Délmagyarország, 1944. december (1. évfolyam, 11-34. szám)
1944-12-22 / 28. szám
2 ORLM.aGlAKt. f(S«.AU II l» l'll IWIIIIII BII Wlll'i II I » 1944. December 2a Három oldalról körülzárták Kassal rédett Szerencset, 16-án Sárospatakot és Szendröt, valamint Putnokot. Mind a négy vár^a igen fontos vasúti csomópont, kulcsa a továbbvezető utaknak. December 18-án 50 kilométer uélességbcn átlépték a magyarcseh határt és Csehország területén több helységet elfoglaltak Ugyanakkor Budapesttől északkeletre kiverték a németeket a fővárostól 11 kilométernyire fekvő Kisa'agról, elfoglalták tsaszeget, ahol két zászlóalj lyalogságot semmisítettek meg. 13. és 19. között több mint 9ó00 lisztet és katonát ejtettek foglyul. A hét végére a cseh halárt már 150 kilométer szélességben megtisztították az elleniégtől. A nyugati arcvonal legérdeícsebb eseménye kétségtelenül u az ellentámadás, amelyet dclgium és Luxemburg között indítottak a németek ejtőernyős alakulatok fölhasználásával és sikerült bizonvos átmeneti eredményeket elérniök. A szövetséges főparancsnokság ma már részletes jelentést adott ki erről a legu abh eseményről és a jelentés beszámol arról is, hogy ezek a kétesértékü pillanatnyi sikerek milyen óriási áldozatokkal jártak. A katonák ezreit és kiszámíthatatlan mennyiségű hadianyagot áldozott föl a fasiszta hadvezetőség csak azért, hogy végre valami eredményt mulathasson a német közvélemény felé, amelyen már a csüggedés és az elégedetlenség kétségbevonhatatlan tünetei mutatkoztak. Azzal, hogy ezek a hiabavaló áldozatok milyen katasztrofális következményekkel iárnak a háború további szakaszaiban, hogy a föláldozott ezredek és az elfecsérelt hadi•anyag milyen pótolhatatlan hiányt jelent az amúgy is egyre súlyosabb utánpótlási nehézségekkel küzkódő náci hadvezetőség számára, a hitlerista tábornokok nem sokat törődnek. Nekik pillanatnyi sikereket kellett produkálniok karácsonyi ajándékképpen hazafelé A nyugati front többi szakaszán harcoló angolszász és francia hadseregek zavartalanul folytatják diadalmas harcaikat és nyomulnak előre egyre mélyebben a német erödvonalakba. 120.000 honvéd a „ öldaiattí mozgalom'Miai A külföldi sajtó jelentései szerint nem bízzák Budapest védelmét magyar katonákra. Válogatott SS legények igyekeznek megállítani az oroszokat a főTáros kapuinál. Egyes jelentések szerint 120.000 magyar katona vesz részt a németek által megszállt magyar területen a földalatti mozgalomban. Egyre több magyar tagad meg minden közösséget a németekkei, de a náci vezérek kényszeríteni igyekeznek a lakosságot, hogy minden közlekedési eszköz. minden segítség nélkül Yágjon neki egy 180 kilométeres útnak. Ausztriában fagy, ,éhínség, ezer veszély és szenvedés vár az odakényszeritett matyar családokra. A lakosság a halálbüntetés veszélye ellenére Is igyekszik elbújni s náci pribékek elől és türelmetlenül •árja a Vörös Hadsereg megérkezését Moszkva, december 21. Az orosz hadsereg tovább folytatja előrenyomulását és egyre jobban veszélyezteti Kassát, 44 kilométerre van Losonctól a Pozsony felé vezető uton. Kassát most már három irányban zárták körül, Petrov csapatai keletről Malinovszki csapatai pedig északról és nyugatról. Tegnap este az oroszok már a város külvárosainak határában voltak, miutin nagy harcokat vivnak a környező dombokon. Az oroszokkal szembenálló német egységek a teljes kimerülés jeleit mutatják. A több hónap óta tartó állandó visszavonulás, nappal a szovjet Newyork, december 21. Németország elsőszámú baklövése a kelet-európai stratégia. Két esztendővel ezelőtt Sztálingrád városában dult a harc. E két esztendő alatt a németek majdnem szünet nélkül hátráltak s ma egy más várost ostromolnak Sztálingrádtól 2000 km-re nyugatra s ez Budapest. Az oroszok csaknem bekerítették már, és Budapest elvesztése többet jelent majd a németeknek egv v ! rosnál. Ausztria, Csehorhadsereg pörölycsapásai, éjjet pedig az orosz repülök támadisai lel;esen kifárasztották őket. Ha nem siketül nekik Kassát megvédeniük, ugy nyitva ált az ut az oroszoknak Krakkó irányában Lengyelország felé és ott egyesülhetnek Koniev tábornok csapataival. Miskolc környékén további orosz sikereket jelentenek, több helység elfoglalása alkalmával az oroszok i2 tankot és 6 repülőgépet semmisítettek meg. Budapest környékén a rossz időiárás erősen zavarja a hadműveleteket. A fővárostól délre Tolbukin marsall csoportosítja csapatait szdg, Morvaország, Szilézia felé vezet innen közvetlen ut. Négy hónap alatt a németek elvesztették Bes&zarábiát, Jugoszláviát, Bulgáriát, Görögországot, Kárpátalját, Magyarország néggőtöd részét. A következő csata Ausztriában, vagy Csehországban lehet, a történelmi Morvamezőn. Bécsben ugy tudják, hogy a németek karácsony és újév között feladják Budapestet A pozsonyi diákokat kivezényelték árkokat ásni. 20 fu !! 6 e^srt kényszerítelek hazája elhalására Eirájmav Washington, dece ncer 21. Boo. sewelt elnök a kongresszusnak átnyújtott jelentésben az UNBBA szervezet meginduló tevékenységéről számol be. A Szövetsége seknek ez a közös szervezete megkezdi az élelmiszerek é» fontosabb ipari anyagok szállítását a felszabadított európai országokba. Az „UNRRA" meginduló tevékenysége — irja jelentésében az elnök — nem azt jelenti, hogy felöltözteti és élelmezi majd az összes felszabadult népeket Ezek a népek saját szükségleteik 80 százatékát kell, hogy fedezzék. De az „UNRBA" segítséget fog nyújtani, hogy ezek a népek áthidalhassák az átmenet súlyos nehézségeit. Ha ezt a segítséget nem sikerülne gyorsan eljuttatnunk, az éhség és járványok pusztítanának hatalmas területeken és olyan milliók életét oltanák ki, akik a mi végső győzelmünkre várnak. A jelentés rámutatott arra. hogy Európában legalább 20 millió férfit és nőt kényszeritettek otthonaik elhagyására. Az UNRRA feladata lesz ezeknek otthonukba való visszasegitése. Vissza kell vinniök az asszonyoknak férjeiket, a gyermekeknek anyjukat. A modern idők népvándorlását kell megszervez» nünk ezért. Az élelmiszerek elosztását, az anyagok felhasználását az illető országok felelős, a nép által választott vagy elismert kormányai végzik. Keleteurópában, Görögországban, Jugoszláviában .és Albániában máris megkezdték az elosztó szervek kiépítését. Egy orosz kizkatona hőstette Moszkva, december 21. A december 19-i harcok folyamán Gyöngyös térségében egy ellenséges szakasz egy hegyszorosba fészkelte be magát, ahonnan erős gépfegyvertüzzel akadályozta meg az oroszok behatolását a szorosba. Egg orosz közkatona felkúszott a német állásig, szurongával egyedül 6 nácit ölt meg, a megkaparintott gépfegyverrelazonnal megkezdte a tüzelést a német katonák elten. Hőstette nagy zűrzavart okozott az ellenség soraiban és lehetővé tette a szoros elfoglalását. Színházi műsor A Városi Színházban pénteken u óriási sikerű dzsesszrevü van műsorok Szombaton a Liliom kerül színre. Szegedi nyugdij'as színészek figyelmébe 1 Szombaton délelőtt H órakor jelentkezzenek a szín áz irodájában. Moxik műsorát Karrá Mozi. Ma : A nép bosszállót. Orosz film. Kiegészítő műsor: Varsó eiótt Belvárosi Mozi. Ma: Az orosz filmgyártás történelmi alkotása: Kutuzov. SzécSenyl Mozi Ma: Harc a mi Szoviet-Ukranjánkért Kiegészítésül' A felszabadított Minszk Óráról-órára növekszik a szövetséges csapatok ellenállása London, december 21. A német offenzíva továbbra is változatlan hevességgel tart, további ellenséges előretöréseket jelentenek, de most már keményebb ellenállást fejtenek ki a szövetséges csapatok, Több amerikai sikerről érkezett jelentés. A németek négy helyen lépték át a belga és luxemburgi határt és a haditudósítók szerint 15 hadosztályt, közöttük 6 páncélos hadosztályt vetettek harcba. Egyes helyeken az amerikaiaknak sikerült megátlitani a német előőrsök előrenyomulását és visszafoglalni Mondschau és Stavelot városát, amit a hét elején voltak kénytelenek kiüríteni. Szövetséges erősítések szakadatlanul özönlenek a front mögötti utakon. Az ellenállás óráról-órára növekszik, különösen Malmédy környékén, A németeknek sikerült számos amerikai egységet elszigetelni. Az időiárás még mindig nekik kedvez, mert mérsékeli a szövetséges légierő bevetését. Ennek ellenére szerdán is állandóan támadták a német utánpótlási vonalakat és 149 ellenséges repülőgép lelövését jelentik. A Malmédy körüli harcokban az amerikaiak két nap alatt 2200 foglyot ejtettek. A szövetséges főhadiszállás egyik szóvivője kijelentette, hogy a helyzet ma kedvezőbbnek tekinthető. Richardson őrnagy, katonai szakértő foglalkozott a németek nyugati ellentámadásával. Röviden összefoglalva a németek eddigi hadianyag-veszteségeit, megállapítja, hogy az újonnan indított offenzíva során kétnaponként 275 reoülöqépük pusztult el, de még nagyobb ves^tyt jelent számukra, hogy már eddig 2,385.000 liter benzint hasznátlak et. Az anyagi veszteségek később erősen érezletik maid hatásukat Azáltal, hogy sok repülőgépet vontak el az országtól, a német vasúti és ipari gócpontok megvédése még nehezebbé válik. A 3. hadsereg folytatja lassú előrenyomulását a Saar medencében, akol a németek szivósan védekeznek. A 7. hadsereg Landau irányában tör előre és a Siegfried-vonal erődítései kőzött harcol. A németek tevékenysége különösen Geilenkirchen szakaszán emlitésreméttó. Hat nap alatt hatezer felszállás London, december 21. Szövetséges repülőgépek hat nap óta hatodszor támadták DélkeletNémetországot. Bombázták Pilsenben a Skoda-gyárakat. Linzet, Salzburgot ás Regensburgot. Hat nap alatt 6000 felszállást végeztek olaszországi támaszpontjaikról a szövetséges gépek mintegy 1000 kilométeres utat téve meg minden felszállás alkalmával. Ha pénzéi valorizálni akarja, jegyezzen városi bázakölcsönt! Sztálingrádtól 2030 kilnnréterre...