfa A A Vörös Hadsereg már befejezte Mandzsúria megszállását — MacArthur W napon belül Tokióból irányítja a fegyverletételt és Japán megszállását A délkeletázsiai szövetséges csapatok főparancsnoka rádión keresztül küldte el a japán főparancsnoknak a fegyverletételre Vonatkozó parancsot. Ennek értelmében a japánok csütörtöki; kötelesek elküldeni megbízottaikat a fegyverletétel! fellélefefc átvételére. A japán császári főhadiszállás közölte, hogy a fegyverle tételi küldöttség tagjai Martinából visszatértek Japánba és magukkal hozták a MacArthur tábornok utasításait tartalmazó 21 oldalas jegyzéket. Macárthpr kijelentette, hogy tíz napon beiül Tokióból fogja irányítani a japán fegyverletételt, mint a megszálló csapatok főparancsnoka. Az első megszálló csapatok 2»>-án. vagy vatamivel késebben szállnak parira Japánban. A megszállásban az összes fegyvernemek résztvesznek. A Japán fegyverletétel után Korea szabad álfám lesz- Ezt Potsdamban és Moszkvában is elfogadták. Ideiglenesen azonban a szövetségesek nevében szovjet csapatok szállják meg Koreát. Moszkvai jelentés szerint Mandzsúria megszállása a Vörös Hadsereg álial lényegében befejeződött. A lávolkeleti front első vonalára vonatkozóan a Tass-iroda levelezője megállapítja, hogy a japán fegyverletétel ellenére a tengerparti japán lakosság még ellenállást tanúsít. Minthogy a távolkeleti francia csapatok nem elégségesek tíátsóindia elfoglalására, ezért a francia hadvezetőség elhatározta, hogy csapatainak tehermentesítése céljából az elfogott japán egységeket a szövetségeseknek adják át. Tildy Zoltán, Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád a három pár! szoros együttműködéséről nyilatkozott a Kisgazdapárt nagyválasztmány! ülésén Megválasztották a Szociáldemokrata Párt uj országos vezetőségéi (Budapest, augusztus 22) A Független Kisgazdapárt nagyválasztmányi ölése szombaton kezdődött meí. Az ülést Nagy Ferenc újjáépítési miniszter nyitotta meg. Tizenöt esztendő politikai harca után elértünk végre demokráciához — mondotta. A magyar parasztságnak most a demokrácia ügye mellé kell állni és meg kell mulatnia álkozatkészségét azzal, hogy mincl több gabonát szolgáltat be. Meri csak igy tud áz ország előrehaladni az újjáépítésben. Tildy Zoltán előterjesztésére a nagyválasztmány egyhangúan elfogadta azt a javaslatot, hogy a párt nagy halottjának, Bajcsy-Zsilinszky Endrének sírjánál minden évben ünnepségeket tartsanak. A nagyválasztmány megválasztotta a párt új tisztikarát. Tildy Zoltánt megerősítették az országos pártvezéri tisztében, elnökké Nagy Ferencet, alitnökkc pedig Varga Bélát választották. Tildy Zoltán nagy beszámoló bejwéJben ismertette a párt eddigi mű-1 ködését. A felszabadulás után a párt együtt űalatft a két munkáspárttal és igy szép eredményeket ért el. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy ezt az együttműködést mindenki helyesli és biztosította a mnnkáspárín hat, hogy a Kisgazdapártban továbbra is őszinte és becsületes kürdöfárMt fognak találni. Ez az együttműködés az az ut, amely Magyarország dolgozó népét a boldogabb jövő télé vezeti. A Magyar Kommunista Párt nevében Rákosi Jfátvás elvtárs beszélt pArtunk és a Kisgazdapárt együttműködéséről. Az eddigi együttműködés megmutatta, hogy a két párt né«5tát az ország és a nép érdékéoen njindig közös nevezőre lehet hozni. \ ienuet érdeke megköveteli — — rtU Rákosi elvtárs —. hogv az Ideiglenes nemzetgyűlési és kormányt most már állatidévá tegyük. Szakasfls Árpád a Szociáldemokrata Párt üdvóíletét fejezte ki. A Független Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt ós a Kommunista Párt tartotta fel a szabadság zászlaját a fasizmus borzasztó idejében. Azonban még nem vagyunk tul a nehezén és továbbra is össze kell fognnnk, hogy az anyagi és erkölcsi romokat citakarilhas•suk. A Szociáldemokrata Pár! kongresszusának utolsó napján a küldöttek megválasztották a párt uj vezetőségét. A pártvezetőség tagjai: Szakasits Árpád, Kéthly Anna. dr. Riesz István, Szeder Ferenc, Bán Antal, Száva István, Halász Alfréd, Zentai Vilmos, Vágvölgyi Tibor, Justus Pál, Sélig István, Marosán György, Rónai Sándor. Révész Ferenc, Kisházi Ödön, Vajda István, Takács Ferenc, Turi István /Csongrád), Kelemen Gyula (Újpest), Tolnai József (Pécs) és Udvari István (Győr). Végül a kongresszus üdvözlő táviratot küldött Sztálin generalisszdmuszhoz és Attíee angol miniszterelnökhöz. Vasárnap a Polgári Demokrata Párt is országos választmányi ülést tartott, amelyen Szentiváni Sándor ügyvezető ismertette az ország minden részéből egvbegyü]t küldöltek előtt a párt eddigi munkáját és célkitűzéseit. Ujabb 3500 fogoty szabadult Szegsden az etmuit három nap alatt (Szeged, augusztus 22Ts A Szovjetunió irányunkban lépten-nyomon megmutatkozó jóindulata a hadifoglyok szabadonbocsátása terén fokozott mértékben megnyilvánul. Legújabban — amint arról már több izben beszámoltunk —v teljes erővel megindult a foglyok btzaözönlése Szovjetoroszországból. Hétfen uj szállítmány érkezett Szegedre a gorkiji és wladimiri fogolytáborokból. Több, mint 2006 magyar fin érkozdt fároétan a hcsszu n! után. Ezeket a foglyokat egyelőre a szegedi táborban helyezték el, 210-et mindjárt szabadon is enaedtek közülük, a többieket oediiz fokozatosan bocsátják el. Az ntóhbl három nap alatt különben összesen 3500 foglyot bocsátottak szabadon a szegcdi lábárból. Ezeknek legnagyobb része azok közül került ki. akik a mult héten érkeztek haza a Szovjetunióból, másrészüket Bajáról irányították Szegedre, a többiek pedig azok közül kerüllek ki, akik a szegedi tábor lakói! voltak A foglyokat a honvédelmi mi- • nis2térium részéről Bodrog! százados és Merényi főhadnagy. Szeged városa részéről nedíg Róna Béla tanácsnok vették át. Az átvételnél köz remüködött Szarvas Magda polgármesteri tolmács. Október 2Mn tsrifák meg a (tépy selőváiss;lá$akat Magyarország? .uéapest, aususzltis 221 lóiért"sült politikai körök értesülése *ze. rínt a képviseiöválasziásnka! a lehelő legsürgősebben megtartják. F.zt kívánja az ország kül- és beípol'tikajának érdeke egyaránt. MínÜKvy sein a kormány, sem a pártok a választásokat nem kívánják a- késő őszi esőzések idején tartani, amikor a közlekedés is nehezebbé vá'lk, a válasziásek időpontja minden valószínűség szeriül okiéhei 28-án tesz. A választások után összeül az uj nemzetgyűlés, amely elsősorban az ország jogi berendezkedéséről é« ai áHamíormáré! dönt, hogy ezen a téren is rendezet! víszonvok 'egvenek. tMTIl Qíiis*sn$et 7Í6 gyilkossággal vádolják Megkezdődött Norvégia áru ójának bünpere (Oslö. augusztus 221 Megkezdődött Norvégia árutójának, Quisling volt miniszterelnök bünperenek tárgyalása Qiiislinget 7Ifi gyilkossággal. Norvégia német megrohana tgnak elökészitésévei a németekkel éveken át folytatott együttműködéssel. egyházi kincsek elsikkasz• fásával és a királyi palota kifosztásával vádolják. A tegnapi főtárgyaláson felolvasták Quislingnek Hitlerhez intézett leveleit is Kiderült, hogv ha a németeknek sikerült volna Angliát tnegszállui, Quislinget nevezték volna ki Anglia birodalmi biztosává. Quisling most tagadni igyekszik azt a rádióbeszédét, amelyben felhívta a norvégokat, hogv ne tegyenek eleget a mozgósítási parancsnak, hanem támogassák a német megszálló csapa tokát. Hőinzetközi eilenőrzás a.á heífeztk az ateme őHfee! kapcsolatos tatoteiánvoíial és kulatásokat (London, augusztus 22 Az alsóház szombati ülésén több munkáspárti képviselő javaslatot nyújtott be uz atomkutatás szigorú ellenőrzéséről. A javaslatban megállapitj4k- hogy a legszigorúbb eljárásra van szük ség. Bevin külügyminiszter előterjesztési tett az Egyesült Nemzetek alapokmányának módosítására. A módosító javaslat rámutat arra, hogy az alapokmányban bizlositó intézkedéseket kér az atómbombafeltalálássa! kapcsolatosan és kijelenti, hogy a biztosító intézkedések nem elégségesek, ezért a kormány tegyen lépéseket ebben az irányban. Még pedig nemzetközi központot ke" felállítani, amelyben tttdfsofc ét tzakértök bevonásával az alemerökkel kar :so!alos kutatást hat elleneszik. A nemzetközi központnak kell számbavenni a mrelevőatoni