Délmagyarország, 1943. szeptember (19. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-11 / 205. szám
Megvizsgáltatja a város, miért nem folynak be a lakbérek a Horthy-telepen Kilakoltatják a notórius nemfizetőket (A Délmagyarország munkatársá•61) »Szeged városa a világ legtüreltnesebb házigazdája* — állapította meg az egyik legutóbbi közjegyzőkönyvet vesz fel és azok" ellen, akikről megállapítható a rosszhiszeműség és az, hogy tudnának bért fizetni, csak nem akarnak, hagukat arra, hogy a város az olcsóbérű lakás nyújtásával őket kedvezésben részesítse. Ezekkel szemLen tehát most már alkalmazni gyűlésen egy hivatalos személyiség, amikor arról esett szó, hogy a Tlorlhy-telepen és egyebütt létesült lakótelepek, valamint a városi bérházak házbéríizeléssei hátralékos lakói iránt milyen nagy türelmet tanúsít. Szociális szempontok lebegtek a város vezetőinek szemei előtt, amikor évekkel ezelőtt, megalkották a Horthy-telepet, amelynek egészséges, világos kertes házait nagycsaládu szegény kisembereknek adták bérbe olyan áron, amelyért a városban jöíormán még egy pinceodul se bérelhetnének. Az uj telep lakóinak nagyrésze nemcsak pontosan fizeti azóta is a házbért, de szorgalmasan műveli a kertet, csinosítja az udvart és örül az ember szeme, amikor arra jár és látja az itt pezsdülő életet Sajnos azonban a pontos fizetők csak egyrészét teszik a lakóknak ,Vannak sokan, akik már hónapok óta elmaradtak a házbérrel, sőt olyan is akad a Horthy-telep lakói között, aki a beköltözés pillanatától kezdve alig fizetett valamit és a havi 20 pengős bérek summája végeredményben már a 300 pengőt is maghaladja. A népjóléti ügyosztály már többizben felszólította azokat, akik elmaradtak a liázbérfizeléssel, hogy hátralékaikat fizessék be, vagy legalább törlesszenek rá érdemleges psszeget, ez a felszólítás azonban csaknem kivétel nélkül eredménytelen maradt. A város vezetősége most is figyelemmel kiván lenni a szoiális szempontokra és mint házig: nem kiván élni azokkal az eszközökkel, amelyekre a törvényes rendelkezések feljogosítanák. Ezért móg egy utolsó kísérletet tesz és a tiszti ügyészség utján ujabb felhívással fordul a hátralékosokhoz. 'Akik erre a felszólításra sem fizetnek, azokat dr. T e 1 b i s z István tb. főügyész maga elé idézi és kihallgatja őket. A kihallgatásról ladéktalanul folyamatba teszik a [fogják a törvény szigorát, hogy a kilakoltatási eljárást. Nyilvánvaló megürülő lakásokat azoknak a ugyanis, hogy akik a város szociá-' jobbsorsa érdemes munkáscsalális érzületével visszaéltek, azok ér-jdoknak juttathassák, akik nemcsak dcmtelenekké váltak arra. hogy a tudnak, de akarnak is eleget tenni iatóság tovább is türelmet tinu- a vállal bérfizetési kölelezettségsitson irántuk és eljátszották a jo- nek. Hatvanezer üengő írtÉKU íekete árul találtah efiu házaló leililhereshedó lakásán M Oöu három szereplőiét áladiáh az UgyészsfianeH (A Délmagyarország munkatársától) A szentesi rendőrség és csendőrség nagymágocsi Örse, valamint a szegedi csendóriiyomozó osztály kiküldölt nyomozói tíznapos munka után nagyarányú árdrágitási tek rá. özvegy István Antalné szentesi asszony textilcikkekkel há zalt, amelyeket Kulcsár Ferenc és felesége szentesi textilkereskedő tói kapott. A csendőrök eddig tJO.OOO pengő értékű textilárut foglaltak le, visszaélésre és az ezzel kapcsolatos a három bűnöst pedig pénteken bűncselekmények egész sorára jöt- szegedi ügyészségre szállították. Átrendezték a szegedi iparllzőh hartoieh nyilvántartását DÉLMAGYAR ORSZÁG SZOMBAT. 1943 «z<'ptnnber 11. ^AtUué&H, úá/tfa*.: AS PIRIN m Belvárosi Mozi Ma premierben es a következő napokon bemutatjuk a francia filmgyártás reprezentáns filmjét: A neüuarcu asszony nagyszabású társadalmi dráma. A főszerepben: Francoise Rosay a francia színművészet nagyasszonya. híradó! Köznap 4, 6, 8, vasárnap fél 3, 4. 6 és 8 órakor. (A Délmagyarország munkatársául) Szeged iparügyi hatósága már hónapokkal ezelőtt megkezdte az 'párosok névlajstromának átrendezését. Erre elsősorban azért volt szükség, mert az iparjogosilványoknak a minisztérium által elrendelt revízióját csak ugy lehetett megejteni, ha minden tekintetben iülcröző névlista áll rendelkezésre. A városháza iparügyi osztályán elfekvő nyilvántartásba az évek hoszs?u során át minden iparengedélyes adatait bevezették ugyan, azonban az iparengedélymegszünéseket, a telépáthelyezéseket rendszerint nem jelentik be az ügyosztálynak, •gy a névsorban azok is létező iparűzőkként szerepelnek, akik már évekkel ezelőtt elhallak, vagy megszüntették iparjoguk gyakorlását. Az első lépés az volt, hogy a könyvek lapjain szereplő neveket kartonokra jegyeztek fel az összes egyéb szükséges adatokkal és ezeket a kartonokat szakmák szerint ábécé-sorrendben összerendezték. Ebben a kartoték-anyagban azonban az élő és holt anyag is egyült volt, külön kellett tehát választani a létező iparüzőket azoktól, akiknek jogosítványa megszűnt. Ez rendkivül hosszadalmas és apróié- imondani. kos munka volt, mert minden] egyes kartoték adatait személyes utánjárással le kellett ellenőrizni. Dr. Szabó Béla tb. tanácsnok, iparügyi osztály vezetője most szólitással, hogy záros határidőn belül jelentsék be az adataikat A kérdőivek 2614 jogositványtulajdonostól nem érkeztek vissza. Ezekhez nyomozók mentek ki, akik azután helyszíni adatfelvételek alapján megállapították a tényleges helyzetet. Kiderült hogy a nem válaszolók közül 696 jogositványtulajdonos jelenleg is ugyanott gyakorolja iparát, ahol eredetileg bejelentette. Azoknak a száma, akik időközben telephelyet változtattak 360, ezt a fontos körülményt azonban elmulasztották bejelenteni az iparhatóságnak. Ezeket most névre szóló határozattal felhívja az iparügyosztály telephelyük pontos bejelentésére. A bejelenlés beérkezése után ugy az iparlajstromon, mint a karlotéklapon keresztülvezetik az uj adatokat. Az ellenőrző nyomozások során megállapították, hogy a lajstromban szereplők közül 630 jogositványos már hosszabb-rövidebb idő óta részint megszüntette iparának gyakorlását, másik része pedig vidékre távozott. Az iparhatóság ezeknek a jogosítványoknak a megszűnését véghatározattal fo<íja kiElőreláthatólag még heteket vesz inajd igénybe ez a munka, ennek elkészültével azonban olyan helyesbített iparlajstrom és kartoték lesz az ügyosztály birtokában, amelynek alapján nemcsak a jogosítványok revízióját végezhetik el könvnyüszerrel, de minden iparosftgyben' azonnal és minden keresgélés nélkül hozzáférhetők lesznek a szükséges adatok. A névreszóló határozatok kikézbesítése a telephelyüket megváltoztató iparosoknak már folyamatban van, mire ezekre beérkeznek a válaszok, a2 ügyosztály is elkészül a még hátralevő 352 tanyai iparengedély felülvizsgálásával, valamint azzal a helyszíni nyomozással, amit 576 eddig még tisztázatlan jogosítvány ügyében folytatnak. Érdekes, hogy az egész országban Szeged az első város, amelynek iparhatósága a lajstromvezetés mellett, azzal párhuzamosan a kartotékrendszert is bevezeti, ennek tanulmányozására már több vidéki város engedélyt kért, mert az u) alapokra fektetett szegedi nyilvántartást fogják mintául venni a saját iparos-nyilvántartásuk megreformálásánál. Rendelet az állatorvosok honvédelmi szolgálatáról Budapest, szeptember 10. A hivatalos lap szombati számában kormányrendelet jelent meg, amely szerint a földmüvelésügyi miniszter a mgaánállalorvosokat állategészségügyi munkaszolgálatra kötelezheti. A honvédelmi munkára igénybevett állatorvos bármilyen állatorvos szolgálati helyen, illetve állatorvosi munkára beosztható. (MTI) az átrendezte a kartoték nyilvántartást. Kérdőiveket küldtek szét a kartotékokon szereplő valamennyi iparüzőnek azzal a hivatalos felKORZÓBAN Ma nagy$zai>asu svéd revüvigjáték bemutatója 1 Remek muzsika és tánci 2 órás kaeapás! Tompás, pazar revük | Párduc Kisasszony SZÉCHENYI MOZI TELEFON: **-3S Ma prem érben bemutatjuk izgalmas, drámai fordu ato<fcan gazdag uj magyar filmünket! — sa FEKETE HAJNAL A mély emberi érzesek csodálatos filmje. Szereposztás: A szenvedés és kétségek között verpődű művész: • NAGY ISTVÁN Az őszinte szeretetben megtiszrut démon: LUKACS MARGIT A törékeny asszony és léha táncosnő kettős szerepében: , GOLL BEA Kisérő Uf ADD E'öactásoií kezdete 4, 6, 8. műsor- vasátnap fél 3, 4, 6,-8 órakor /