Délmagyarország, 1943. június (19. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-16 / 134. szám

SPORT A SzVSE már bent ven az NB l-ben Durvasággal tarkított osztályozón legyőzték a győrieket Á szegei!i vasutasok 3:1 (1:0) arányban legyőzték az osztályozó legjobban futballozó csapatát, a győ­ri ETO-t s ezzel bejutottak az NB I-be. Tömött nézőtér előtt elég bi­zonytalanul indult a nagy mérkő­zés s ameddig Tihanyi összekötőt játszott, nem ment a góllövés a sze­gedi Vasutasok. Csere után Tiha­nyi azép gólt rúgott. A második fél­időben Dimák Tihanyi labdáját jut­tatta hálóba- Az ETO nem adta fel a küzdelmet s szép játékával gyak­ran vonta magára a figyelmet. A 2L pereben Nyíregyházi gólt rúgott a szegedi kapuba, amire Tihanyi ritkán látott kapás lövéssel válaszolt (8:1). A mérkőzés innen kezdve el­dnrvult. Az ETO játékosai tiltakoz­tak a játékvezetőnél, közben a játé­kosok sportszerűtlenül lökdösték egymást. Fekete nekiment Kecskés nek, mire a játékvezető a győri fut­ballistát kiállította. Tihanyi is a ki­állítás sorsára jutott, mert Kecskés védelmében be akart avatkozni. Az osztályozó kemény játékkal ért vé­get. A mérkőzés derhijellegű, mind­végjg izgalmas volt. A szegediek avval nyertek, hogy Tihanyit az el­sőfélidő közepén középre vitték és ügyesen játszatták lyukra. A győ­riek szebb futballt játszottak, kár, hogy a játékosok nem tudtak ural­kodni magukon a harmadik gól után. Egyénileg Papp játszott legjob ban. Tihanyi a góloknál tüut ki. A SzVSE-neb azonban erősíteni kell. ha egy szezon után nem akar majd kiesni az első osztályból. Nagy küzdelemben Orosz Sándor nyerte a kerületi teniszbajnokságot Dóczy Lászlóval szemben A szagadiak magnyerték valamennyi bajnokságot Ünnep szombatján, valamint pün­kösd első és második napján bonyo­lították le Szabadkán a kerületi I. osztályú bajnoki teniszversenyt. A háromnapos verseny szép küzdel­meiben réeztvett a kerület vala­mennyi számottevő teniszjátékosa. A népes mezőnyök küzdelmét nagy és lelkes közönség nézte végig. A verseny teljes sikert hozott a sze­gedi versenyzőknek, amennyiben va­lamennyi bajnoki számot megnyer­ték. A férfi egyes döntő küzdelme a Szegedi Tenisz Club versenyzői: Oroez Sándor és Dóczy László kö­zött dőlt eL A rekkenő hőségben ví­vott hatalmas küzdelemben a jó taktikával játszó tavalyi bajnok Oroaz 1:6, 6:8, 6:3, 6:2 szettarányban győzte le klubtársát Az első két szettben Orosz jól helyezett labdái­val állandóan futtatta ellenfelét és Dóoxy a harmadik szettől kezdve már nem birta ngy az iramot aho­gyan az első kettőben. Kis szeren­csével azonban 6 győzhetett volna, bán kétségtelen, hogy Orosz na­gyobb klasszisa játékos. Igy Dóczy Lászlónak meg kellett elégednie a második hellyel, amelyet Hargitai (Szabadka) és Boros (Szabadka) elől hóditott el. A férfi egyes meglepeté­se Dóczy Jenő (SzTC) veresége volt Hargitaitól. 'A női egyest ugyancsak a tavalyi bajnok dr. Oláhné (SzTC) nyerte Gaál Évával (SzTC) szemben. Dr. Oláhné régen látott nagy formában játszott és a kissé ideges Gaál Évát 6:1, 6:2 szettarányban győzte le. Gaál az elődöntőben Tokos Babát (Szegedi Honvédtiszti Sport Klub) verte meg 6:2. 6:2 arányban, igy Tokos lett a harmadik Heitz Margittal (Hódság) holtversenyben. Oláhné olyan nagy formában játszott, hogy verseny után kijelentette: érzése szerint ezen a versenyen Pop Mártát ás Flórián Alizt is megverte volna. 'A női párost a dr. Olábné-Gaál Éva párt nyerte nagy fölénnyel 6:2, 6.? aránybgp Tokos Edit (SzHTSK) . Ionke (Hódság) ellep Harmadik Mandics Szmilya és Lanfler Piroska (SzTC), vaiamiut a Heitz Margit—Mamusich Baba iHódsag) par. A férfi paro» bajnoK­sag is az SzTC versenyzői között dőli el: az Orosz—Horváth pár nyerte a oajuoksagot a Doezy Laszio—Murkovigs ozilárd párrai szemben, amelyet 6:3, 6:2, 6:3 szettaranybau győzött le. Harmadik a Dóczy Jenő—Érti Ferenc (Hodsag) és a Falkay György iHTKS)—Har­gitai (Szabadka) par. A vegyespárost Doczy Jenő dr. Ülabué társaságában nyerte a Dó­czy László—üaal Éva párral szem­ben. A szettarány: 6:4, 6:4 volt. Harmadik az Orosz Sándor—Mau­diös Szmilya és a Falkay—Tokos pár lettek. —ooo— DiMAVAG-Szeged 3:1 (1.1) Diósgyőrben a Szeged az eiso fel­időben jól tartotta magat s Kabai góljára Vörös válaszolt is. A máso­dik félidőben Kassai és Turbéki ru gott gólt a Szeged hálójába. Deák vezette a mérkőzést. Az NB JL- további mérkőzéseinek eredménye a következő: Újpest—Fe renováros 2:2 (2:1), Csepel—Kispest 3:1 (1:0), Nagyvárad—Vasas 2:0 (1:0) Haladás—SBTC 4:2 (3:1), Szolnok­Gamma 0:0, Elektromos—Újvidék 4:0 (1;0). Kolozsvár—Törekvés 2;0 (2:0). —oo»— Másodikok lettek a SzVSE kosárlabdázói a budapesti villámtornán Július 4-én Szegeden rendezik az országos vasutas kosariabda bajnokságot A SzVSE férfi ós női koslárlab­dázói püskösd első napján Buda­pesten Tasnádi József vezetésével villámtoruán vettek részt. Az ered­mények szépen dicsérik a SzVSE tosáriabdazóinak fejlődő tudását Az eredmények a következük: SzVSE—Budapesti MAV előre (léffíj 21:37. A budapestiek között Királybidy magyar válogatott is szerepelt SzVSE—Budapesti MAV Előre (női) 7:14. SzVSE—Székesfe­fehérvári MÁV Előre (férfi) 35:0. SzVSE—Székesfehérvári MAV Előre (női) 11:2. Ezeknek az eredmények­nek alapján másodikok lettek a sze­gedi Vasutasok. A villámtornán részt vett csapatokkal egyébként Szegeden reudezik meg julius 4-én az országos vasutas kosárlabdabaj­nokságot. —ooo— Ismét a szabadkaiak nyerték a Jani Andras-emlekversenyt Pünkösd második uapjau rendezte meg az SzTK Huuyadi-leri sporttele­pén az idén Jani András-emlékver­senyt. A nézőközönség soraiban ott volt Kövessy Jenő OSK-megbizott is. Keszleles eredmények a következők; 100 m. felnőtt: 1. Fábel 11.6 SzE AK. Z Almás t. 11.8 SzTK, 3. liehm 11.0 SzEAC. Súlylökés; 1. Mtkics SzEAK 12.28, 2. Pajor SzEAK 11.23, 3. Braun GyAC 11.18. Magasugrás; 1. Almás 11. SzTK 175, 2. Braun GyAC 170, 3. Fá­bel SzEAK 170. 1500 m.: 1. Renm SzEAK 4:31.3, 2. Kovacsevics SzEAK 4:32.6. 5000 m: 1. Juhász SzVSE 16:59.5, 2. Száraz SzEAK 17:36.1, 3. Kiss UTC 11:41.4. Diszkoszvetés; 1. Mikics SzEAK 38.85, 2. Nádudvardy GyAC 33.50, 3. Győri SzEAK 32.48. Rudugrás: 1. Balsov SzEAK 360, 2. Berényi SzEAK 320 3. Miatovics SzEAK 300, 4. Beslin SzEAK 300. Távolugrás: 1. Almás I. SzTK 660, 2. Mikics SzEAK 617, 3. Fábel SzEAK 613. Gerely: 1. Mi­kics SzEAK 43.18, 2. Braun GyAC 41.12, 3. Nádudvardy GyAC 40.13. '200 méteres gátfutás: 1. Réhm SzEAK 30.04, 2. Aimás 1. SzTK 30.06. 3. Kál­mán SzTK 31.02. 400 m. gát: 1. Réhm SzEAK 54.3, 2. Nylrő SzEAK 54.5. 3. Kálmán SzTK 54.9. Hármasugrás: Al­más I. SzTK 12.90, 2. Mikics SzEAK 12.62, 3. BrauD GyAC 12.50. 4X100 m váltó: 1. SzTK 47.6, 2. SzEAK 48.6, 3. SzEAK B 51 mp. Ifjusági számok. Súlylökés: 1. Ja­kab SzEAK 9.81. 2. Grün SzEAK 7.30, 3. Monori GyAC 7.09. 100 m: Czivin SzEAK 12.6. 2. Jakab SzEAK 12.6, 3. Monori GvAC 12.9. Magasugrás: 1. Mo­nori GvAC 155, 2. Jakab SzEAK 155. Távolugrás: 1. Monori GvAC 538, 2. Jakab SzEAK 506, 3. Czivin SzEAK 503. Gerely: t. Eivin SzEAK 25 30, 2. Jakab SzEAK 24.55, 3. Monori GyAC 21.20. 400 m: 1. Civin SzEAK 1602.4, 2. Monori GyAC 1:02.6, 3. Jakab SzEAK 1:16.2. A vándordíj védője a pontverseny alapján továbbra is a Szabadkai EAK 23.310 ponttal, 2. GyAG 7664. 3. SzTK 6999. 4 SzEAC 1706, 4. SzVSE 625, 6. UTC 539. A verseny rendezéséért dr. Sziendré­nyi Zoltán főtitkárt illeti dicséret —oOo— X Magyarország kerékpárosai 28:18 arányban legyőzték a svájciakat. X SzTE—Móraváros 9:2 (2:1). Az SzTE hibájából elhalasztott 1. oszlá lyu bajnoki mérkőzést pünkösdkor ját­szották le Szegeden. A Moraváros nem várt súlyos vereséget szenvedett. A mérkőzést Pataky vezette. X Szeged ifi—Makó ifi 6:2 (3:0). A Makón lejátszott válogatott meccs a szegedlek fölénye jegyében telt el. Gól­j jövök: Fáskerti (4), Iluszti, Savanya, l illetve Mező. X Szeged város Wrkozóbajnokságo. Pünkösdkor rendezték Szeged város birkozóbajnoki versenyét a Vasutas­stadionban. Részletes eredmények a következők: Légsúly 1. Barta WMTK, 2. Horváth BVSC, 3. Hullai I. KTE. Pehelysúly: 1. Hullai II. KTE, 2. Dobó SzVSE, 3. Varga WMTK, Könnyűsúly 1 Simor WMTK. 2. Pintér BVSC, 3. Tóth UTE. Váltósúly: 1. Kállai WMTK, 2 Czuczi WMTK, 3. Horváth D. Ma­gyarság. Középsúly: 1. Kovács MAV Előre, 2. Palotás BWSC, 3. Erdélyi MAV Előre. Félnehézsúly: 1. Mucsi WMTK, 2. Kassai BVSC. 3. Tóth D. Magyarság. Nehézsúly: 1. Szaniszló TVSE, 2. Kovácsi BVSC, 3. Miklós WMTK. X Jól szerepeltek Szeged levente atlétái a bajai hadtest versenyein Va­sárnap és hétfőn tartották meg Raján a szegedi hadtest atlétikai bajuokságát. A verseenyen Szeged levente váiogaloü csapata is indult és a második korcso­portban kilenc csapat közül az első, a harmadik csoportban pedig 10 csapat közül a harmadik heiyen végzett. Az összesített versenyben Baja mögött a második helyen végeztek A helyezett szegedi leventék a következők: II. kor­csoport 100 m: 1. Petii, 4. Kovács, 400 m: 1. Petri, 2. Kovács, 800 m: 2. Murá­uyi, 3. Balázs, 1500 m: 1. Murányi, 2. Szélér, 110 m gát: 1. Petri, 5. Epres. Diszkosz: 3. Pa ragu 4X100-as váltó: 1. Szeged (Farkas, Kovács, Szélér, Petri). III. korcsoport 100 m: 6. Var­ga. 400 m: 3 Szakacs, 4. Báló, 5. Rácz, 800 m: 5. Rácz. 110 m. gát 4. Varga. Magasugrás 4. Pappfálvy. 4X100 m. váltó: 2. Szeged (Varga, Garami, Pán­tya, Báló). X Mezöbegyes_KTE 5:4 (2:2, 4:4). A mezőheigyesi csapat csak meghosz­szabbitás után tudott győzni a kecs­kemétiek felett. X SzUE—OUE 8:2 (4:1). Barátságos vizilabdamérkőzós. Góllövők: Bala­gyáDszky (4), Tombácz (2), Borbély (2), illetve Tabai (2). TALPAS ZACSKÓT készítő nőknek otthoni munkát ki­adok, benti munkára lányokat fel­veszek. vitéz NAGY FERENC könyvkötő. Kórász-utca 9- III. am. Szeged sz. kir, város polgármestereiéi 26.768—1943. E. Hirdetés A m. kir. kereitedelem- ós közle­kedésügyi miniszter ur a Kecske­méti Gazdasági Vasút kiskunmajsa —szabadkai vonalának kiépítése ér­dekéből 1943. évi június hó 21-én köz­igazgatási bejárást tart, összejöve­tel 15 óra 30 perckor Pusztamérge­sen a községházánál. Az építésre vonatkozó terveket a mérnöki hivatalban (Szeged, Széche­nyi-tér IL II. emelet 13. ajtó) a mai naptól kezdődőleg június hó 20-ig bezárólag közszemlére tétettem ki s azok a rendes hivatalos órák alatt megtekinthetők. A bejárásra az érdekelteket meg­hívom. Szeged. 1943. évi június hó 11-én. Dr. vitéz Szabó Géza tanácsnok. « polgármester Íz

Next

/
Oldalképek
Tartalom