Délmagyarország, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-10 / 153. szám
SZINHÁ2 Színházi ankét Ko'ozsváron $zm igazgatók és krifi usok nélkül Ntrfow váron nem tudni, kinek a kezdeményezéséből színházi ankétot hívtak össze. Mint a kolozsvári lapokból olvassuk, az értekezlet az átitoíagos színházi válság okait, a rendezői hány kiküszöbölését vitatta meg »hrók és színikritikusok részvételével*. őszintén szólva nem értjük, miért kellett egy elsősorban budapesti problémát Kolozsváron megtárgyalni, nem, mintha Kolozsvár, mint színtér ellen bármilyen kifogásunk volna, hanem előrelátható volt, hogy Erdélybe az illetékes színházi emberek, irók és kritikusoknak csak egy töredéke kerül el és éppen azok hiányoznak majd az ankétról, akik hivatásszerűen foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel és aktk a vita rendjén felvilágosításokkal, magyarázatokkal és nem utolsó sorban a dolgok velejére rámutató tanácsokkal is szolgálhattak volna. Az értekezlet ugy, ahogy lezajlott ezek miatt a* okok miatt csak fél, vagy negyed munkát végezhetett és még jóindulattal is csak csonka színházi parlamentnek nevezhető. Ámbár mi vidéken élünk, mégsem tartjuk magunkat illetékteleneknek a közbeszólásra, márcsak azért sem, mert majdnem kizárólag a budapesti színházak műsorán helyetfoglaló színdarabokat láthatunk, illetve legtöbbször pesti darabokon kell bosszankodnunk. Hol maradtak a színigazgatók? A koéoBsvári ankét azért is érdekes, mert a budapesti színigazgatókat az összehívók egyszerűen bojkottálták. Hiányzott Pünkösti Andor, a Madách Szinház kitűnő és irodalmi törekvéseiről nevezetes igazgatója, hiányzott Németh Antal, a Nemzeti Szinház igazgatója és Harsányi Zsolt, a Vígszínház direktora is csak annyiban szerepelt, hogy Féja Géza, akit mindenikéig nem tisztelhettünk a színikritikusok rendjében, nyilván ráutalt, amikor .Férceid (más kolozsvári lapok szerint ötletektől Csepeghető) Zsolt* hig színpadi müveit pellengére állította. Eszünk ágában sincs Harsányt Zsoltot, mint korunk Katona Józsefét ünnepelni, de azt el kell 'smernünk, hogy ügyes és sikeres színházt szerző. Elvégre nem lehet mindenki Ibsen, vagy Schiller. A színház bonyolult élete zsenik mellett olykor mesterembereket is elbir. « Es hal maradtak a kritikusok? Soinbázi kritikusokat még lámpással sem lehetett felkutatni a kolozsvári értekezleten. Pedig vannak néhányan. Hogy csak egy-kettőt említsünk, nem hívták le Kolozsvárra Kárpáti Aurélt, a legjobb itéletű, finom tollú magyar kritikusok egyik elsőjét, mellőzték Galamb Sándori, Papp Jenőt ós még egy sereg könnyen felsorolható múbirálót. Ellenben jelen volt Féja Géza, aki lehet, hogy betéved olykor u kritika mezőnyére, de általában mint publicistát tartják számon. Igaz, hogy nehéz is lett volna a gyűlésteremben tartani a kritikusokat, akiknek a fejéhez egyes felszólalók válogatott gorombaságokat csapdostak. Pedig kíváncsiak lettünk volna arra, mi a válaszuk a kritikusoknak Féja Gézának arra a vádjára, hogy .valósággal intézményesített támadásokat kezdenek egy idő óta az ellen, ami valóban népi és magyar*. Egyébként Féjának igaza van abfom, hogy a divatos színpadi irók úgynevezett sztárok testére szabják darabjaikat és lehet, hogy abban sem téved, hogy a sztárok a magyar színpadi nyelv .hivatásos* megrontói. Mégis ugy hisszük, hogy a pesti színházak elrontott nyelve, mondhatni zsargonja sakkal inkább a magyar nyelvvél hadilábon álló Budapest bűne, mint a sztároké, akik nem maguktól romlanak meg, hanem szeretett fő városunk rokonszenvesnek nem mondható tájszólása ficamitja ki a nyelvüket Tamás üfött a szeg fejére Elmés megjegyzése volt Tamási Áronnak, hogy a .zsidó szellem termékeinél egyáltalán nem vigasztalóbb jelenség a mára és jövöre nézve az annyira fel burjánzott árja nemzetközi színpadi szerzők* kétes értékű szindarabirása. Csakugyan igy igaz. Hiába adják többszázszor Berlinben és Stockholmban Bókay János színműVeit, Bókay mégis csak egy gyengébb sütetü Molnár Ferenc, azzal a különbséggel, hogy legalább Molnár megte reintett magának egy színpadi stílust. Bókay pedig mai napig Molnár Ferenc kitaposott ösvényén bandukol. Népi irék, mint színpadi szerzők Féja Géza legélesebben azok ellen rohant ki, akik szerinte az uj magyar népi Írókat nem tudják, vagy nem hajlandók színpadi zseniknek elismerni és nem hozsannáznak színdarabjaiknak. Sem a kritikusoknak, scín á közönség nek nem lehet megparancsolni, hogv térdreomoljanak a népi irók színműírói kvalitásai előtt és uj Madáchokat fedezzenek fel bennük. A valóság az hogy népi Íróink mindezideig nem tudtak kiagyalni egy épkézláb szinda rabot sem és klasszicitás helyett min den müvükkel színpadi ügyefogyottságukat és hozzánemértésüket bizonyították be. Németh László tehetséges író, kiváló elme, de a legragyogóbb érveléssel sem tudja elhitetni a közönséggel a színpadi dilettánsainak nagyságát, akárhányszor hivatkozik is az utókorra. Ugyanez áll Féja Gé zára is. Es a vidék ? é . * És most térjünk vissza a vidékhez. Vannak vidéki színházak is, azoknak is vannak elintézetlen kérdései. Egyedüli indokolása lehetett volna a kolozsvári színházi ankétnak, hogy azért kell egy vidéki városban megtartani, mert a vidéki szinház dolgai is érdemesek az eszmecserére. Erre, amint a fentiekből látjuk, nem került sor, kénytelenek vagyunk tehát megállapi tani, hogy a kolozsvári ankét egyhely bentopogása semmiben sem vitte előre a magyar színházak ügyét és még csak pontos helyzetképet sem fektetett fél, mert éppen az utóbbi évek ben láttunk olyan törekvést amely a magyar szinházi életet ki akarja sza^ badi'tni a nivótlanság hínárjából és erőnek erejével színvonalat és irodai mi ízlést akar ráerőszakolni a nívó ellen kézzel-lábhal kapálódzó közönségre. Például ezt teszi a Madách Színház, amikor sorozatosan játsza Molieret és ősszel a Hamlettel nyitja meg uj szezonját. Könnyen teheti, mert soha nem volt ilyen szinházi kon junktura. Végeredményben: nincs szinházi válság, csak a magyar szinmüirás válságáról beszélhetünk. (sz.) HunkásfloH ts noénoM) mim állandó műnkét kaphatnak. KERTESZ TÉGLAGYÁR. A szinházi iroda közleményei Váltson bértetet a szegedi színházban! Soha ilyen kedvező alkalom még nem kínálkozott a szegedi közönség részére; hogy kedvezményes áron járjon egész évben színházba, mint most, amikor vitéz Bánky Róbert igazgató a mai időknek megfelelő bérletfajtákat a jövő szinházi évadra is fenntartotta. A kulturát és a jó színházat szerető közönség mindenképpen honorálja is az igazgató ilyenirányú törekvéseit, mert tömegesen köti le a jövő szezon bérleteit. A bemutatóbérlet helyeinek legnagyobb részét már lekötötte a premierközönség, úgyhogy a szinház titkársága most már az A- és B-bérleti előadásokra gyűjti a közönséget, Miután az A-bérlet most hat operával bővül, a jövő szezonban süti* té második bemutató estét kap a hé* zöhség az A- és B-bérleti előadások, ban. Fokozott érdeklődés nyilvánul meg a negyvenszázalékos kedvezményt nyújtó igen népszerű bérletfajta, • tisztviselői bérlet iránt. Bérletjegy aések minden nap délután 6—fél 9 ór* között a szinház gazdasági kivalalában. Telefon: 26-90. Próbaéneklés a Városi Szinhnzban, A szinház igazgatósága vasárnap dél-1 előtt 10—11 óra között ismét próbeéneklést tart a színpadon. A hevált jelentkezők a jövő évi opera- és operett kórusban nyernek elhelyezés havi 209 —300 pengő fizetéssel. A tó órakor kezdődő próbaéneklésre pontos meg* jelenést kér az igazgatóság. Jelentkezők kottát hozzanak magukkal. SPORT Kocsondy Gyula elnök buzdító körirata a Szeged ÁK tagjaihoz Kocsondy Gyula miniszteri osztálytanácsos buzdító köriratot intézett a Szeged AK tagjaihoz. A köriratot érdekes tartalmánál fbírva alább közöljükKedves Sporttársaimi Mikor ez év január 17-én átvettem a Szeged Atétikai Klub elnökségét — bár már akkor is beteg voltam — nem tudtam, hogy súlyos és hosszantartó betegségem megfoszt az egyesületem intenzív vezetésétől és mindazoknak a célkitűzéseknek keresztülvitelétől, amelyekét magam elé tűztem. Még a betegágyamból magam irányítottam az egyesületünk anyagi reorganizációját, amit Szeged városnak sportért rajongó közönsége — Önök, kedves Sporttársaim és Barátaim igaz megértéssel támogattak. A többi elgondolásomat és célkitűzésemet végrehajtani azért nem tudtaam, mert. ebben betegségem akadályozott. Ez az oka annak is, hogy a kiegészített választmánnyal sem érintkezhettem. Igaz, hogy bemutatkozásomkor mondottam, hogy csodát ne várjanak tőlem, de becsületes munkát ígértem. Sajnos ebbe a munkanyujtásomba szólt bele a betegségem. Egyesületünk labdarugó csapata a nemzeti bajnokság első osztályából 12 évi dicsőséges s a legutolsó év sajnálatos gyenge szereplése után — a vezetőség minden erkölfejtése ellenére — kiesett. Ezért az utolsó évi szereplősért nem keresem a bűnbakot és a kiesés okát sem igyekszem áthárítani, mégis szükségesnek tartom Önöket tájékoztatni, hogy ennek a kiesésnek miért kellett bekövetkeznie. Egyesületünk társadalmi egyesület, teljesen magárahagyatottan, csupán egy pár lelkes vezetőtársamnak köszönheti, hogy ilyen hosszú ideig az ország élcsapatai között; tudott küzdeni és olyan eredményeket elérni, amellyel nemcsak az egyesületnek, de magának Szeged városának is dicsőséget szerezhetett. Azonban a társadalmi egyesületek nem tudnak egyenlő versenytársai lenni! a különböző vállalati csapatoknak, ahol a legfontosabb eszköz és támogatás bőven biztositva van. Ki kellett esni tehát elsősorban azért, mert mint társadalmi egyesületnek a hivatalos város sem nyújthatott olyan támogatást, amit méltán megérdemelt volna az egyesület. Nem nyújthatott ugyanis olyan anyagi előnyöket som, mint amilyent a vállalati csapatok kapnak, hiszen a város, mint közület, költségvetéssel dolgozik és igy kötött a keze a segélynyújtás terén. Nem akarom felhánytorgatni, de tne« kell jegyeznem, hogy Szegeden ai sport még mindig nem lehet honvédelem, hiszen minden egyes sportesemény után vigalmi adót kell fW zetni. Es ezen vigalmi adó körülbei liil akkora összegre rug, mini j amekkora -segélyt adhat a várost ;De nem tudott a város tréningpá.lyát sem nyújtani, hogy miért, nem 'kutathatom, de valószínűleg azért, • mert az általunk igényelt területet 'megint valami gátló körűimén?; miatt nem bocsájthatta rendelkezésünkre. Pedig a hatalmas munká* val és nagy áldozatkészséggel újjávarázsolt és ma az ország egyik legszebb és legjobb talajú sportte* lepe éppen a tréningpálya hiányában fog tönkremenni- Mindez azonban nem elég ok arra, hogy labdarugó csapatunk nem állhatta volntt meg a helyét az első osztályban* miértis be kell vallanunk, hogy a kiesésünk oka nemcsak a hivatalos FELHÍVÁS A Szegedi Feslőipari Szakosztály 1943. év julius 8-án tartott szakosztályi ülésen a munkabéreket a kővetkezőként állapototta meg; felszabadulástól 1 évig 1 évtől 3 évig és 60 éven felül 3 éven felüli segéd önálló vagy vezető segéd alapbér 64 fill., arra 50 % — 96 fi«nlapbér 76 fill, arra 50 % — 114 fiit. alapbér 85 fill, arra 50 % = 128 fill. alapbér 94 fill, arra 50 % = 141 fit]. Jelen közölt munkabéreket a .Vezetőség bemutatta az ipartestületnél, melyei; ott tudomásul vettek. Szeged, 1943 julius 9-én KÉDEL JÓZSEF jegyző, K KATONA ANDR ÁS elnök' •A"