Délmagyarország, 1943. november (19. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-12 / 256. szám
60.000 szegedi adózó MacVazdták a v* rosban s a fanvan az c dáősszettást — Jelentős vcltozóso r az idei "Jóösszeirásnál (A Délmagyarország munkatársa-1 adóhivatalban. Minden kerületben 2 tói) városi adóhivatal — mint min- adótiszt működik. A városkörüli tamasabb az összcirás lebonyolítása. A 0 B L M AGY A BOBSZAG r [városi adokerüie lekben november vé- PÉNTEK, 1943 november 12. 3 géig bo kell fejezni az adóösszeirást •••••••••••••í^m és a jelek szerint ezzel a munkával , ..»,_ idejére készen is leszünk, feltéve, ha g,tö választ, ugy kénytelen lesz uue az adózók megkönnyítik a munkánkat. veiét kikérni és a némel fővárost eb Közölték még a városi adóhivatal- bagyni" , _ , . . ban. hogy az idén számításuk szerint Henderson után Coulondre francia Szegeden - beleértve a tanvát is - nagykövet is megjelent a kulugymimintegy 60 000 adóösszeirási iv kialH- r iszteriumban s a Hcndersonéhoz haLetartóztattak eo »felcetr« fiiszeríizlet fulairionosát ás szállilóiát den c-.ueo — most is elrendelte már nyákon már október elején megkezd az lÍNi. évre szóló általános adóösz- tck az adóösszeirási ivek kikézbesi . . ,6 beieleTitóst tett. szeirást. Az elmúlt napokban az adó- lését és nagvrészben össze is szedlek tására kerül majd sor Ez azt jelenti, > . .aH,lV > hivatalban dolgozó tisztviselők meg- azokat A lányán azért kellett előbb hogy a legutóbbi Összeírás óta az ado-j uoiyiaij kezdték a város 10 adókerületében az hozzáfogni ehhez a munkához, mert zók száma Szegeden bizonyos mérösszeirasi ivek kikézbesítését. Az ősz- nagyobb az adókerület és hosszadal-1 lékben emelkedett, szeirás céljára szolgáló fekete és zőldnyomása iveket, valamint a gyüjtőiveket díjmentesen osztják szét az adózók között Fekete nyomású összeirási ivet tartoznak kiállítani: a lakás főbérlők, társbérlők és az önálló keresettel bíró családtagok, kivétel nélkül. Zöldnyomásu Ivet kel] kiállítani: az üzlet, iroda, műhely, rendelő, rak tár, stbi rendeltetésű Családi dráma Budapesten né£y halottal Budapest, november 11. Hegedűs Lajos budapesti Bákóczi-utl , vtgédházfelügyeló, az éjszaka rctár, stb rendeltetésű helyiségekben J? Dfmagyaroraág munkalársá- 16 pengőért eladta Juszkó János'^egen tért haza. összeveszett feleezek bérlőinek, valamint általában a ' A feketeP,ac egyre jobban ha- Remény-utca 51. szám alatti fűszer- ségével, majd a konyhaban kinyijogi személyeknek (egyletek, társuta rapódzó rákfenéje ellen mind na- kereskedőnek. A 28 kiló paprikáéit tolta a gázcsapot, hogy öngyilkostok, stb.) Azok, akiknek üzletük, iro- Wobb eréllyel folyik a küzdelem, összesen 448 pengőt kapott. ságot kövessen el. A gáz elterjedt dájuk a lakásukkal egy ugyanazon Nincs nap, hogy a rendőrség, vagy Szőregi vallomása nagyarányú aszobában is, ahol felesége két kis hazban van, vagy a lakásuk egyszer a közellátási ellenőrök ne leplez- feketézésről rántotta le a" leplet gyermekével aludt. Reggelre mind 2lÍ»»Í reke7am,sn?.tiíaíra T Zenek le egy"két' ^etleg több fe- Kiderült, hogy Juszkó. aki a drága négyen meghaltak. (mti) fízSsn"'Síi *SS£SfifiS£ ltSúSLJL ren(iőrségen mos. feje- paprikát megvette, még drágábban A klkézbesitett iveket minden adó- ü 3 noymozas egy nagyobb- adta tovább, ezenkívül egyéb kereköleles, a kézbesítéstől számított 3,szabásu »fekete-ügyben«, amely sett élelmicikkek feketén való benap alatt tartozik kiállítani. A háztu-1 loPással kapcsolatos. szerzésével és továbbadásával is iajdonos, vagy megbízottja a három1 Néhány nappal ezelőtt a Szegedi foglalkozott. Vöröshagymát babot nap elteltével köteles az összeirási Fűszerpaprika Termelők és Érté mákot, burgonyát lehetett kapni a gek sorrend^ébe7a '22 kesit6k Szövetkezete feljelentést maximális áron jóval felül a Rezget„i Tálcásával glun' I a.^»d^égen, hogy raktárhe- mény-utcai -feketebolban*. de renbázban valahány főbérlő társbérlő y, 8 eltunt 28 k,lrt 6rölt Pap" des áron természetesen semmit. A ' 5 családi;nka" A detektivek rövidesen meg- rendőrség mindezekből az árucik-i .... ,, .. . állapították, hogy a paprikát a szö- kékből nngy mennyiséget talált felJZ0Jenek megválasztása, továbbá a vetkezet alkalmazottja, Szőregi halmozva a kereskedő raktárában Sazdasi61 bizottság jelenlése a felAz idei adóösszeirással kapcsolat- Sándor Katona-utca 61 szám alatti Az ott talált élelmicikkeket lefog- sőház 1942> évi zarszámadasarol, a kezőkrtvmnnsdm^híva,a1^ 8 köven ,akos lopta el- eleinte tasadta ^lták, Juszkót pedig Szóregivel mentelmi bizottság 14 jelentése a e/ágnak- 3 ^^^ hogy ő követte volna el a lopást, együtt letartóztatták és átadták az 42 ta«u országos b.zottsag kétrend - a' mostani adóósszeirás 9ok le. aztán ^vallotta tettét és elmon- ügyészségnek, ahol árdrágítás ' -aff-»r_szloval kintetben különbözik az eddigi össze. ídotta' hogy a PaP™kát kilónként miatt indul ellenük eljárás. önálló keresettel biró albérlő, család és jogi személy külön állított ki összeirási ivet. November 18-án ülést tart a felsőház Budapest, november 11. A felsőház november 18-án ülést tart. Az ülés napirendje a felsőház egyik alelnökének, valamint egyik jegyir ások tói. Elsősorban is észrevehető, hogy az összeirási iveken az idén több a rovat, mint eddig volt, a rovatolási rendszer is változott és mód kínálkozik arra, hogy az adózók feleleteiket precízebben fejezhessék kl. Az ivek kiállítása tekintetében változás az, hogy akinek ugyanazon házban van az irodája, üzlete, vagy mühelve, ahol a lakása, eddigelé csupán! » » igy kezdodott... Chamberlain bejelenti az alsóházban a szakítást Az angol parlament szeptember 1 vállalt kötelezettséget. Megbízást péntek deiutáni üléséi hatalmas ér- pott a aét nagykövei arra is, kahogy egy összeirási ivet éliitott ki. as'deklődés előzte meg. Amikor Cbam- emeljen óvást a német kormánvnai"a idén azonban már az illetőknekmind- * - • J két ivet: a feketét és „ zöldnvnmásu ivet is ki kell állítani Az adóösszeírási ivet mindenkinek ki kell állita nia. akinek valamilven keresete van, beli jelentése a magyar—szlovák társadalom biztositói szerződésről szóló törvényjavaslat, az egyszeri hadkötelezettségi adóról és a rendkívüli hadiadóról szóló törvényjavaslat és végül a rendkívüli ideiglenes házadómentességről szóló pénzügyminiszteri jelentés. (MTI) A Bükkben leesett az első hó Miskolc, november lt. A Misberlaui megjelent a szószékén, a kép- hadmüveletek ellen, követelje a nar-1 viselők leikesen megtapsolták. cok beszüntetéset s a nemet csapatok , niia A miniszterelnök kijelentette, hogy visszavonását. Ha erre nem kapnak 'i.0jcj Bükk Egylet Szentlélek meróviden fog beszélni, mert a jelen pii- kielégítő választ, akkor kérjék ki ut- \ AI leesett az első hó. A' _ , lanatban nagyobb szükség van tények- levelüket, ütait ezután Chamberlain n K, ,, . , ' .iterenen tehát a havj 60-70 pentrőt k*r*ső ki-j re, mint szavakra. arra, hogy Anglia katonai helyzete , menedékház eioui snei i futók is kötetesek összeírást tvet ki- f Chamberlain elmondott, hogy azt a sokkal megnyugtatóbb, mint volt 1914- centimeter vastag noreieeti iu< állítani. Fel kell tüntetni az összetrá- 16 pontból álló javaslatot, melyet a ben s az angol hadsereg, a donuniu tek. ((MTI) si iven a feleség adatain és esetleges német kormány csütörtök este közzé- mok segítségével és az egész világ jövedelmén kivül. a kiskorú, de önálló tett, a lengyel kormány egyáltalában erkölcsi támogatása mellett, végrekeresettrl nem biró gyermekek ada- nem is ismerte. hajtja feladatát. Elismerően emléketait továbbá a kiskorú, de önálló ke Amikor sir Neville Henderson zett meg a miniszterelnök Mussolini resettel biró gyermekek adatait is. szerdán este Ribbentropnál járt, a né erőfeszítéseiről, majd kijelentette, Ezenfelül a nagykorú, de önálló ke- met külügyminiszter német nyelven, hogy Angliának nincs semmi baja a resettel NEM KI-A „I—I. —«-•- •—> * . .. * .... következő kérdésre vár feleletel: Jövedelmüket keresetüket teljes egészében az ősszeiiott fél rendelkezesére bocsáto nagykorn lemenők, felmenők, Az MLSz elnöksége . _ -— -.,— -OJ ---O —. -1 nem íogadfa el resettel nem biro gyermekek adatait szinte hadarva felolvasta a javaslato- német néppel, hanem csupán a nem-!_. t v et P i J' 'í és szakképzettségét is rá kell vezetni kat zetiszocialista kormánnyal. |VadnY Kalmail Iem0nÜaS3t az ívre A tanköteles gyermekek es a A nagykövet természetesen egy Bejelentette Chamberlain, hogy j : ieventekőteles ifjak számát ugyancsak példányt kért a szövegből, de Ribben- minden 18-41. év közötti angol férfi ! Budapest, november 11. Az MLSz fel kell tüntetni A 8. számú rovat a trop kijelentette, hogy már késő. mert katonai szolgálati kötelezettség alá ' országos elnöksége csütörtök esti a iengvel maghatalmazott nem érke esik. A nagy tapssal és lelkesedéssel j ülésén többek között foglalkozott zett meg fogadott beszéd után, az alsóház 50° y á c h V Kálmán szövetségi kapiAz angol kormánv csak a rádióból millió fontot szavazott meg nemzet- , 6 . J ,, . , . «lr,ők<sé<t .. értesült a javaslat tartalmából. Ez védelmi célokra, majd az ülést bere ,tány lemondásával. AZ emoKst.. nldalrokonok neve, alkalmazotti minő- után Chamberlain elmondotta, hogv kesztették. j egyhangú bizalmáról biztosította a sége. havi dija. egyetlen ajánlat elfogadása elegendő Pénteken, szeptember 1-én este a szövetségi kapitányt és a lemondást A mult héten kikézbesitett összehá- lett voln a háború elkerüléséhez. Az londoni rádió rendkívüli hirként Je- nem fogadta eL (MTI) »i iveket az adótisztek már megkezd- angol kormánv ugyanis azt javasolta lentette be. hogy az angol kormány . ték összegyűjteni. — mondó"*' az!mindkét államnak, hogv a tárgvalások az esti órákban átalakntt és Churchill, j _megkezdéséig tartózkodianak a kato- valamint F.den belépett az uj kabinet-- 4 r1 , i nai hadmüvelettől A lengve) kormánv, he melvet háborús kormánynak ne K^tlüílIiÓ 3 DCD^állS! Cu* • A I készségesen beleegvezett ahha hogv veztek el ! • z zlJ i • 1 t • I a tárgvalások megkezdése esetén fisz-! Ribbentrop német külügvminiszter ! HlSe& aiUOZatainak SZüBia I Delmagyarorszact I feletben tartia a német határokat fel-j szeptember 1-én este fogadta sir Ne-! I téve persze hogv Németország is ha-,vílle Henderson angoi nagykövetet, I ra. Bejei hogv si •DV«í íPITí •táptrv f! \ \ sonló kötelezettséget vállal Németország nem válaszolt az angol felhivásRefelentette ezttfán Chamberlain, sir Neville Henderson. berlini aki közölte vele. hogy Anglia a lengvelországi hadműveletek azonnali beszüntetését és a német csapatok viszszavonását követeli, mert ellenkező esetben kénytelen lenne a leghatárOngol nagykövet valamint Coulondre zottabhan eleget tenni Lengyelország 'ranrta nnwkóvet ntasitást karolt ' gai szemben vállalt kötelezettségeinek pifcjgy 1érvWo Anci'.a és > a nérjft toj-mánfjval: ^Közölte az angol nacvkA^et. hogy 1x111 Hittem lttí^üt es a járvány* Franciaor szág telíesTti a • amentMBk'rf Térdre ^vTkxrl iffl^Kctrf tiOJnáJr^ital vetpflMTT) Gen, november 11. A Német TI jelenti: A Messagero jelentése szerint nem hivatalosan kétmillióra becsülik idáig a bengáliai éhínség áldozatainak számát Az öngyilkosságok száma is riasztó mértékben emelkedik. Többszáz kerület, ben kolem Düsztit és a játvájiynak L * t+lmj. * J V. • Tulfs IfYtTV