Délmagyarország, 1944. február (20. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-06 / 29. szám

n DEEMXGY'ARORSZAO] VASÁRNAP, 19-H FEBRTTAR fi. I hirek BÚTOR i nagy vá- Í/AI/IIC7I müasz­| lasztékban l\HI\Uö£.l )aiosnál KOSSUTH LAJOS-SUGARUT 5. ] alatt az ugvarban. Sajátkészítésű, lég­it magasabb igényeket is kielégítő bútorok, ol:só áron szerezhetők be. melyeket ei szerettem volna vinni VI­eliybe. Hiába volt minden könyörgé­sem és hosszas vita után csak ott kellett hagynom egy doboz kakaót és egy doboz mosóport. Kitöltettek veiem < gv űrlapot teljes és pontos cim meg­jelölésével, ahova >kincseimet* Neu­iMÚteJbé visszaküidhettem. S miután •böröndjeimet elláttak a svájci vám jel­zéseivel, kimehettem a perronra. Eb­ien a pillanatban érkezett egy fialal Iruneíá hölgy is, aki forró könnyeket hullatott, hogy el kell hagynia Gen­féi. ezt a várost, ahol három hónapot jólétben tölthetett. Helyet foglalt az első és másodosztályú kocsinak neve­zett vagonban. S mikor, elkiáltották: Leszállás, az egyetlen harmadosztá­lyú kocsiba is beszállt az egyetlen uías. Az elhagyott perronon senkisem maradt, hogy az elutazókat mégegv­szer köszöntse. Hároman voltunk, há­toman a kivételezettek, akik engedélyt kaphattak, hogy Franciaországba utazhassanak- Ekkor értettem meg csak igazán annak a francia rendőr­nek a megjegyzését, amikor annakide­jén Bellegardenál autón elhagytam az országot: »Nagyon elcsudálkoznánk, l a megtudnánk mennyibe kerül, vona­fonkint egy-egy utasnak az elszállilá­sa. ha kilóra mérnénk Genéve és Bel­legarde között'*. Elindulásunk után busz perc múlva a vonatunk nagyot füttyentett, La Plaine előtt haladtunk el megállás nélkül. Észre sem lehe­let!. venni, hogy már Franciaország­ba n vagyunk. A Rhone ugyanolyan nyugalommal és közönnyel foiy<lo­nlL Pougnyben a vonat megállt és a Vémetbirödalom vámtisztjei jöttek át­vizsgálni az útleveleket és az útibö­röndöket. Főképpen levelek átvitele tilos és ha valakinek a neve nincs felírva azon a listán, mely abban a kicsi házban van. melyben az őrség parancsnoka tartózkodik, nincs rá semmiféle lehetőség, hogy az illető to­vább mehessen. Mintegy húsz perc múlva a három utasnak és csomagjai­nak átvizsgálása után. a vonat megint '•lirjdult Bellegarde felé. Olt aztán vámőröket megint bőségesen talál­tunk. akik csomagjaink körül tolong­lak. S miután csomagjainkat jelzések­lei látták el. visszamehettünk kocsi­j . inkba. Ettől kezdve csakhamar meg­állapíthattuk, hogy magányunknak vé­ti r van. S amikor néhány óra múlva megérkeztünk Lyonba, még a folyo­sók is tömve voltak.* íme. íey festett az én barátom uta­zása Svájcból Franciaországba. A há­ború. hiába, háború. Madácsv László üQrsőueiOiiiag mápfiapfiBiit! korai kifejtő cukorborsók és velőborsók nagv választékban. Mos magMedgs, KISS UTCA. 195 Vendéglősök, kocsmárosok és keres­kedőknél jól bevezetett jutalékos üzletszerzőt keresünk. Ajánlatokat »Szeszesital­-zakma<* jeligére Szeged, postafiók 262. számra kérünk az eddigi működés és javadalmazási igérív megjelölésével, j 212 ' Szegedi útmutató A Somogyi-könyvtárban vasárnap és ünnepnap kivételével könyvtár­szolgálat. Ai egyetemi könyvtárban vasárnap és ünnepnap kivételével könyvtár­szolgálat A varost múzeum égési évben nyitva. Szolgálafos gyógyszertárak: ltar­csay Károly Tisza. Lajos-körut 32, Bulcsú Barna Kálvária-tér 7, dr. Lőbl Imre Gróf Klebelsbeig-tér 4, Moldovai! Lajos Újszeged, Vedres­utca t. Selmeczi Béla Somogyitelep IX. 11. 489. Városi Szinház: délután: Dia­dalmas asszony, esfe: V a • rázzkeringő, hétfőn este: Fe­kete Péter. Mozik műsora: Belvárosi Mozi: Bajtársak, Széchenyi Mozi: A pék felesege. —OF)O— AZ ELSÖTÉTÍTÉS KEZDETŰ ESTE NYOLC OKAKOR, VÉGE REGGEL NÉGY ÖltAKOR, —°Oo— — Vitás zárórakérdések rendezése. A kereskedelmi cs közlekedésügyi mi­niszter a kereskedelmi' és iparkama­rák előterjesztései alapján 13.0(X>—1914 sz. alalt körrendélelet intézett vala­mennyi másodfokú iparhatósághoz cs a m. kir. rendőrség főkapitányságai­hoz, amelyben több vitás zároraker­dést liszlázott. Ezek a következők: 1. Üzlcli alkalmazottaknak az üzletekben való foglalkoztatása azon üzleteknél, amelyeket' hétfőn zárva kell tartani, tilos. Ilyen napokon az üzlethelyiség­ben csak a vasuli küldemények ál vé­telével megbízott személy tartózkod­hat. 2. Hétfői napon lehet-e foglalkoz­tatni. az irodai munkál végző alkalma­zottakat? Ez attól-, -függ, hogy az iro­dai munkát az üzlethelységben, illető­leg azzal közvetlenül összefüggő helyi­ségben vagy pedig lérbelileg az üzlet­helyiségtől elkülönített független he­lyen végzik-e. Az előbbi esetben Hétfői napon egész nap és a hét többi nap­ján az üzlet kötelező zavartalanságá­nak időtartama alatt az irodai alkal­mazottakat irodai munkára berendel­ni, illetőleg irodai munkát végeztetni nem szabad. Az utóbbi esetben azon­ban — amikor tehát az irodahelyiség az üzlethelyiségtől független, térbeli leg elkülönített —, nincsen akadálya annak, hogy irodai munkát hétfőn és a hét többi köznapján is a szokásos irodai órák alatt végeztessenek. 3. Ki­zárólag nagykereskedők kötelesek-e hétfőn, üzletüket zárva tartani, vagy kötelesek-e nyitva tartani? A nagyke­reskedők hétfőn is nyitva tarthatják üzleteiket éppen olyan keretek között, mint a hét többi napján. Nyitvatartási kötelezettség azonban reájuk sem hét­fői. sem más napokra kimondva nincs. 4. Vegyeskereskedők (szatócsok) nyit­va tartása. A vegyeskereskedők (szató­csok) minden további vizsgálat mellő­zésével a túlnyomóan élelmiszert áru­sító üzletek közé tartoznak, tehát hétfőn nyitvafarthatnak és egyéb hét­köznapokon akkor nyitnak és zárnak, amikor a kizárólag élelmiszerüzletek. Délelőtt 0-töl kezdve _ déli záróra betartásával — az esti záróráig kö­telesek nvifvá tartani. 5. Gergely nap­tár szerinti ünnepnapon és nagypénte­ken kötelesek-e az üzletek nyitva tar­tani? A nyitva tartási kényszer nem vonatkozik sem vasárnapokra, sem Gergely naptár szerinti ünnepnapok­ra. sem nagypéntekre. Más vallási ün­nepeken (görögkeleti, stb.) a kereske­dő jogosult az iparhatósághoz való bejelentés esetén üzletét zárva tartani. — Bittó János XI. Magyar Dalbok­rétája, a legszebb magyarnóták csok­ra! Február 13 délután 4 órakor Ti­szában! Jegyelővétel: Oroszlán-n. 3. ' ÁTHELYEZÉS! rchcrncinfl varrodámat Horváth Mihály utca 7. (utóbbi) Kelemen utca 11. szám alól Móra-utca 7. sz. alá helyeztem. Férfi ing, női fehérnemük, ágynemű, pizsamák cs fürdőruhák, kö­penyek készítését és javítását vállalom. 190 Stefandelné Majoros Irén, Móra-u. 7­Két megjegyzés Bizonyos Neumannról cikkezik is­méi az Összetartás, ezúttal azonban a szóban ievü Neumannt Jánosnak hívjak és a nyilasok lapja azért haragszik reá, mert az Egyesült­Államokban szenátorrá vaosztpi­ták. Igen lesújtó hangsúllyal meg is állapítja a eikkiió, hogy kötlt­Jefont intézett ismerőseihez és ezek közül >seofcisem emlékszik Neu­mann Jarara*. Ha szabad tanáccsal szolgálnunk, ezúttal válasszak meg odaát jobban azokat, akiket fellele­fonálnak. Mert ha például az isme­rősök között egyetlen matematikus akadt volna, akkor a rosszmájú kis közlemény bizonyára sohasem jelenik meg. Akkor ugyanis azösz­szetarlást felvilágosították volna, hogy Neumann János — a század egyik legnagyobb matematikusa, aki huszanegyochányéves korában már egyetemi katedrát kapott Priri­cetownban. Csak ezt akartuk mon­dani. A feketepiacon, mint hírnökeink jelentik, nagy krach következett be. Az árak napról-napra esnek s a boldog vevő most egyszerre azon veszi észre magát, hogv a piacon fokozódó kínálat érvényesül s az árakat ez idő szerint már nem le­het felfelé diktálni. Mi történt itt? Oh, semmi különös. Csak a jóságos Isten szép meleg időt adott, a tyú­kok szorgalmasabban tojnak s a hus nem áll el. Ilyen és hasonló természeti okok hozták a besszt a feketepiacra. Hadd örvendezzen végre egyszer a fogyasztó, szegény. —©Oo— — Yvette Gilbcrt halála. Zürichből jelenti a Budapesti Tudósiló: A Zür­cher Zeitung értesülése szerint Yvette Gilbert, világhirü sanzonénekesnö 76 éves korában elhunyt. (MTI) — ANl'AKöNYVI HIREK. AZ el­múlt héten született: 24 fiu és 17 leány. Házasságot kötöttek: Biró József Sán­dor Máriával, Papp Dezső Kakos Má­riával, Krekács Károly Salánky Teré­ziával, dr. László Lajos Honffy Jo­lánnal, Hegedűs István Ferenc Julian­nával, Császár Imre Váradi Julian­nával, vitéz Horváth József Wéber Gizellával. Kiss Ferenc Kakuszi Ilo­nával, T. Tndre Gábor Dávid Erzsé­bettel, Szanka Sándor Förgeteg Rozá­liával, Király József Ábrahám Erzsé­bettel, Stumpf Henrik Bakonyi Erzsé­bettel. — Elhaltak: özv. Kling József­né 80, özv. László Sándorné 82. Lauly Lajos 3. özv. Cserép Jánostté 71, Da­csó Arnold 67, Schneck Jakab 29, özv. Bali Sándorné 83, özv, Asztalos La­josné 75. Yopaleczky Jolán 17 hó. özv. Huszta Jánosné 88, özv. Faragó Já­nosné 83. Horváth Mihály 63, özv. Il­lés Károlvné 73, Gácsér Mária 4 hó, Katona József 42, özv. Stépán .lózsefné 72, Frits János 57, Ábrahám Ilona 13 hónapos. Csillag János 40, özv. Fodor Istvánné 81. vitéz Ladányi Mátyásné 57. özv. Friedmarin Mórné 79, özv. Farkas Fálné 84. Simon Rózsa 5 nap, Kiss János 75, Radócz János 69, Ja­kus Józsefné 25, özv. Farkas-Csaman­jzó Mibályné 84, Kocsis Lajos 21 hó, Sári Józsefné 31, Takács András 8 hó, Kaiser Mária 13 hó. Kari Friderika 58. Bor Emma 4 hó, özv. Danner Mihály­né 72, Pauler Margit 47, özv. Törteti Jánosné 72, Varga Ferencné 87 éves koriban. A Szabadság. Serényi Gusztáv országos politikai hetilapja, a gazdasági kötöttség és sza­badság körül folyó politikai vitákhoz fűz. reflexiókat. Ajtay József a nép­nevelés és falusi kutatás gyakorlati feladatairól szól. Ball a Antal a ma­gyar statisztikai irodalom érdemeiről' ír fejtegetést. Mihajlovics—Tito ellen-* tétnek a Balkán politikában való tük­röződését ismerteti egy cikk. L é» n á r d János a .Szentszövetség pro­paganda miniszterének* és a Metter­nich-korszaknak belső korupeíóját is­merteti. Barta András a falusi disz-i nóölésekről ir hangulatos tárcát. A' leendő halárok kérdéséről, Kossuth! emlékezetéről, Spanyolország háborús helyzetéről közöl fejtegtéseket a lap., A népszerű »Levél« a Perikies által megvesztegetett Herodotos történet­írói hiteléről ir találó sorokat. —oOo— Antíbolsevista kiállítást rendez­nek Szegeden. A Nemzeti Munkaköz­pont február 23-tól március 5-ig anti­bolsevista kiállítást rendez Szegeden* a Klauzál-gimnáziumban. A kiállítás megrendezése ügyében szombaton dél­előtt értekezlet volt a városházán dr. Tóth Béla helyettes polgármester el­nökletével. A Nemzeti Munkaközpont . főosztálya részéről megjelent az érte­kezleten dr. Gombás Kálmán, olt volt továbbá a város vezetősége részéről dr. Tukats Sándor főispán, dr. Buóca Béla réndőrfökapitányhelyettes. Kép­viseltette magát az értekezleten csakV nem minden társadalmi egyesület. As értekezlet elhatározta, hogy a kiálli-í tás megtekintésére beszervezik a le­ventéket, a munkásságot és a tanyát. — Eljegyzés. Németh István MAV.* állomásfelvigyázó f. hó 6-án tartja el* jegyzését Gyöngyi Klárikéval. (Min­den külön értesítés helyett.) 2IXT _ Ezer pengőre Ítéltek nemzetgya-. lázasért egy tanyai asszonyt. Kóny® Ignácné tanyai asszony cipő jegyet kéri az egyik tanyai közigazgatási kiren^ tíeltségen. Kérelmét nem teljesítették, mir« az asszony elégedetlenkedni kez­dett és azt állította, hogy a hivatal­ban levő tisztviselők párjával kapjálo a cipöjegyeket. kijelentései közben olyan kifejezéseket is használt, ame-i lyek sértők voltak a magyar nemzetre nézve. Egy vezérőrnagy, aki történe­tesen a közelben tartózkodott, meghal­lotta a kijelentéseket és feljelentést tett Kónyáné ellen. Kónya Ignácnét a magyar nemzet megbecsülése ellent vétségért vonta felelősségre szomba­ton délelőtt a törvényszék öttagú kü­lönlanácsa. A törvényszék dr. Szász Dezső kir. ügyész vádbeszéde után megállapította Kónváné bűnösségét és 1000 pengő pénzbüntetésre ítélte. Aa ítélet jogerős. — Orvosi hir. Dr. Zinimermann Vilmos orvosi rendelését Szeged, Oroszlán-utca 4. sz. a. február 8-án megkezdi. Telefon: 1604. 180 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, kik szeretett jó Anyánk özv. Asztalos Lajosné temetésén jelen voltak és rava­talát koszorú és virágokkal dí­szítették s ezzel fájdalmunkat enyhitték, fogadják hálás kö­szönetünket. A GYÁSZOLO CSALÁD

Next

/
Oldalképek
Tartalom