Délmagyarország, 1943. december (19. évfolyam, 272-296. szám)

1943-12-18 / 286. szám

A szegedi egyetem jogi Karának szMelfeftse feleffi safnálhozásáf felezte Ki a felsőház egyik szőnoka Budapest, december 17. A felső­ház pénteki ülését báró Perényi Zsigmond nyitotta meg. G a 11 u s Viktor a költségvetés­hez hozzászólva a honvédelmi tár­ca keretébe vágó kérdéseket fejte, getett. A költségvetést elfogadta. Szakáts Zoltán bizalmát han­goztatta a kormány iránt. Főleg a székelyföldi ipari kérdésekkel fog­lalkozott. A következő szónok vitéz B i r ó István volt. Beszéde elején a leányleventeszolgálat kötelezővé tétele mellett foglalt állást, majd pedig a kisebbségi kérdésre tért rá. Kiemelte a kormányzat sokszor tü­relmes politikáját a nemzetiségek­kel szemben és elvben ezt helye­selte, mert az ezeréves magyar ál­lam fennmaradása bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a nemzetisé­geket együtt lehet tartani az ál­lamhüségben. Ajánlotta, hogy szer­vezzék meg a magyarországi gö­rögkeleti és görögkatolikus egyhá­zakat Erdélyben. Vallja, hogy nincs külön erdélyi probléma és nincs külön erdélyi szellem, csak magyar probléma és magyar szel­lem. Vitéz M e s k Ö Zoltán főként honvédelmi és orvosproblémákkal foglalkozott. Nélkülözhetetlennek tartotta az orvosképzés reformját. Szerinte a jelenlegi állapotban az egyetemi ifjúság hosszadalmas és főként elméleti oktatást nyer, ho­lott az orvos működése a leggya­korlatiasabb foglalkozás. A' továb­biakban az összeférhetetlenségi re­formmal kapcsolatban végleges tisztázását kérte ennek a kérdés­nek, mert ez a törvényhozók érté­két emeli. A költségvetést elfo­gadta. Gáspár Feflenc, a felsőház fcgyik gazdatagja a falusi nép ma­gárahagyatottságát állapította meg. 'A földműves lakosság nem kér a békepárt felvilágosító akciójából. Elutasít magától minden olyan po­Belvárosi Mozi Szombat, vasárnap, hétfő Férfiak. kök, Kémek! (VARSÓI TÁNCOSNŐ) izgalmas kémdráma a finn szabad ságharc életéből. Főszereplők. luuliKki Paenannen, Kulervo Kalske *U F A HÍRADÓ Köznap 3, 5, 7, vasárnap 2, fél 4, 5 és 7-kor litikai szervezkedés lehetőségét, amely a parasztságon és a gazdá­kon keresztül akar hatalomra jutni. S. Bálint György nem helye­selte a költségvetési felszólalásban a gazdaellenes hangulatot és kérte az ennek előidézésére alkalmas je­lenségek kiküszöbölését. A mező­gazdaság fejlesztésének legnagyobb akadályát az ipar anyaghiányában látja. Gyakorlati problémákra át­térve sürgette a tenvészapaállatok küldését a falvakba az állatte­nyésztés minőségi színvonalának emelése érdekében. Hálával szólt a földmüvelésügyi kormányzatnak a gazdasági szakoktatás terén tett lépéseiről. Kérte, hogv a háziipar' ügyét vegyék ki az iparügyi mi­nisztérium hatásköréből és tegyék át a földmüvelésügyi miniszterhez, mivel a háziipar sohasem lehet versenytársa a nagyiparnak. A költségvetést ugyancsak elfogadta. Wekerle Sándor alelnök a vitát félbeszakította és folytatását délután 4 órára tűzte ki. A folytatólagos ülést délután 4 órakor nyitotta meg báró Rad­v á n s z k y Albert alelnök. A soron következő szónok K u­k o r e 11 v György volt. JFelszóla­lása elején a pénzügyminiszterhez fordult azzal a kéréssel, hogy mó­dosítsa azt a rendeletet, amely sze­rint a határsávban levő ingtalanok átruházása a hadtestparancsnok jóváhagyásától függ. S i g r a y An­tal elhangzott beszédével kapcso­latban utalt arra, hogy az orszá­got válságos időkben mindig a kor­mányzói intézmény mentette meg. A költségvetést elfogadta. Vásárhelyi János erdélyi református püspök hosszabb be­szédben fejezte ki az erdélyiek állás­foglalását a költségvetéssel szem­ben. Irányelvnek az első magyar álláspontját szegezte le, amikor a takarékossága utalt. Minden társa­dalmi rétegnek mérsékelni kell igé­nyét. A gazdasági és szociális vé­delem szempontjából be kell kap­csolni az egyházakat ebbe a mun­kába. A legmesszebbmenő megér­téssel és elismeréssel nyilatkozott a kormányzatnak egészségügyi munkásságáról. A költségvetést el­fogadta. A következő szónok Nyári Bcla volt. Beszéde elején hangoz-' tatta, hogy a költségvetést elfogad-i ja, mert az a meggyőződése, hogy| a kormány a mostani nehéz idők­ben is kül- és belpolitikai téren képviseli az egyedüli szerencsés irányt, hathatósvédelmet kivánt az egyházi házasságkötés részére és! kére a polgári házasságkötés revi-j deálását az előbbi iavára. A ki­sebbségi kérdésről szólva hangoz, tatta, hogy az országban élő nem­zetiségek semmiben sem szenved­tek hátrányt és nem lettek másod­osztályú hazafiak. Nincs jobb csa­ládvédelem, mint a házasság és nincs jobb biztosíték az egyke el­len, mint keresztény alapokon lét­rehozott házasság. Sajnálja, hogy a szegedi egyetem jogi fakultása szünetel. R a u n e r Mihály azt hangoz­tatta, hogy a legnagyobb elismerés illeti meg a miniszterelnököt és a kormányt, hogy a mai körülmé­nyek között az alkotmányosság szelleméi maradéktalanul meg­őrizte. Wekerle Sándor ezután a vi­tát megszakította és bejelentette, hogy a felsőház legközelebbi ülését szombaton délelőtt 10 órakor tartsa és folytassa a jövőévi állami költ­ségvetésről szóló törvényjavaslat vitáját. Tájékoztatásul bejelentettet hogy szombaton délután nem lesz ülés, hétfőn délelőtt folytatják a javaslat vitáját. A felsőház pénteki ülése 7 óra után néhány perccel ért véget. (MTI) Mentelmi fiauehef fárgiiali a képviselőház Budapest, december 17. A képviselő­ház pénteki ülésén báró B á n f f y Dá­niel földmüvelésügyi miniszter beter­jesztett az országos érdekű vizmunká­latokról szóló javaslatát. A Ház ez­után általánosságban megszavazta a kormánynak adott gazdasági felhatal­mazás további meghosszabbításáról szóló javaslatot. A 42 tagu országos bizottság működéséről szóló félévi je­lentést R o n k a y Ferenc előadó is­mertette. Radocsay László igazság­ügyminiszter kijelentette, hogy a kor­mánynak semmi kifogása az ellen a határozata ellen, hogy a 42 tagu bi­zottság tagjait teljes mentelmi jog il­leti meg akkor is, ha a Ház feloszla­tásban van. A Ház ilyen értelemben határozott. . V á c z y György előadó ezután a mentelmi bizottság jelentését ismertet­te. Felfüggesztette a Ház Rajniss Ferenc és C 1 á h György mentelmi jo­gát sajtórágalmazási vétség ügyéből kifolyólag. A mentelmi ügyek további tárgya­lása során Váczi György, illetve Zerinváry Szilárd előadó ismerte tésében a Ház felfüggesztette a kép­viselők mentelmi jogait. Budinszky László, vitéz Madarassv Géza, Prokopecz József, Rácz Kálmán, gróf Serényi Miklós, Peyer Ká­roly és Kéttaly Anna, Csoór La­jos, Hinléder-Fels Akos, Keck Antal, Szendrői-Kovách Gyula, Matolcsy Tamás, Ruppert Re­zső, Szögi Géza egy-egy mentelmi ügyében, Koltay József, Marótby Károly, Matolcsi Mátyás és Mi-, 1 o t a y István két-két mentelmi ügyé­ben és Peyer Károly egy másik mentelmi ügyében. Nem függesztette fel a Ház a mentelmi jogát Budinszky László, Haypál István, Jódál Bágor, Kiss Kálmán, Mikó Imre, gróf Pálfy József, gróf Serényi Miklós, Arvay Árpád, Deák Imre, Donáth György, Bunde László, Hinléder-Fels Akos, Horváth Ferenc, Király József, Kor­látta Endre, Oláb György, Gaál Árpád Rajniss Ferenc, Spák Iván, vitéz Tóth András, báró Vay Miklós, Vukovich G'ergelv egy-egy és Demkó Mihály' négy, Brandt Jakab kettő, Meskó Zol­tán kettő és Trischler József két men telmi ügvében A legszebb karácsonyi meglepetés! Tolnay Klári 9 nagyszabású filmvígjátéka Ágrólszakadt úrilány Budapestet megelőzően. .Tej-vek elővételben már válthatók KORZOBAN Még 3 napra prolongáltuk! Szombat, vasárnap, hétfőn utoljára adjuk! A forró indulatok és lázas szenvedélyek m ü v és z i drámája! Aranypáva Páger—Sulyok Mária—Somlay főszereplésével. ^uHEMYi MUZI Ma 3, 5, 7 órakor! Gentrv feszek vígjáték. Főszereplők: Tolnay Kíári és Haimássy Miklós Karácsonyra, jönnek a Boldog idők Karády és SMtay-vai Jegyek már válthatók A mentelmi ügyek letárgyalásával a Ház napirendi anyaga kimerült és Krúdy Ferenc alelnök javaslatára elhatározták, hogy a legközelebbi ülést szombat délután 12 órakor tartják, na­pirenden a kormánynak adott gazda­sági meghatalmazás meghosszabbitá sáról szóló törvényjavaslat részleteit, továbbá a hadinentességa adóról szóló javaslat felsőházi tárgyalása során el­fogadott és a képviselőház bizottsága által magáévá tett módosítások feletti döntése. Az ülés egynegyed 2 óiakor ért véget. Uies tartott a Ház köztogi es veacroDizoiisaga Budapest, december 17. A képvise­lőház közjogi bizottsága pénteken dél­előtt Balázs Károly elnöklete alatt tartott és részletesen tárgyalta a gaz­dasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biz­tosításáról alkotott 1931:XXVI. tc.-bei» a minisztériumnak adott és utólag ki­terjesztett felhatalmazás további meg­hosszabbításáról szóló törvényjavasla­tot. A bizottság Kossuth Pál elő­adó ismertetése után módosításokkal részleteiben elfogadta az előterjesztett javaslatot. A képviselőház véderőbizottsága pénteken délelőtt gróf Takách-Tol­vay József elnökletével ülést tartott. Az ülést összehívó képviselők egyike megindokolta a bizottság összehívását, amire C s a t a y Lajos honvédelmi mi­niszter válaszolt. Ezzel a bizottság ülése véget ért. (MTI) Három nemzetközi rekordot értek el a magyar repülőgép modelezők Budapest, december 17. A hábo­rús viszonyok ellenére lankadatlan lelkesedéssel odlgoznak a magyar kisrepülés müvelói, a modelezők akiknek munkássága most egy­szerre három nemzetközi csúcs­eredményt hozott.* A Federation Aeronautique Internacionale arról értesítette a Magyar Aero Szövet­.séget, hogy három magyar mode­lező magassági repülő eredményeit nemzetközi rekordnak elismerte. A három kiemelkedő kisrepülési eredmény a következő: Benedek György M. 26. min­tájú sajáttervezésű és építésű mo­toros modellje 700 méteres magas, ságpt ért el. S o m h e g yi Kristóf magaépi tet ­te GF. 27. mintájú kismotoros mo­dellje ezer méter magasságra re­pült. W u i t s c h" Márk szabadkai mo­delezó levente vitorlázó kisgépje 2500 méter magasságig jutott. Egyedülállóan ritka esemény a kis­repülésben, hogy egy nemzet fiai egy esztendőben három nemzetközi csúcseredményt érjenek el modell­jeikkel. (MTI).

Next

/
Oldalképek
Tartalom