Délmagyarország, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-08 / 151. szám
CsflfflrittK _ Kra 11 fifffr 1943. inllns 8. XIX. Íft. 131 sz. navonta 3 20 P. ncőíjctfcvrc 9 *o »< KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP indult Djelgorod és Orcl Között összeomlottak a nagy lendülettel szovfet támadások A némát «!l«ntámadás mélyen behatolt az ellenséges vonalakba — Moszkva Tula körül 40 kilométeres visszavonulást jelent — Kemény légihareben két nap alatt 637 bolseviki repülőgép semmisült meg — Német tengeralattjárók ujabb sikerei a Földközitengeren és az Atlanti-óceánon Nemei Hombazápor indult a ölzerfai Kikötőben gyülekező tnváziős Holtára Négy nap alatt 176 repülőgépet vesztettek az angolszászok . - n Berlin, julius 7. A véderó főparancsnoksága jelenti: Bjelgorod területén és Őreitől délre a keddi nap folyamán is meghiúsultak a Szovjet igen nagy és már hetek éta készenlétben álló kötelékeivel indított súlyos támadásai. Csapataink, amelyeket a légierő is hatásosan támogatott, ugyanakkor maguk lendültek támadásba. Sikerült mélyen betörni az ellenséges állásokba cs az ellenségnek súlyos veszteségeket okozni. Egyedül a hadsereg csapatái több, mint 300, részint legújabb mintájú ellensége8 páncélost semmisítettek meg, vagy tettek harcképtelenné. E harcterület fölött a légitérben Í9 elkeseredett ütközetekre került sor nagy bolsevista repülőgépkötclékekkel. Jnlius 5-én és 6-áii légtharcokban 41 repülőgép elvesztésével 637 bolsevista repülőgépet lőttünk le, köztük igen sok Csatarepülőgépet. — A keleti arcvonal többi szakaszáról csak kölcsönös élénk felderítő és rohamjárőr tevékenységet jelentenek. Könnyű pémet tengerészeti haderők a kaukázusi partoknál egy biztosított bolsevista ntánpótló hajókaravánból három, összesen 1700 tonnányi hajót süllyesztettek el. — A Földközi -tengeri térségben az ellenséges repülőkötelékek folytatták Szicila parti területei ellen támadásaikat- A német, és olasz légvédelmi haderők 17 brit és ászakamerikai repülőgépet semmisítettek meg. — Nyugatnémetország területe felett a szerdára virradó éjszakán néhány ellenséges repülőgép zavaró repülést végzett és ennek során nagy magasságból néhány romboló bombát tervszerűtlenül ledobtak. Csekély épületkárok keletkeztek. — A német tengeralattjárók az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren erősen biztosított hajókaravánok és magános hajók elleni harcban kilenc összesen 53.000 tonnányi hajót és egy teher vitorlást síilyesztettek el. (MTI). ván csupán azt a célt szolgálja, hogy kiegyenlítse, illetve ellensúlyozza azokat a német sikereket, amelyeket az ellenséges liirszolyá,lat is kénytelen elismerni-. Herold King jelenti Moszkvából hogy a németek a bjelgorodi front néhány szakaszún előretörtek' Az Exchange Telegraph megállapítja, hogy a két szárnyon, vagyis Bjelgorodtól délre és Őreitől északra lovább tart az erős német nyomás. A Szovjet szállítási nehézségei Genf, julius 7. A Nemei TI jelenti: Londoni jelentés szerint a Szovjeiumo helyzetéről Lyril Falls ismert katonai szakíró az lüustriated London Newsben a következőket írja: A szállítási nehézsegek igen meszszt'menő következményekkel járlak, fokozták az élelmiszerhiányt és rendkívül nagy befolyást gyakoroltak arcvonalra irányított auyaguíáopótlásra, A mozdonyok és a gördülő anyag utanpótlása a legköltségesebb dolgok közé tartozik. A Szovjetunió élelmezési helyzete olyan rossz, hogy a háborús szempontból kevésbé fontos mukahelven dolgozók örülhetnek, ba káposztán kivül mást is tudnak emu. (MTI) Áz oroszok beismerik a visszavonulást Ankara, julius 7. Moszkvai jelentések szerint a Bjelgoiodtol délre és Őreitől északra folyó haeok mind súlyosabbá válnak. A németek iiyo mása az Orel—Tula között futó vasútvonal ellen olyan erős volt, hogy a vörös hadsereg kényteien volt a moszkvai jelentés szerint 40 kilométerrel hátrább vonulni. MTÍ). A történekem legnagyobb légi csatája zajlik Kurszk körül Berlin, julius 7. A Német TI Je- A szovjet vonalak legfontosabb kulcslenti-. Bjelgorod es Orel között a állasait máris megszállták. Nétnél szovjetorosz tömegtámadások utan aj részről meg nem került sor a hadműnémetek vetlek á| a kezdeményezést és jvelf fi páncélon tartalékok harebpyetéazt szilárdan kezükben tartják — al-jsére, lehat jelenleg meg nem lehet belapitja meg a Német TI katonai tudo- szelni a nemet páncélos legyveruem Tombol a harc Orel és Kurszk között Bern, julius 7. A Budapesti Tudó-.csapatok vonalába- Moszkvában besitó jelenti: Ideérkezett berlini és 1 ismerik, bogy a német csapatok álmoszkvai jelentések szerint hétfőn Handó súlyos nyomást gyakorolnak reggel megindult nagy küzdelem Orel cs Bjelgorod között, nagy lendülettel tovább tart. Berlini közlések szerint a legnagyobb küzdelem szintere a kurszki kanyarulat, ahol az arcvonal beöblösödik a német a szovjet csapatokra és több ponton sikerült a szovjet állásokba behatolni. A támadásban a főszerepet a Tigris mintájú harci kocsik viszik. A küzdelem hevessége még fokozódik. (MTI) Tovább tart a német nyomás, a küzdelem hevessége fokozódik Berlin, julius 7. Német katonai Vészről, mint ez a hadmüveletek kezdeti stádiumában szokásos, nem adnak felvilágosítást és közelebbi részleteket sem közölnek a keleti front középső szakaszán folyó heves támadások jelentőségeröl és céljáról. Csupán annyit jelentettek, b'ogy # bolsevisták igen súlyos veszteségeket szenvedtek tankban és repülőgépekben, a német páncélos alakulatok azonban még nem avatkoztak be teljes erővel a harcokba s ilymódon még alkalom sem volt nagyobb német páncélos veszteségekre. amelyekről az angol ós a szovjet hírszolgálat beszélt. A német veszteségek hangoztatása német katonai körök szerint uíil- Löbb helyen ellentámadásba á'mcnule. sitója. A tudósító a következőket írja: A keleti arcvonal látszólagos megmerevedése villámgyorsan feloldódott többszáz Kilométer hosszúságban. Bjelgorod és Orel között a nyári csendet a hirtelen kirobbant csatazaj váltotta fel. A harcok hatalmas mérete már abból is kitűnik, hogy ebben a térségben a legerősebb csapatkötclékeket zsúfoltak össze. 1943 nyarának ezt az első csatáját az váltotta ki, hogy a Szovjet vezetés azt hilte. hogy a hétfőn hajnalban végrehajtott erélyes német felderilő vállalkozás fenyegeti s mivel nem volt tájékoztatva a nemet támadás terjedelméről és céljáról, attól tartott, hogy német betörés történhet. A birodalmi főváros illetékes katonai köréiben hiábavaló kísérletnek nevezik a Szovjet hírszolgálati gépezetének azt az igyekezetét, hogy Sztálingrád és Moszkva emlegetésével távoli német célokat tulajdonítanak a harcoknak. A bolsevisták ilyen állításokkal nyilván ujabb alátámasztási akarnak adni annak a nyugat fele irányuló kiáltásuknak, hogy az angolszászok létesítsenek második arcvonalat és tehermentesítsék azt a vállalkozást, amelynek kimeneteléért Sztálin már. előre mossa kezeit, Az utolsó 48 órában a német kötelékeknek sikerült a légierő erős támogatásával visszaverni valamennyi ellenséges tömegtámadást és sikerűit uagyarányu harcbavetéséről. Szovjel részen ez teljesen másképpen van. Felderítők jelentése szerint a hadműveleti tartalékok ott már teljes mertekben harcban állanak, ugybogy ott kétségtelenül még több elletiseges harckocsi kilövésével kell számolni, mint araenv. nyit — több mint 300 páncélos megsemmisítései — a szerdai német hadijelentés közölt. Katonai megfigyelők rámutalnak a légierő különösen rendkívül erős harcbavetésére is. Megbízható értesülés szerint Kurszk környékén a modern hadi történelem eddig legei ösbb repülőflotta! vannak harcban egymással Hogy melyik légiflotta az ur, az kitűnik azokból a rendkívül magas veszteségekből, amelyeket eddig a Szoyje1 elszenvedett. Az arány 63/ lelőtt ellenséges repülőgép 41 lelőtt német gcppel szemben. Lz az arány fokozott német fölényről tanúskodik. (MTI) Japán tisztek látogatása a ke'eti fronton Berlin, julius 7. A Völkischer Beobachter fényképes beszámolót közöl magasrangu japán tiszteknek a keleti fronton tett látogató sáróL A tiszti küldöttséget Komatsu vezérörnasry. a berlini japán katouai attasé vezelte. (MTI)