Délmagyarország, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-01 / 145. szám
„Csatasorba szólítom a termelőt, a Kereskedőt es a fogyasztói" Szász Latos közellátási miniszter aratasi rádiószózata Szász Lajos közellátási miniszter az aratási munkák megkezdése előtt rádiószózazattal fordult a gazdákhoz. — Minden évben elfogódott szívvel várjuk ezt a napot—mondotta egyebek között —, az aratás hagyományos kezdetén, Péter és Pál apostolok napján a magyar mezőgazdaság népe a templomban megköszöni az áldást és erőt kér az Istentől az aratás szent, nehéz munkájához. A magyar nép sokszor nem tudta betakarítani termését, mert az arató eszközöket fegyverrel kellett felcserélni. Sokan fegyverrel a kezükben most is távol vannak a hazától, hogy idehaza nyugodtan lehessen szántani, vetni és aratni. Soha szebb eél nem lebegett a magyar gazda előtt, mint a mostani aratás. Aszerint, ahogy Isten r7. áldást adja. a kormány biztosítom fogja mindenkinek szükségletei kielégítését. De csak mértékkel. Szükségleteink bőséges, egyéni Ízlésének megfelelő kielégítését senki sem igényelheti. Nem az célunk. hogy egyesek bőségbeu éljenelj, hanem az, hogy minden magyar számára biztosítsuk a mindennapi kenyeret. — Csatasorba szóliiom tehát a termelőt, a kereskedőt és a fogyasztót. egyaránt. A termelőtől, a földet megmunkáló gazdától azt kivánom, hogy minden gabonaszemet gyűjtsön össze s teljesitse pontosan beszolgáltatási kötelességét, mert ellenkező esetben nagyon nagy árat kell fizetnie azért a haszonért, amelyet a be.szolgáltatási kötelesség elmulasztása jelenthet.. A kereskedő pedig, aki a nemzet bizalmából hozza az árut a termelőtől a fogyasztóig, minden lépésnél ügyeljen az egyenes útra. Az áru átvételénél ne a termelőt lássa, hanem a honvédelmi kötelességét teljesítő magyar gazdát, aki termésének köteles részét fajtája szeretetétől áthatva, bizalommal adja át magyar testvérének. Erről az egyenes ntról elhárítok minden akadályt, de jaj annak, aki az egyenes útról letér és árokba téved• A fogyasztók milliói pedig nehéz időkhöz méltó, példás fegyelemmel segítsék elő ezt a hatalmas munkát, amit ellátásuk érdekében végez a magyar gazda és kereskedő s rekesszék ki soraikból azokat, akik a mostani viszonyok Belvárosi Mozi Mától EMIL 1DNNINGS óriás filmje, a HRÜBER APÓ Grandiózus történelmi dráma bur szabadságharc idejéből. HIRADO .1, 5, 7. közepette — a közérdekről megfeledkezve — kizárólag csak egyéni érdekeiket néznék. — A magyar kötelességteljesítés ujabb példája nyomán uj imádság száll fel majd a magyarok Istenéhez. Az a könyörgés, amely a bizonytalan jövő miatt aggodalommal teli hangon esedezett a háborús, nélkülözések között az életet adó mindennapi kenyérért — ha mindenki tejesíti kötelességét — bálaimává alakul át s az uj gabonából sütött kenyér megszegésekor minden magyar lelkéből a diadalmas öröm hangja száll az ég felé: Hálát adunk Neked Urajn, a nagyobb kenyérért! Alsóközpont népe szeretettel és ragaszkodással ünnepelte ezüstmisés plébánosát Giattfelder Gyuia érsek, cscnádi püspök békére és egyetértésre intette hiveit — Kototikus kulturháiot építtet o város Alsóközponton (A Délmagyarország munkatársától) A magyar kenyér bálaadó ünnepén: Péter és Pál uapján bensőséges ünnepség volt Alsóközponton. Ezen a napon mondotta el ezüstmiséjét Alsóközpont népszerű plébánosa: dr. Balogh István. Van valami szimbólum abban, hogy a tanyai magyarok lelkipásztora kalászéréskor tartja 25 esztendős papi jubileumát. Mert a lelkekbe hullott magnak ilyenkor kell kalásszá érnie, amikor az Ur rámosolyog i töld népére és csodálatos bőségéből juttatja a verejtékes niunka áldását: a kenyeret ... A mindennapi kenyér fohászát, az Ur miudenuapi Igéjét hirdette 25 esztendőn keresztül dr. Balogh István plébános s ebből lü esztendőt a tanyán töltött el A tanyán, ahol a nép igazi lelki atyja volt, gondoskodó, hü lelkipásztora s ezeukívül még valami, ami szintén jelentőséget ad a 25 esztendős papi jubileumnak: az európaivá nemesedett magyar kultúra őrq cs világítótornya, amelynek fénye beragyogta nemcsak a tanyai őrhelyet, hanem a szegedi közéletet, a magyar sajtót és a Dóm-teret is. Ezt ünnepelte Péter és Pál napján a tanya és * város magyarsága, ezt az értékes és nagyszerű aktivitást köszöntötte az ezüstmisés hangulat vallásos áhítatán keresztül. az alsóközponti templom tövében ... A jubileumon ott volt az egyház legreprezentánsabb képviselőjén kívül: a város társadalmának színe-java és ott volt az egész Alsótauya, sőt a környék lakosságának nagy serege, hogy hálát adjanak az Urnák a lelki és testi javakért, az igehirdető és magvető lelkipásztorért. s a nagyobb darab magyar kenyérért . . . Az ezűstmise Már kora reggel megkezdődött az üdvözlések, köszöntések sora az a.laóközponti plébánián. Szegedről gépkocsin és a tanyai kisvasútól! egyre-másra érkeztek a vendégek, a tanyaiak pedig seregestül népesítették be a templom ós a. plébánia Korzóban Ma 3—5 és 7-korAz új magyar vígjátéki l ós fél órás kacagás] 28-as" URAY, M ALY, HAJMASSY, MÉSZÁROS AG1, HALÁSZ GÉZA PETHES, MAKLAKY környékét. Az slsóközponti postahivatal nem győzte a táviratok felvételét: közel 200 távirat érkezett az, ország minden részéből az alsoközponti plébániára dr. Balogh István ezüstmiséje akaimából. Tíz óra előtt már készen állott a nyári mezei virágok díszébe öltöztetett tábori oltár a templom oldalanál. Az oltár lépcsőin s a homokos talajon szőnyegek dísze adta meg az iinnepiességet és a szebbnélszebb miseruhák kiválasztásánál ott sürgölődött a nagyszámú papi asszisztencia. Poutosan 10 órakor megszólalt a templom harangja s eziistmisére hívta ezúttal a híveket- A plébániától a templomig terjedő úton a KALÁSz és a KALOT ifjúsága sorakozott fel zászlók alatt és sorfalat állt az ezüstmisés plébauos bevonulásához. Az ifjúság tömegében nagy számmal képviseltette magát a feketeszéli katolikus lányok küldöttsége. amely magyar ruhában es zászlók alatt vonult fel. A papság Raskó Sándor pápai protouotáriussal. püspöki helyünkkel az élén. aki a mauuductori tisztet töltötte be. a jubilánsért ment és amikor a plébánossal együtt viszszatértek. felcsendült az ifjúság ajkán a pápai himnus: „Alád meg Isten Szentatyánkat. Krisztusnak helytartóját!" Majd megkezdődött az ezüstmise, amelyen Szeged város képviseletében megjelent dr. Pálfv György kultúrtanáesnok- Alsóközpontot, pedig az egyházközség tagjai, valamint a liívek hatalmas tömege képviselte. A szegedi vendégek soraban ott láttuk begavári Back Bernát felsőházi tagot. dr. Széchenyi István kormánybiztost és a társadalmi élet más vezetőit Kiómer esperes ünnepi beszéde Az ünnepi szentbeszédet dr. Krümer Tamás esperes mondotta. — Huszonötévi gond. lelki fandalom. törődés és szeretet tart. nia jubileumi ünnepet — mondotta az esperes — és mi most hálátadunk a jó Istennek, hogy erőt adott az ünneplő papnak az elmúlt 25 ev alatt, hogy meg ne törjön a hite. hogy kiesinyhitüvé ne váljék es keresztjét hordozhassa! Az iinneni szónok hangsúlyozta ínég. hogv dr. Balogh Istvánnak Isten megadta a kegyelmet, hogy szépet, nemeset alkothasson, ami nevét' évszázadokra is megőrzi majd. A fogadalmi templom nagjhahargngja és világhírű orgonája sohasem született volna meg Balogh plébános nélkül — hangoztatta. Az ezűstmise fényes asszisztenciával- ünnépies külsőségek között i fo lyt le. Megható jelenet volt a mijso végén, amikor a két fiatal alsó! tanyai káplán karján iyi§g.i_eleüt dr lBaloah István ezüsthajú szép és neORI MáHYáRtlHS/*r. CSÜTÖRTÖK, 1943 jnlius 1. mesvonású. idős édesanyja és a» ezüstmisés plébános áldását adta édesanyjára... Az ünnepi istentisztelet után a Szeged-Alsótanyai Egyházközség díszközgyűlése következett ugyancsak a templom tövében. A díszközgyűlés megnyitása előtt megérkezett ezüstmisés plébánosának jubileumára Giattfelder Gyula érsek, csanádi megyéspüspök dr. fóth Béla helyettes polgármester kíséretében. Az a tény. hogy a főpásztor csak a legritkább esetben vesz részt ezüstmisés jubileumon, miután az egyház tulajdonképpen csak az aranymisét, tartja megünnepelendőnek, kidomborította azt. az őszinte elismerést, és szeretetet, amellyel a csanádi egyházmegye feje dr. Balogh István iránt viseltetik. A diszközayülés AZjjfllsótanrai egyházközség díszközgyűlését. Wagner Gyula yilágt elnök nyitotta meg. Az pinöki megnyitó hangsúlyozta annak jelentőségét hogy a termés ünnepén mondotta eziistmiséjét * az alsótanyaiak szeretett plébánosa. A köszönet és hála szavát hangoztatta az elnök a megyéstöpásztor iránt, aki fáradságot vett magának, hogy tanyai híveivel együtt ünnepel jen. Köszöntötte Raskó Sándor helynököt. Krámér Tamás kerületi esperest- dr. Tóth Béla helyettes polgármestert, dr. Széchenyi István kormánybiztost, dr. Pálfy György tanácsnokot, valamint a szomszédos egyházkerületek képviselőit, akik a díszközgyűlésen megjelentek. Kiemelte, hegy az ünnepelt dr. Balogh István mint ember és mint pap rendelkezik mindazokkal az értékes tulajdonságokkal. amelyek vezetővé tehetnek egy embert. Utalt a jubiláns plébános szociális munkásságára és harcos természetére: — Plébánosunk szeret a maga igazáért küzdeni, ez azt jelenti, hogy a világ igazságáért is lelkssen harcol! ÍY világi elnök elmondotta, hogy a tanyai hívek, akiknek a legtöbb segítségre van szükségük, mint jó atyjukat kereshetik fel mindenkor plébánosukat az egyetlent, akiben, mindig megbízhatnak s aki mindig segít. Mint közéleti tényező kiharcolta a szegedi közigazgatás decentralizációját. S mint az ifjúság lelkes barátja, mindig vallásos és hazafias szellemben nevelte a tanyai fiatalságot. A tanítói cvdekelwick is bátor harcosa volt s igen sok eredményt ért el e tekintetben. Kiemelte még dr. Balogh Tstván plébános mag**. kulturáltságát és művészi érzékét: a zenében, könyv-_ős műgyűjtésben találja örömét itt. az alföldi homokon . . . Végül arra kérte a jubiláló plébánost, hogy továbbra is tartsa missziójának a tanyai ifjúság hazafias, vallásos és nemes emberbaráti szellemben történő nevelését. » Az ifjúság szónokai következtek ezután. Egy apró kislányka vörös rózsacsokrot nyújtott át a plébánosnak pár szó kíséretében, majd a KALASz-lányok vezetője: Széli Piroska. szavalta el Sík Sándor ..Primiciám emlékére" című. meckapóan szép költeményét A KALOT nevében Széli János ifjúsági elDÖk üdvözölte az ünnepeltet majd dr. Széchényi Mozi Julias 1-én és 2-án. csütörtökön és pénteken. Cs»k 2 napig! s ÓRA 40 izgalmas bűnügyi történet l-tiszereplők : T A S A A D Y M ÁRIA, M A K A V M AR G I T, KISS VB B E N C, U R A Y T 1 V A D A R. GREGUSS S5„ HAJMASSY M„ PETHES S., VÁSZARY P. Előadások 3, 5, 7 órakor