Délmagyarország, 1944. március (20. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-18 / 63. szám

fl»ritis, május, juníus hónapi kenyér-, liszt-, cukor- és szappan­jegyeinek beváltása A közellátási hivatal közli: Az 1944. év II. hegyedére, tehát áp­rilis—junius hónapokra érvényes és e hónap folyamán kiosztása kerülő ke­nyér* és íinomlisztjegyek fejadagja a lovából intézkedésig a jelenlegi meg­állapítás szerint marad érvényben. Tehát a rendes kenyérjegyre 25, a testi munkás pótjegyre 15, a nehéz testi munkás pótjegyre 35 dkg kenyér adható ki. A finomlisztjegyek mind­egyikére 70—70 dkg lisztet kell kiad­ni azzal a megszorítással, hogy az 1., 5. és 9. 6zámu jegyekre csak egységes búzalisztet, mig a többi jegyekre csak finomlisztet lebet kiadni. Az 1., 5. és 9. számú finom lisztje­gyeket tészta váltó jegyre átcserélni szigorúan tilos. Ezeket a finomlisztje­gyeket a közellátási hivatal tésztavál­tójegy ellenében nem számolja eL A lisztigénylés az egyes jegyekre akként történik, hogy a soron követ­kező jegyre az ezt megelőző jegyek­kel való elszámolás után igényelhető további kiutalás. Ebből következik, bogy a lejárt jegyekre a jegyeken fel­tűntetett határidőn tui lisztet vagy ke­nyeret kiszolgálni tilos. A lejárati ha­táridőn tul engedélyezett 3—4 napos •türelmi idő nem azt jelenti, hogy a lejárt jegy ezen idő alatt is elfogad­ható, hanem azt a célt szolgálja, hogy a kereskedőknek és sütőiparosoknak megfelelő idő álljon rendelkezésére a jegyek szabályszerű elszámolásához. Ez az intézkedés egyébként minden élelmiszer jegyre egyaránt vonatkozik. A kereskedők jó szolgálatot tesznek, ha a vásárlóikat az élelmi szer jegyek­nek határidőre történi pontos bevál­tására szoktatják. Ez annyival is in kább érdekében áll mindenkinek, mi­vel a jövőben a határidőn tul bemuta­tott jegyek elszámolásánál a közellá­tási hivatal szándékos és rosszhisze­mű gondatlanság esetét látja fennfo­rogni s igy az ilyen iránvu kérelmeket fogja figyelembe venni A kenyérjegyek elszámolása a hő nap folyamán bármely napon eszkö­zölhető, de az előző havi jegyek a kő­vetkező hónap 4-ig feltétlenül elszámo­landófc. Vendéglátó üzemek" csak fcenyér­váltójeggyel számolhatnak, sü'őtői. kereskedőktől viszont csak kenyérje­gyet fogad el a hivatal. Kenyérpótjegyek kiosztása Az áprilisra érvényes 35 dkg-os tsehéz testi munkás kenyérpótjegyeket, valamint a IL évnegyedre érvényes 15 dkg-os testimunkás kenyérpótjegyeke? a torlódások és sorbanáüások elke rülése végett a közellátási hivatal nem április első napjaiban, hanem már március 20—28. napja alalt osztja ki. Felhívja ennélfogva az érdekelteket, hogy szabályszerű igazolásokkal a la­kóhely szerinti közellátási körzetnél feltétlenül ez alatt az idő alatt jelent­kezzenek, - _ —o— Szappa n kiosztás Az m. kir. közellátásügyi miniszter ujabb rendelete alapján mosószappan havonta és fejenkint 10 dkg, 2 éven aluli gyermekek részére havonta és fejenkint 10 dkg orvosok, állatorvo­sok és egészségügyi alkalmazottak ré­szére havonta és fejenkint 50 dkg, pi­pereszappanból 2 havonta és fejenkint' minden fogyasztó részére egyöntetűen! 1 drb jár. j A kiosztott közellátási szelvér.vivj ?., II., III jelű szelvényeire április, május és junius hónapban 1—1 drb lti dkg-os mosószappan, a IV. jelű jegyé­re április és május hónapra 1 drb 10 dkg-os pipereszappan vásárolható. Borotvaszappanból Ifi éven felüli férfifogyasztó részére, ha önmaga bo­rotválkozik, óthavonkint 1 rud, vagy kocka borotvaszappan adható. A 2 éven aluli gyermekek. ecri'Z­ségügyi szolgálatot ellátók részére, valamint a borotvaszappan vásárlásá­ra jogosultak részére a kellő igazo­lások alapján a lakóhelyük szerint il­letékes közellátási körzet ad szappan­utalványt. Honvédség, csendőrség, rendőrség, gyárak, ipari üzemek, kórházak, is­kolák, intézetek, intézmények, stb., mint ilyenek ellátmányban nem része­sülnek. Ezek részére az ellátmány kü­lön kérelemre a szappaniroda Buda­pest IV. ker„ Benczur-utca 13. külön adja ki. Cukorjegyek beváltása A heti 13 dkg-os cukorjegy 1944 április l-től junius 30-ig terjedő há­rom hónapi időtartamra — uj alakban — került kiosztásra. Ez a cukorjegy 12 szelvényből áll, melyből havonta 4 szelvény váltható be. És pedig ápri­lisban az 1., 2., 3. és 4., májusban az 5., 6., 7. és 8. és juniusban a 9., 10., 11. és 12. számú szelvények. Az egyes jegyszelvények beváltási ideje nincs a jegyszelvényre irva, hanem külön van feltüntetve. A heti 26 dkg-os cukorjegy az el­múlt negyedévitől abban különbözik, hogy az rendes cukorjegynek van je­lezve, holott az Szegeden felemelt eu­korjegvként kerül kiosztára. Hadköteles férfiak ellenőrzése Szegeid, március 17. A honvédel­mi miniszter elrendelte az összes hadköteles korú (18—60 éves) fér­fiak nyilvántartási adatainak ellen­őrzését. Az ellenőrzést Szeged belterüle­tén leventék, Szeged külterületein leventék és esküdtek fogják vé­gezni. Az ellenőrzők » katonaköteles személyeket lakásaikon fogják fel­keresni- A helyi viszonyoknak meg­felelően a háztulajdonosnak, ház­felügyelőnek, házgondnoknak adják át az ellenőrzés alapjául szolgáló kérdőlapokat, vagy pedig maguk töltik ki a megfelelő rovatokat. Á kérdőivet a katonakötelesnek katonai igazolványi lapja (sorozási, alkalmatlansági bizonyítvány, le­vente igazolvány stb.) alapján kell kitölteni. Ha valamelyik lakáson újonnan odaköltözött katonaköteles személy is tartózkodik, az is köteles kérdő lapot kitölteni. (Ezek részére az el­lenőrzők üres kérdőlapokat visznek magukkal.) Az ellenőrök kötelesek magukat felszólítás nélkül a részükre kiadott igazolvánnyal igazolni. Az ellenőrzés Szeged belterületén e hét végén, Szeged külterületein a következő héten kezdődik. Az ellenőrzők munkájának meg­könnyítésére — különösn ott, ahol a kérdőiveket maguknak az ellen­őrzőknek kell kitölteni — nappal munkában levő katonakötelesek katonai igazolványi lapujkat, vagy egyéb katonai okmányukat hagyják a lakásukon tartózkodóknál (háztu­lajdonosnál, házgodnoknál, házfel-) ügyelőnél), hogy abből az ellenőrző a szükséges adatokat kiírhassa. Azokról, akik jelenleg katonai szolgálatot teljesítenek, kérdőlapot nem kell kitölteni. Ezek adatait az állománytestek fogják megküldeni a -népmozgalmi nyilvántartóknak, j HIREK SMgtdit utmutató A Somogyi-könyvtárban vasárnap és ünnepnap kivételével könyvtár­szolgalat. Aa egyetemi könyvtárban vasárnap és ünnepnap kivételével könyvtár­szolgálat. A városi muzenm egész évben nyitva. Szolgálatos gyógyszertárak: Bar­csay Károly Tisza Lajos-körut 82, Bulcsu Barna Kálvária-tér 7, ár. Lőbl Imre Gróf Klebelsbcrg-tér 4, Moldován Lajos Újszeged Vedres ii. 1, Selmeczi Béla Somogyitelep IX. u. 189. Városi Színház: Cigánybáró, Mozik műsora: Belvárosi Mozi: Megtérés, Széchenyi Mozi: ör­döglova s. Karao>®uszta minőség! Kiadós, ióixtt, tépié*é* Mindenütt kapható. Csak est kérje, aaak ezt fogadja eft Kiszolgálás nagyban és kicsinyben Török-utca 9. — Ünnepi istentisztelet az evangé likasoknál. Kossuth Lajos emlékére halálának 50 éves évfordulója alkal­mából a szegedi evangélikus templom ban hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel ünnepi istentisztelet lesz. — Páter Irta kapucinus szerzeten Sándorfaiván. Páter Ireueus szentest kapucinus atya néhány napon keresz­tül lelkigyakorlatokat tartott a sán­dorfalvi hivek számára. Külön szent­beszédekkel készítette elő a nagyböjt­re és a húsvéti ünnepekre a Sándor­falvi Kalász-leányokat és a leventéket. Sándorfalván a szentesi kapucinus rendház íőpöke nagy népszerűségre tett szert Páter Irén Sándorfalváró) Kecskemétre ment, nhol a piarMta­gimnázium ifjúságának tart leikig?* korlatot, majd Nagyváradra és Bé­késbe látogat el hasonló küldetéssel, — Honvédüzenet. Horváth Imre szakaszvezető irja: Feleségemet, szü­leimet, rokonaimat és az összes jó is­AZ ELSÖTÉTÍTÉS KEZDETE ESTE NYOLC ÓRAKOR, VÉGE REGGEL NÉGY ÓRAKOR. —ooo— — EGY ÉVFORDULÓ. A palota, amelyet ő épített biztos otthonnak, hogy innen sugározza ki a lelke melegét, már nem látta viszont ha­zatérőben. Csak a szférákból eiró- meröseim€t üdvözlőm, jól vagyok, so gatta meg a komoly falakat, « te- kat gondoIok haxa viszontlátásig, meros szobákat nagy gondolata,-) H Jinre srakasZTezetö és Dávid nak, elgondolásainak intim búto­rait, pihenőjét, — 8 maga leköltö­zött Isten kéttornyú házának krip­tájába, hogy haló poraiban is a miénk maradjon minden időkön át. Fiatalon távozott, olyan életkorban, amely az alkotások területén a tel­jes érettséget, a leszűrt bölcsessé­get jelenti, felette immár hívságos kicsinyességeknek, de mintha ezzel is külön célja lett volna a minde­neken telülálló míndenségnek. Ha József honvéd Tápé. — A Sándorfalvi KALOT színlelő­adása. A sándorfalvi KÁLÓT nagy sikerrel adta elS az /Országjáró Má­tyás király* cimü színjátékot A sasép sikerre való tekintettel az előadást háromszor meig kellett ismételni. Az előadás rendezésében a KALASz is segítségére volt a KALOT-uak, Sutuo Piroska és Nóvák József káplán ve­zetése mellett A szereplök köaM ki­a végzett munkáját tekintjük, pá-j tűntek: Kertész Pál, Lakatos István, Berta Sándor és Kiss Anna, valamint még sokan mások. Az előadáshoz a disaes ruhákat a szegedi Városi Szín­ház bocsátotta a műkedvelők ren­delkezésére. A jövedelmet jótékony­eélra fordítják. ratlan és sokoldalú munkabírását, olyan korán kezdte, hogy több em­beröltő fáradtsága rejtőzött el ben­ne. Ugyanezzel a meteorfutással fejlődött és világított a bölcsessége, megelőzve és sokban túlhaladva korát, kutatva a klkntathatatlant, sóvárogva értetlenek közt a megér­tés után. Ha élne, ma töltené be 70-ík életévét Glattfeldcr Gyu­la, a esanádi egyházmegye érsek­püspöke ... — Iparosok figyelmébe. Szeged tör­vényhatósága és társadalma Kossuth Lajos-emlékünnepséget rendez már­cius 20-án, hétfőn déli fél t órakor a Kossuth-szobornál. Ipartestületünk zászló alatt vonul fel, gyülekezés és indulás 12 órakor az ipartestületi székházból. Felkérjük az iparosságot, hogv ezen a felvonuláson minél na­gvDbb" számban jelenjék meg. Az _c! nőkség. Ajiot, amanoi. outart legelőnyösebben készít és átalakít MÓZES JÁNOS asztalos, Fe tőfi Sándor-sugárnt 37a. 317 Közellátási közlemények Tejkiosxtá* Március 18-án a március 18-iki A­jegyre 5, a B-jegy re pedig 3 deciliter tejet kell a kereskedőknek kiszolgál? 316 látni. Róth Sándor (Szőreg) és családja fájdalomtól megtöri szárról tudatja, hogy drága jó kislánya róth ida március 17-én, rövid szenvedés után, 17 éves korában csöndesen el­hunyt. Drága halottunkat 19-én <L e. 10 órakor a cin teremből kísérjük utolsó útjára. Külön villamos a Dugonics-térről negyed 10 órakor indoL Részvétlátogatások mellőzését kérjük. Az Első Magyar Általános Biztositó Intézet szegedi főűgynőksége és tisztikara mély megilletődéssel tudatja, hogy a főügvnökség volt főnöke, Csanádi Miklós úr elhunyt A megboldogult hosszú éveken St igaz lelkesedéssel és ügybuz­galommal látta el hivatalát. Emlékét kegyelettel őrizzük megf

Next

/
Oldalképek
Tartalom