Délmagyarország, 1943. augusztus (19. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-17 / 185. szám
Gróf Bethlen István felszólalt egy gazdagyiilésen Kolozsvár, augusztus 16. Várkuda községben gazdanapot rendezett az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület. A gazdanapon a gazdaközőn•egen kivül nagyszámban vettek részt fiz előkelőségek és megjelent rajta gróf Bethlen István volt miniszterelnök is, aki 40 éves vá lasztmnáyi tagja az EMGE-nek. Gróf Bethlen István felszólalt és fe többek kőzött ezeket mondotta; — A magyar ügyet és a magyar fcílnkat az utóbbi időben két arcvonalon is szolgáltuk. Az egyik az a aoral. amelyet Erdélyben a magyarság a maga munkakörében ivégzetC a második az, amelyet a taolt trianoni keretek kőzött mi végeztünk. A kettő közül az első volt a fontosabb és nehezebb, mert amit tan végeztünk, azt védett helyen Peljesitettük. Mi itt Erdélyben történt, amit ez a társadalmi szervezet ivégez. az megnyugtató. Azzal a tndattal és erős hitte] dolgozik, hogy ferre a munkára szüksége van a magyarságnak. Noha a magyar közéletben az úgynevezett politikai voktal látszik erősebbnek, mint a társadalmi, es nem jelenti azt, hogy leientőségében fontosabb is lenne, mert a nemzet ereje azonos a társadalom egységével és a társadalombak azzal a tudatával, amely képes, lé teszi a sors kérdéseinek megollasára. (MTI) / Aapeli Saarísalo fiam egyháztudós előadása Szegeden (A élmagyarország munkatársától) gígys ámu érdeklődő előtt tartolta meg ombatoo este a szegedi evangélikus amplomban régészeti és vallás Iri.'-lci előadását Aapeli Saarlsalo finn egyetemi tanár és egyháztulós, akit Benkóczy Dániel föesperei 3/ rözőlt a megjelentek nevében meleg szavakkal. A finn professzor mi lei ekelőtt archaeológfal tanntmá•yalnak Ismertetése során az őskor, matd a bibliai ókor települési viszonyaival foglalkozott s ezeknek kapcsán vBllácrrkölcsi témákat fejtegetett finn kyelven. Az előadást a Finnországba szánni tott Molnár Rudolf magyar ívírtg.' lkus lelkész tolmácsolta a kő Kőr.ségnek, majd Molnár Rudolf finn felesé.: tartott igehirdetést és adott elő én kszámokat nagy tetszés mellett. A aapeli Saarisalo Szegeden dr. Szabó A1 dár gimnáziumi tanár vendége rolt, akinek felesége finn származású. A váló finn egvháztudós magvarfe«?ágf kőrútja során érkezett Szegedre elő idásának megtartására. Programián Hz város szerepel s magyaromé 1 tartózkodása során részt vesz e r magyar—finn szótár szerkesztési munkálataiban. Szegedről vasárnap délélőtt utazott el s kővetkező előadá»át Kolozsvárott tartja meg. Magyarországi tartózkodása előreláthatólag hosszai b időtartamú lesz: mert a finnugor 1 rdést tanumlánvozza és Itidománvos kutató munkát végez ebben a témakörben. Uti és munkaterve szerint Magyarországról Törökországba megy. ihol a finn-ugor kérdés tanulfhálttozását kívánja folytatni és k'méJvi'er | Serérti hercegprímás szentbeszéde a magyarok Nagyasszonyának imnepén ..Hirdessük a magyar nemzet történelmi erdemeit és igazságai" Esztergom, augusztus 16. Vasár- világháború szomorú tapasztalai uláu rap délelőtt Serédi Jusztinián bi ja győztes és a legyőzött nemzetek borosheroegpirimás az esztergomi ha- sorsán okulva meg fogjuk érteni azt zilikában bemutatott szentmisén szent- ! a felelősséget, amely Ítéleteikért terbeszédet mondott az egyház tanítása1 beli majd őket Isten és az emberek és törvényei alapján a szentek tiszteletéről és segítségül hívásáról. Kiemelte, hogy a szentek segítségül hívása mindig időszerű a mai sorsdöntő időkben azonban különös jelentősége van, ebben az irtó világháborúban, amikor csak az Isten és az ő szent előtt, meg fogja velük értetni, hogy ne hozzanak olyan döntésekel, amelyek minden körülmény figyelembe vétele nélkül, pusztán megtévesztő propaganda 'és hamis információk alapján, a jövendő világháború és egyéb konfliktusok magvait hintik e' anyja, Mária, valamint dicső szent- niajd a nemzetek körött és taián évjei segíthetnek a pusztuló emberisé-1 századokra megnyomorítják az egész gen; Krisztus egyháza kezdettől fog- emberiséget. Bár mi bízunk emberi va hirdette Isten megdicsőült szol gáinak: a szenteknek, Oagkiváílt pedig Krisztus anyjának tiszteletét és helyeselte segítségül hívását Kiemelte, hogy a, boldogságos Szűz Máriát első szent királyunk Választotta Esztergom és egész Magyarország védőasszonyává 900 esztendővel ezelőtt Nagyboldogasszony nap ján. Ha tehát a magyar katolikus egyház tanítása alapján önmagunkat és országunkat a magyarok Nagyasz szonyának és a magyar szenteknek oltalma alá helyezzük, akkor jobban biztosítottuk jövőnket, mintha tisztán emberekbe helyeznénk bizodalmunkat. Az egyéni és családi életben is hányszor tapasztalható az emberek hálát lansága. Magyarország a tatárjárás során, majd később 1848-ban és 1918ban is tapasztalta Enrópa hálátlanságát. — És bár a mostani világégésben szeretnénk reméÍDi — folytatta a hercegprímás —, hogy az egymással szembeu álló felek, amikor majd egymás és a többi nemzet sorsát tnté zik, ftz apostoli Szentszék példájára nem feledkeznek meg Magyarország ezeresztendős védelmi harcairól, amelyek bennünket sorvasztottak, ők pedig azalatt számban, erőben és műveltségben gyarapodhattak, reméljük és merjük remélni, hogy a most egymással szemben álló felek a mult igazságszolgálta Kasban is, de azért legbiztosabb menedékünknek mégis Krisztust tartjuk és az ő szent anyját, valamint Isten megdicsőült szentjeit, közöttük elsősorban Árpádház' szentjeinket és azonkívül az apostoli szentszéket, mert ezekben még nem csalatkoztunk soha és most sem fogunk csalatkozni. — És most, amikor ebben a borzasztó világégésben az összes nemzetekkel együtt mi. szétszórt magyarok is kimondhatatlan aggodalommal tekintünk a Jövőbe _ folytatta Serédi Jusztinián --, akkor ugy érezzük, hogy taJán éppen azért szórta szét magyar testvéreinket az egész világon az Ur, hogy mindenütt hirdessék a magyar nemzet történelmi érdeui rit és hirdessék ennek a nemzetnek jgazságát, hogy velünk együtt buzgó imádságban kérjék és a Boldogasz szony és a magyar szentek segítségével bízvást reméljék a becsületes földi igazságszolgáltatást és az Is ten. a nemzetek Istenének irgalmá! számunkra Mi ugy érezzük, hogy di csőségesen uralkodó XTT Pius pápánk főként azért övezte gondviseléssze rüen a szentek dicsfénvével Arpá'lházi Boldog Margitunkat, hogv a mosta ni sulvos időkben ismét megmentse a magyar nemzetet a magyar hazát és ősi katolikus hitünket. )avul a kenyér mincsége Az ui liszt kiőrlési arányáf 85 száza ókra szállítják le — ixovembet 1-től ismét felemelik a kenyér fejaaagot Budapest, augusztus 16. A koséilátási kormányzat az uj termés betakarítása végefelé különböző előkészített intézkedésekkel szervezi az ország uj közellátási esztendejét. Az uj termelési és beszolgáltatási rendben a kereskedők és a különböző központok átvételi szerepe igen jelentős. Az uj rend életbeléptetése utáni első időkben megállapítást nyert, hogy az uj átvevő szervezet néhol erősebb ellenőrzésre és irár vitásra szorul. Az ellenőrző munka kiterjed az ó- lisztkészletek felhasználásának munkájára is. Most, hogy a cséplés a befejezéshez közeledik országszerte és megjelenik a közellátásban az uj liszt, intézkedés történt, hogy az uj lisztkészletek felsütésével egyidőben megváltozzék a kenyér minősége is. A kiőrlési arányt megváltoztatják. A kiőrlési százalék eddig 90 százalék volt, az uj gabona kiőrlési százalékát leszállítják 85-re. Az uj kenyérliszt tehát fehérebb lesz, a belőle sütött kenyér is Ízletesebb és fehérebb a mainál. A kenyér minőségének javításával egyidőben történik gondoskodás a zsemlyeellátás rendezéséről is. A! zfemlyeellátást ugy biztosít ják, hogy a rászorulók — a gyermekek, betegek, öregek — zavartalanul megkaphassák zsemlyeszükségletüket Ide tartozik még az a jelentős könnyítés a lisztellátásban, hogy szeptembertől kezdve már az uj. felemelt lisztfejadagok lépnek életbe. Az uj közellátási esztendő tennivalóinak előkészítése során mái .folynak a közellátási minisztériumBudapest, augusztus 16. A Kálvin- .legelte, hogy a szakadatlan háború- jhan azok a tanácskozások, amelyeén templomban vasárnap Ravasz ban élő emberi társadalomban van|,,nt, „Muftik n kenvér-feiadacoh László puspok tartott istentiszteletet és beszélt a békességről. késség Királyának engedelmeskedik. Ott van ez a békeország Isten ígéreteiben. Isten ígérete kőkemény metafizikum. A mindenség arra épül, hogy betöltse a jóakarat A Kant-féle látásban a csillagos ég és a jóakarat nem két egymás mellé került idegen Ravasz László beszéde a békéről Előrebocsátotta, hogy a legcsunyább magaviselet volna: háborúra izgatni s mikor az ellenség a kaput döngeti, békehurokat pengetni. Krisztus egyháza Sohasem akarta a háborút, ezt a mostanit sem. Mikor mégis kiütött, mindent elkövetett, hogy ne terjedjen tovább. .ken előkészítik a kenyér-fejadagok egy láthatatlan de valóságos biroda- n0vember i_tói vajó ujabb emelését lom, amely lelki fejedelmének, a BéJól szerepelt a SzVSE a Horthy István vándordíjas lövészversenyen Budapest, augusztus 16. A MÁV Moát is felemeli szavát a béke és UA°'°S. nanera relTeie' es sportegyesületeinek ligája szombaton, a kiengesztelődés érdekében. Nem Azért az az ország Krisztusban van. • vasárnap és hétfön rendezte vitéz azért teszi, mert Budapest bombázá- |«f ,P«d,g Krisztusban van, csak hit ybányai Horthy István vándordisával a legkomolyabban megfenyeget- ál,a (°8halóJ1 ffl Nem ehet tárgya ja,%er/e ót az országos vasutas 16ték; enélkül is megismételné, amit Politikának, diplomáciának, üzletnek. Jvészbajnokságért. A nagyszabású verkezdettől fogva mondott Viszont át- "^ bizonyítható és nem cáfolható, nJ 43 Cgvesület 527 egyéni verszeméremből nem hallgathat most, e [fjte,'ett a bölcsek és hatalmasok ^ 69 csapattal vett részt, amikor nem az 8 akaratából éppen e,fl1' de megjelent az egvugvueknek arról folyik a vita, hogy lehet-e nvllt és a kicsinyeknek. De majd egyszer. városnak tartani Bndanestet vagv "1lkor mindennek vége lesz kiderül. _ ^ ^ „. _ nem. Mi háborúba kerültünk, mert csak egy ország van és egy le- | re, '3 Ambrus Szeged 275 körrel. III. megtámadlak. Vigváztunk arra hosv pedélem: Krisztus és az ő békeorsza- 1 ^ály: 2. Papp Takács Szeged 272 körrel. Eredmények: Kispuskaverseny egységes céltáblára, 1L o.: 2. Csonka Szeged 276 körmegfámadtak. Vigyáztunk arra. hogy 1 harcunk emberies legyen Tudjuk jól, JaJ annak ak5 fel'áröd ez ország hogy háborúiban ösi tömegszenvedélyek és leleménves propaganda frigyéből születnek az elhatározások; tudjuk, hogy rövid idő alatt elpusz ellen és elárulja fölséges urát. A püspök ezután ennek az országnak az értékéről beszélt Krisztus országának földi Jelentkezését uj VICsapatversenyben A-osztályban I. Szegedi Vasutas SE 1366 egységgel. Hölgy kispuskaverseny, IV.—VII. ^PiRBBHIH ^HP Andrésné Sze tithatják olyan ellenfelek, kiknek so- 'ágban és uj eleiben foglalta össze ge(1 241 k5rre) Céllövő pisztolwerhasem vétettünk, az »egyet!énegv< (Nem uj Európára, uj Ázsiára, hanem Sf.nvben 1 Asztalos Szeged 30/244 tflBudapesten mindazt, ami az országban "í emberre és uj lélekre van szüksé- JÉIATT9L Csapatversenybén S, SzVSE a szivkamara helvét tölti he; de azt a rilágfiáfe Ez a krisztusi ember i4g/tabHattat _ A TISZA VÍZÁLLÁS A. A szegedi rendőrség révkapitánysága jejenta-ie szerint • Tisza rtzji'ása •IJI? ztus 16-án reggv] 7 órakor 200 <«a, » levegő hfeérsékiete lb fok Celziut volt és a krisztusi lélek Mikor valósul meg ez a békeország? Most és itt: a megértett és megragadott alkalomban. is tudjuk, hogy eg n pusztítás hadászati érdeket nem szolgál, meafétémlttés helyett csak az elkeseredést fokozná fel a végsőkig. Ezért a viharelőtti csendességben halk szóval utn- j A püspök ezután az egész kérésziünk arra: minél kisebbet, minél ipnz- I tyéu anvaszentegvházzal val'ó lelki tnlanabb sérelem ér. annál «n,vn<.-a'>h közösségben könyörgött a békességért a roppant tufarő történelmi felelős- és a gvőzelemért. olvan győzelemért. 6ége. iámekyben no az ember, haaem maga A Itváhbiakban a püspök azt fejr Isten győzzön. Önműködő pisztoly csapatversenyben 3. SzVSE 235/53 találattal. Az összetett versenyen a kiirt vitéz nagvhányai Horthv ístván lövész vándordiiat a Törekvés SE nyerte 3712 ponttal. Harmadik a SzVSE 3591 ponttal. A Lázár László vándordiiat mint • Kispuska csapatverseny győztese. » SzVSE nyerte 1386 ponttal.