Délmagyarország, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-20 / 161. szám

Vakrepülő kiképzés ritorlázórepülőínk számára A »vakon«, felhőben, kedvezőtlen látási viszonyok között való repülés különleges kiképzést igényel. Abban a pillanatban ugyanis, amikor látá­sunk elveszti biztos földi támpontját, egyeaisulyérzékünk is felmondja a szol­gálatot és többé nem megbízható. Igen neves repülőnkkel fordult elő, hogy különleges műszerek nélkül volt kénytelen felhőben >vakon< repülni. Érzékel szerint gépe tökéletesen egyen­súlyban volt, helyzete a megszokott rendes repülőhelyzet, repülési Iránya egyenes. Mikor pedig csaknem egy­órás repülés ntán kijutott a felhőből, meglepődve láthatta, hogy gépének balszárnya mélyen belóg s ő valójá­ban csaknem égyórán keresztül egy helyben fordulózott... pedig érzése szerint egyenesen, vízszintes helyzet­ben repült előre. Ez a kis epizód megfelelően igazolja a vakrepülés ok­tatásának szükségességét, mivel a föl­ül támponthoz igazodó látás meg­szűntével csak különleges műszerek pótolhatják a tévedésebre könnyen hajlandó egyensnlyérzéket. A vitorlázórepülés többnyire a felhők (gomolyfelhőcumulus) alatt és bennük keletkező rendkívül erős fel­hajtó légáramlatokat, emelőszeleket használja ki, ezért a nagyobb teljesit­ményrepüléseknél feltétlenül van szük­ség felhőrepülésre. Felhőrepüléshez pedig vakrepülő tudás is kell. Ezért a Magyar Aero Szövetség a legjobb magyar vitorlázórepülők'-'l vakrepülő kiképzésre hivta egybe. Hatos csoportokban kapják meg a különleges tudást Ujváry László szá­zadostól, a magyar légiforgalom »re­E űlö-kilométermilliomosától* és Bán­>dy Antaltól, a kiváló mérnök-pilótá­tóL A most megindult tanfolyam hall­gatóinak sorában ott látjuk Stolte Já­nost, az aranyteljesllményjelvényes vi­torlázórepülőt, aki a színmagyar ter­vezésű és épitésü Kevély gépen Bel­grádba vitorlázott és most 4063 méte­res magassági repülésével uj nemz*ti csúcsot is állított fel. Méray-Horválh Róbert neve is ismeretes, ő is Bel­grádba repült egy kétüléses vitorlázó­géppel, tavaly pedig nagyszerű időtar­tam repüléseket végzett. í>e itt vannak a műegyetemi sportrepülők legjobbjai Is s a Magyar Aero Szövetség vitor­lázó osztályának vezetői is felfrissí­tik vakrepülő tudásukat A kiképzést aa úgynevezett link frainer segítségével történik. Ezt a szerkezetet először az amerikai légi­forgalmi társaságok állították be pi­lótáik vakrepülő oktatására. Lényege egy zárt repülőgépszerű pilótaülés, benne a szükséges műszerekkel. Itt foglalt helyet a pilóta s adott felada­tot kap, hogy gépét hogyan vezesse. • Repüljön egyenesen x másodpercig, majd hajtson végre belfordulót, utá­na repüljön... iránytükurzuson s a repülőteret elérve, a rádióirányítás nak megfelelően szálljon le*. Ilyen példánl egy repülőfeladat. Az oktató az ellenőrző asztal műszerein figyeli növendéke kormánymozdulatait (vala­mennyi műszer mozog, működik s azt az értéket mutatja, amtt a gép tény­leges repülése esetén elérne), esetleg maga is előidézhet kényszerű repülő­helvzetet, hogy megfigyelje a növen­dék helyreigazító kormányzását. Az egyik ilyen kísérletnél a növendék (persze rsak képzelt) dugóhuzóba esett és _ mo méteren, vagvis a föld szine alatt sikerült esak egyensnlvha hoz­nia gépét. Ilyesmi a link-traineren wcgensedhető. de végzetes kőveikez­ménvékkel járna a nagy gépen. Azért ez a vakrepülő oktatás biztonságos, olcsó és rendkívül alapos. Vakrepülő tudásukban öregbedve vftorlázórcpfilőinklól a jövőben méa sagvobb teliesltménveket várhatunk SPORT 13­Jól szerepeltek a SzUE úszói Orosházán 100 in-es fiu gyors: 1. Tellesz 1:11, 200 m-es ifj. mell: 1. Peták 3:04.6, 3. Csiszár 3:08.9. A 14 éves Peták Ká­roly eredménye országos viszonylat­ban is kitűnőnek mondható. A tehet­séges úszótól még igen komoly ered ménveket várnak 1Ö0 m-es ifj. gyors: 1. Berke 1:05, 2. Lavner 1:09.8, 50 m-es gyermek gyors: 1. Papp 32.6, 100 m-es' hölgy hát: 1. Peták Margit 1:49, 3X200 m-es vegyes váltó 1. SzUE (Tellesz II., Ber­ke, Lavner), 50 m-es leány mell: 1. Peterdl, 3. Vicsay Mária, 50 m. gyer­mek hát: 1. Bakó 42.4, 2. Tóth 44.8, 3X100 m-es hölgy vegyes váltó: 1. SzUE (Peták, Katzmaver, Nagy). Az ifjúsági bajnokságokkal került lebo­nyolításra a gyopárosi fürdőben a SzUE-OUE 1. B. bajnoki vizildbda­mérkőzés. amelyet a SzUE csapata 5:3 arányban nyert. Góldobók: Szaniszló (2), Bórt>ély (2), Kiss Antal, Lacía és Tombácz gólját a biró nem adta meg A SzUE ezzel a mérkőzéssel megnyer­te az 1 B. osztályú bajnokságok —ooo— Jó eredmények a SzVSE házi atlétikai versenyén Vasárnap délelőtt rendezte a SzVSL atlétikai háziversenyét. A versenyen nem indult az egyesület kilenc válo­gatott atlétája, akik Budapesten és Debrecenben versenyeztek ugyanezen a napon a főiskolai, illetve a kerületi versenyen. Eredmények: 100 m-es síkfutás 1. Rozsos 11.8, 2 Regdon 12.1, 3. Petri 12.1, 400 m-es síkfutás 1. Petri 56.4, 2. Gyuris 56.8. 800 m-es síkfutás 1. Kecsmás 2:11.6, 2. Dudás 2:16.8, 3000 m-es sikfutás 1. 10:8.4, 2. Otruba 10:8.6. sutydobás: 1. Lévai 1064, 2. Terbe 10.38. 3. Rozsos Ü.84, kalapácsvetés: 1. Sánta 25.15, 2. Tihanyi 19.95, 3. B. Tóth 19.46, svéd váltó: 1, A-csapat 2:13.4, 2. B-csapat 2:15.8, 3. C-csapat 2:19, magasugrás: 1. Regdon 160, 2. Lévai 155 cm. —oOo— A Szeged AK szervezkedése A Szeged AK vezetősége a követ­kező nyilatkozatot juttatta el a Dél­magyarországhoz: .. — Dr. Kocsondy Gyula egyesületi elnökünk kívánságára még nagyobb erővel fogunk hozzá a tagszervezéshez és minden erőnkkel azon leszünk, hogy taglétszámunkat emeljük, mert a má­sodosztály kisebb bevételi lehetőséget ezt nekünk, mint társadalmi egyesü­letnek parapcsolólag irják elő, hogy fenntartásunkhoz szükséges összegei elő tudjuk teremteni. — Azon játékosaink közül, ákiket a jövő évadban szerepeltetni : kívá­nunk, senkii e! nem adunk, sőt csa­patunkat uj -szerzeményekkel fogjuk erősíteni. Sikerült megszereznünk Far­kasinszky Imrét, a Kiskunfélegyházi: MÁV Reménvség kiváló fiatal csatá­rét, aki ugy a balszélső, mint a , kő­zépcsatár posztján a . legelsőrendübb érték, ,,Á játékos erőteljes, gyors. A csapatnak komoly nyeresége lesz Szó sem lehet arról, hogy akár Vö­röst, Bálót, Harangozót, Bognárt vagy Nagy Antalt elengednénk, mert ezek­nek a régi kipróbált játékosoknak ru­tinjára-, nagy- szükségünk' lesz abban a küzdelemben, bogy az -első' osztóIvba viszakézülhassünk• Különösen nehéz a frely^etüájcaiekünk; inert 'fül kapták a legnehezebb csoportbeosztást, hisz ve­lünk egy csoportban játszanak a kö­vetkező bajnokaspiránsok: Z. Danuvia, Kaposvári Rákóczi, Fegyvergyár (Lampart), Ganzgyár, Szabadkai VAK stb. Hisszük azonban, hogy a végéD nem mi fogunk panaszkodni az erős csoportbeosztásra. — Sikerült a Magyar Kender-UTC vezetőségével a legbarátibb együttmű­ködésre megállapodnunk. Az egész jövő évi idényben edzéseinket az UTC­pályán tartjuk, viszont az UTC a mi pályánkon rendezi meg mérkőzéseit. Egyező sorsolást kértünk, a Vas­utassal ellentétben, ami azt jelent!, hogy mikor a SzVSE nem játszik Sze­geden, akkor játszunk mi is és az UTC is egy napon közös rendezésben a mi pályánkon, ugy, hogy a közön­ség mindig kettős NB II mérkőzésben gyönyörködhet. — De megállapodtunk az UTC ve­zetőségével abban is, hogy a pályán­kat csinosítjuk, szépítjük, még jobb­karban tartjuk és minden téren a leg­barátibb együttműködésben dolgozunk. — Szakavatott edző szerződtetése ügyében folytatott tárgyalásaink be­fejezés előtt állanak, valószínűleg a Bástva. majd a Szeged egy régi jóne­vü többszörös válocatott játékosát fogjuk "dzőként leszerződtetni. — Markovics Szilárd ügwezelő­elnökünk kedden és szerdán Budapes­ten lesz. hogv egyrészt a szövetség­ben tárgyalja le az uj beosztással kap­csolatos ügyeket, másrészt esetleges jáfékosszerződtetések terén folytasson tárgyalásokat. E hó 23-án, pénteken este rtet órakor az összes játékosok az ügyve­zetés bevonásával az ügvvezető-einök irodájában, Tisza Lajos-körut 44. «z alatt játékosértekezletet tartanak. —oüo— X A SzVSE kerékpárosok szom­baton és vasárnap Budapesten verse­nyeztek. A miskolci bajnoki győzelem után a szövetség Hódit és Jö'achimot meghívta a szombaton este lámpafény mellett megrendezett Mátyás-bajnok­ság első futamára, amely a Millená­ris-sportpálya betonteknőjében került lefutásra. Hódi az első futamban a ne­gyedik helyen végzett A vasárnap megtartott országúti versenyen tö­meg indulók és hegyes terepen Szántai S-ik, Kecskeméti a 11-ik helyen vég­zett a hajrában. Az idős vaskerekes versenyben holtversenyben Hegedűs 16-ik,-Károly I. 29-ik, mig az ifjú le­venteversenyen Káro'y II. a 15-ik he­lyen végzett. Deák a versenyt a cél közelében bukás miatt feladta. X Juhász Istvánt választották az MLSz elnökévé. Vasárnap délelőtt tar­totta évi tisztújító közgvülését a Ma­gyar Labdarugók Szövetsége. Dr. Mi­sángyi Ottó tanügyi főtanácsos, az OSK vezetője sporttapasztalatatról szá­molt be a Tréner Testület tagjainak, majd Juhász István megnyitotta a közgyűlést. Az elnök erélyesén utasí­totta vissza azt a vádat, hogv »a szö­vetség a fővárdk fntbaílSportját előnyben részesiti a vidék fnthálljá­val szemben*. Hatalmi vágv nem fűt bennünket, a népszerüSégbajhásZés sem célunk, hanem kizárólag az osz tatlan magvar érdekek, irányítják munkánkat Nincs sem vidéki, sem hudánestt érdek a labdarugó szövet­ségben. egvédül az egyetemes magvnr célokért küzdünk. A külső beavatko­zásokat visszautasítjuk és minden cse­léke-ffetűbVért váltatjuk a felelősségei -1 móndhfta az élnők bizonyós'sajtó­mégiéleáf 'hírekre. GálffV'András "'főtitkár besíábiótóla után Némethy Imre, az Északi Kerület elnöke mondott beszédek A elnökségei biztosította a vidéki egyesületek bi­zalmáról és megállapította, hogy az elnökség és a vidéki egyesületek kő zött a legteljesebb harmónia áll fenn. Juhász István ezután átnyújtotta az Ifjúság Honvédelmi Nevelésének és Testnevelésnek Országos Vezetője ki­tüntetéseit a vezetőknek, közöttük Fe­renczy Károlynak, az MLSz fellebbvi­teli bizottsága elnökének. A tárgyso­rozat egyik főpontja a választás volt. Egyhangúlag Juhász István válasz­tották elnökké 3 évre, társelnök: vitéz Ginzery Dénes, ügyvezető: Barcsny János, alelnök: Berta Sándor, dr Czopf Ferenc. Fábián József. Kulcsár Sándor, dr. Sebestyén Mihály, főtitkár: Gálffy András. X Csak három versenyző indul a szagcdi hadtestből az esztergomi le. venteversenyen. A szegedi hadtestből csak Biró, Jenei és Wenner mennek az országos hadtestuszóversenyre. Mind a három versenyző kitörőén szerepelt Palicson, reméljük, hegy Esztergomban is kitesznek magukért X Vizipólómérközés is lesz az esz­tergomi úszóversenyen, ahol a szegedi hadtest az esztergomi csapattal ját­szik. Felállítás a következő: Jenei, Wenner, Biró. Lavner, Bogdáu és Er­délyi. A verseny julius 23—24-én kerül lebonvolitásra. X A Szegedi Vasutas Sport Egylet nagy kosárlabdatornát rendezett va­sárnap a vasutas sporttelepen. A tor­nán a Budapesti MAV Előre, a Szé­kesfehérvári MÁV, a Szabadkai VAK, a Szegedi TK és a rendező SzVSE két csapattal vett részt. A mérkőzéseket délelőtt 9 órakor kezdték és délután folytatták. Az eredmények a követke­zők: SzVSE a)—SzVSE b) 10:6 (6:0), Bp. MAV Előre—Székesf MAV 27:4 (19:1), SzVSE b)—SzTK 8:7 (6:2), Bp, MAV Előre—Szabadkai VAK 17:8 (7:4), SzVSE a)_SzTK 15:7 (11:1), SzVSE b) Székesf MAV 16:5 (6 2). Bp, MAV Előre—SzVSE b) 18:9 (11:5), SzVSE a)—SzVAK 173 (8:0;. - Nőt mérkőzések: SzVSE b)-25zékesf. MAV 20:0 (6:0), Bp. MAV Előre-SzVSE b) 21:8 '14:0), Szf. MAV—SzTK 13:9 (5:0., SzTK—SzVSE b) 5:2 (3:0), Szf. MAV— SzVSE a) 12:4 (2:2), A fekete kávé Ismert parazita-hely, férfilakója nincs a kis lakásnak, legfeljebb át­menetileg. Tudniillik átmegy az egyik szobából a másikba, ha mát túlzásba csap a dévajkodó Jókedv, az utcára is kihangzó. A napokban megint kedélyes ve gyes társaság volt együtt s a ház úrnője fennen lobogtatta másoktól megszokott szívességét. — Ki parancsol még, hölgyek, orak, feketekávét? Ebben a pillanatban csengetnek az ajtón s a háziasszony azt mond­ja: — Vájjon kl tért meg az elké­settek közül, ki issza meg a kávé mat? A vendégszeretet ismérveivel ma­ga nyit atjót s szinte visszadöbben, mert nem az csengetett, akit vArb haném rendőri őrjárat. A kávét, vagv nevezzük ősi nyel­ven fekete levesnek, ezriaatár. a. há­ziasszony issza mfft \

Next

/
Oldalképek
Tartalom