Délmagyarország, 1944. január (20. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-11 / 7. szám
gTIMHÁT ZENE Mogyesi Pál márciusban három estén vendégszerepel a bécsi városi operábcn Megyesi Pált, a szegedi Városi Szinház kivételes tehetségű, széphangu tenoristáját az eltnult év nyarán az a megtiszteltetés érte, bogy meghívást kapott Bécsbe próbaéneklésre. Megyesi a mult héten tett eleget a meghívásnak, Bécsbe utazott és bemutatkozott az Opernhaus der Stadt Wien (ezelőtt Volksoper) igazgatóságának. Három áriát énekelt teljes zenekari kísérettel és próbaéneklése alapján, J ö r n i, a városi opera hires karnagy-igazgatója nyomban szerződtette Megyesit vendégszereplésre. A fiatal szegedi énekes március vegén vagy április elején aszerint, ahogyan szegedi elfoglaltsága A filharmonikusok hangversenye Vasárnap délelőtt került sor a filharmonikusok idénybeli harmadik nagyzenekari hangversenyére. A hangverseny nagy érdeklődés mellett, sikeresen folyt le s ez a siker elsősorban annak a zenei szinvonalat fenntartó törekvésnek szólt, amely Mozart legtökéletesebb szinfóniájának és kiemelkedő hegedűversenyének megszólaltatásával a szegedi zenekultura fejlesztését szolgálta. igényes műsort és két vendégművészt vonultatott fel a vasárnapi hangverseny s ha minden törekvés nem is hozott kifogástalan eredményt, mégis sok szép-és értékes részletet kaptunk. A bevezető művet dr. Tóth hálás tűk s amellett — talán hegedűjébe® {van a hiba — tónusa nem szárnyalt olyan csillogóan és könnyedén a zenekar felett, mint ahogy énnél a versenyszámnál szárnyalnia kellett volna. Bizonyos mellékzörejek is zavarták játékának élvezhetőségét, ami balkéztechnikájából származik. Mindazonáltal elfogadhatóan játszotta el a mozarti remekművet, a zenekart pedig — Lukács Miklós vezénylete mellett — nemes simülékonysággal és elegáns könnyedséggel kisérte. A közönségnek Szervénszky Péter fölényes fiatalsága és biztos technikája annyira tetszett, hogy ráadást is kö vetelt tőle. A hangverseny legsikerültebb száma Wagner Mesterdalnokok-nyitánya volt, amely befejezésként szerepelt a műsoron. Itt beigazolódott az előbb emiitett aránytalanság a fúvósok és vonósok tömörsége között: W a g n e r-nyitány sikerét fúvósokkal lehet főként kivivni s ez valóban siis. A hangverseny közönsége DÉL MX6YARORSZAQ KEDD, JM4 JANUAR 11. Dénes, a kiváló zenekritikus a sze- _ .. ,. m^engedi "líáxöm "érién* ronTé^ ** Filharmonikus Egyesület negyed- ^ pe) Bécsben a Toscában, az Aidában J«b Heumara irta s ezúttal L szól6művészt és a Parasztbecsületben lép fel a nagyiéit jegeden * d v I -- ^ bemutatásra. A d y j RÁDIÓ KEDD, JANUÁR ÍJ BUDAFEST L 6: Üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 6.25: Ébresztő, torna. 6.45: Reggeli zene. 7: Hirek, közlemények. 8: Hirek német, román, szlovák, ruszin és szerb nyelven. 8,tű; Ilniczky László szalonzenekara. Délelőtti muzsika. 10: Hirek. 10.15: A Székesfővárosi Tűzoltózenekar. Vezényel Eördögh János. 11.10: Nemzetközi vizjelzöszolgálaL 11.15: Géczy Barnabás zenekarának műsorából. 11.49; Divattudósitás. 12: Harangszó. Himnusz. 12.10: A Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekara. Vezényel Várhalmi Oszkár. 12.40: Hirek. 120t Időijelzés, vízállásjelentés. 1.30: Hoovédeink üzennek. A Vöröskereszt baj~r ltr . , . . . ,. , ...,., A koncertnek több budapesti ven-társi rádiószolgálata. 2: Kamanv zenei műveltségű közönség előtt, jel- Undre »Áda«n hol vagy?, dmü kolle- dé bemutatóra került mft lettes. 2.30: Hirek, miisorismertelemző, hogy mennyire megbecsülik az ^enyet probalta megeleveníteni a mo- ^ ' f ™ 'J »« tés. 3: Teki Horvith G , cj á osztrák fővárosban a kiváló szegedi JlVHeSS I^TLíC* a gégéből felépült Ma r tzy Jo- "^ara muzsikál. 3.30: Gyermekdélmflvész tehetségét, amennyiben M00^^p^^Mjmz^ baana hegedü„fivé_sLő és. C:.illéry|>«» 420: ^bá,^ Mihály tán^ képet a tömör művész tehetséget, amennyioen íuw,- " márka esti fellépti dijat és teljes ^l^^rirSet6: tömör'™' Béla, a legutóbbi fiibarmómkus" hang- i^fff^: Időjelzés, hirek. 5; ségmegtéritést ajánlottak fel neki. Komoly formában szó került arról is bécsi tárgyalások alkalmával, bMegyesi a jövő szezontól kezdve az Opernhaus Stadt der Wien tagja lesz. Megyesi Pál, amint ezt várni lehetett, elindult a gyors karrier utján ... —OQo— A színházi iroda közleményei Tisztviselői bérletben kerül színre k Fekete Péter. A minden irányból megnyilvánult kívánságnak megfelelően a szinház igazgatósága a tisztviselői bérletben is műsorra tűzte a szezon legnagyobb sikerű operettjét, a Fekete Pétert, amelynek ma lesz huszonötödik jubileumi előadása. Holnap újítja fel a Szinház Csajkovszky zenéjével a Diadalmas aszszony cimű operettet, melynek rendezését és vezénylését is T. Törők Emil látja el. A címszerepet Raduótby Éva játsza. Harezos Irén Szónya markotányosnő szerepében, Haller Sándor Moucsikoff tábornagy szerepében, Papp tlsfván Bronni Vaszili gróf szerepében, vitéz Márton Sándor Nagy Péter cár «ser epében lép a közönség elé. A többi szerepeket Bakos Gyula, id. Máthé es nemes liráju Ady-sorokról. Ott, ahol a bo-v [vallásos elmélyülés és áhítat érzését kellett kifejezni tisztán és finoman szárnyalt a zeneköltő fantáziája, csupán az isteni felelősségrevonás megrázó élményével maradt adós. Mégi? őszintén élveztük modern és stilusos kidolgozási módszerét és témavezetésének komoly egyszerűségét. A közönség a bemutatót hálás jóakarattal fogadta. Mozart Esz-dur szinfóniája a zenetitán legtökéletesebb alkotásai közül való s végighallgatása mindenkor ünnepet jelent. Ezúttal is sok rész- J az elsőemeleti proscéniumpáholvban. (e*. P.) versenv vendégkarnagya jelentek meg Beszkárt-zenekar. Vezényel Möffler - - - - - 'Károly. Közreműködik Nemes Róla*. 5.50: Akiket mindig szivesen hallgatunk. Vitéz Benkö Gyula csevegése. 6: Müvószlemezek. 6.30: Az első. Színjáték bárom felvonásbna. Irta Kereesendi-Kiss Márton. Rendező Páger Antal. Közvetítés az Uj Magyar Színházból. 7.10: Hirek. 8.45: Dal, tánc, hangulat. 9 40: Hirek. 10.10: Hirek német, angol és francia nyelven. 10.40: Szórakoztató zene. 11.45: Hirek. HARMÓNIA VASÁRNAP, TISZA 6. Különleges művészi esemény! Az ünnepelt zenei CSODAGYERMEK László Ervin 11 Avas zongoraművész hangversenye. Ilatalletszépséget kaptunk a filharmóniku- jmas műsor! Bach, Beethoven, Chopin. Schumann, Liszt, Rohnányi müvek! Jegy DéJmagyarországnál. sok jól kidolgozott és összetanult előadásában, azonban ilyenkor tűnik ki, amikor a vonóshangszerek tolmácsolókészségére épül egy zenekari mű előadásának értékelése, — Mozart a vonósokon kfvü] csak 1 fuvolát, 2 klárinétet, 2 fagottot, 2 kürtöt, 2 trombitát és üstdobot írt az Esz-dur szimfóniához —, hogy a kitűnő zenekarnak a vonósok nem a legerősebb oldalát jelentik. Hogy az első. második és az utolérhetetlenül zseniális negyedik tó- A m. kir. kereskedelem és köziekéte! kissé szürke volt és nem fejezte ki 'dósügyi miniszter ur 163.060—1942. II. azt az életörömtől lüktető, tüzes, ifjúi szám alatt a Röszke— ladáiiy—feketeSzcged sz. kir. város polgármesterétől. 58910-1943. E. sz. Tárgy: Röszke—ladány—feketeszéli th. köztit kisajátítása. Kisajátítási hirdetmény BUDAPEST II. 5: Hirek német, rónán, szlovák, ruszin és horvát nyelven. 7: Mezőgazdasági félóra. 7.30: Csorba Gyula cigányzenekara muzsikál. 7.55: Lant é» kereszt. Harsányi Gizi magyar pap* költők verseiből ad elö. 8.10: Rigó Magda Grieg-dalokat énekel. 8.35) Thomas Yoong, a polihisztor. Dr. Koczkás Gyula előadása. 9: Hasonlóságok a zeneirodalomban. Gróf Széchenyi Dénes előadása. Felolvasás. » óra 25: Könnyű muzsika. 10.40: Hirek. TŐZSDE - , „ . , , Budapesti értéktözadejelentta. Me Ja László, Donáth Kató és az operett- bájt, amit kifejeznie elsősorban kel- széli th. kőzut kiépítéséhez szükséges |csendes volt az értéktőzsde üzleti for-u.- izél: ; iátcaál. A r\t- 1 „ ~ f A'l- ontiplf flllaMni<»íf>»o_ _ i £. n • Í _ . x S ... i w . i _ . . » , . együttes többi tagjai játszák. A Dia ídalmas asszony holnap I. és II. bemuáatóbérlctben, csütörtökön A- és Bbérletben, pénteken tisztviselői bérletiben, szombaton, vasárnap és hétfőn ss %e bérletszűnetben, kedden munkáselö (adásban kerfil szinre. Katonaelőadásban játsza a szinház iiwötörtökön délután a Fekete Pétert. A legközelebbi ifjúsági előadás gzombaton délután A mosoly országa. ÍAz ifjnság, melynek eddig főleg klaszInzikus prózai műveket volt alkalma jlétni, Lehár legnépszerűbb operettjét (kapja az év első ifjúsági előadásaként. Vasárnap délután Fekete Péter. Előkészületben: Peer Gynt. HETI MŰSOR: Kedden: Fekete Péter (Tisztv. bérlőt 13.). Szerdán: Diadalmas asszony (I. és IX bérlet). i Csütörtök délután: Fekete Péter |Katonaelöadás). Csütörtök este: Diadalmas asszonv JA- és B-bérlet). Pénteken este: Diadalmas asszony JTisztviselöi bérlet). Szombat délután: Mosoly országa ttfjusági előadás). Szombat este: Diadalmas asszony. CélMyafüPSzaoíeielonía 13-36 lett volna, főként ennek tulajdoniba-(és a városi mérnöki hivatalban kóz-|galma. Kezdetben a kereslet és a kitó, de lehet, hogy része volt benne az (szemlére tett kisajátítási összeírásban nálat tartózkodása miatt kötés alig egyébként nagyon tehetséges, széles. | részletesen meghatározott területekre [jött létre. A tőzsdeidő későbbi foiyakörű zenei tudású vendégkarmester- a törvényes kisajátítási eljárást az imán a vasipari értékekben az üzlet nének: báró Lukács Miklósnak is. 1881 :XLI. te. 32. §-a alapján elrendel-imiieg megenyhült és a jobb érdeklőié* Báró Lukács, a külföldről nemrég,tem. {következtében a Ganz és Hofíher részhazatért neves karmester, Operabá- A Szeged sz. kir. város közigazga-jvények árfolyamai emelkedtek. Mázunk új karnagya komoly és kvalitö- [tási bizottságának kisajátitási albizott. ;gyar Bank 96.5, Hitelbank 133.5, Nem «""• mini karmester ureeiz sága tárgyalás és barátságos egyesség zeti Bank 432.—, Magyar Kerder 74.J, megkísérlése végett a polgármester [Szegedi kenderfonógyár 311.75. sos muzsikus, mint karmester precíz és a lényeg kidomborftására törekvő, csupán egy kissé »professzoros«, túlságosan lehiggadt és emiatt tompábbak a mozarti színek is zenei palettáján. A bűbájos harmadik tétel, n menüett zenei tréfája sikerült a leg. jobban, talán azért, mert nincsen zenekar s nincs olvan karmester, aki ezt a zseniális tételt aláértékelhetné! S tegyük hozzá, hogy témájának egvszerűséüénét fogva előadása a legkönnyebb is M o z a r t A-duf hegedűversenyét vagy helyettesének vezetésével a szegedi kir. államépitészeti hivatal vezetőjét és a tiszti főügyészt küldötte ki azzal az utasítással, hogy az eljárást 1944 január 12-én délelőtt 12 órakor a városháza tanácstermébe,^ kezdjék meg. Ezt a tárgyalást a közbejött akadályok miatt 1944 január 31-ére halasztóm el. Tájékoztatom az érdekelteket, hogy ezen küldöttség hatáskörébe tartozik vendégművész: Szerván szky Pé- minden igények és észrevételek felelt ter játszotta. Imponáló az a biztonság (határozni, amiket az érdekeltek a kies élőadási készség, amellyel ez a(sajátitási törvény 1—22. §-ai alapján fiatal művész rendelkezik. Talán egy [netán emelnek. A küldöttség a kisajákissé zavarja is a hallgatót, mert iiemjlitásl terv megállapítása felett akkor erzí az előadón a mű fenségességélmz i is érdemben határoz, ha az érdekeltek való megközelítésnél elengedhetetlen [közül senki sem jelenik meg. A kisajálázat, az újraalkotás szent révületét, j(üási tervet és összeírást a városi Mozartnál pedig különösképpen kei), (mérnöki hivatalban tétettem közszemhogy a művész, aki interpretálója aj lére. ahol azokat az érdekeltek a tárzseni lángleikének, belső remegéssel'gvalást megelőzően 15 napon át megés teljes odaadással közelítsen a hang- (tekinthetik a rendes hivatalos órák versenymű lényege felé. Szerván .alatt, szky precíz 'és fölényesen biztos, dc! Szeged, 1944 január 10. kissé száraz-előadásában ezt nem érez-j l)r. Pálfy József polgirmwter, Zürichi devüasárlAt Páris 627JK London 17.30, Newyork ©1—, Brüsz szel 69.25, Madrid 39.75j, Amszterdam 229.37.5, Berlin 172.55, Szófia 5-37.5 Bukarest 237.5. A Magyar Nem lett Bank hivatalos valutaárfolyamai: Szlovák korona 11.45-11.75, lira —, svájci frank 70.60-80.60, svéd korona 71.70-82.70. Budapesti terménytőz*d«*árlat. Csekély forgalom mellett az árak változatlanok. Elveszett vasárnap a fogadalmi lomban eltűnt egy női retikiil nagyon fontos okmányokkal és pénzzel. — Kéretik a becsületes megtalálót, hogy a reánézve értéktelen holmikat a belvárosi plébánia hivatalban adj*, fe « pénvt magtarthatfa.