Délmagyarország, 1943. november (19. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-05 / 250. szám
A nő életut'a Dr. Sáfrán Györgyi előadása (A Dólmagyarország munkatársától) Magasszinvonalu, igen élvezetes előadá- hangzott el csütörtökön este az egyetem auditórium maximumában. A katolikus leányok világnézeti akadémiájának előadássorozata keretében dr. Sál rá n Györgyi tanárnő, a Horthy-kollégium leánytagozatának fiatal igazgatónője A nő életútja cim alatt értekezett az asszonyi hivatásról. Színesen felvázolt s mindvégig lekötő, érdekes előadását azzal vezelto be, hogy a katolikus nőnek gyertyagyujlogatónak kell lennie Krisztus oltára előtt és világosságot hozó szerepét a legnagyobb felkészültséggel és áldozatvállalással kell betöltenie. Majd beszélt azokról, akik benépesítik körülöltünk a társadalmi életet, az újgazdagokról, akik ajkukon Krisztust hordozzák, de szivükben nem lakik az! Üdvözítő, a modern farizeusokról,' Magdolnákról, Mártákról és Máriákról, í akik valamennyien kijelölt életutjukat járják. A életében három ut vezet Isten és célja felé — mondotta az előadó és megjelölte a három utat: az anyai hivatás rejtett, keskeny, erdei ösvényhez hasonlatos útját, a szerzetesség csillagokhoz vezető szerpentinutját és a magányos nők szürke, poros országutját. A továbbiakban beszélt az utak örömeiről és nehézségeiről, majd fejtegetéseit abban csucsositotta ki, hogy mindhárom utat egyforma hivatásvóllalással, derűsen és zúgolódás nélkül kell végigjárni. Az egész világ áhítozik és vágyakozva kiált az anvni lelkület után, amely megmenthetné még az emberiséget... Éppen ezért kell lelkiismeretesen felkészülni az anyai hivatásra és ennek első lépéseként ki kell alakítania magában minden katolikus leánynak a katolikus magyar világnézetet. Ennek pedig a krisztusi világnézet r>7 alappi'lére. Dr. Sáli an uyoigyi nagy felkészültségű előadását a nagytermet megtöltő, csaknem kizárólag fiatal leányokból áiió közönség lelkes tetszésnyilvánításokkal kisérte. Az előadás után a kö zönség elénekelte a >Christus vincit. Christus regnat* kezdetű himnuszt. - n< )o— A Turáni Vadászok megemlékezése a nemzet nagy halottairól. A Turáni Vadászok nemzetvédelmi szervezetének budapesti és szabadkai egyenruhás szakasza a Halottak napjára virágot helyezett el a magyarság nagy mártírjának: Balthyánynak, a nagy magyar eszmék vértanujának: Teleki Pál miniszterelnök sírjánál és a magyarság vértanúinak szobránál. SPORT 1 A bieged;-ker ilet ?usági válogatottja b,zik buc aoesti jó szereplésében A vasárnapi magyar—svéd válogatott futballmérkőzés előjátéka a Budapest-kerület ifjúsági válogatott Szeged-kerület ifjúsági válogatott mérkőzés lesz. A Szegedikerület válogatottja Nyilasy Márton ifjúsági kapitány irányításával több edzésen készült a nagy találkozóra, legutóbb a Szegeddel játszott edzőmérkőzést és az edzés után véglegesen kialakult a csapat, amelyet Nyilasy Márton a következőképpen állított össze: Heni (Kiskunhalasi MOVE) — Bitó (Kisteleki TE), Kovács (MAK) — Vörös (SzVSE), Kerekes, (Móra), Janó (Szentesi TE) — Sebella, (KMÁV), Hernádi (SzFIE), Ognyanov (Bácska), Fáskerti II. (SzVSE), Szabó (Kiskunfélegyházi LE). Tartalék: Rajz (KMÁV) és Tóth (GsLE). A Széged elleni edzőmérkőzésen ez a csapat a kapitány utasítása szerint erőltetés nélkül játszott, ennek megfelelően ki is kapótt 10:4re, Nyilasy Márton szerint azonban ez az eredmény nem tükrözi híven az együttes játékerejét A kapitányi bizik csapatában és az a meggyő-l ződése, hogy megállja helyét a. Budapest-kerület válogatottjával szemben. Négy olyan játékos van a csapatban akiknek képességét a kapitány nagyra tartja, ezek: Henni, Sebella, Kerekes, Fáskerti II. ! A csapat vasárnap reggel Martonosi József kerületi elnök, Vecsernyés Lajos főtitkár és Nyilasy Márton kapitány kíséretében utazik Budapestre, fél 1-kor játszanak a budapesti válogatott ellen és még aznap este hazatérnek Szegedre. DFLMAGYARORSZAQ , PÉNTEK, 1943 november 5- f ouomoicsfa minden fajban, magíjstörz-sü, bokor, futó és babarózsa kap* ható és megrendelhető Demeter Ferenc és Fiainál ÚJSZEGED, Sző regi u, 42 szára. TELEFON 22-10. 459 Hoayan lánraat e. a szegedi motorsport Szegeden a húszas évek második és 'kem-es kategóriában Temesváry hada 3<>-as évek elején igen nagy motoros- nagy az első helyen végzett s ezzel az és kerékpárosélet folyt. Elsőrangú té- országos motorbajnokságban a 2. henyezője volt ennek a nagy sportélet- lyet nyerte el. nek az, hogy Budapest után kizárólag A szegedi motorversenyzők tehát, Szeged rendelkezett korszerű salak- élükön Temesváry hadnaggyal és Ifj pályával, Sok országos viszonylatban Gyaponyi Józselfel, derekas munkát is hireS* kerékpáros, de főként motor- végeztek Az idén is augusztusban egy versenyző került ki a szegedi salak- terepverseny került lebonyolításra a ról. Ki ne emlékeznék a szegedi Ma- j szegedi gyorslcventcszakosztály ren sara, Zsótér Bertalanra, Kvasz Andrásra, Solti Jánosra vagy Fekete Ladezésében Ezeknek a versenyeknek a létrehozása feniesváry György főha'i jósra, a népszerű kerékpárbajnokra,; nagy Jelenleg a frontról gondol a szeaki most legutóbb a magyar hegyibaj- gedi gyorsleventékre és a motoros nokságot megnyerte negyedízben. Ké- j versenyzőkre), Bujdosó Imre szakoszsőbb visszaesett a szegedi motorsport. ; lályvezető, Varga László hadnagy és Az utolsó salakpályaverseny 1934-ben , ifj. Gyaponyi József, Dávid Jenő érvolt. Majd 1936-ban egy utolsó fénvcsó- deme, akik fáradságot nem ismerve vát dobott a magyar motorsport egére megnyerték a gyorsleventéknek a kő a DAC salakversenye. Ez a verseny zönség és a város vezető rétegeinek már valóban márkaverseny volt Ugyanis a német >Zündapp«-gyár magyarországi vezérképviselete finanszirokonszenvét. Temesváry főhadnagy szerepét szabad ágának lejárta után ifj. Brucknoi Elemei vette ál és meg a Szeged II. csapata mostani legerősebb összeállításában meg tudja nyerni ezt a fontos mérkőzést, ugy remény van rá, hogy tavasszal az előtte állók pontelőnyét be tudja hozni és a bajnokságért folyó küzdelembe komolyan bele lud szólni. A Szeged AK vezetősége a második csapattól is jó szereplést és győzelmet vár annál is inkább, mert az ifjúsági csapat már befejezte őszi mérkőzéseit és annak legjobb játékosai is erősitik a második csapatot. —ooo— X A Szegedi kerület vasárnapi programja. 1. osztályú bajnokság: SzNSE —MVSE Joual, KRVSE—SzATE Kovács Sándor, SzTE—SzAK dr. Csóli, —Moraváros—KLE Muszka, KMAV— SzFIE Horváth F., Postás-MLE Kovács-Kun. — II. osztályú bajnokság: CsLE-KuET Berta, KTE—KMA V Horváth Zoltán, SzTE—KRVSE Nagy Andor, KAC—KLE dr. Kákonyi, Sz, MA V—KTK Bihal, SzEAC-HASE Kiss István, KiTE—SzTK Kókai, HTVE—HMTE D. Szabó, Kokron-UTC Vidra, DFC—Toldi Prisziinger. _ Ifjúsági bajnokság: UTC—SzTK Bárány, MAK—SzFIE Leitner. Lom napszüiia moh vagy vágólovakért elcserélem. TÁLAS lóraészáros Mikszáth K. u. 3. Lakás: Szabadsajtó-utca 27., telefon 14-89. tó. lltt rozta a versenyt. Ezek után a szegedi kezdődött a nagv munka, amely azok- ^ « « salakpálya 5 évig csendes volt. 1939- tober 31 én megtartott salakpályaver |f 3f lri!Sll3ii* ben két lelkes szegedi sportember, senyen hozla meg a gyümölcsét. • Temesváry György és B r u c k -, A verseiiy, amelynek részletes ered- f ner Elemer (az előbbi aktív résztye- méliyeit már kózöIlük> arra mutat> — Gazdasási cselédek adománya a Katolikus Diákotthon céljaira. Meg- , irta annakidején a Délmagyarország, I hegy a Katolikus Diákotthon javára j Dobó Ferenc földbirtokos, az alsóközponti római katolikus egyházközség érdemes vezetőségi tagja 1000 pengőt ajánlott fel. A népszerű és köztiszteletben álló földbirtokos nemes példáját most követték Dobó Ferenc gazdasági cselédei (s, akik a következő adományaikkal járultak a Katolikus Diákotthon-mozgalomhoz: Berkó András Királyhalom 182. 10.—, Bálint Mihály 10.—, Nagy Márton 10—, Horváth József 10.—, Máró Pál 5.—, Pakai Andtás 5 , Mészáros Mihály 5 , Kiss Illés 3.—, összesen 58.— pengő. Megható valóban ezeknek az egyszerű emberéknek az áldozatkészsége olyan iigy érdekében, amelyet talán csak unokáik fognak közvetlenül élvezni Dobó Ferenc cselédeinek elhatározása példamutató lehet mindenki számára, ezek a szegény munkásemberek megmutatták, hogy egy kulturális cél érdekében tudnak áldozatot is hozni s követik érdemes k'ényéradó gazdájuk példaadását. vője ma is a magyar motorsportnak; Utóbb, mint a Zündapp-gyár szegedi körzet képviselője motoron megbízhatósági, gyorsasági és terepversenyt rendeztek a transzkontinentális uton és a szatymaz—felsöközponti útvonalon. Azonban a jól indult kezdeményezés folytatása ismét elmaradt. A fejlődést vitéz Béldy Alajos, az ifjúság országos vezetője nyitotta meg az emlékezetes Kismotoros-nagydijon elhangzott szavávaL »Gyorsleventéke! akarok!' Újra felbőgtek a motorok és uj tehetségek támadtak. Az első alhogy a szegedi motorsport feltámadá sa most már tartós lesz, —o(Jo— Szombaton utazik a Szeged Békéscsabára a B. Törekves e leni mérkőzésére A Szeged AK kétkapus edzésén szép jáiek alakult ki. Az ifjúsági válogatottnak jó edzőtársa volt a kaimat nugragadva, a szegedi ver- Szeged csapata, amely lefékezve senyzök is résztvettek a pécsi gyor.fc- csak sülusos szé játékra ,öre. vente ve,senyen A szegediek kozul kedeU Számülal|anu| hullottak a gólok és minden játékos jó formáról, jó erőnletről tett tanúbizonyságot. Az első csapat szombaton délután 2 orakor induló vonattal utazik BéMarkovics ügyveVészits főtitkár,; Tóth Edző és számos vezetőségi tag kiseretében. A csapattól jó já-l Temesváry György hadnagy érte el a legelőkelőbb helyezést. Utána sorrendben ifjú Gyajxmyi József és Kiss Pál következnek. A következő 'épes a tavaly itt Szegeden megtartott verseny volt. Ezen szintén Temesváry hadnagy érié el a legjobb helyezést az késcsabára abszolút 2. helyet, megelőzve 100 ki- „ . . lométeres gépen a lényegesen nagyobb! ^ _ ^ gépeken induló versenyzőket, ifjú Gyaponyi József a 250 kilométeres katekcadtrkik'uttt, kötéláru* gyár és mechanikai hát Agyán WVGED, Aráét utca 4. n, Naáij siáriíöttzcii tóbb éves gyakorlattal biró, komoly, megbízható, őskeresztény rsshtárnokot keres. Ajánlatokat rövid életleirással és referenciákkal a lap kiadóbivatalásoz küldendő 'Szorgalmasoké a jövő* jeligére. 460 góriában, az igen előkelő 3. helyezést. tékot és biztos győzelmet vár a érte el. Kiss Pál a 125 kem-es kategó- j vezetőség a B. Törekvés ellen, riaban pedig a 2. helyet foglalta el.} ^ második csapat legerősebb Ugyanebben az. évben a balatoni ver- ÖSS2eállitásában vasárnap reggel senyen ifjú Gyaponyi József a 25C ,,,, , , . . , . L . „ km-es Bischoff Gvula pedig aa sro délegyházán at indul Szentesre. kem-es kategóriában- a 3. helyét érte ü-Lol á Szentesi fúrna Egylet csael. A budapesti versenyen a 100 patával viv fontos mérkőzést. Haj Délmagyarország . ii i i cp0V0T EPITi