Délmagyarország, 1943. augusztus (19. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-31 / 196. szám

I> E L W A ü Y A R 0 R S Z A G s<M kísérte Szeged fejlődnének min­kEBft, IMS iDsssitas 3i.jden mozzanatát és tőle telhetően mm^m^^^m^mmm^^mmmm igyekezett minden életrevaló kez­deményezést megvalósuláshoz segí­teni. Nagy tekintélyével nem egy­meg biveinek az utat, amely kive­zet a háborús lelki válságból Az iit>szn>nilás uhui székhelye, Te tnesyár » románok kezére került és a keleti nribmh«iá"ak. mint állam­vallásnak hatalmaskodása lehetet­lenné tcttg számára az uitmaradást. Szegedre lette ál püspöksége szék­helyét és az alftildj metropolis ne i eteltel Ölelte szivére az addig is fe­lekezeti különbség nélkül tisztelt fő­pásztor!. Azóta dr. Glattfeider Gyula ételének Szeged városa szolgált ke­letéül Szent Gellért egyházmegye jépek püspöke pillanatig sem érez­hette magát kényszeri) jövevény­ként ennek a városnak a falai kö­yött, ahol püspöksége és ő masa uj otthonra lelt. A város közönsége az azóta eltelt, több. mint két évtized íprán minden alkalmat megraga­dott arra, hogy kifejezésre juttassa tiszteletét és szeretetét főpásztora iránt, akinek itteni munkássága rövidesen a lisztelet és szeretet mel­lett rpy harmadik érzé-t: a hálál is kiváltotta Szeged város polgárai­ból. Nemcsak egyházi, hanem mű­velődési és szociális téren is sok ér­tékes alkotás hirdeti a késői utó­kor s»ámár» is Gyula püspök meg értő ég áldozatkész buzgalmát 'Az egyházi alkotások sorában fel­Spitelte a ltom-téren a püspöki re­zidenciát, amelynek bénulásánál a •íolgálat vqlt az irányadó szem­pont. A fogadalmi templomot szé­kesegyháza emelte és ujra alapítot­ta benne az ősi Csanádi káptalant, tofejfzye ezzel a püspökség át­tervezését. H»t vármegye hét nem­zetiségű katolikusainak hitéletét irányította a hivatoltsáa céltuda­tosságával Keze nyouián templo­mok nőitek ki egyházmegyéje vá­rainak és falvainak sorából Sze­ndert a Jázus-társasági, a móravá­rosi és a somogybelepi templomok építésébe* járult hozzá. Az ágybéli oktatással és az általános tanügy Slhivonlaártak omeléiével kapcsnlat­bag első ténykedése kö«é tartozott az ujszegedi tanilóképzö intézet be­it jgzéxc. lt| helyezte el a Szepl Imre-kollégiumot és a kis szeminá­riumot is. A Szent Imre kollégium tzámára később uj épületet emelt megalapitotla a központi xzemi­náriumot. Egyházi lélexttménvként megvetette az alapiát a püspöki ta­eiMUcotlhonnak, amelyet hézagpótló jelentőségű kulturális év erkölcsi intézménnyé fejlesztett, ennek ke­retében felállítva a fel%íiparisko'á­sok és tanoncok intcrnáNisát. Néki lösiftnhetfl a tanítóképző intézet ut ápűjetszárnvának kiépítése és sem­mi áldozat sem volt elég számára elég nagy ahhoz, hogy elősegítse a ltom-tér környéki városkép kiala­íRlását Amikor mcnekü'tként Sze­gedre jierült a Ferenc József-tudó­í-iáovgyettu). ugyanúgy » legbőke­zűbb áldozatkészséggel aayengeltea szegedi talajon való meggyökerese­riésépek és megszilárdulásának út­ját, mint ahogy később tevékenyen résztvelt a Horthy Miklós-tudo­mányegyetem megalapításában ú>­jelentós volt az a segibég is, amely­lytl a» alsóvárosi, móravárosi és M,*S»:gvdi kultúrház omeléséha* hoz­zájárult, Szeretetteljes. fiaveiő úrdeklpdés­megbeszéTíséT iránt és a tárgy alá.tói? menetébe véleményének r yilvánitá­sával maga is cselekvőiig, sőt irt)­ryitólga belefolyt 1942 szeptember 22-én kalocsai szer hullatta t|»>nlően szavát fontos i ersekké neveztek kl azopban uj hi­városi problémák megvitatásánál j tatalit közbejött betegsége miatt A közelmúltban is. amikor a kul-|r:ár nem foglalhatta el, hanepm to­luszmniiszterium bizottsága vitézjvábbra is a csanádi egyházmegye dr. Haás| Aladár államtitkár ve vetésével napokon át itt. a helyszi­ren tanulmányozta Szege kulturá­l's és városrendezési problémáit- a élén maradt. Betegen is íárarihatat Ionul dolgozott tovább, munkában megfáradt szervezetét nem ISmőlve nemcsak jó pásztor, hiveinek sze® látta el hivatalát egészen a |eg­már gyengélkedő főpásztor a teg- utóhbi hetekig, amig a betegség le nagyobb érdeklődést tanúsította a nem vette lábáról. Az urnapi kör­meneten még körülhordozta szered lett városa utcáin a legméltóságo® xabb Oltáriszntségt, pdgi kkor máj az alattomos kór erősen aláásta -zervezetét. Halálát, amelyet nem­csak egyházmegyéjének hívei, de városának minden jfeakosa ij-Hásfelekczeti különbség nélkül mélyen fájlal, a kórral járó magas vérnyomás következtében beállott hiidés okozta. Gyula püspökkel re lő édesatyja távozik az élők so® :ából, de Szeged városának nagy ióakarója is sirba száll vele. A dániai esemcnqck ts a némcl svéd feszültség az érdeklődés előterében Megszakadt az összeköttetés Dánia és Svédország, valamint Dánia és Finnország között - összetűzésre kerütt sor a dán királyi testőr gárda lefegyverzésénél — N*met Jegyzék Stock­holmban - A német csapatok kiürítették Taganrogot - Eden tárgyalásai a hármas értekezlet megtartásáról — Szeptember 5-én temetik Boris bolgár királyt A Pulgáriáia szakadt mélységes g>Inre futótűzként terjedt el az egész világon. A testvérnerazet nagy királyának elhunytát a ma­gyar nép j$ mélységes megrendü­léssel fogadta. Kevés olyan őszinte és rokonszenves barája volt külföl­dön Magyarországnak, mint III. Hon?. Élihez bizonyár? az i? hoz /ájárul, bogy magyar vér folyt ereiben: dédanyja Koháry hercegnő VQI}, a nagynevű magyar nemesi család utolsó sarja, A páriskörnykéi békék hilincsei­Lől országát kiszabadító ésnaggyá­levő III. Boria gyakran hivulKo­zott is magyar származására és kí­íogástalnaul beszélt magyarul Ural­kodása alatt ? magyar é? a bolgár uép közelebb került pgymásnoz mint yalahg és ? kél ország kap­csolata teljesen kifogástalan, mély­ségesen baráti lett. A magyar nem­zet sohasem fogja elfelejteni és ez ért van, hogy minden magyar ön­kéntesen részt kér a testvérnép ne­héz gyászából A gyetszbeb orult Bulgária Szófia, gugusztus 30. A? a mély­séges gyász, amely szombaton dél­után szgkadt Bulgáriára |II. Boris király halálával az élet elnémuló? sában jelentkezett szombaton és va­sárnap a bolgár fővárosban. A ha­rangok szakadatlanul zokogják ? -vasat. A* Üzletek, szórakozóhelyek zárva tartanak, Ifi, Boris bolgár király lemefése szeptember ő-éo lesz. A temetkezés helyét és óráját később közlik a nyilvánossággal A bolgár igazságügyminiszté­rjum által Ul. Boris király elhalá­lozása alkalmával kiadott halotti icgyzőkön.yv ezekéi mondja yA ha­lál a SZÍV jobb ütőerejének eltömő­dése (trombosis arteriac co.ron?irae sinislrae), kétoldali tüdőgyulladás (pneuqionia bilaterális), azonkívül tüdő és agyvjzenyő (qedema pul? manum el eerebri) wi»H köveike* z«tt be.« lenlések, amelyek III. Boris bolgár­király betegségéről és haláláról el­lentétben állnak a bolgár igazság­ügyminisztérium halotti jegyző­könyvében foglalt és az előbbiekben ismertetett adatokkal, teljesen alaptalanok és kitaláltak. Vasárnap a bolgár miniszterta­nács negyvennapos országos gyászt • endelet el Az első héten a mozi és színházi előadások is szünetelnek, hangversenyeket és egyéb előadá­sokat sem tartanak. A Szent Szinódus határozata sze­rint a gyász alatt az országba^ esküvőket sein tarthatnak. Politikai körökben kijelentették* hogy egyelőre nem kerül sor a kormányzótanács kinevezésére. Az állmaügyeket a minisztertanács in­tézi. Ezt a döntést a kormány őt és félórás minisztertanácson hozta meg. Vasárnap a bolgár hadsereg tisz­tikara, altiszti kara és legénysége felesküdött II. Simeonra, a hatéves királyra­Ili. Borid ravataion Szófia, augusztus 30, A Némul "1 jeienli, III. Boris haloltj marad­ványait hétfőre virradó éjszaka el­íxálli tolták az Alexander Nevski székesegyházba. Ennek kupolája alatt ravatalt állítottuk fel, amelyre ? királyi lobogót terítettek ki- Esr«íJ nyugszik virágok között a eár. Hét­főn reggel 9 óra óta megszakítás nélkül özönlenek az emberek a szé* kesegyházba, hogy etemuljanak meghalt királyuk rava'ala elótl Minden népréteghez tartozó embe­rek, mindenekelőtt azonban egy­szerű polgárok és népviseletet hor­dó parasztok jönnek világokkal és gyertyákkal a kezükben elhunyt királyuk elé és bucsut veszetek tőle. (MTI) Kormányzó urunk, Kálíay m niszterelnök •s Ghiciy külügyminiszter reszvéttav rata Mindazok a biroszteléseb ü ie? 'uyilranflását. Budapest, augusztus 30. A Kor­mánjzó ur őfőméltósága Boris bol­gár kriály elhunyta alkalmából az özvegy királynéhoz meleghangú lészvéttávjratot jntézett. Kállay Miklós miniszterelnök az alábbi részvéttáviratot irtő<:zte hilov Bogdán bolgár miniszterel­nökhöz: •Felséges uralkodója, fii. Roris bolgár király hirelen halálának hi­re őszinte fájdalommal töltött Kl. Kérem Nagy méltóságodat, legyen meggyőződve mélységes (gyüttéirzé­seutről és fogadja a magvar királyi kormány legőszintébb itszvctnyil­vánitását.® G h i c z y Jenő külügyminiszter az alábbi táviratban tolmácsolta részvétét Filov Bogdán u-iniszterel­nöknel és külügyminiszternek: Mélységesen megrendített felséges Urának. 111 Boris királv elhunvtá­hire. Kérem Nagy méltóságo­ldat, togd'4 ,a legőszndább részvétem Budapest, augusztus 30. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Baiczibázi Bárczay István m. kir. litko* ta­nácsos, aüniszteretnöksé^i államtit­kár és Szentmlklósy Andor rewt­kiviili köVCt me.ghalaimaMitt mi­niszter, a külugyminisztei állandó he­lyettese, vasárnap délelőtt felkeresték T o u t v budapesti bolgár követet, bogy Boris bolgár király elhunyt al« kalmából a magyar királyi kormány, illetve külügyminiszter részvétét tol­mácsolják. Dr- Homonnay Tivadar, Buda­pest síékcsföváros főpolgármester* lészvétláyiratqt intézett Sznhá főpol­gármesteréhez III. Boris -ái eikuuyto alkalmából Róma. augusztus 30. Mint a Valt­kánvárosból jelentik- xil Pius pápn icszvétét nyilvánította a oolgar kor­mánynak a bolgár király ualala alkat­, urából Szófia, augusztus 30 R.yfin bolgár herceg, az elhunyt Bon? király öcs­cse táviratban értesítette a Führerl bátyjának elhunytáról, tckirtette| pr­ra a barátBágru. antelypt a lübrer az tttiunvi iránt táplált. A Fübrcr pjrjll berc^gr-fk tfvorat­bw fejezte ki részvétét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom