Délmagyarország, 1944. április (20. évfolyam, 74-85. szám)

1944-04-04 / 76. szám

SPORT Legveszélyesebb ellenfelét ís fölényesen győzte le a Szeged 4 még mindig balszerencsés UTC-nek döntetlennel kellett megelégednie ben Fábián egyenlíthetett volna, de az Két érdekes és élvezetes NB II. osz-i tályu bajnoki mérkőzést mthalott va­sárnap a Temesvári-köruti sporttelep mintegy 1500 főnyi közönsége. A jó át­ipotban levő,, de a hóeséstől kissé csú­zos lalajon a SzAK—SzVAK 7:1 (3:0) égeredményü mérkőzés kötötte le fő­nig. az érdeklődést. A piros-febérek /.ep és jó játéka arról győzte meg a íiiveket, hogy az együttes nemcsak yengébb ellenfelei fölött áll torony­iiagasságban, hanem komolyabb já­iéktudásu csapatokkal szemben is kü­önálíó klasszist képvisel. A SzVAK • /képességű játékosokból' áll, mint gvüttes pedig stílusos, szép futballt itszik, de a jó formában levő Szeged­iek, amely most bármely NB I. csa­patnak is méltó ellenfele lenne, nem udott ellentállni. A piros-fehérek első gólját Vörös rúgta 11-esböl a 6. percben, miután a jelni akaró Szabót gólhelyzetben ugy V jbevágták, hogy utána percekig szé­!elgett. A második gól Nagy szép le­utása után a szélső remek alacsony ivéséből származott, a harmadikat mindjárt kezdés után szép akcióból őrös juttatta hálóba. Ebben a félidő­n Nagy fejese és Vörös bombája ér­emelt volna még gólt. Szünet után >mét Vörös rúgott gólt Bognár be­dásából, majd Kakuszi pompás egyé­ii akcióval elindított táraadása után 'ognár volt az ötödik gól szerzője. Iuszáros roham után kissé kapusbi­iból a SzVAK ért el ezután gólt, de icm soká bent volt Nagy ujabb gólja, tisjd végül Szabó gólja a szabadkai -apuban. A Szegedi minden tagja kiválóan átszőtt, csupán Bognár és a sérült iaáz helyett meccstréning nélkül beál­itott Szőcs nyújtott gyengébb teljesif­iiény.t. Kellemes meglepetést nyújtott i szintén kevés edzéssel rendelkező \ovárs okos, lelkes, szép fedezetjáté­a. Kivűle a másonik virágkorát élő \Tagy, továbbá Vörös, Kakuszi, Ha­angozó és Szabó voltak a legjobbak. \ SzVAK igen lelkes és jóképességú gyü tt.es, de rendkívüli fegyelmezellen­égről tett tanúbizonyságot,- ami ala-| •osan lerontotta játéka értéket. Játé­kosai sokszor ragadtatták magukat durvaságra is. Előmérkőzéskéni játszották le at UTC-WSC 1:1 (1:0) redményü mérkőzést, amelyet a ken-' ergyáriak az utolsó előtti percben, iagy balszerencsével vesztettek el. A kete-fehér csapat végre lehető leg­obb összeállításában, Csőkével oen-! rben állott fel, de még igy sem mu­atott valami kiváló formát. Egyetlen ólját Sebestyén fejelte. Dobó a máso­ik félidőben biztos gólt jelentő láb­át vágott ki a kapuból. A csapat leg­obbjai Deák, Bozóki II., Széli és Éb­er voltak. Az NB II. déli csoportjának többi redménve: HTVE—Topolva 3:1 (1:0), OTE—Fegyvergyár 3:2 (3:0). —oOo— :gy góllal kapott ki a Tisz> Diósgyőrben A Tisza balszerencsés mérkőzési átszőtt Diósgyőrben. A szegediek jól ezdtek és a vezetést is megszereztek •ábián góljával, de aztán felborult a ;'isza hadrendje és a rendszertelen tá­ladások nem boztak több gólt. Szü­et után jobb volt a Tisza, pedig szél !len játszott, mégis;, a DiMAVAG'ért I gólt. Füzér sarokrúgását Fazekas efejelte. A diósgyőriek ekkor felül­erekedtek és bár a szegedi védelem .ősiesen harcolt, sikerült megszerez­niük a győztes dóit Az utolsó perc­óiósröi íöié iött, A Tisza megérde­melte völha a döntetlent. Játékosai közül Tihanyi, Sajtos, Kárpáti és Fá­bián voltak jók. Az NB I. többi eredménye: Debre­cen—Vasas 3:2 (22), Nagyvárad—Cse­pel 3:1 (1:0), Ferencváros— Gamma 1:0 (0:0), Szolnok-Újvidék 1:1 (1:0), Új­pest—Elektromos 3:0 (2:0), Kolozsvár -Salgótarján 2:1 (1:0), Kispest— BSzKRT 3:1 (1:1). Az NB I. állása 1. Nagyvárad 20 17 — 3 45:20 34 2. Feerncváros 21 12 2 7 48:28 26 3. Gamma 21 10 5 6 39:29 25 4. Kolozsvár 20 10 5 5 36:30 25 5. Újpest 21 10 3 8 68:44 23 6. SBTC 21 9 3 5 50:42 21 7. Kispest 20 8 5 7 47:43 21 8. Szolnok 21 9 3 9 39:37 21 9. Csepel 21 8 4 9 43:42 20 10. Vasas 20 5 9 6 33:37 19 11. Elektromos 21 8 2 11 47:55 18 12. Újvidék 20 6 6 8 29:38 18 13. DiMAVAG 21 6 4 11 31:46 16 14. DVSC 19 5 6 8 28:48 16 15. Tisza 20 5 4 11 29:45 14 16. BSzKRT 21 3 5 13 34:62 11 -oQo— Győzlek a szegedi NB III. csapatck Mindkét szegedi NB IIL-beli csa­pat győzelmesen szerepelt vasárnap. A HASE itthon játszott délelőtt 10 órakor Mezőkovácsbázával és Impo­náló fölénnyel 12:0 (8:0) arányban le­győzte. A gólokon Czcglédi (4), Halasi (3), Savanya (2), Ladányi (2) és Kó­kay osztozkodtak. A HASE tudását nem tette próbára a gyenge mezőko­vácsházi együttes, igy természetesen a csapat minden tagia kiválót nyújtott. Az SzTK-nak nehezebb dolga volt Mezőkovácsbázán a másik ottani csa­pattal, ennek ellenére 4:2 (0:l)-rc győ­zött. A szegediek góljait Hetesi, Jenet, Ilonti, Szilágyi rúgták. A góllövökön kivül Török tünt még ki az SzTK-bót. -oOo— X Asztalitenisz. Vasárnap délelőtt a MOVE asztalitenisz szakosztálya a KISOK válogatottal játszott barátsá­gos mérkőzést. A MOVE 13:5 arány­ban könnyen győzött, bár versenyzői megközelítőleg sem Dyujtották a szo­kott teljesítményt A MOVE győzel­mét Kocsis (3), Csanádi (3), Halász (3), Kazi (2) és Liplay (2), a KISOK-ét Ráltai (3) és Hámori (2) szerezte. X A szegedi I. osztály vasárnapi mérkőzései, A szegedi I. osztályban a nagycsapatok: a Tisza és a Szeged második csapatai nagy győzelmet arat­tak. Az eredmények a. következők: Szeged II.-MLE 6:1 (3:0), Tisza II.­KLE 17:0 (70), KM A V—MVSE II. 3:2 (1:0), KRVSE—Móraváros 2:2 (1:1), SzTL—SzFÍE 3:0 (2:0). X Szabadkai atléta nyerte a kerü­leti mezei futóbajnokságot. Vasárnap rendezte meg a Tisza a kerületi mezei futóbajnokságot több mint száz részt­vevővel. Csonka és Juhász, .a Tisza favoritjai visszaléptek a versenytől, igv szabadkai atléta lett a felnőtt ver­seny győztese. Csonkát és Juhászt ki­zárták a Tisza atlétikai szakosztályá­ból, mivel a verseny előtt cserben­hagyták csapatukat. Részletes ered­mények a következők: Ifjúsági baj­nokság: 1. Vozár Békéscsaba, 2. Szé­lér Tisza. 3. Karkas kereskedelmi: Csa­patversenvben 1. -Tisza .31,--2. Szabad­ka -53." 3. Békéscsaba 53 pont..), Felnőtt bajnokság: 1, Réhm Szabadka, 2. Ste­fániái Békéscsaba, 3. Mikuska Szabad­ka. Csapatbajnokságban 1. Szabadka. 77 pont. 2.Tisza 38 és 3. Béké_scsaba 45 ponttal. X A Tisza kerékpáros háziverse­nye. Vasárnap rendezte a Tisza első idei országúti összetett futamu házi­versenyének első futamát. Orkánszerü szélben, hűvös, hideg időben a ver­senyzők igen nagy erőpróbának vol­tak kitéve. A verseny eredménye a következő: I—III. osztályig 50 kilo­méteres távonő 1. Kopasz 1 óra 45 pere, 2. Elek gumiszélesség, 3. Baráth 1 éra 48 perc, 4. ökrész 1 óra 59 perc. Felnőtt vaskerekesek 30 kilomé­teres távon: 1. Károlyi Zoltán 1 óra , 5 perc, 2. Hunya tiz géphosszai, 3. Károly László 1 óra 6 pere, 4. Deák l1 óra 7 perc. Ifjúsági fakerekes 30 kilo­méteres távon. 1. Károlyi Albert lóra 5 perr. A verseny második futama húsvét vasárnapján lesz megtartva a budapesti országúton. Ne vegyen és ne adja el háztelkét, házát, szöllö vagy szántó tanyásbirtokát, mielőtt fel nem beeeOlteti vagy ajánlatot nem kér Mézerné F. M. irodától, Kultúrpalotánál. Háztelek 100 n. öl Rókuson 20.000 P, Alsóváro­son 160 n. öt, köves utcán 20.000 P — Adómen­tes családi ház 2 szobás Újszegeden 35.000 P — Családi ház 4 szobás, komfortos, nagy, kerttel, köves utcán, Újszegeden 100.000 P —370 n. öl gyümölcsös 1 szobás házzal 8000 P — 800 n. öl gyümölcsös bérföld Újszegeden 14.000 P — Kis családi ház Fel9övároson 20.000 P, magasföld szintes ház — 2 szobás, kertes, Alsóvároson, hidász laktanyánál 40.000 P — Sarokház 1x2, 3x1 szobás lakás es kerttel, Alsóvároson, köves utcán 65.000 P — Adómentes ház 2 lakással Felsővároson ,köves utcán 65.000 P _ Sarok­ház Jüszerüzlet és 2 lakással, Alsóvároson kö­ves utcán 45.000 P — Sarokház, magasföldszin tes, jókarban 2x2, 3x1 szobás lakássa], Felsö­városon 55.000 P — Uri családi ház, 4 szobás, komfortos, adómentes 100.000 P — Adómentes, üzletes sarobbérház 1x3, 3x2 szobás lakással 120.000 P — Adómentes emeletes ház 3 és 4 szo­bás, komfortos lakással 200.000 P Sarokbérház belvárosi 2, 3, 4 szobás komfortos lakásokbal 250.000 P — Eladó szöllö, gyümölcsös, szántó tanyás birtokok; 2 hold szöllő, gyümölcsös ta­nyával Alsótanyán 30.000 P _ 1 hold gyümöl­csös, 4 szobás villával vasút közelében 45.000 P — 1 hold szántóföld felsővárosi feketén, Klára­falván, boldankint 10—12.000 P — 7 katasztrális prima szántóföld herével, a kübeki mü­utnál 70.000 pengő. — 12 kat szántóföld sző­regi határ, vasúttól 2 bm-re, holdja 5000' P — 28 kat. szántóföld bevetve, feles terméssel 150 ezer P — 30 kat. holdas szántó tanyával deszkt határban 130 000 P - 52 kat. holdas szántóföld szőregi határban 220.000 P — 90 kat szántó és legelő szőregi határban 360.000 P _ Rókuson 1 szobás ház. istállóval 500 n. öles kerttel 18.000 P — Felsővároson uj ház, 2 szobás lakás és800 n. öl gyümölcsössel 80.000 P _ Adómentes két­emeletes bérház 6 bomf. lakásokkal 500.000 P Békés m. egyik gazdag községében, főúton és piacnál, szép kocsma-üzletes ház havi 5000 P forg. vendégszoba, kaszinó, nagv kerttel 80 000 P. — Klárafatván 2 szobás ház,' 1 holdas kerttel 20000 P másik egvszobás ház, félholdas kert­tel 12.000 P. _ 2"kat. holdas príma Szántó zombori határban 12.000 pengő. ALKALMI VÉTELEK! mézerné F. M. irodában, Horthy M. n. 2. Kultiirpalotán'ét. Ásáshoz férfiak, kézi vetéshez asszonyok, lá­nyok azonnalra felvé­tetnek. Újszeged, Ken­derakadémai portásá­nál. Ügyes varrólány több évi gyakorlattal azon­nali elhelyezkedést ke­res. »,Tó munkaerő; jeligére. Perfekt gép és gyors­irónőt keresek azonna­li vagy későbbi belé­péssel. Dr. Bogdán közjegyző, Széchenyí­lér 6. rdaíoaidjl afJzafrrtcujofó imull.li u| Ügyes mindenesleányt jó fizetéssel azonnalra felveszek. FŐZDÍ nem kell. JÉGKÜNYHo cukrászda, Tisza Lajos körút. 187 Jóravaló bejárónő ke­resztény családhoz fel­vétetik. ;Jó bánásmód* jeligére a kiadóba. Főzni tudó zsidónőt — gyermektelen családhoz felveszek. Kigyó utea 1. szám. II. emelet. 6. ajtó. Ügyes mindenes bejá­rónőt felveszek, köny­nvü munkára. >Megbíz­ható 4; jeligere. Használt BÖRRETTKÜLÖKFT és BŐRÖNDÖKET minden mennyiségben veszek RACZ cipősza­lon, Kölcsey utea 7 sz. BÚTOROZOTT KIS SZOBA Fürdőszoba használat­tal csendes lakónak kiadó. Jelige t-Ualvá­ros 8.» Háromszobás lakás bú­torral albérletbe ki­adó augusztus l-ig. — Jelige ; Elköltözés*. BÚTOROZOTT SZOBÁK 2 szobás konyhahasz­ná lattal, 1 szoba kotiy- 1 hahasználattal kiadók. ' Lakásügynökség, Köl- ] esev u. 10. 157 . íiilelhelyiíCQ Belvárosban régi bérÜÍ 2 szobás, fürdőszobás, I földszintes lakás igény-. jgosultnak átadó »Köít-' ség; jeligére a kiadó-1 hivatalba. Legjobb karban lévő 2x3 m 2 éves strandka­bin eladó .Szentgvörgv u. 10. I. 1. Hái.JngalLcai j Vennék kisebb házat Zsidó fogtechnikus se-! esetleg öröklakással is géd délutánra állást Szent László u. 14. keres ;Peri'ekt» jelige- j re. KERESKEDŐ­SEGÉDET azonnalra is felveszünk Horváth Testvérek, — Széchenyi tér 13. Tanuíóleányt felveszek Balogh kalapszalon, — Kárász u. 14, I. em. Kifutófiut felvesz Ba- j kos Károly cukorka­nagykereskedő, Szeged, Kossuth L. sugárut 21. a másnap! lap •xámára csali 191 5 éráte rész le! a kiadóhivatal. Felelős szerkesztő és teteiős kiadó; R* r » y ü.a.z a Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Aradi­utca 8 Éjszakai szei kesztőseg: Ká/varia-utca 14 FeL. (szerkesztőség, kiadóhivatal, nvonidai: 13-Ofc mm.ii.i ii • "1 i Nyomatott ABLAKA UYOHU* koriorgugepeu Szeged. Kátvana-utca 14. Felelői üzemvezető: Ablaka István

Next

/
Oldalképek
Tartalom