Délmagyarország, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-19 / 112. szám
Ot év alatt 100 kilométer uj ut a szegedi tanyavilágban Az idén husz kilométer uj utat építenek ki — Megkezdték a jövő évi útépítési program előkészítését a városházán (A Délmagyatország munkatársától) Négy évvel ezelőtt dolgozták ki w városházán nzt a nagyszabású utépítési programot, amelynek keretében több, mint száz kliométer hosszúságú uj ut kiépítését, vették, tervbe a szegedi tanyák világában A városnak ez az ntépitési progTamja szorosan bekapcsolódik abba a nagyarányú országos ntépitési törékenységbe. amelynek alapjait az állami beruházási tervek keretében fektették le. A szegedi ntépitések költségeihez körülbelül felerészben járul hozzá az állam, a költségek másik felét a városnak kell viselni. Ennek a résznek fedezetéről az utalapi költségvetésben gondoskodik Szeged. A nagyarányú tanyai ntépités egyik legjelentősebb tevékenysége a városnak. Az nj ntak lehetővé teszik. hogy a tanyai közlekedési, viszonyok lényegesen megjavulnak, ami azntán gazdasági vonatkozásokban érezteti majd előnyös hatásait. A legtöbb esetben csak keréknyomokból álló tanyai ntak esős időkben járhatatlanok, szárazság idején pedig csak portengert s egy kiigazodhatatlan labirintust jelentenek a tanyavilágban. A tervbevett több mint száz kilométer hosszUsá gu nj kövezett tanyai miiut. kiépülése nagyot változtat ezen a helyzeten s mindenképpen előnyős lesz ugy a városi, mint a tanyai lakosságra. A program teljes megvalósításé «ak 1944-ben kellett volna befejeződni. azonban a közbejött nehézségek miatt az egyes évekre megállapított munkamennyiséget nem tudták hiánytalanul elvégezni s igy az ötéves program megvalósulása átnyúlik majd a hatodik évbe. 1945-re is. Az akadályokat két döntő tényező jelentette: a kőanyag kiszállitá sdnak nehézségei és az árvizek, A kőanyag messzelevő bányákból érkezik Szegedre s gyakran megtörtént. hogy a szállítás terén nehézségek merültek fel, ami hátráltatta a munka tempóját- De az árvizek i-s befolyásolták a munka menetét, mert sok helyen hónapokig kellett szünetelni a munkának, amíg a talaj annyira kiszáradt, hogy a munkát folytatni lehetett Végül jelentős körülmény volt ebből a szempontból az is, bogy a felszabadult délvidéki területek bekapcsolása végett két uj ut sürgős kiépítését is fel kellett venni a munkaprogramba. Az idei ntépitési munkálatok oly kedvező körülmények között folynak a tanyavilágban, bogy értesülésünk szerint a tervbevett 16 kilométer helyett 20 kilométernyi utat ki tudnák építeni, ba a továbbiakban sem jön közbe semmi zavaró körülmény. Az időjárás rendkívül kedvező ezekre a munkákra, a szükséges kőanyag már mindenütt a helyszínen van s az útépítés gyors tempóban halad. Ezeknek a munkálatoknak irányításával párhuzamosan a városházán már megkezdték a jövő évi útépítések előkészítését is. Ebben a keretben ujabb 13 kilométer nj nt kiépítését tervezik. A tanyavilág közlekedési viszonyainak megjavítása szempontjából nagyjelentőségű az a kisvasuíépitési tery is, amelynek előkészítő munkálatai már szintén megkezdődtek. Arról van szó. hogy Kiskunfélegyházától kiindulva Kiskunmajsán át. keresztül a szegedi tanyavilágon Szabadkáig egy kisvasúti vonal megépítését tervezik, amely Pusztamérgesen kapcsolatba lép a Szegedi Gazdasági Vasúttal. Ennek a vasútvonalnak közigazgatási bejárása már megtörtént s kiépítése nagy hasznára lesz a szegedi tanyavilág lakosainak is. A vasútvonal révén Szeged érintése nélkül közvetlen és kényelmps u.i nj közlekedési lehetőség nyilik a délvidéki területek felé, ami gazdasági vonatkozásokban is sok előnynyel kecsegtet. Kállay miniszterelnök fogadta a finn kulturális küldöttség tagjait Budapest, május 18. A Budapesten időző finn kulturális bizottság kedden látogatást tett a Teleki Pál Tudományos Intézetben, a Nemzeti Muzeumhan, a Széchenyi-könyvtárban, A Pázmány Péter-tudományegyetem központi épületében és résztvett a Magyar Nemzeti Diákszövetség által rendezett ünnepélyen. A finn kulturális küldöttség a déli órában tisztelgő látogatáson volt Antal István nemzetvédelmi propagandaminiszternél. Kállay Miklós miniszterelnök háromnegyed 1 órakor fogadta kihallgatáson a küldöttség tagjait, akik Hankiss János knltussállamtitkár kisétében jelentek meg a Sándor-palotában. A minsizterelnök behatóan érdeklődött a finn kulturális élet időszerű kérdései felől, majd hoszt szú ideig elbeszélgetett a küldöttség tagjaival. A finn kulturális küldöttség tagjai ezután tisztelgő látogatást tettek Ullein-Beviczky Antal reudkivüli követ és meghatalmazott miniszter sajtófőnöknél. (MTI) Krantár Jenő orvosprofesszor a szegedi eaoefem füvű €vi rektora Belvárosi Mozi Mai napra prolongálva! 8, 5, 7-kor fl meoMzeii asszonv c. nagyszabású tarsadalmi dráma! A francia filmgyártás különleges alkotása Főszereplök: 8ESSUE HAYAKAVA, LISE DEX.MARE, LUIS JOÜVET VICTOR FRANCÉN HÍRADÓ (A Délmagyafország munkatársá tói) A szegedi Horthy Miklós-tudományegyetemen kedden délelőtt tartották meg a reketorválasztást A választást megelőzőleg az egyes karok .választották meg rektorválasztó elektoraikat, akik dr. Frölich Pál ezidei rektor elnökletével kedden délelőtt ültek össze, hogy megválasszák az egyetem jövő évi rektorát. Az ülésről kiadott hivatalos jelentés szerint az elektorok az 1943—44 tanévre a Horthy Miklós-tudományegyetem rektorává dr; Kramár Jenő egyetemi nyilvános rendes tanárt választották meg. A választás eredményét nemcsak egyetemi körökben, de városszerte is örömmel fogadták, mert dr. Kramár, Jenő személyében mint negyedik rektor az egyetem egyik legértékesebb, nagyképzettségü profeszszora kerül Szent-Györgyi Albert. Kogutowicz Károly ós Fröhlich Pál után az ország kormányzójáról elnevezett legfiatalabb magyar egyetem élére. Dr. Kramár Jenő a Horthy Miklós-tudományegyetem orvoskarának K o rr o b a n Egy hét óta telt házak előtt játszuk BULLA ELMA, MURATI LILI, JÁVOR l'AL, SARDY JÁNOS filmreraekét • • • OKI MAGYAROK*/. A tt SZERDA, 1943 május 19- 3 professzora a gyermekgyógyászati tanszéken s igazgatója a szegedi egyetem gyermekgyógyászati klinikájának. 1935-ben lett nyilvános rendes tanár az akkor még Szege den működő Ferencz József-tudományegyetemnek. 1940-ben, amikor a Ferencz József-tudományegyetem hazaköltözött Kolozsvárra, dr. Kramár Jenő Szegeden maradt s ugyanazt a katedrát tartotta meg a Horthy Miklós-tudományegyetemen is s tovább is igazgatója maradt a szegedi gyermekklinikának. Tagja az Országos Közegészségügyi Tanácsnak s a haliéi Kaiserlich Leopoldnische Deutsche Akademie der Naturforscher-nek. Szakorvosi tevékenységét orvosi körökben a legnagyobb elismerés mellett értékelik. Az uj rektor megválasztása után még nem veszi át az egyetem ügyeinek irányítását. Az egyetem szabályai szerint egészen a tanév befejezéséig az idei rektor áll az egyetem élén. sőt a nyári szünetben is ő az egyetem ügyeinek intézője, az uj rektor csak a jövő tanév elején lép hivatalba s beiktatása a tanévnyitó közgyűlésen történik meg. A rektorválasztással körülbelül egyidejűleg szokták megválasztani a tudománykarok a jövő évi dékánokat is. Értesülésünk szerint eddig csupán a bölcsészettudományi kar választotta meg a jövő évi dékánját dr. Bognár Cecil professzor ssen élyében. azonban rövidesen, még május folyamán sor kerül a dékánválasztásra a matematika-természettudományi karon és az orvoskaron is. ... _ A 42 tagú országos bizottság ülése Budapest, május 18. A 42 tagú országos bizottság május 21-én. pénteken délelőtt ülést tart Tárgy: 1. A minisztérium rendelete az állami testnevelési tanárok illetményeinek megállapitása tárgyában (utólagos bejelentés). 2. A minisztérium rendelete a gazdatisztek öregségi, rokkantsági ó* haláleseti, valamint a gazdasági munkavállalók öregségi biztosítására vonatkozó egyes törvéuyi rendelkezések kiegészitése tárgyában (utólagos bejelentés). (MTI) Kállay miniszterelnök beszédet mond a Katolikus Diákotthon diszgyiilésén Budapest, május 18. Az Actto Catholica országos elnöksége már az elmúlt év tavaszán mozgalmat indított a katolikus diákotthonokban országszerte mutatkozó hiányok pótlasara. É célból a Katolikus Diákotthon nagybizottsága május 25-én, kedden délután fél 6 órakor a Vigadóban diszgyülést rendez Serédi Jusztinián hercegprímás elnöklete alatt. A diszgyülésen beszédet mond Kállay Miklós miniszterelnök s rajta kivül felszólalnak még Szendy Károly polgármester, Szandtner Pál egyetemi tanár, Fodor Ferenc főigazgató, valamint a katolikus diákság képviselője, (MTI) Felakasztotta magát a fogházban az izsákí fele' séggyilkos Kecskemét, május 18. Izsák Sándor 38 éves földműves — amint a szegedi csendőr nyomozóalosztály jelentése alapján megírtuk —.. önként jelentkezett az izsáki csendőrőrsön és bejelentette, hogy meggyilkolta feleségét. Kihallgatása során Izsák Sándor elmondotta, bogy tavasz óta háztartásában olyan dolgokat észlelt, amelyből arra lehetett következtetni, hogy felesége meg akarja őt mérgezni. A legutóbbi hasonló eset után elhatározta, hogy feleségét megöli. A gyilkosságot konyhakéssel követte el. Izsák Sándort letartóztatták. Hétfőre virradó éjszaka Izsák Sándort a fogház cellájában zsebkendővel felakasztva találták. Még élt, amikor fogházőr levágta, de már nem leheteti rajta segiteni. _ A TISZA VIZALLASA. A szegedi rendőrség révkapifánysága jelentése szerint a Tisza vízállása májns 18-án reggel 7 órakor 514 centiméter, a levegő hőmérséklete 12 fok Celzius volt Széchenyi Mozi] Ma ntoljára! 3, 5, 7 órakor REMÉNYTELEN ESElj vigjá'ék. .Tenny Jugo és Carl Lndwig Diehl főszereplésével Holnaptól! A legpazarabb magyar vígjáték EGY BOLOND SZÁZAT CSINÁL LATABAR-ral, a >Szerencsés flótásr-sal a főszerepben