Délmagyarország, 1944. február (20. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-25 / 45. szám
A légvédelem titokzatos földalatti központja repül, mit sem tud a támadasról. Így persze az ellenség nyugodtan és zavartalanul végezheti munkáját. Ha egy ilyen légvédelmi erődöt megnézünk, mindenek előtt feltűnik, hogy szinte ezerszámra futnak össze ide a távbeszélőhuzalok. Ide jönnek be a figyelők jelentései állandóan, innen vezetnek a kábelek a vadászrepülők állomáshelyeihez és a légvédelmi ütegek tüzelő állásaihoz is. A központnak, bár személyzete sokszor több száz főből is áll, egy emberként kell eg3'üttdolgozni. A feli (érkép mindent felez Amikor az ellenséges kötelék átlépi a határt, a figyelők máris jelentik távbeszélőn a központnak. Ékkor a központ hatalmas falitérképén megjelennek bizonyos piros pontok, amelyek az ellenséges repülőgépek helyzetét cs a támadók számát is jelzik. Amint az ellenséges gépek mind bel jebb és beljebb repülnek, állandóan követik utjukat a kivilágított nagy térképen a piros pontok. A piros pontok az ellenséget, a zöld pontok a védők vadászrepülőgépeit mutatják. Igy tehát a légvédelmi központ parancsnoka állandóan tájékozva van a támadó repülőgépek helyzetéről, a védő erőkről és a harc állásáról. A piros pontok útját követve meg lehet öllapitani, hogy a támadók merre törekszenek. A légvédelmi kiserőd-központ ekkor utasításokat ad a készenlétre azoknak a vadászrepülő alakulatoknak. amelyek esetleg bevetésre kerülhetnek. A felriasztott légvédelmi földi fegyverek helyeit sárga pontok jelölik. A vadászrepülőalakulatok és légvédelmi fegyverek riadóztatása távbeszélőn történik, ugyanis a központból minden alakulathoz külön vezeték vezet. Csupán egy kapcsolót kell átfordítani, vagy egy gombot lenyomni és máris a kívánt vadászrepülőosztálv vagy légvédelmi osztály parancsnokságával beszél a központ parancsnoka. Igv tehát a kivilágított térképről a központ parancsnoka, állandóan figyelemmel kisérheti a támadókat a berepüléstől egészen addig, amíg az utolsó ellenséges gép is Visszarepült a határon át. A támadás lezajlása után újra sorjában \szólalnak meg a különböző állomások a földalatti telefonközpontban. amikor is- a bevetett vadászalakulatok és légvédelmi osztályok jelentkeznek. Bemondják az ellenség veszteségeit és a saját veszteségeiket, amint meg tudják állapítani. A köz pont ezeket összegezi és igy készül nck a jelentések a légi harcokról Nemsokára azután a bombázott területek figvelő őrsei is jelentkeznek cs bemondják a bombázás által okozott károkat. A parancsnok ekkor ugyancsak távbeszélőn intézkedik segítségért és hamarosan megérkeznek a helyszínre a mentők, élelmiszer, ruházat, tűzoltók, stb. A "v'delem titokzatos földalatti kiserűdjében, ahová a személyzeten kívül avatatlanok számára meg csík bepillantás rirrsen. kemény és nehéz munkát végeznek. Felelősségük óriási azoknak, akiket oda osztanak be. — iiulo méreteket ölt és az ezres köteékben támadó óriásbombázók hataJnas pusztításokat okoznak a oátorszagokban, a légvédelemre súlyos és :<;hez feladatok várnak. A mai kor.-zerü bombázó repülőgépek óránkint üOO kilométert repülnek, azonkívül a 'epülötechnika oda fejlődött, hogy gen nagy magasságban, ködben, ej•zaka, rossz látási viszonyok között ?s biztosan lehet már repülni. Ezek körülmények mind megnehezítik a égvédeiem munkáját azon egyszerű < knái fogva, hogy a nagy magasságban támadó és a köd, vagy éjszaka eple alatt közeledő bombázó repülőgépet nehéz megfigyelni, észrevenni. Már pedig mindennemű elhárításnak s védekezésnek az a legelső és nélilözhetetlen feltétele, hogy a védőit i támadókat idejében észrevegyék. Az elhárítás nyomon követte a fejődésben a támadókat. A mai légvé'elernnek egész sereg pontos, bonvo ult, finom műszer, készülék, a technika legújabb vívmányai, állanak renlelkezésére a légvédelmi tüzfegyvere.on kivül. Az egész légelháritás sikere legíagyobb részben attól függ. bogy az Iháritásnak van-e elég ideje a védekezésre. Ha a bombázókat, amelyek ehetőség szerint észrevétlenül igveeznek besurranni, jókor észreveszik, izután repülésükét követik, akkor a •ndászrepülőket és légvédelmi fegv•ereket idejében föl lehet riasztani. A vadászrepülőknek és légvédelmi fegv•ereknek igy lesz idejük arra. hogy 1 bombázó repülőgépek sorait alapost) megritkítsák, vagv az egész !ánadást esetleg meghiúsítsák". Legelső és leglénvegesebb része tehát * légvédelemnek a figyelő szolgála^ rjely az ellenségről a hireket szerá és, továbbítja. A figyelő szolgalat ulajdonképpen egy finom és az egész Mszág területére kiterjedő érrendszer, amelynek különböző gócjai vaniák. /. biztosítandó országhatár minién részén úgynevezett figyelő örök .annak, akik váltva állandóan figyeik a látóhatárt. A gyakorlott szemű mberek már messziről észreveszik •s fölismerik az ellenséges gépeket. A tagyobb gyakorlattal rendelkezők a gépek típusait és számát, repülési magasságát és irányát is meg tudják íatározni, puszlán ránézésből. A figyelő őrsök távbeszélő összeköttetésjen állanak a figyelő központokkal, zek pedig továbbítják a híreket az Fenséges berepülésről a légvédelmi özpontnak. Légvédelmi központ eseteg több is lebet és akkor ezek között egyik főközpont. Ennek megszerezése és beosztása minden országián más és más rendszer szerint törénik. A lényeg az, hogy a figyelőrendszer segítségével néhány másodperc ilatt elint a központba az ellenséges berepülés bire. A léirvédelmi központ egv föld alá épitelt kísérőd, nmplyct erő* vnsbe on véd a bomhatalálatnk ellen. Érthető. hosrv a légvédelemnek Március 1-én nyílik meg a „Tcrmelőh Bollja Mérey-utca 2. sz. (Püspökbazár épületében). umt naromiMomaa (m^Mtmmrn) zölflsftl is $mmmt$ miműém ünpliofá tételük, ha sikerül az elhárítás. •zekét az aevkozpou'iaif. amelvek az , ,,s_si, - „w_ ,, , • . .' ... .. , ., ide annál nagvohh az- orom tik es eieg egész légvcdelem íranvitasát végzik. rondosan védik az ellenséges lalálah>k ellen. Állandó villanyfény mel>tt. szellőztető berendezések egyenlees zúgása mellett dolgoznak bizonyos folytonos feszült hangulatban az,erőd lakói. Szolgálatuk nehéz, fáradságos Kétszeres nyeri időszámítás Antsliában Stockholm, február 24. Mint a brit '•« főkénnen igen nagv relelősséggel 1 hírszolgálati iroda jelenti, az angoh • ár Csák teljesen megbizhaló. pontos. | kormány elrendelte, hojjy a télen is lelkiismeretes, kipróbált embereket jéivénybéti maradt nyári idöszémiládiet ide beosztani. Elég cgvetíen egy í son felül április 2-án éjféltől, augusz• dalnak vagv számnak az. eltéveszti-j<us 13-án éjfélig még egy órával elő: e a bopyobilt rendszerben, máris elő-1 re kell igazi tani az órákat. A remlelordulhat. hogy például egv olvan va-jkésést azzal indokolják meg, hogy a dászrepűiő alakulatot rí adózta tn ak, j kétszeres nyári időszámítás nagyban midi-nci- körzetéten nincfeTi ellenség jhozzá fog járulni a termelés növeléVagy. bogy az a vadászreuülő ataku-1 =éhez. (MTI) HÍREK Szegedi utmutató A Somogyi-könyvtárban vasárnap <8 ünnepnap kivételével könyvtárszolgálat. Az egyetemi könyvtárban vasárnap ég ünnepnap kivételével könyvtárszolgálat. A városi múzeum egész évben nyitva. Szolgálatos gyógyszertárak: Borbély József Tisza Lajos-körut 20, Moldováu Lajos Újszeged, Vedres-u. 1, Seimcczi Béla Somogyitelep IX. utca 480, Nagy Gy. örök. k. Hangay Levente dr. Boldogasszony-sugárut 81, Zakar 8. örök. k. Máthé Mihály Városi Színház: Álarcosbál. Mozik műsora: Belvárosi Mozi: Lejtő, Széchenyi Mozi: M u k i. —oOo— AZ ELSÖTÉTÍTÉS KEZDETE ESTE NYOLC ÓRAKOR, VÉGE REGGEL NÉGY ÓRAKOR. —oOo— — Sztricha Kálmán dorozsmai plébános kitüntetése. Budapestről /elöntik: A vallás- és közoktatásügyi mi niszter előterjesztésére a Kormányzó megengedte, hogy Sztricha Kálmán kiskundorozsmai római katolikus esperes-plébánosnak plébánosi működése 25-ik évfordulója alkalmából a hitélet és társadalmi élet szolgálatában szerzett érdemeiért elismerése tudtul adassék. — Uj polgármestert kapott Félegyháza. Mint a Magyar Távirati Iroda Iroda jelenti, a belügyminiszter dr. Pálos Károly újvidéki városi tanácsnokot Kiskunfélegyháza megyei város polgármesterévé kinevezte. " — A Magyar Vöröskereszt egészségügyi előadássorozata befejező előadását ma, pénteken délután 6 órakor tartja a gyermekklinika nagytermében dr. Vidakovics Kamill egyetemi tanár >A korai orvosi segítség jelentősége* címmel. Érdeklődőket szivesen látnak. A belépés díjtalan. — A Magyar Vöröskereszt csecsemőápolási tanfolyama folytatólagos előadása ma, pénteken délután 7 órakor lesz a gyermekklinika nagytermében. Jelentkezőket még elfogadnak. A csecsemők gondozása és táplálása. A Szegcdi Egészségvédelmi Szövetség rendezésében most folyó menyasszonyok iskolája előadássorozat legközelebbi előadása február 20-án, gfzfjmbaton délután '6 órakor lesz. a gyermekklinika tantermében. Előadó dr. Kovács .Tulia tanársegéd, a csecsemők gondozása és táplálása cjmen. — Futhalleipőket és futballdreSszcket lopott — kétévi fegyházra ítélték. Szabó Fái 31 éves szentesi napszámos tavaiv október 3t-én álkulcs segítségével behatolt a Szentesi Torna Egylet futballcsapata öltözőjébe és ellopott hat trikót, valamint két pár futtallcipöt. November 12-én Fapp Jánosné 'lázának kapuját egv vasdarabbal kifeszítette, behatolt a házba és nagymennyiségű élelmiszert, tepertőt, kolbászt. lekvárt, stb lopott mintegy 200 pengő értékben. Szabó Pált elfogták és csütörtökön a törvényszék Szalavtanácsa ítélkezett, felette. Tekintettel arra a suluosbitó körülményre, hogy többszór volt büntetve. 2 éri fegyházbüntetésre Ítélték. Ax itélet jo.»erősMegjegyzés A zsidó fajról olvastunk épitittes dolgokat a Magyarság hasábjain, mely laptársunk ebben a kérdésben valóban szaktekintélynek tekinthető. Ebben a cikkbea irja többek között a következőket: >A szefárd zsidók fajilag aiánylag kevésbé kevertek, mint az uskenézi zsidók. A szefárdoknát túlnyomó az orientális-, humita-, néger-, mediterrán-vér, míg az ázsiai vér csak kisebb szerepet játszik. Ezzel szemben a keleti asfeenázi zsidóság fő faji alkateleme az előázsiai fajta, amely mellett azután megtaláljuk az orientális, hamita, néger, keletballi, északi, sőt : észben alpesi, mongol és dinári fajiakat is*. Ezek szerint a zsidóságbau nem kevesebb, mint tiz különféle fajtaelem egyesül. A fekete négertől a hóka kcletbaltiig, a pisze mongoltói a sasorrú dináriig. Ezekután csak azt nem értjük, hogy bol van hát akkor tulajdonképpen a sokat emlegetett külön >zsidó faj?« —oO— — Csodaszülötíek. A rendkívüli idők rendkívüli eseményekkel járnakMost öveznek Budapesten sok gyengédséggel egy kispolgári kismamát, aki családi beköszöntőnek bárom fiúgyermeket hozott egyszerre a világra. A debreceni szülészeti klinikán viszont egy pocsaji földműves felesége adott életet hármas ikreknek. Azaz debogv is adott szegény feje, hiszen mind » három koraszülött volt és hamarosan meghalt. Majdnem áldozata lett a szokatlan istenáldásnak az anya is. A Dunántul sem hagyja lefözetni magát, mert Somogyfajszon kétfejű gyerek, született. Az egvik fej egészen rendes, a másik a rendessel ellenkező irányban fejlődött ki, azonban szem, orr és száj nélkül. Kár, bogy mindössze egy napig élt a kis torzszülött, mennyi haszna lehetett volna az életben, ha két fejjel gondolkozik, mert a tapasztalát szerint sok ember eggyel se tud. csak mimeli a gondolkodást. Janlk-vcnőéelőbcn ma este halászlé és turóscsusza. Telefon: 16-19. — Felboncolják egy orvosi kezelés nélkül elhunyt kistiu holttestét. Varga János Gyulapüspők-telepi lakos László nevű 2 éves kisfia egyheti betegség után meghalt. Amint megállapították, orvosi kezelésben nem részesült. A rendőrség elrendelte a holtlest felboncolását és a nyomozást annak megállapítására, történt-e mulasztás a kisfiú halála körül. — Akasztott ember a szőnyegporolón. Kulinyi Simon, a zsidó menhely 67 éves ápoltja a csütörtökre virradó éjszakán a menhely udvarán a szönyegpörolóra felakasztotta magát. Búcsúlevelet hagyott hátra, ebben gyó' gvithatatlan betegségével indokolja tettének elkövetését. Holttestét a bonctani intézetbe vittclj: felboncolás végett. — Mellbeszurta asszonyfeatvérét. Ábrahám Szilveszterné 25 éves, Feketeszel 230. szám alatti lakost csütörtökön súlyos szúrt sebbel szállították he a sebészeti klinikára. Abrahómné kihallgatása alkalmával elmondotta, hogy fivére az éjszaka ittas állapotban" tért baza, ö megfeddette részegségéért. Veszekedés támadt kőztük és a részeg ember kést rántva, mellbeszurta'öt. ABraMmné sérülése • súlyos, de nem életveszélyes,