Délmagyarország, 1944. február (20. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-22 / 42. szám

D P L M A G Y A HORSZA© KEDD, 1944 FEBRUÁR 22. kérem mert egészen természetes, hogy ahol megingást fegyelemlazulást vagy csüggedést tapasztalnék: ott a salus rei publicae suprema lex mindenre felhatalmazó ereje alapján a szükséges intézkedéseke/ megteszem. (Megujtíló nagy taps.) — Szavaim talán kemények — Mert minden megingathatatlan elhatározásnak egyúttal keménynek is kell lennie —, de semmiesetre sem jelentenek kihívást, vagy provokálást senki felé, legkevésbbé az ország határain kivül, de idehaza sem. Magyarország a legbékésebb nemzet a világon, — ínég a revíziót is mindig csak békés eszközökkel hirdette, mint ahogy tényleg és valójában igy is valósította meg. Békében akar élni ezen á földön, egy igazi Európában, régi kultúráját akarja továbbfejleszteni, népeink szabadságát, egyenlőségét szociális jólétét kivánja előrevinni. >- X békét és kenyere*, én hirdetem, én akarom megadni magyar népemnek, — nem pedig azok, akik ilyen cimü röpcédulákat szórnak szét, valójában nem ezért, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy a békét idebenn felborítsák, az ellenségnek az országot kiszolgáltassák és a kenyértől — amely most, hála Istennek, bőségesen megvan —, a dolgozókat megfosszák. — Békét és kenyeret hirdetnek - és meg akarják állitani a munkát ebben az országban. Kérdem, hogyan lesz kenyér munka nélkül. Békét hirdetnek és fel akarják dúlni a magyar lelkeket, a magyar lelkek békéjét és nyugalmát. A békét és kenyeret — ismétlem —, a mi politikánk, az az államvezetés adja. amely a határokat meg akarja védeni és a békés munkát akarja lehetővé tenni ebben az országban. — Külföldről is halljuk a »béke és kenyér* jelszavát és azt, hogy tegyük le a fegyvert. Hadd kérdezzem meg naiv egyszerűséggel: miért kívánják éppen tőlünk, békés kis nemzettől, akik csak határainkat akarjuk védeni, hogy legyük le a fegyvert? — Miért nem ott kezdik meg, > miért nem ott járnak elől jó pél' dával, ahonnan ezek a felhívások i jönnek? (Taps és helyeslés.) élnek, főleg pedig jobban dőzsölnek, mint az a mai időben szabad és tisztességes volna. — Minderit elkövetek ennek mfegakadályozására, de ez a háborúnak velejárója a pénzbőségnek és áruhiánynak eredője és a »sajnos« gyorsan élni, gyorsan keresni és a keresetet gyorsan elherdálni akarók bitvány embertípusának háborús pszihózisa. — Sok szóbeszéd van most ezekNálunk béke van — És, a. sok" baj kőzött nincs is minden ugy, amint szertnök, ha a nemzeti társadalmunknak sok rétege, tisztjeink, tisztviselőink és munkásaink közül sokan nagyon nehéz megélhetéssel küzdenek is, — pedig ezek a társadalmi rétegek a leghívebbe^ teljesitik kötelességüket — mégis nagyobb a békének, jobb a megélhetésünk — egyeseknél nagyon is jó a megélhetés —, mint akármelyik népé ezen a világon. — Gondolkozunk" egy kicsit. Van-e még egy országa Európának, ahol, mint nálunk, évről-évre tagadhatatlanul javul a közellátás. Ahonnan a gyűlöletet hirdetik, ott nem kenyeret akarnak adni, ott a kenyeret akarják elvenni az emberek szájából, mert a kenyérből megelégedettség, nyugalom, belső munka fakad, a hazafiasság, a nemzet léte és élete. — Akik a kenyeret támadják, azt akarják kivenni a magyar ember kezéből. (Ugy van!) — Nem mondom, hogy nincsettek bajok. Jól tudom a bajokat, ami ebben az országban van, de mégis merem állitani, hogy a háboru ötödik évében közellátásunk jobb, mint volt három évvel ezelőtt. , Felelősségem tudatában bejelentem, hogy igen rövid időn belül megoldjuk a lábbeli ellátást és mindent el fogunk követni, hogy a ruhanemű vonalán is előteremtsük az ország szükségletét. — Ebben az utóbbi vonatkozásban kétségtelenül nehéz a helyzet. Sajnos, a háborúnak készletek nélkül indultunk neki s nem gondoltuk, hogy ilyen hamar, ilyen tökéletesen lezárulnak előttünk a világ kapui. Gyapotot, pamutot alig tudunk már kapni. Gyapjutermelésünk soha nem volt hagy, az utóbbi években pedig erősen összezsugorodott s gyorsan felfokozni nem lehet. Olaszország kiesésével a kereskedelmi forgalomból mürost|készletünk egyharmadrésze hiányízik, hazai gyártásunk pedig most jvan kifejlődőben. ről. Hála Istennek az elhangzó vádaknak, gyanúsításoknak csak kis része igaz, de amikor megállapb tom, hogy hála Istennek csak kis részük igaz, nagyon szomorúan , kell megállapítanom azt is, hóg? százszor annyi szóbeszéd, az irigy'ségből fakadó rágalmazás, mint a valóság. De ez is háborús tünet 'Mindent elkövetek ezeknek letŐré* ; sére» az eddiginél radikálisabb eszközöket veszek igénybe, semmit elleplezni j nem engedek. Minden feljelentésért hálás vagyok, mindennek utánajárok, mindent kivizsgáltatok, irgalom nélkül és kérlelhetetlenül. (Nagy taps.) | — Szomorú lenne azonban, ha egy nemzet hitét, bizalmát és ere-', jét megingatná, felborítaná az, hogy akad soraiban néhány panamista, kijáró, vagy megtévedt köztisztviselő is. Ki kell tebát magunkból vetkőzni ezt az alacsonyabbrendüséget, a piszokban való kéjelgést, az undorítónak kolportálásót is, mert önmagunkat szennyezzük ü* azzal, ha mindent elhiszünk, ba mindenkiről mindent feltételezünk) a nemzetnek ártunk, ha terjesztjük a gyengébb jellemeket pedig csak csábítjuk vele bűnre, a megtévelyedésre. — Nem tagadom és tudóim hogy bizonyos idegesség fut végig a* országon. Jóra magyarázom ezt: mindenki a maga módja szerint a nemzetet, a magyart félti. De ennek a remegésnek, amely nemes érzésből fakad, nem szabad kihatnia a mindennapi éleire A mindennapi élet nyugalmát meg kell őriznünk, mert semmi okunk sincs az ellenkezőjére. Hogy a világtörténelem miyen eseményeket zudit reánk, annak nem vagyunk urai. De hogy mi magunk hogyan álljuk meg hci Ivünket, annak kizárólag mi vagyunk az urai és felelős tényezői. (Ugy van!) Csak annyit érünk, amennyit jelentünk nemzetünknek, magunknak, fiainknak, unokáinknak, amennyit mi teljesitünk ezen a földön, ahol vagyunk. Ha közeledik az ellenség, ez nem csüggedést kell, hogy jelentsen, hanem megerősödést. Amig messze az ellenség, addig lehet egyenetlenség, de ha közel jut hozzánk, mint rnondota munkafegyelem és a munkatcljes imény kérdése tam, ki a gátra; ez a magyar feladat. Nem szeretem azokat, ak'k hangosak voltak, mig az orosz vahol a Volgánál volt, most pedig, hogy közelebb került, megvannak ijedve. Én azokat szeretem, akik akkor talán nem voltak az ujjongok táborában, de most, amikor a» ellenség közeledik, erősek, önbizalommal teltek. Ezekre a magvarokra van most szükség s arra kérem az Istent, hogy ezek gárdáját szaporitsa. (Viharos taps.) , — Még egy kérdésről kell szólanom, a mindennapi élet nagy kérdései közül: ez I — Azt azonban ígérhetem, hogy .ami anyag ezentúl a gyártásból ki! kerül, azt kizárólag az arra legjobban rászorultak igényeinek kielégítésére fordítjuk semmi luxusárut az országban többé gyártani nem fogunk s ilyet be külföldről sem hozunk. (Nagy taps és helyeslés.) — "Mindezzel szemben állnak a mindennapi élet sötét foltjai. A feketepiac, az árdrágítás, a visszaélések, panamák — A háborús fáradtság, az életkörülmények romlása miatt a munkaikészségnek és a teljesítménynek nem szabad romlania az országban. A dolgozó társadalom kétfelé tagolható j országunkban. Az egyikbe tartoznak, azok, akik nem hagyhatják el vállalt munkahelyeiket, ezek — akár köztisztviselő, hadiüzemi vagy mezőgazdasági munkás legyen — kötött bérek mellett kötelesek dolgozni. Ök a mat magyar munkástársadalom legértékesebb és kötött helyzetük miatt sokszor legszenvedőbb néprétege. Minden segítség amit nyújtani tudunk — természetbeni ellátás, legyen az élelmiszer vagy ruházat cikk — elsősorban nekik kell hogy jusson! (Ugy van!) — Feléjük kell hangsúlyozni a nemzet megbecsülését. Kötelességemnek érzem, hogy a nemzeti manza teljesítés a legértékesebb és legjobban igénybevett rétegeinek helyzetét állandóan « legnagyobb figyelemmel kisérjem és megélhetésüket, keresetüket biztosítsam. Néha az a látszat, esetleg ugy iJ van, bogy a fekete munkapiac áraival szemben alulmaradnak, de ez ne tévessze meg őket. > — A munka biztonsága és az, hogy ezzel honvédelmi kötelez ttségüknek is eleget tesznek, a mindig legfontosabb természetbeni ellátás és iu'.tatáSi amelynek fokozása egyik legfőbb teendőnk és a megbecsülés, amiben részesülnek, egyenlítse ki náluk a feketepiac ember- és áruellenhatását — Lenne még egy szavam a magyar munkássáqhoz — Ezekről akarok most szólani — A feketepiac, az árdrágitás szomorú velejárója a háborúnak. Sok a pénz, kevés az áru, ez sodorja a dolgokat bizonyos irányba. Pr óálunk szembeszállni vele, legutóbb ujabb törvényes intézkedéseket hoztunk, amelyek drákói szigorral büntetik ezeket a visszaéléseket. Élénk bizonyítéka ennek az a sok ítélet, amelyet nap-nap után hoznak s amelyeknek csak egy töredéke az, amely a sajtóban megjelenik mert nem érdemlik meg, hogy még a drága papirost is ooesékoljuk reáiuk. — De foglalkoznunuk kell egy ennél sokkal súlyosabb kérdéssel. A feketepiac és az árdrágitás megnehezítheti anyagi megélhetésünket, a visszaélések, az üzérkedések, a meg nem engedett nyereségek halmozása, a rajtuk keresztül kifejlődő tobzódás, költekezés, a háborús lelket, a tisztaságot, a magyar voltunkat mélyen sértő életmód és hivalgás azonban már alkalmas arra, hogy megbontsa a nemzet lelki egyensúlyát. — Ez is háborús tünet. Sajnos, minden háborúban vannak kény• nyü keresetek s az ilyenek jobban — A magyar munkásság itthon dolgozik magának és saját nemzetének termel. Nézzenek körül Európában, a kisnemzetek közül mindegyik elmond! hatja-e ezt magáról? Elmondhatja-e, bogy teljes politikai és szervezkedési szabadságban él? Hol van még ez rajtunk kivül és mi körülöttünk? Pontosabban kifejezve, velünk eeyütt négy ország van a kontinensen, ahol igv van. Talán egyediili ország vagyunk, Angliát is beleértve, ahol nincs még, munkakényszer! — Nincs is rá szükség, amig mun! kakészség vari — de, mint mindennek a világon, a háborúban itt sem lehet válogatói az eszközökben, ha a nemzet erdeke azt követeli A magyar munkásság mindezt megérdemelte eddigi magatartásával és kőtelességteijesitésével _ rajta áll, hogy ez lg? maradjon, de természetesen nekent kötelességem a magyar nemzeti egy' ségen őrködve és vigyázva, hogy el másképpen ne is lehessen. (Ugy van. helyeslés) — Ezek azok a kérdések, amelyek' kel küzdöm, küszködöm. Sokat el t" dok intézni a magam erejéből, de mi" már annyiszor mondottam, az aljasság élien minden magyar ember segítségére szükségem van. elsősorban3 tiéfekre. — Amelyik társadalom a maga ereiéből a fekélyt nem tudja kiirtani, a*1 sem houioepat* gyógykezeléssel, sem