Délmagyarország, 1944. január (20. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-12 / 8. szám
59 A Holtzer-féle egyik mellékhajtása (A Délmagyarország munkatársa- , fúl) A szegedi lapok törvényszéki rovatának évek óta visszatérő anyaga a Holtzer-ügy, a maga számtalan oldal- és mellékhaj lásaival. Kedden is egy ilyen mellékhajtást tárgyalt a szegedi törvényszék. A A Szalay-lanács előtt megkezdett főtárgyalás váidliotlja özv. Kunitzer Jenőné szegedi ápolónő volt, aki hamis lanuzás bünletle miatt helyezett vád alá az ügyészség. Kunitzerné tudnillik annakidején, amikor a Holtzer-féle nagy örökösödési per folyt, tanuként szerepelt a különböző bíróságok előtt. A vádirat szerint Kunitzerné tanú volt abban a perben, amelyet Holtzer Dániel és fiai indítottak özv. Holtzer Gyuláné ellen Ifollzer Gyula végrendeletének hatálytalanítása végett, valamint abban a polgári perben is, amelyben 500.000 pengő követelést támasztottak az örökösnővel szemben. Kunitzerné ezekben a perekben eskü alatt azt vallotta, hogy Holtzer Gyula egyizben, amikor ő férjével bement nz örökségi per a törvényszék előtt üzletébe vásárolni, panaszkodott nekik. Amint előadta vallomásában, Holtzer Gyula kijelentette előttük, megbánta, hogy megnősült, mert papucs alatt van, nem ura akaratának. Azt is mondotta Holtzer — állította vallomásába Kunitzerné —, hogy felesége az ő tudta nélkül pénzt vesz ki a bankból. Elmondotta, hogy volt neki 50—60.000 pengő megtakarított pénze, ezt a lestvére fiaira akarta hagyni végrendeletileg, de felesége ezt is kivette a takarékpénztárból. özv. Holtzer Gyuláné emiatt a a vallomása miatt hamistanuzás címén feljelentette özv. Kunitzernét és mivel alapos gvanu merült fel arravonatkozólag, hogy csakugyan hamistanuzás történt, a vádtanács elrendelte Kunitzerné vád alá helyezését. A keddi főtárgyaláson ugy a vád, mint a védelem bizonvitáskiegészitési indítványt terjesztett elő, ennek foganatosítása végeit a törvényszék a főtárgyalást elnapolta és a főtárgyalás folytatását későbi időpontra tűzte ki. és a kereskedelmi leányiskola nővendékei? Ezenkívül esztétikailag is lesújtó képet nyújt a Tömörkény-téri szemétdomb a járókelők számára, akik az uj, háromemele-, tes épületek tövében ezt a kiábrán-j ditó látványt "élvezik®... Kérem az igen tisztelt Szerkesztőséget, hogy közérdekű soraimat leközölni szíveskedjék, remélve, hogy ilyenmódon felhívhatjuk az illetékesek' figyelmét és kivívhatjuk a sürgős intézkedést. Maradok hűséges olvasójuk: (Aláírás.) Sírd mengosszong mini enghiío ktfriümttiQ A fóbia enghlíeíle a szabadkai közellátási hivatal panamázo tisztviselőién eh büntetését (A Délniagyarország munkatársától) Nemrégen suyos visszaélésre jöttek rá a szabadkai közellátási hivatalban. A szabálytalanságot Jónás Ferenc, a hivatal tisztviselője követte el, aki az élelmiszerjegyek osztályán teljesített szolgálatot. Jónás Ferenc Pörge Lajos nevü biztosítási altiszt ismerőse felbujtására ajándékok ellenében zsirjegyeket és egyéb élelmiszerjegyeket, valamint szalonnavásárlási igazolványt adott az altisztnek. Pörge a jegyeket részint a saját céljaira használta fel, részint üzérkedett velük. A szabadkai ügyészség Jónást is, Pörgét is vád alá helyezte és a szabadkai törvényszék mindkettőjüket elitélte. Jónás megvesztegetés büntette miatt 2 évi börtönt, Pörge megvesztegetésre való felbujtás miatt 1 évi börtönt kapott. Fellebbezés folytán kedden délelőtt a szegedi ítélőtábla Molnártanácsa tárgyalta Jónás és társa hgyét. A tárgyalás folyamán tanúként hallgatták ki Jónás Ferenc menyasszonyát, aki sirva tette meg vallomását és megindító hangon sirta el, hogv éppen meg akartak esküdni, amikor vőlegénye megtévedt, letartóztatták és az esküvő elmaradt. Kérte a bíróságot, enyhítsék vőlegénye büntetését, hogy minél előbb egybekelhessenek. Vallomásának megtétele után elájult a tárgyalóteremben. A tanács az izgalmas jelenet után ítélethozatalra vonult vissza és Jópás Ferenc büntetését másfélévi börtönre mérsékelte, Pörge büntetését pedig jóváhagyta. Az itélet indokolásában a tábla enyhilö köfülményként mérlegelte, hogy Jónásnak menyasszonya van. akivel büntetésének kitöltése után egybe akar kelni, hogy családot alapithasson. Az Ítéletben mindkét vádlott megnyugodott, a főügyészhelyettes sem jelentelt be fellebbezést, igy az jogerőre emelkedett. Az Oivasó irja A Tömörkény-lér szemétlerakodóhely ? Igen tisztelt Szerkesztőség! A város egyik legújabban "rendezett® tere a Tömörkény-tér, a Szent Erzsébet leánygimnázium előtt. A Délmagyarországban már többizbenben olvastam arravonatkozó javaslatot, hogy a város végérvényesen rendezhetné már ezt a teret és az olt éktelenkedő villamos transzformátor helyébe a volt Wagner-fürdő vizéből ártézi kutat — esetleg egy Szent Erzsébet szoborral díszítve — csináltathatna. Mindezideig azonban semmiféle intézkedés ezriányban nem történt és a Tömörkény-tér egyre siralmasabb képet nyújt. Valóságos városi szemétlerakodóbely lelt belőle, amennyiben nagv kupacokban áll ott a környékből összehordott hamu, törmelék és egyéb szemét. A város illetékes ügyosztályának sürgősen intézkednie kellene, bogy a szemétlerakodó-telepet cllünlesse annál is inkább, mert a leánygimnáziumba járó sokszáz növendékre nézve fertőzési veszélyt is jelent. Az osztályok szellőztetésénél ennek a szemétdombnak porát hordja be a szél az ablakokon s mi lesz tavasszal, amikor nyitott ablakok mellett tanulnak a leánygimnázium HIREK Szegedi utmutató A Somogyi-könyvtárban vasárnap éa ünnepnap kivételével könyvtárszolgálat. As egyetemi könyvtárban vasáj-nap és ünnepnap kivételével könyvtárszolgálat. A városi múzeum egész ívben nyitva. Szolgálatos gyógyszertárak: Borbély József Tisza Lajos-fcörut 20, Moldován Lajos Újszeged Vedres u. 1, Selmeczi Béla Soniogyitelep IX. u. 489, Nagy Gy. örök. k. Hangéi Levente dr. Botdogasszony-sugárut 31, Zakar S. örök. k. Máthé Mihály Valéria-tér 1. Városi Szinház: Diadalmas ASSZONY. Mozik műsora: Belvárosi Mozi: Zenélő malom, Széchenyi Mozi: Mesék a szerelemről. —OOO— AZ ELSÖTÉTÍTÉS KEZDETE ESTE NYOLC ÓRAKOR, VÉGE REGGEL NÉGY ÓRAKOR. —oOo— — Madár Imre halála. A régi béke— Uj parancsnok a rendőrség őr. személyzeti osztályának élén. Ganzler Árpád rendőrfőfelügyelöt, a. szegedi rendőrség őrszemélyzeti osztályának parancsnokát szolgálali érdekből Sopronba helyezték. Utóda a szegedi rendőrség őrszemélyzetének élén mint parancsnok vitéz Papp József főfelügyelő lett. — Házasság. Szabó Terike és Kobn György f. hó 12-én délután fél 4 órakor tartják esküvőjüket a régi zsinagógában. (Minden külön értesítés helyett.) " 373 — Vitéz Benedek László. Budapestről jelentik, hogy Benedek László professzort, az ismert ideggyógyászt az elmúlt világháborúban tanusitott hősi magatartásáért most vitézzé avatták. Mint ismeretes, Benedek professzor felesége Zilahy Irén, az ismert színművésznő, aki most nemzetes asszony lett. — Magyarul is lehet írni az oroszországi hadifoglyoknak. A Magyar Vöröskereszt legutóbbi száma közli, hogy a jövőben magyarul is lehet irni az oroszországi hadifoglyoknak. Az oroszországi magyar hadifoglyok teveleit a Török Vörösfólhold kapja meg és az juttatja cl a Nemzetközi Vöröskereszthez. évek egyik megmaradt tipikus repre- , ~ Mcgal apl(o«ák a kisvasút által zentánsa! Madár Imre a Szeged- ,'^olt fiatalember személyazonossá. Csongrádi Takarék nyugalmazott igaz- «át; Vasárnap este Szentmihalyteleken gatója, fejezte be kedden délután 79 f tany« ™na elgazolt egy ismeretéve*'korában életét. Patrícius szegedi (len fiatalembert. A megejtett rendőri kereskedőcsaládból származott, maga nyomozás során keddre sikerűit mégis a kereskedői pályára lépett s szinte aUaPüani a holttest szemelyazonossap0«7ámlálhatatían évtized előtt eov'k iőát- A ba'álragázolt fiatalember Kotoízet őTag j a vo 1 f a n na ka z ara nyffju- ? «»ef 32 éves földműves, aki ságnak, amely tartalmat is vilt a köz- "ap az Abraham-féle kocsmaban aranyifjú-1® f J egész ivott és amikor hazafelé ment, történt vele a szerencsétlenség. életbe s a reprezentálás mellett köte lességénck tartotta a művelődést a komoly munkával egyesíteni. Ebbe a munkába bele tartozott a külföld megismerése épp ugy, mint a nyugati nyelvek elsajátítása, pártolása a művészetnek, irányitása belső humanitással a jótékonyságnak és főleg a nivó biztosítása, mikor a kor férfiai az emlékben ma már szinte legendás eredményeket felmutató kereskedői pályát igyekeztek a polgári biztonság gerincévé tenni. Életének javarésze azj >öreg takarék* falai közölt dár Imre annak volt mindig .. . , ... , , , . csült, hűséges tisztviselője. Szoborszc-'^1. Godros. nCvu te,ePulcsl részén" W rü szép alakját ismerte az egész város, — Értesítés. Ifj. Csala Dezsőt a kolozsvári m. kir. Ferenc József-tudományegyetem a mult év december 18-án a jogtudományok doktorává avatták. 370 — Az első magyar szauna. Magyarországon általában csak hírből ismerik a finn tcstvérnemzet nagyszerű egészségügyi fürdőberendezését, a . . . szaunát. Mint Tihanyból jelentik, most JZZlTét M'^Jmegépül az ilyen szauna, még pedig a mindi" me"be- Balatonnak tihanyi öblében, a felszí.... i- . ° liTpt ftndríis nevii tplpniilésí részén Itt hófehér hajával, magyaros bajuszával maga volt az imponáló méltóság, nyugalom. Gáláns öreg ur, aki még ugy tanulta, hogy a nőket szertartásos lovagi tiszteletadással kell körülvenni s főbenjáró bün minden hetyke, vagy többnyire tisztviselők és nyugalmazott katonatisztek epitettek villát, akik '«'•len is itt laknak. A szaunát ugyanis télen használják főként, szabadban való fürdőzésre. A szauna fából épillt fürdőház, amelynek közepén tűzhely }van, ekörül lépcsőzetesen emelkednek fürdőzők számára készült fapadok gyöngédtelen szó, amire a Ma e kann-. tűzhelyen nyirfaparátott nevelésű ifjúsága illeti flket. Bar 1 ^ „elégítenek, ameigaz. hogy a stilusváltoztatást a gyen- - BalatOT vizével foggédebb nemnek kellene kezdenie. EzM Az igy fejlődött gőzvolt Madar Tmre közel a nyolcvanadik fürdö*nek a szauna hivej, majd életevéhez is tisztelve becsült kedven , csapkodják böriikc., ce a nöi nemnek, körülrajongott Imre . a vérkeringést felfrissítsék. A bácsija Mérsékelten óvatosan élt mm- ^názás szabadhan végződik, ahol dig tudta, hogv mi való neki. beteg J^fioMák le magukat, vagy'a btsem volt sokáig, egy kis meghűlés elég már az ő korában ahhoz, hogy végezzen vele. s elmaradjon a kaszinóból, -amelynek félszázadon át elmarad-j hatatlan tagi a volt, immár a legöregebb. Sok jóbarátja, tisztelője őrzi meg az emlékét. özvegyén kívül leánya. Madár Gizi festömüvésznő gyászolja. — A TISZA VÍZÁLLASA. A szoKedi rendőrség révkgnitánysáea ieIputése szerint a Tisza vízállása január 11-én regs-el 7 órakor rm. a levegő hőmérséklete + 2 fok Celriiis vnií. deg vízben megfürdenek. A szauna egészségügyi hasznát különösen az ifjúság testnevelésénél tapasztalják ign» előnyösen. Gyakorlott masamótHányt állandó alkalmazásra azonnal felvesz VILM A-ka!apszal o« i Fel«etesas-utca 16.