Délmagyarország, 1944. december (1. évfolyam, 11-34. szám)
1944-12-19 / 25. szám
"Í944. Werembcr 18. DRLMAGYARORSZiiG 3 Beszélgetés vitéz lófö Dalnoki Miklós Béla vezérezredessel A Magyar Hadsereg rangban tegidősebb tábornokához, a Magyar Fegyveres Erők főparancsnokához négy kérdést intéztünk. Első kérdés: Milyen erőkre támaszkodik Magyarországon a megszálló német? Válasz: A saját fegyveres csapatain és a Gestapo hivatal nótáin kívül mindenekelőtt a Volksbundban megszervezett magyarországi németekre. Ez az erő jóval kisebb, mint azt a német propaganda igyekszik feltüntetni A magyarországi németek nagyrésze is tisztában van azzal, hogy Hitler a háborút elvesztette és most annak igazolásáért könyörögnek, hogy ők nem is voltak a Volksbund tagjai, ők hívek máradtak a magyar államhoz. A nemzeii szocialista elmélet szerint: ahol német lakik, az Németország területe. Ezért szándékoztak a németek a Duna-vonalon magyarországi svábokból és birodalmi németekből telepeket létesíteni. A telepek támogatják Berlint Magyarország gyarmattá tételében. Ami a Gestapo magyarországi segédjét, Szálasit illeti, nyilvánvalóan német bérenc s igy egészen természetes, hogy elárulta a hazát és a Kormányzót. Szálasinak a magyar népben és a magyar hadseregben semmiféle gyökere nincs. Második kérdés: Milyen erőkre számíthat a németellenes magyai* Szabadságharc? Válasz: Az egész magyar népre. Egy pillanatra meggátolhatja a Gestapo a magyarságot abban, bogy fegyvert fog on a szabadiágért és függetlenségért, de csak egy pillanatra. Ebben a szabadságharcban részt fog venni az egész fegyveres erő, amely — bármily galágul igyekeznek is a németek és Szálasi az igazságot titokban tartani — rövidesen megérti a helyzetet és akkor minden magyar tiszt és katona teljesíteni fogja hazafias kötelességét. Harmadik kérdés: Milyen sors vár azokra a magyar állampolgárokra, akik Magyarországot elárulták? Válasz: Valamennyien bűnhődni fognak. A magyar törvények igen szigorú büntetéseket irnak elő a hazaárulókra és mi a hitszegők ellen a törvény tel jes szgorával fogunk eljárni. Negyedik kérdés: Milyen lesz Magyarország viszonya a szövetségcs államokhoz? Válasz: Magyarország külpolitikája visszatérés az 1941 április 3-a előtti időkre, vagyis gróf Teleki Pál politikájához, E politika alapja a Szövetséges Hatalmakkal való baráti együttműködés. Teleki a leghangosabb német győzelemujjongás ellenére baráti kapcsolatokat létesített a Szovietunióval s ugyanakkor Jugoszláviával a legszorosabb baráti viszony alapjait vetette meg. 1941 április 3-a óta Magyarország fokozatosan német megszállás alá került, ugy hogy e pillanattól kezdve Magyarország akadályozva volt szabad akaratának nyilvánításában és a magyar nép nem volt ura saját sorsának. A mi szabadságharcunk ennek a megalázó helyzetnek egyszersmindenkorra véget vet. A Magyar Hadsereg Főparancsnokának Hadiszállásán. Feljegyezte: Iliéi Béla. Egyidejű orosz-angol támadás a londoni lengyel kormány ellen Moszkva, dec. 18. A lengyel E olitikai krízis Churchill mai cszédével ismét napirendre került. A moszkvai sajtó a lengyel kérdéssel foglalkozva mcgullaK itja, hogy a lengyel reakció aczkicvicz—Kvapinski csoE ortja akadályozza a kibontaozást. Mikolaiczik kétszer volt Moszkvában, de ez a reakciós csoport a moszkvai tárgyalások eredményét nem engedte a megvalósításig jutni. Kvapinszkiék elengedték ugyan Mikolaicziket Moszkvába, de mikor annak utj a eredménnyel kecsegtetett és elő volt már minden készítve a végleges orosz-lenS yel megállapodáshoz, lemonásra kényszeritették. A moszkvai sajtó ezekkel a „kalandor" politikusokkal szemben kiemeli KORZÓ MOZI Hétfőtől fi nép boszuállói j Orosz film. — Kiegészítő műsor: Varsó előtt. a Lengyel Felszabadító Bizottság szerepét. London, december 18. Churchill miniszterelnök foglalkozott a lengyel kérdéssel. Az orosz seregek előnyomulása olyan lengyel területen, ahol a földalatti lengyel sereg működik — mondotta —, szükségessé teszi valamelyes formában a baráti megegyezés létrejöttét. Ha Mikolajczik a Sztálinnál való tárgyalása után visszatérhetett volna Moszkvába, ma már olyan kormány feje lenne, amelyet az Egyesült Nemzetek mindegyike elismer. A lengyel miniszterek, sajnos, nem tudtak megegyezni, mire Mikolajczik néhány társával együtt lemondott. Olyan kormány alakult ezután, melynek minden személyét nem helyeselhetem, Lengyelország keleti területcsökkenéséért különben bőven kárpótolva lenne a nyugaton. Megkapná Königsberget a kikötővel, nem okozna többé gondol a veszélyes korridor kérdése. Bit tokba vehetné továbbá a Balti-tenger 320 km, hosszú partvonalát. Az oroszok jogos igénye, a Curson-vonal menti határ 2 millió lengyel polgár átköltöztetését lelenti keletről nyugatra és északra. Az ilyen'baráti népáthelyezés — mondotta Churchill — a mult háborúban jóviszonyt eredményezett Görögország és Törőkország között. Kívánom, hogy mielőbb meg egyezzen a lengyel nép és a Szovjetunió. Az olasz harctér London, december 18. A 8. brit hadsereg elfoglalta Faenza erődvárost a rimini—bolognai ut között. Faenzába az újzélandi hadosztály nyomult be, hires parancsnokuk, Freyburg tábornok vezetésével. A rohamban résztvettek brit, indiai és lengyel csapatok is. Az angoloknak két nagyobb folyón, a Montonen és Lamonen, valamint számos kisebb viziakadályon kellett áthaladniok, hogy a városhoz érjenek. Szeged hireX — Felhívás Felhívjuk az öszszes felszabadított területeken levő mozisok figyelmét arra, hogy az orosz filmek kölcsönzése megkezdődött! Sa'át érdekükben m;előbb jőj lenek Szegedre és a náluk levő ös zes egyéb filmeket pedig feltétlenül hozzák, vagy küldjék be a szegedi központba Kovács István és Újházi Sándor Szeged, Köl csey-utca 4 — Kosüornniegvállás. Lapunk I. hó 14-iki és 16-iki számában meg:ent köziemény helyesbítéséül közöljük: dr. "álfy József elhalálozása alkalmával koszorumegváltás címén dr. Stravrovszky Pál és családja 100 P-t, a SzegedCsongrádi Takarékpénztár 100 P-t ado mányozott. — Küszönelnyltvánltás. Mindazon rokonok, jó barátok ismerősök, akik viráaadományokkal részvétüket kifejezték, hálás köszönetet mond a gyá szóló család, Boros Istvánné Ha pénzéi valorizálni akarja, jegyezzen városi búzakölcsönl! % szegedi szabad szakszervezetek nagygyűlése BELVÁROSI MOZI Hétfőtől Az orosz filmgyártás történelmi alkotása: Kutuzov A szegedi szabad szakszervezetek pénteken délután 3 órai kezdetlel a Belvárosi Mozi helyiségében nagygyűlést tartottak. A gyűlésen a szegedi szellemi és fizikai dolgozók igen nagy számban jelentek meg. Az ülést pár perccel 5 óra után nyitották meg. Ekkorraa hatalmas mozihelyiség zsúfolásig megtelt szakszervezeti tagokkal. A bevonuló vezetőséget lelkes taps és éljenzés fogadia. A nagygyűlést Koncz László nyitotta meg, Tombácz 1 mre, a szakszervezetek titkára beszédében a szakszervezetek jelentőségét ismertette. Fejtegette a korai kapitalizmus kialakulását és a vele szemben álló muukásság szervezetlenségének hátrányait. — A szabad szakszorvezetek nem politizálnak — mondotta de igenis politikai nevelésben részesitik tagjaikat, hogy ezzel alkalmássá tegyék őket a munkásság felszabadító harcának végleges megvívásához. A szabad szakszervezeteknek sok ellensége van. Elsőszámú ellensége a szervezetlen munkás. Harcolunk, mig a munkásság el nem éri kitűzött céljait, a szellemi és fizikai dolgozók emberi megélhetésének biztosítását. Horváth Józsel szakszervezeti SZÉCHENYI MOZI Hétfőtől: Harc a mi Szav]e:-Ukrajnáakért Kiegészítésül: A felszabadított Minszk. elnök a Vörös Hadsereget éltette, ma jd bizalmát fejezte ki a Nemzeti Függetlenségi Front politikája iránt. Munkásságukat helyeseljük — folytatta —, velük vagyunk! A szervezett munkásság a maga hatalmas tömegeivel támogatni fogja őket munkájukban. A mezőgazdasági munkások nevében Krajkó András titkár szólalt fel. Hangoztatta, bogy a főldmunkásság volt az, amely eddig legjobban el volt hanyagol va, nem szervezkedhete 11 s nem léphetett közösen fel a szellemi és az ipari munkássággal. Nem azért nem közeledett hozzátok a föld munkássága, mert elzárkózott, hanem mert nem volt szabad. A régi fasiszta uralom — mondotta a szónok általános helyeslés közepett — ittmaradt ügynökei kezdik ismét elődugni fejüket, mert azt hiszik, bogy á munkásság bölcs önmérséklete az ő bünük megbocsátását is jelenti. Csalódni fognak. A szabad szakszervezetekbe tömörült fizikai, szellemi és földmunkások kialakuló egysége biztos záloga lesz a demokratikus Magyarországnak. A nagygyűlés az elnök zárószavai. után lelkes hangulatbar ért véget. Színházi műsor A Városi Színházban kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken az óriási sikerű dzsesszrevü van műsoron. Szombaton a Liliom kerül színre 4 órai kezdettel*