Délmagyarország, 1943. augusztus (19. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-31 / 196. szám

8 D££MÁGY'ARORSZ£G KEDD, 1948 aagnsztnsiít Közellátási közlemények Szappankiosztás Szeptember hóra a közellátási szel­vény III. sz. jegyére 10 dkg mosószap­pan igényelhető. > Az V. sz. jegyre szeptember 1-töl bárom hónapi érvénnyel 1 drb 10 dkg-os pipereszappan adható ki. Lakás bejelentés A közellátási hivatal munkáját na­jrtcuj megnehezíti, ha a város lakos­sága lakóhelyének változtatását nem jelenti be. Ebben az esetben ugyanis az élelmiszerjegyckct nem az uj, ha­nem az előző lakásra kézbesitik ki és ha az uj lakáscímet közölni nem tud­lak, a jegyeket a hivatal pótlólag Dcm küldheti cl az uj cimre. De előfordul­hat az is, hogy esetleg a jegyek il­letéktelen kezekbe kerülnek és jogos tulajdonosuk csak hosszú utánjárás­sal kaphatja meg azokat A lakásvál­toztatás be nem jelentése tehát a mu­lasztóknak is sok kellemetlenséget okoz. A folyó évi október hó 1-től szóló tegyek kikézbesítésének clőmunkiála ai már megkezdődtek. A közellátási hnatal éppen ezért felhívja a város közönségét, bogy mindaaok, akik la­kást változtattak, ezt a körülményt cégi lakóhelyük szerint illetékes köz­ellátási körzetnél uj lakcímük közlé­sével legkésőbb szeptember 5-ig Je­lentsék be, mert élelmiszerjegyüket hiánytalanul és pontos időben csak igv kaphatják meg. Felhivja a közellátási hivatal a város közönségét hogy a jövőben t« bármikor lakást változtat valaki, azt a hivatal illetékes körzeténél minden esetben azonnal jelentse be. Hüvelycsfnrgalmi Központ áltai kijelölt kereskedők: A Hüvelyesforgalmi Központ ér­tesítése szerint a m. kir. közellátási miniszter ur a »Várady Magkereske­delmi Kftc céget országos kereskedő­vé kijelölte. Országos kereskedők továbbá — rlúk azonban csakis £ vonatkozó mt­iiszVeri rendelet érteimében a Ma­gyar Vetőmagkiviteli Rt-nél szabály­szerűen bejelentett saját termeltetésü íüvelves vetőmagjaikat vásárolhatják >1 _ az egész ország területén a kö­vetkezők: Vámos József Budapest, Maver Frigyes Győr, Wendler Miklós Győr , 1 özv. Rotlmeyer Imréné Budapest, Török és Társa Budapest, Granifer Mezőgazdasági Maglerme­AB és I^ercskedelmi Kft. Budapest, •Vetőmag Elszaporitó és Értékesí­tő rt. Budapest, Vermes és Társa Budapest, bori Borhy Miklós Budapest Fehérmustár, feketemustár. kö­tténymag, édeskömény és Coriander­mug cikkekben kijelölt országos ke­reskedők: Dr. Betegh Péter és Fiai Budapest. > Fólia* Gyógynövénykcreskedelmi Ml. Budapest, Kárpátaljai Keresztény Gazdasági Szövetkezét Budapest, Tbalmaver és Seitz Budapest, Délvidéki Gyógy- és Ipari Növény­termelők Szövetkezete Újvidék, Kárpátaliai Erdei Termékeket Ér­tékesítő Szövetkezet Huszf, Körzeti kereskedők a XXXIL kör­zetben: Uusvéth József Kápotnokmrmostor. Polgár Béla Töoökszentmiklós. Szeged sz. kir. város polgármesterétől 195—1934. kgy. sz. Tárgy: Közérdekű közgyűlési határozatok kihirdetése. Hirdetmény Kihirdetem, hogy Szeged sz. kir. város törvényhatóság.) bizott&aga az 1913 augusztus 28-án tartott rendkí­vüli ülésében a következő közérdekű határozatokat hozta: A közvágóhidi Export Hűtőházhoz szükséges hütöcsőkigyók szállításá­val Rock István Gépgyár Rt. buda­pesti céget megbízta; — a tiszti ügyészségnek magánfelek érdekében is álló tevékenysége utan fizetendő meg­térítésekről szabályrendeletet alkoto­tott; — a városi tisztviselők és alkal­mazottak részérc eladott tűzifa árát megállapította; — a városi közlege­lők használata utáni fiibérdijat és kutköltséget 100 százalékkal felemelte; — a város felmérési járulékokat, vá­gó- és husvizsgálati dijakat, a köz­terület használati dijait njból megál­lapította, a külterületi marhalevélke­zelők dijazását njból rendezte, a vá­rosi bélyegilletékről szóló szabály­rendeletet módosította, a városi köz­kórházi ápolási dijakat felemelte, dr. Hunyadi János városi orvos külön munkaátalányát újból szabályozta, a közszolgáltatások mértékét újból meg­állapította, a hordójelzési dijat, a vá­rosi gőzfürdő dijait újból szabályoz­ta, a hatósági légoltalom átszervezé­sérc, a tüzoltórelszerclések kiegészí­tésére kölcsönt vett fel. Tóth Győző városi adóellenőrt előléptette, vitéz Futó Sándor kisegítő szolga, Sevbel Gyula altiszt és társai részére utiáta­lányt állapított meg, Szőke Lajos kántort előléptette, a Városi Szinház színpadának korszerűsítését elrendel­te, a tcjfilléreket felemelte, a hősi temetőben levő emlékmű javítását, a kisteleki római katolikus templom toronvjavitására, a zöldfás iskolai templom kerítésének elkészítésére, az ujsomogyitclepi Szent Margit napkőzi otthon felszerelésére, a tápéi rév-vám­ház épitésére, valamint József kir. hereegtelep vízrendezése terveinek el­készítésére pólhiteleket engedélyezett A közúti alap 1943. évi költségelő­irányzatának kormánvhatlósági jóvá­hagyását és a költségvetés kiegészí­tését tudomásul vette, végül a törvény­hatósági szerződéses ntőri állásokat átszervezte. Ezen véghatározatok ellen jogor­voslatnak van helye, a fellebbezést ezen hirdetés megjelenését követő naptól számitott 15 nap alatt a polgár­mesteri hivatalhoz kell Írásban be­nyújtani. Szeged, 1943 augusztus 28. l)r. Pálfv József polgármester. oi LMAGYARORSZAG minden soioY^J éédek&s TŐZSDE Budapesti értéktőzsdezáralt Ismét pénzajánlatokkai indult a forgalom a budapesti tőzsde hétfői napján. Az üz­leti idő egész folyamán valamennyi ér­tékcsoportban a kereslet volt túlsúly­ban és a szórványosan jelentkező áru változatlan áron könnyen helyezke­dett el. A kötvénypiac üze'ttelen. tar­tott. Nemzeti Bank 432.—. Pesti Hazai 168.75, Magyar kender 74.1. A Macyar Nemzerf Bank hivatalos valutaárfolyamai: Szlovák kor. 11.45— 11.75. Ura 1740—17 90. svájci frank 76 60-80.60, svéd kor. 7170-82.7Ü. Zürichi devizazárlat. Páris 5.80, London 17 30, Newyork 431 , Brüsz­szel 69 25, Milánó 12.6? tél.' Madrid 39.75, Amszterdam 229.37 féL, Berlin 172.55, Szófia 5.37 fél, Bukarest 2.37 féL Budapesti terményfőzsdezárlat Cse­kétv forgatom mellett az árak váltó­katlana*. Eladó családiházak, bérházak, háztelkek, szöllő, gyü­mölcsös és szántó tanyás­birtokok! Iláctelek 20 méter utcafronttal Kálvária-utnál 11.Ü0U P — Kálvária templomnál 12.U00 P — Belvárosban 60.000 P — Özép emeletes haznak negyedrésze beköltözhető lakással Felsőváros­ban 20.000 P — Jó magasföldszintes háznak te­le része beköltözhető lakással Kálvária temp­lomnál 14.000 P — Uj családi ház 2 szobás liirdőszobas, kertes háromnegyed rész*, buszár­iaktanyánál 30.000 P — Uj ház 2 szobás, ker­tes, Somogyin 15.000 P — Újszegeden adómen­tes ház 2 szobás nagy kerttel 25.000 P — Má­sik adómentes 2 lakásos kertes báz 18.000 P _ Adómentes ház 3 szobás, kertes Vásárhelyi sugárntnál 32500 P — Adómentes 2 és 1 szo­bás lakásos ház felsővárosi iskolánál 40.000 P — Családi ház 3 szobás, kertes, vevő beköl­tözhet alsóvárosi közműves ntcában 50.000 P — Emeletes jó ház 4 szobás és 4x1 szobás la­kással Petőfi-sugáruti villamosnál 65.000 pen­gő _ Kétemeletes bérház « lakással is nagy iparj műhellyel 150.000 P, vagy jó föld­birtokért elcserélhető. — Nagy sarok bérház 11 lakással 2 és 3 szobás komfortos, pincés körúton belül, ára 200.000 P — Belvárosi nagy bérház 2, 3, 4 szobás komfortos lakásokkal, nagv emeletes raktár és műhelyépületekkel 560.000 P — Belvárosi nagy emeletes ház 1009 öles, körülépitett emeletes raktár és munka­termekkel, megosztható, ára 400.000 P — ELADÓ FÖLDEK: 500 n. ól szántó házhely Gedóban 22.000 P, — 2 kat szántó herés Új­szegeden 19.000 P — 5 kat. gyümölcsös szántó várostanyai bérföld 8000 P — 2 k«t szöllő gyümölcsös. 2 szobás házzal alsóközponti 20 ezer P 68 kat. holdas szántó tanyával Szentes nél 160 000 P _ 103 kat. holda, szántó és le­gelő tanyával. Szentesnél 170.000 P ALKALMI VÉTELEKJ M é z e rn é (Kultúrpalotánál) F. M. ingatlan irodában, Horthy M. utca 2 i*. Elsőrendű érett, érett istálló és marha TRÁGYÁT legolesóbbban, legpon tosabban. legtisztessé­gesebben szállít azon nal Löwi Tál trágya szállító. Nagykőrös Tündér n. 21. A szegem Gyorsirő­es eepfroisKoidtian (Feketesas utca 21) be­iratkozásom uj. kezdő haladó tanfolyamokra megkezdődtek. Eng. sz. «3188—1942—43. Angóra fajnyulak hely­szűke miatt nagyon ol­csón eladók. Brüsszeli­körűt 20. Ágynemű, paplanlcpcdő lepedő, dunnahuzat, vánkoshuzat stb alkal­mi áron eladó. Püspök u. 12, fdsz. 7 ajtó. Rövid, márkás, jóbangu zongora eladó. Cim a kiadóban. Kgy alig használt női télikabát eladó. Csong­rádi sugárut 57. Fod­i rászüzlet. • Amerikai gyártmánya irodai ÍRÓGÉP kifogástalan állapotban eladó. Érd. kedden dél­után 3—6-ig Károlyi u. 2a.- házmesternél. gii&ffftto Belvárosi kirasatos ki­sebb Bútorozott szobák bejelentése A szinház titkársága kéri azokat, akiknek a sziniszczon idejére át­adó butoroztt szo-bájuk van a színházi alkalma­zottak és színészek szá­mára, a szinház gazda­sági hivatalában beje­lenteni szíveskedjenek. A bejelentés Írásban vagy telefonon is tör­ténhetik Telefon 26-9?). Egy nagyobb leány ki­futónak felvétetik. — Szarvas kalapüzletében. Varrólányt felveszek. Zászló utca 8b. Frank Piri. Izr. gimnazista leány gyermek mellé elmen­ne. *Nov. l-ig» jeliigé­re a kiadóba. Mindenféle irodai mun­kát, német nvelvü mun­kát, forditást, levele­zést otthoni munkának vállalok »Mellékkere­set* jeligén. II. kereskedelmit vég­zett megbízható leány két hónapra bármilyen állást vállalna. Cim: Székelvhifii V., Somo­gyitelep X. 590. Ügyes, rendszerető, jó házból való 14—15 éves LEÁNYT KIFUTÓNAK felveszek. »Modern« képszalon, KLgyó u. 1'. 399 aiadnam annak, aki részemre megfelelő garancia mellett 15.000 pengős törvényes kamatú köl­csönt szerezne. > Termi­nus* jeligére a kiadóba. 600 pengőt keresek hat havi visszafizetésre. —> Kamatot lisztben adom. Választ (Tisztviselő* jeligére a kiadóiba. iázott Mindenest keresek jő bizonyítvánnyal. Dr. Wilheim, Széchenyi tér 7, l aDíW-V€T€L Csak kettő pengőért, egy hónapig OLVASHATJA Deák Margit tanítónő, Mikszáth Kálmán utca 4 szám, földszint baJ ajtó alatti kölcsön­könyvtárának őszi könyvujdonságaiL Biz­tosíték nincs. — Több könyv váltásánál áren­gedmény! <Béla> jeligére levél van kiadóban. »Megér­téstől*. FŰSZER ée CSEMEGÉSSEGÉD komoly munkaerő, fel­vétetik, postafiók 248. Ügyes kézimunkas sza­bósegédet és egy tanu­lót fizetéssel felveszek. Kecskeméti István uri­' szabó, Kossuth Lajös­sugárut 27. Hasznaii rundhat. lehérnemüekeí, záiog­leyyeket, mindenről leg­magasabb aiban veszek. CSHHO, Adila-ulca ó. Vasárnap reggelre el­veszett egy vámőrlési igazolvány és munka­könyv, benne levő irat­tal. B. megtaláló juta­lom ellenében adja le Boros Béla, Francia u 16. sz. Intelligens urinöt keres 7 éves kislánya mellé a délutáni órákra. Dr Szőreinél, Pallavicini u ! 3 sz. Felelős szerkesztő es tetei ős kiadó: Berey Géza Szerkese'őség: Szeged. Kölcsey-utca 10. L em Éjszaka) szerkesztőség: Kálvária-utca 14. sz Kiadóhivatal: Szeged. Aradi-utca 8. ieleloi (szerkesztőség, kiadóhivatal, nyomda) 13-tlő Nyomatott ABLAKA GYÖRGY körtorgogépen Szeged. Kálvária-utca 14. Felelős * rtjvezefő: Ablaka látván

Next

/
Oldalképek
Tartalom