Délmagyarország, 1943. augusztus (19. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-18 / 186. szám

A szivbaj vezet Szegeden a halálokok között Emelkedik a rák és a füc'ővész okozta elhalc iozások száma is (A Délmagyarorszag inunk"társá­tól) A tisztiföorvosi hivaial mai hu­zamosabb ideje statisztikát vezet a különböző halálozásokról. A kimuta­tásból megállapítható, hogy Szegeden a halálozási okok között ujabban a leggyakoribb a szervi szívbaj. Evek­kel ezelőtt a szivbaj meg a harmadik sorban volt a halálokok közölt, a tu­dövési követelte a legtöbb halálos ál­dozatot, az utóbbi esztendőkben azou­ba n inegsokszorosodott a különféle szívbetegek száma és a legtöbb el­halálozás is a szívbetegségre vezet heiő vissza. A szervi szivbaj után közvetlen a légzőszervek megbetegedése következ­tében előállott halálokok szerepelnek­Sajnálatos tény az is, hogv évről-évre emelkedik Szegeden a tfldővészhen elhaltak száma és emelkedett a |es»­utóbbi esztendőben már a másik ve­szrdelmes népbetegség, a rák áldoza­tainak száma is. A halálozásokról készített kimuta­tást municiózus pontossággal dr. J u n g Sándor tisztifőorvoshelyettes vezcli. Tőle a következő nyilatkozatot kaptuk a halálozásokról: — örvendetesen megállapítható, nogy az utóbbi időben az emberi élei­kor észrevehetően kitolódott, — mon­dotta Jung helyettes tisztifőorvos, liz nemcsak általánosan, országos szem­pontból áll fenn, hanem speciálisan Szegeden is ez a helvzet. Ugyancsak örvendetes tény az Is. hogy a város lakosságának közegészségügye a/ utóbbi évek folyamán nagymértékben javult. A most folyó esztendőben is tapasztalhatjuk, hogy a fertőző meg­betegedések csupán szorványos liléi­tekben fordultak plő és jóval az átla­.gon alól vannak. Tifuszesetek is uranylag ritkán lépnek fel a város­ba n. holott mint ismeretes — az azelőtti években tömegesen betegedtek meg az emberek tífuszban és széles­környékben járványos jelleget öltött 0.7. a veszedelmes betegség. A gyermek­paralizls járvány is pusztított pár évvel ezelőtt Szegeden, most már ez a betegség is megszűnt. A tífusz ellen alkalmazott általános tömegoltások — a jelek szerint — igen eredménvesek voltak és immúnissá tették a Inkós­ságot. Az oltások egyébként most fo­lyamatban vannak. — Ami most már a halálozásokat IHeti. arra vonatkozólag a Hsztirőor­vosi hivatalban minden részletre ki­terjedő statisztikát vezetünk, mon­dotta Jung főorvoshelyettes. A kimu­tatásunk azt bizonyítja, bogy a kü­lönböző halálokok kőzött a szervi szívbaj é» általában a vérkeringéssel összefüggő megbetegedések folytán előálló elhalálozások vezetnek. A vér­edények elmeszesedése, a szívizom el­fajulás a gyakoriak az eíajta megbe­tegedések között. l»42-ben 531-en hal­tuk meg Szegeden szívbaj következté­ben, mig a légzőszervi megbetegedések 200 halálos áldozatot követeltek, a rá k«s halálozás is emelkedett Szegeden */ utóbbi évek folyamán, a multév­bon például 17ft-en haltak meg nálunk rákban. Az 1943. évben némi emel ke­rtest mutat a statisztika a szervi szív­baj és a rákos megbetegedések okoz­ta halálozások tekintetében és sajná­latos ténv, emelkedik a tiidövász foi v­lán előállott elhalálozások száma is. l'.z utóbbi — minden bizonnyal — a háborús táplálkozási viszonyokkal van összefüggésben. A főorvosi hivatalban a halálozá­sok percentjéről ksézitett kimutatáso­kat az Országos Köegészségügvi In­tézethez terjesztik fel. Ide küldik kü­1 önben az efféle kimutatásokat az or­szág minden részéből. Évtizedek óla készülnek ezek a közegészségügyi sta­tisztikák és pontosan meg lehet ál­lapítani, évekre visszamenőleg, hogy a különböző halálokok kőzött egvik. vagy másik betegség milyen szerepet játszott, a statisztikákból konstatálha­tó, hogv rendkívül nagy az eltolódás az egyes halálokok száma tekinteté­ben. A szegedi tisztifőorvosi hivaial küiönben már évek óta nagy gondot fordit a közegészségüggyel összefüg­gő statisztikai adatgyűjtésre, amely­nek nemcsupán kimutatásszerü jellege von, hanem mód kínálkozik arra is, hogy a fertőző megbetegedések terje­désével szemben megfelelően felve­hessék a védekezést. Igy például né­hány évvel ezelőtt felfektették a tisz­HIREK Szegedi utmutató A Somogyi-könyvtárban vasárnap és ünnepnap kivételével könyvtár­szolgálat. Az egyetemi könyvtár augusztus 1-töi 31-ig a könyvtári helyiségek tatarozása és általános takarítása miatt zárva. A városi muzeum egész évben nyitva, Szolgálato,, gyógyszertárak: Bnr­csay Károly Tisza Lajos-körnt 32, Bulesii Barna Kálvária-tér 7- dr. Löbl Imre Gróf Klebe|sbcrg-tér 4., Moldován Lajos Újszeged Vedres­utca 1., Selineczi Béla Somogyitelep IX. utca 4,i9. Mozik műsora; Belvárosi Mozi: A lomkering ö, Korzó Mozi: Leányvásár, Széchenyi Mozi: U z Bence. —OOO— AZ ELSÖTÉTÍTÉS KEZDETE FSTE TTZ rtft A KOR­VÉGE REGGEL tTÁROM ÓRAKOR -OOO— — Az ujszegedi kendergyár nj igaz­gatója a polgármesternél. Vitéz Deák László nvngalmazott ezredes, az uj­szegedi kendergyár nemrégen kineve­zett uj igazgatója kedden délben tisz­telgő látogatást tett dr. Pálfv József poigármesternél. — A belvárosi munkaközösség ké­relme. A szegedi bajtársi munkaközös­ség belvárosi csoportja azzal a ké­réssel fordul a város közönségéhez, hogv egy harctérről visszatért gépko­csivezető részére, aki a könyvelésben is jártas, állást ajánljanak fel. Az ajánlatokat a tiszti főorvost hivatal­ba kell eljuttatni. — Elmarad ft baktói harcszerű lö­vészet. Augusztus 24-én és 31-én a baktói harcszerű lőtéren a lövészet elmarad. _ Engedély nélkül vágta le a ser­téseket. elitélték. Kupeczki Sándor 31 éves csongrádi gazda közszükségleti cikk folytatólagosan elkövetett jogel­lenes elvonásának vétsége miatt ke­rült kedden a törvnéyszék Molnár-ta­nácsa elé. Kupeczki a mult év elején engedély nélkül vágott le két hízott sertést. A sertések húsát és a szalon­nát családja felélte, három bödön zsirt pedig a gabonaoadláson rejtette el. A törvénvszék Molnár-tanácsa ked­den 300 pengő pénzbüntetésre ítélte Kuperzkit. Az Ítélet eflen a királyi ügyész, a vádlott és védője fellebbe­zést jelentett be. Így az ítélet nem jogerős. _ A biztosító társaságok üzletvite­lének szabályozósa. Budapestről je­lentik: A Budapesti Közlöny legköze­lebbi száma közli a pénzügyminiszter rendeletét a biztosító magánvállalatok évzáró zárszámadása, üzleti jelenté­sei és az ezzel kapcsolatos egyes kér­désék rendezése tárgyában. (MTI) tifőorvosi hivatalban a tífusz megbe-| tegedésekkel kapcsolatos térképkimu tatást. Ezen pontosan feltüntették azt a helyet ahol tifuszbetegség előfor­dult. Szeged város térképén színes gombostűfejekkel jelölték meg a he­lyet. ahonnan tífusz, vagv másféie fertőző betegséget jelentettek. A tér­képes kimutatás azután szemléltetővé tette, hogy szorványos, vagv tömege­sebben fellépő megbetegedés történt e és ennek megfelelően megtehették a szükséges intézkedéseket. A különféle betegségek terjedéséről pontos, gra­fikonszerii kimutatások is készüllek a főorvosi hivatalban, ahol szinte pilla­natok alatt meg tudják állapítani, hogy évekre visszamenőleg az egyes megbetegedések a városban és a ta­nyán milyen mértékben pusztitotlak. — 6940 pengő egv hold földért. Hódmezővásárhelyről jelentik, hogy az ottani közigazgatási bizottság gazijasági albizottságában nagvfei­tünést keltett két földeladás. A bi­zottság ülésén 101 földadásvéte.ii szerződés került letárgyalásra és a bizottság mindegyiket jóváhagyta. Az előadásra került földek ára át­lagosan 3005 pengő volt katasztrá­lis holdankint. A rekordot két el­adás tartotta. Palócz Ernő szegedi börtönőr paléi két kat. hold és 1121 négyszögöles birtokát tanya nél­kül Madaras Albert sövényházi uradalmi főgépésznek 18.000 pengő­ért adta el. Még ennél is szembetű­nőbb volt az ár annál az eladásnál, ahol mint eladó Fodor Antal püs­pökielei gazdálkodó szerepelt, vevő pedig Gvevi János ácsmester és gazdálkodó, aki Vásárhelyről nem­régen került el Budapeslre és mos', bérházát ott eladta. Gyevj János 17 kat. hold földet vett meg Fodor Antaltól Répásháton és ezért a bo­tokért 118.000 pencöt fizetett. A paléi földnél 6600, ennél pedig 6911; pengő volt egy kat. hold földnek az ára. _ Szabadtűzön főzött. lángra|ob­hant a ruhája. Bauek Berta 25 éves nagyváradi illetőségű leány, aki a sándorfalvi Irma-majorban van alkal­mazásban. kedden délelőtt 10 órakor a major udvarán felállított tüzhelven főzött. A nyári alkalmakkor ideigle­nesen felépített tűzhelyről a láng ecv hirtelen szélroham következléhen ki­csapódott és a tüzhelven levő bogrács fölé hajoló leány ruhájába kapott. A leány az ijedtségtől nem tudta a fel­lobbant ruhát letépni magáról, igv a láng "ulvosan összeégette. A kihívott mentők harmadfokú égési sebekkel a szegedi bőrklinikára vitték. _ Légoltalmi homokzsákokban csempészte a lisztet. Gulyás Lajos zenfai lakos hétfő délután vonattal Szegedre érkezett és 20 kiló egvséges lisztet hozott magával. A lisztet, ame­lvet nem lett volna szabad engedély nélkül behoznia Szegedre, légoltalmi homokzsákokban csempészte a ká­rosba. A lisztet azután 'pineegádorok­han árulta és az egységes lisztgkilójá­ért 4 pengőt kért és fogadott el. Az árellenftrök tettenérték és a rendőr­ségre vitték, ahonnan kihallgatása után átkísérték az ügyészségre. Az árdrá.gitó az ügyészség fogházában előzetes letartóztatásban van, önnél rövidesen bírái elé állitják­_ Szeged város árverési csarnoka 1943 augusztus 21-én hivatalos helyi­ségében árverést tart. mely alkalom­mal az összes szegedi zálogházaknál 1913 június hó végéig lejárt tételek kerülnek sorra. Az árverést d. u. fél 4-kor tartjuk és legkésőbb aznap dél­ig magánosoktól is elfogadunk véte­li és eladási megbízást. A már beér­kezett buforok, szőnyegek, festmények és DOrcelánok a csarnokban d. u. fél 1-től 6-ig nanonként megtekinthetők. (A nyári üdülésre és áremelkedésre tekintettel régi kölcsöneit méltányo­san felemeljük.) • Igazgatóság, A fasiszta-vagyonok felülvizsgálása — mint Olaszor­szágból érkező hirek tudatják — folyamatban van Az elgondolást csak helyeselhetjük. Azt, hogy va­laki lelkesedésből, meggyőződésből, hazafias érzésből csatlakozik «gy politikai vagy világnézeti rendszer­hez, meg lehet bocsátani, ha a rendszerről később ki is derítik, hogy nem válthatja he mindenben a hozzáfűzött reményeket, nem fe­lelt meg egészen a sajátos nemzeti léleknek s vezéri nagyhorderejű po­litikai tévedések áldozatai lettek. Megbocsátható még az is. ha vala­ki kevésbé magasztos indokokból csatlakozik egy mozgalomhoz. Mondjuk, hogy a maga kis egizsz­tenciáját, puszta megélhetését biz­tosítsa. Elvégre gyarló emberek vagyunk s nem lehet mindenkitől mártiromságot, mindenről lemondó aszkétizmust kívánni. Ellenben sem­miesetre sem bocsáthattuk meg azt, hogy valaki eszme, pláne szociális eszme hirdetésével illelékteien va­gyont szerez. Ha valaki honfitár­saitól a szent hazafiassá? nevében lemondást, áldozatokat követel s önmaga pedig a mások lemondásá­nak gyümölcseit a saját hasznára kamatoztatja. Az ilven ember, tar­tozzék bármiiven párthoz, rendszer­hez, felfogáshoz, a legcsekélyebb büntetésként megérdemli, hnsrv hüt­lenül szerzett vagyonától megfosz­szák. Légy vidám a Tisza nagvtermében, augusztus 22-én rádiómüvészek vidám estién jegyek 1 P-től kiadóhivatalunkban. _ A TISZA VÍZÁLLASA. A sze­gedi rendőrség révkapitánysága je­lentése szerint a Tisza vízállása augusztus 17-én reggel 7 órakor 196 em, a levegő hőmérséklete 16 fok Celzius volt. Angol és amerikai filmhíradók a spanyol mozikban. Madridból jelen­ti a Budapesti Tudósító: A spanyolor­szági mozik a háború kitörése óta most először hozzák az ango' és ame­rikai háborús filmhíradókat is. A spa­nyol lapok ugyanakkor megkezdték az angol és amerikai rádióhirszolgálat időpontjának közlését. (MTI) — Betörtek az Ilnna-nteat Hangyá­ba. Hétfőn a késő esti órákban isme­retlen tettes behatolt az Ilona-utcai Hangyaszövetkezet irodájába és on­nan ellopott egv vaskazettát. A vas­kazettában, amely Wertheim-kulccsal zárva volt, 1700 pengő készpénz volt. A betörő a vaskajeUáL miután el­hagyta az irodát, az utcán feltörte és eldobta, a pénzt pedig magával vitte. A vaskazettát egv nyomozó rendőr ta­lálta meg az Hnna-utca közelében. A rendőrségnek az a gyanúja, hogv * vaskazettát és a benne levő pénzA olyan egyén vihette el, aki a helyi vi­szonyokkal tisztában van. F.zen a fo­nalon meg is indult az erélyes nvomo­zás az ismeretlen betörő kézrekerité­séra. _ Orvosi hlr. Seresné dr. Bucsy Piroska fogorvos szabadságáról viss­zaérkezett. Szeged, Széchenyi-tér 2a. 313 1* m® ISI Olvassa a öélmagyarországot hirdessen a Oélmagyarországban! \m\im

Next

/
Oldalképek
Tartalom