Délmagyarország, 1944. február (20. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-23 / 43. szám

Megoldódon a szinigazgaiőváíság Viiéz Bánky Róbert továbbra is vállalja a szegedi sxinháx igaxgatását (A Délmagyarország munkatársá­tól) Nemcsak Szegeden, de az egész országban nagy visszhangja támadt annak a hírnek, amely arról szólt, hogv vitéz Bánky Róbert szín­igazgató megválik a szegedi szín­háztól. Éppen ezért nagy érdeklő­déssel tekintett mindenki a szinügyi bizottság ülése elé. amelynek tárgy­sorozatán Bánky lemondásának ügyét tűzték ki. Ugy volt, hogy hétfőn délben tartja meg ülését a szinügyi bizottság, de különböző akadályok miatt az ülést keddre halasztották. 'A kedden délben, a városháza bizottsági termében megtartott ülés iránt a bizottság tagjai részéről is nagy érdeklődés nyilvánult meg, a tagok csaknem teljes számban megjelentek. Az ülésen &r. Tóth Béla helyettes polgármester elnö­költ, résztvett azon dr, Tukats Sándor főispán is és megjelent vi­téz Bánky Róbert színigazgató, valamint T. Tőrök Emil helyet­tes igazgató- Az ülésről, annak vé­geztével a helyettes polgármester a következő közleményt bocsátotta ki, • nyilvánosság számára: •A szinügyi bizottság a mai na­pon megtartott ülésén vitéz Bánky "Róbert színigazgató kérelmével fog­lalkozott- A bizottság legteljesebb elismeréssel kiséri és méltányolja sz igazgató munkáját, amely a mai viszonyok között is áldozatteljes. Elismeri a szereplő művészeknek törekvő és magas szinvonalu mű­ködését, kiemeli Török Emil he­lyettes igazgató munkásságát A bizottság ragaszkodik a szerződés további fenntartásához és felkéri Bánky Róbert igazgatót, hogy a vele szemben megnyilvánult köz­megelégedésre tekintettel* vállalja a oiunkát továbbra is. »— Bánky Róbert igazgató, miután • tárgyalások folyamán a bizott­ságnak sikerült clháritani azokat az akadályokat, amelyek őt koráb­bi elhatározására bírták, kijelen­tette, hogy a szinügyi bizottság és a város hatósága legteljesebb bi­zalmát birva és a közönség támo­gatására számitva eláll nehezen be­jelentett szándékától és továbbra is vállalja a szegedi szinház igazga­tását — A szinügyi bizottság a iegna­gyott örömmel vette a bejelentést és ugy a maga, mint a hatóság ré­széről is kifejezetten azon lesz, hogy vitéz Bánky Róbert igazgató további sikeres működését előmoz­dítsa.* 'A kommünikéből kitünőleg a szinigazgatóválság tehát amilyen váratlanul jött. éppen olyan hamar megoldódott Megnyugvással szol­gálhat ez nemcsak a jövő szezon szempontjából, amelynek szcrvc­Belvárosi Mo*i Szerdán is Benedek ház zése most már idejében elkezdőd­het, hanem a most folyó idény i szempontjából is, amelyre cseppet sem lehettek jótékony hatással a szállingózó válsághírek. A magunk részéről is megnyugvással vesszük tudomásul a válság ilyen módon való megoldását, annak hangsú­lyozásával: reméljük, nemcsak a szinügyi bizottság és a város ható­sága lesz kifejezetten azon, hogy vitéz Bánky Róbert igazgató to­vábbi sikeres működését előmoz­dítsa, hanem az igazgatő is min­den eszközt megragad ennek a mű­ködésnek minél sikeresebb és ki­elégítőbb tételére. Az a vonal, ame­lyet a szinház közvetlen művészi vezetősége, a Török—Both—Fricsay triumvirátus követ, alkalmas a to­vábbfejlesztésre és tökéletesítésre. Szeretnénk hinni, hogy hármuk tudása és ügybuzgalma a jövő szezonban is megtartja a fejlődés útját és közelvezet a tökéletesedés­hez mind a társulatszervezés egye­netlensége, mind pedig a műsor összeálitása és a szinrekerülő da­rabok megválogatása tekintetében. Hisszük, hogy addig is, amig erre sor kerülhet, harmonikus együtt­működésük egymás között és a fel­sőbb direkcióval, a szezon hátra­levő részeben kipótolja az eddigiek néhány mulasztását. és a HÍRADÓ 8,7 Csütörtöktől a legpazarabb magyar vígjáték a Széchenyi Moziban! Következő műsornak: Szilágyi Szabó Eszter LE1TŐ cimü reprezentatív filmje Belvárosi Ma délben nyilik meg az antibolsevisfa kiállítás (A Délmagyarország mtmkatársá­tól) Amint már többizben jelentet­tük, a nemzetvédelmi és propagan­daminisztérium támogatásával a Nemzeti Munka Központ antibol­sevista kiállítást rendez Szegeden. A Klauzál-gimnázium tornatermé­ben megnyiló kiállítás anyaga és elrendezése keddre elkészült és be­mutatásra került a szegedi sajtó előtt. A hatalmas teremben 68 nagyméretű rajzos, fotomontázsos tábla sorakozik fel és a képeken kivül szöveggel, számadatokkal tár­ja elő azt a rombolást, amelyet a kommunizmus végzett Oroszor­szágban s amellyel Európa többi államát is hatalma alá akarja kényszeríteni. A nagy munkával összeállított adathalmaz, az ügye­sen rendszerezett és felsorakoztatott bizonyítási anyag alkalmas arra, hogy felhivja a közönség figyelmét a bolsevizmus káros hatására és propagandát fejtsen ki vele szem­ben. A kiállítás megrendezése di­cséretére válik Szelle Andor ipar­művésznek, a kiállítás titkárának, aki a kiállított táblák rajzait is készítette. Az érdekes kiállítás megnyitása ma, szerdán délben lesz ünnepélyes külsőségek kőzött. A meghívón fel­tüntetett 11 órától eltérőleg a meg­nyitás 12 órakor történik meg. Áz ünnepélyes megnyitón megjelenik a város vezetősége is. Á város és az állami tárgyalásai 30 tisztviselő-lakóház felépitéséről A külvárosban épülnének a tisztviselő házak — Félmillió pengő államsegélyt kért a város az építkezésekre (A Délmagyarország muntcatérsá-j A miniszteri megbízott szegedi tár­tól) Nemrégiben a városi költségve- gyalásai után a városházán behatóbb téssel kapcsolatban a belügyminiszter tanácskozás kezdődött a tisztviselői megbízottja érkezett Szegedre és itt a lakásépítkezésekről. A polgármester helyszínen folytatott tárgyalásokat. A megbízásából a mérnöki hivatal ki tanácskozások során felmerült az a jelölte azokat a területeket, ahol épit­terv, hogy a városi tisztviselők szá- kezni lehetne. Főkép a nagykörúton mára villaszerű lakóházakat építene a, kivül fekvő és a város tulajdonát ké­város és a költségekhez biztosítani le-. pezö üres telkek jöttek számításba, hetne jelentősebb állami támogatást mert hiszen , csak földszintes lakóhá­jzak épitéséről lehetne szó és ilyen objektumokat az épitési szabályrende­let értelmében a nagykörúton belül fekvő utcákban már nem lehet épi-, , teni. I Megállapították azt, hogy a Bi­hari utcában 5 háztelke van a város­nak, a Halász-Utcában 2, a Kemes­utcában szintén 2, a Vajda-utcában 1, az Erdő-utcában ugyancsak egy bűz­telek van. Ezeken a helyeken egyelő­re 11 villaszerű lakóházat lehetne fel­építeni. A terv szerint azonban leg­alább. 30 tiszlviselőházat épiísaéöek, ugy, hogy még Újszegeden és a város más részében keresnének üresen álló telkeket a tisztviselő lakóházak szá­mára. Szóbakerült az is, hogy a város esetleg kisajátítana néhány alkalmas telket a külvárosrészben. Van a vá­rosnak házépítésre alkalmas üres tel­ke a belvárosban is, ezeken a helye­ken azonban földszintes házak már nem emelhetők, hanem az a cél, hogy később nagyobb bérházakat épitenek. A mérnökségen költségvetés is ké­szült a tisztviselöházak épitéséről és ebből megállapítható, hogy a mai munkabéreket és az anyagárakat te­kintve, egy villaszeiü földszintes tiszt­viselő lakóháznak a felépitése leg­alább 32.000 pengőbe kerülne. Ila a tervezett harminc lakóházat fel akar­ná épiteni a város, annak legalább egy millió pengő volna a költsége. A tervek szerint 2 szobás, fürdőszobás, komfortos lakóházak épülnének, a na­gyobb telkeken esetleg ikerházakat építenének. Most már arról folytak megbeszé­lések a városházán, hogy az épitési költséget miből tudná fedezni a város, megállapították, hogy az üzemek pénz­feleslegét erre a célra lehetne fordí­tani, igy a köztisztasági üzemnél, va­lamint a gőzfürdőnél mutatkozó fe* leslegeket. A kisvasutnál is van fc* lesleft ebből azonban a legutóbbi kőz* gyűlés határozatának megfelelően vasúti kocsikat vásárol a város Bé-» késcsabán. A tervek szerint kereken ötszázezer pengőt fordíthatna a vá­ros a tisztviselői lakások épitésére és a még hiányzó félmillió pengőt ál-* lamsegélyből teremtenék elő. A város már felterjesztést Is intézett a belügy­miniszterhez és kérte, hogy a tisztvi* selői lakóházak építésére 500.000 pen­gő államsegélyt folyósítson Szeged számára. A minisztériumból még nem érke* zett válasz a felterjesztésre, ha azon­ban a minisztérium döntése kedvező lesz, azonnal hozzákezdenek az elő­készületekhez és még ezévben esetleg harminc tisztviselő lakóház felépül Szegeden. lilább fölgrengfc Anatóliában Istanbul, február 22. A Német TI jelenti: A nyugatanatóliai Erder községben erős földrengés volt, amelyet később könnyű földrengés követett. (MTI) A hüs fejad gjának felemelése Németországban Berlin, február 22. A Budapesti Tudósitó jelenti: A berlini lapok jelentése szerint a lakosság normá­lis husadagját fejenként 500 gram­ra emelték fel. (MTI) IS. KORZOBAN Ma vorziós bolgár—magyar filmujdonság PELSÖCZY IRÉN DÓRIT A BONFAVA éa VATAKY JENŐ főszereplésével íeflüebphti mtm Széchenyi Ma utoljára 3, 5, 7 órakort ÍZ UTOLSÓ DHL két nő és két férfi harca a boldog­ságért és szerelemért. Szereplők: SIMOR ERZSI SARDY JÁNOS JÁVOR PAL BARCZY KATŐ MAKLARY ZOLTÁN \ Gyönyörű zene és énekszámok

Next

/
Oldalképek
Tartalom