Délmagyarország, 1945. március (2. évfolyam, 48-72. szám)
1945-03-28 / 70. szám
i u VI fi. éviolyam 70. szám. Szeged, 1945. március 28, szerda Egyes szám ára 59 fillér 4 Magyar Nemzeti Függeíí ensegí Front Lapja Szerkesztőbizottság: Bttlogh István dr. Erdei Ferenc Révai Józse) Független Kisgazdapárt lYamzeH Parasztpárt Magyar Kommanhta Párl j Megmozdul! a falu nincstelen népe. Eljutott már mindenüvé az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak a nagybirtokok megszüntetéséről szóló rendelete és ennek szellemében meg is alakultak már a Földigénylő Bizottságok. Eljutottak már ezekhez a bizottságokhoz a földmüvelésügyi miniszter kérdő, öss/.esitő és igénylő ivei is, amelyeket a földigénylők választottai komoly gonddal, az átérzett felelősség súlyával tanulmányoznak és töltenek ki. A községházákon székelő bizottságokban lázas munka folyik, az igénylők tömege várja, hogy sorra kerüljön, az ő igénylő ivét is töltsék ki és máris választ vár, várja, hogy mutassák meg neki az ő földjét. Azt a darabot, amit ő már legénykorában kiválasztott, amiről szerelmesével együtt álmodozott, amit gyermekeinek régen megígért és amiért elfojtott dühvel, SZÍVÓS kitartással már apja, nagyapja és ezek elődei is harcoltak. Ez a darab föld jelenti a biztonságot, családalapitási lehetőséget, egyenjogúságot, megbecsülést a falu közösségében, emberséget, kenyeret és szabadságot. Jelenti a szolgaságtól való elszakadást, azjjnálJLósá-göt. Ezért tülekedik most lázas türelmetlenséggel a falu proletáriátusa, a törpebirtokosok és a kist'öldü, de nagy családu gazdák, akiknek uj közös szerve a Földigénylő Bizottság. Sürgős már nekik álmaik beteljesedése. Ideges már a nép, mint az utas, ki célja felé közeledik. Tudja, hogy most már csak napok kérdése és megvalósul az, amire sokszor évtizedekig türelmesen várt, csak néha robbant ki lefojtott keserűsége vérbe fojtott forradalmakban. Most már látja, hogy nem csapják be. Látja, hogy a kormány nekik, a nincsteleneknek, az igénylőknek adta az elkobzás és kiosztás jogainak nagy részét. Csodálkozó örömmel látja, hogy még sürgetik is őket. már a karókat is kérik, hogy legyen mivel kicövekelni a földeket, Már nem közömbösek, lázba jött végre a falu és vállalja már, hogy el kell kobozni a hazaárulók, volksbundisták, háborús és népellenes bűnösök földjeit. Érti már, hogy ezek nem érdemelnek magyar földel, mert azt magyar vérrel áztatták meg, elárulták, idegeneknek, ellenségnek adták annak majdAz amerikaiak a magnamenii Frankfurtban harcolnak Az oroszok elfoglalták Pápát és Oevaéser! A nyugaton megindult általános nagy támadás jelenléseiből egyre döntőbb jelentőségű eseménynek hirei 'bontakoznak ki. Eisenhower és Montgomery zseniális stratégiai elgondolásai annyi hadvezéri ötletességről és a meglepetésszerű húzásoknak mesteri fordulatairól tanúskodnak, hogy méltóan jegyzi meg Wilson őrnagy, a liires katonai szakértő, „ez a stratégiai remekmű késő századok számára is klasszikus tanulságul fog szolgálni". Valóban, ha azt tekintjük, hogy még alig néhány nap előtt a büszke és bevehetetlennek hirdetett Siegfriedvonal előtt álltak a szövetséges seregek, ma már pedig a Rgj-u nán hü nyomulnak előre a nácibirodalom szivébe. Montgomery 21. hadseregcsoportja nagy lendülettel tör előre és a legújabb jelentések szerint csapartasiivak éle már Essen előtt áll. A németek kétségbeesett erővel próbálkoznak most már valami szervezett ellenállásfélét kifejteni, azonban Késs elring, az uj nyugati fővezér azzal, hogy a Rajna nyugati partján elvesztette erőinek jórészét a tartósabb ellenállás megszervezésének lehetőségét is elvesztette. Ezalatt pedig a Rajna középső szakaszán Patton tábornok 3. hadserege egyik meglepő sikerét a másik után éri el. Az amerikai páncélos élek, miután ellenállhatatlan lendülettel kitörtek hídfőállásukból, a Majnán is több helyen átkeltek és a Frankfurttól 25 kilométerrel keletre levő Hanau megszállása után betörtek Bajorországba és elfoglalták a határ mentén fekvő Aschaffenburgot. Az amerikai páncélos kötelékek oly gyors iramban törnek előre, hogy éleik szinte akadálytalanul vágtatnak keresztül minden védelem nélkül hagyott falvak és kisvárosok gyanútlan cs ámuló népeinek sorai között. A nagy támadásba a 7. hadsereg is teljes lendülettel bekapcsolódott és ujabb pontokon kelt át a Rajnán A németek összekuszált és megzavarodott soraiban akkora fejetlenség uralkodik, bogy az egyes kötelékek, sőt városparancsnokságok vezetői is csaknem teljesen tájékozatlanok a hadállások helyzetét illetőleg. A szövetséges főparancsnokság éppen ezért a 3. és 7. hadsereg szakaszán ujabb hírközlési zárlatot rendelt el, hogy az ellenség zavarát ezzel is fokozza. A remageni hidfőállásbál hirtelen támadásra lendülő 1. amerikai hadsereg betört a hídfőtől 45 kilométerre fekvő Limburgba. A majnamenti Frankfurt sorsa is meg van pecsételve, a legutóbbi jeleutések szerint az amerikaiak már a déli külvárosok utcáin harcolnak. Francia forrásból érkező hiradás szerint az amerikaiak már WJeshadenbe <s behatoltak. A magyarországi arcvonalon a támadásban levő két nrrifiz hadsereg egyre jobban szorítja vissza a németeket az osztrák határ felé. Tolbukin tábornagv csapatai elfoglalták Pápái és Devecsert és már alig negyvenöt kilométerre állnak az osztrák határtól. Maiinovszki tábornagy csapatai ugyanakkor Bánhida. Tatabánya és Tokod elfogldlása után most wyy helyezkedtek el, hogy Komáromot és Győrt egymástól elvágva e két font-os várost rövidesen birtokba vehetik A Times moszkvai tudósítója rendkívül biztatónak látjá » dunántuli fejleményeket, apaú' Ivek Ausztria gyors elszakitáíát érlelhetik meg. „Székesfehérvár és Veszprém birtokában — iria a lap — az oroszok bedönföt ték Nyugatmagyarország kapuját és ezen a kapun át tttosl könnyűszerrel ráléphetnek Ausztria földjére". H szovjet csapatok behatollak Danzig külvárosába Moszkva, március 27. A TASS iroda jelenti a március 26-i harcokról: A 3. fehérorosz arcvonal csapatai befejezve a FrischesHaffhoz szorított és bekerített egyik német harci csoport megsemmisítését. Königsbergtől délnyugatra elfoglaltak több helységet, közöttük Rósenberg kikötőjét és tegnap 21.000 foglyot ejtettek Danzig irányában csapataink elfoglaltak több helységet, közöttük Albrachtef, Schönfeldet, Königshofot és Hellet, Danzigtól két kilométerre nyugatra. A harcok során csapataink 1300 foglyot ejtettek. A szov et csa patok elfoglalták Danzig egyik külvárosát, Olivát és áttörve, a város második védőövezetéi, most az utolsó védelmi vonalban harcolnak. A 2. ukrán arcvonal csapata a Kárpálok nehéz erdős-hegvo terepén előnyomulva elfogta; ti! Besztercebányát, a németek fon fos közlekedési csomópontjai és fontos védelmi állását, vaia mint 50 más helvséget és több 1000 foglyot ejtettek. A 2. fehérorosz hadsereg a Vértes hegységben áttörte a néném minden termését. Megértik ma már azt is, hogy az idén a maguk földjén fognak aratni és ez a ludat mozgásba hozza a paraszti izmokat. Baksiszőlő földmunkásai felszántották és bevetették már falujuk egész határát. Kevés •igával, löbb kapával és ásóval. [ Uj föld darabokat hódítanak a i faluhoz, kapával és ásóval. Tele van a falu határába eső Pallavicini uradalom ásó és kapáló dolgozókkal, alig két iga emelkedik ki a két kézzel dolgozók tömegéből. A magukét dolgozzák. Tudják, bogy az őrgróf birtokán. Pusztaszeren, az Arpdd-szobornál napokon belül ! uj honfoglalás indul útjára, kisbirtokokat cövekelő karókkal. kapával, ásóval, felemelt paraszti fejekkel, kiegyenesített gerinccel, hogy a népnek uj hazát, demokratikus Magyarországot teremtsenek, —oOo—