Délmagyarország, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-18 / 111. szám
fi riiákegvség-mozgatom szervezése miatt kitiltottak a budapesti egyetem bölcsészkaráról egy volt szegedi egyetemistát (A DélnagyarorsBig munkatársiléi) Amint Budapestről jelentik, a Pázmány Péter-tudományesyetem bölcsészkari dékánja a következő hirdetményt tette közzé: •Nemrégiben nálam járt Nylkos Gyula szegedi egyetemi hallgató egy diákmozgalom terjesztése érdekében, melyet (egységmozgalomnak* neve. nett Ezt ason természetes kikötéssel engedtem meg neki, hogy a kar beinő életébe avatkozik éa azt nem zavarja. Utóbb tudomásomra jutott, hogy •z egyes tantermekben a tanár urak érát után visszatartja az ifjúságot s annak ott helyben beszédeket tar'. Erre magamhoz hivattam s eltiltottam ettől, valamint az egyetem ha* tálra alá tartoxó kari egyesöletekben vyló propagandától; megengedtem azonban, hogy a propaganda iratait a Rákóczi Bajtársi Egyesület helyisépeiberi (mely erre hajlandó volt) kiállíthassa. Az Illető vidéki diák azonban teljesen félreismerte a vendégjogot, de. pntáeiót vezetett a tanárokhoz néhány kari hallgató élén s nekik, valamint diákjainknak valóság"* mesé. kel mondott, például, hogv én. vngv ez vagy ez a tanár ur igv. vagvnov helyesli az ő dolgait Sőt azt n síjletIreséget Is terjesztette, hogv én e|. kedvetlenedtem, le akarok mondani tanszékemről. Eme'lett tárgyalni kezdett a Bölcsész Segítő Egyesülettel és a Természetrajzi Szőve'séggel ls arról, hogy ez az ö vezetése alá ad ja magák A karélet komolyságát és nyugalmát veszélyeztető ilyetén illetéktelen viselkedés miatt őt az egé*z bölcsészkari telepről ezennel kitiltom g ha éretlen próbálkozásaival továbbra Is zavarná a kari életet, kénytelen len. nék elrendelni, hogy a kapunál belépőket leckekönyvvel igazoltassák. Meg vagyok győződve arról, hogy a hallgatók megőrzik a Pázmány Féter-tudományegvetem magas műveltségi szinvonalához méltó komolyságot- A mai időkben, amikor háborúban állunk, ifjúságunk egyrésze a fron'on vérzik, a másik résznek, mely itthoq van, munka és kötelességteljesítés a hazafias feladata — elég különös, hogy egy vidéki diák hónapokig távol lehet egyletemétől«. A Pázmány Péter-tudományegye. tem bölcsészkari dékánjának hirdetménye bizonyára nagy feltűnést kel' Szegeden, mert a budapesti bölcsészkarról kitiltott fiatalember azonos azzal a Ny 1 k os-S t r a u s s Gyulával. akt éveken keresztül a Szegedi Fgveteml Ifjúság elnöke volt. Egyébként ngv tudjuk. Nvtkos Gvuln már nem hallgatója a szegedi pnve'fmnek: nemrégen szerzett abszolutortumof az itteni bölcsészeti karon és most Budapesten van állásban. mmmm Mécs László verseiből adott elő a Hivatásszervezet matinéján (A péltnagyarorszag munkatársától) Tavaszi munkásnapot rendezett a tjivgtásszervcríci vasárnap a Városi Színházban, A gazdag rnüsoru matinét zsúfolt ház előtt Tomaházl Antal, a Hivatásszervezet elnöke nyitotta meg. Utána Kovács Mária magyar nótákat énekelt, majd Sándor jsiván főiskolai tanár ismertette a bivatásszervezetbe tömörült munkásság tevékenységét. A beszéd után Kzönyi István bejelentette, bogy Mécs László szavalata következik. A kft. zönség a fehér reverendában megjelent papköltöt tapssá! fogadta. Mécs a munkásság problémáival foglalkozó verseiből adott elö nagy tetszés mellett. A közönség óhajára előadta még Eperfatnlajdonos lettem. Májusi legenda és Közéleti tényező című ver* seit lelkes tap9 kíséretében. Szünet után a Magyar Kender*, Len* és Jutaipar (Remény* munkásdalkörének 80 tagu vegyeskara HaJaháes Ernő karnagy vezetésével énekszámokat adotj elő. Vida István, a Hivatásszervezet országos főtitkára tartotta meg ezután előadását »A keresztény szervezett munkásság harca a bolsevizmus ellen* cimen. Beszédében rámutatott, hogy a munkásságot sokszor érik támadások, hogy a nemzet erejét gyengíteni és harcát meggátolni igyekszik azzal, hogy nem akar dolgozni. Ez az álll'ás nem fejel mag a valóságnak. Ifa meg lesz a munkásságnak aa őt megillető anyagi megélhetése, akkor a munkásság fáradtságot nem ismerve megfelel a beléje vetett bizalomnak. A kommunizmus elleni harcról szólva kijelentett*, hogy a kommunista tarokkal a krisztusi elveket kell szembeállítani é.* minden módon arra kell törekedni, hogv n bolsevizmus«nl szemben a keresztényt világnézet győzedelmeskedjék. tl éljonz&sel fogadott beszéd után Mécs László a közönség óhajára újra a reflektorok elé állt. Elszavalta Kell bokréta gyűrött süveg mellé, Munkásfürdőben, Hiszek a vérszerzödésben cimü verseit, végül a szűnni nem akaró tapsokra előadta Munk&sbálladáját. A nagysikerű tavaszi munkásnap többi számát az előrehaladott időre való tekintettel elhagyva, a Magyar Kender-, Len- és Jutaipar »Remény* dalkörének énekszáma fejezte be a műsort. Meggyilkolt nő Holttestét találták egy budapesti kirándulóhelyen Budapest, május 17. A Nagvkoyácsi-erdő kirándulói vasárnap déltájban a hűvösvölgyi végállomás közelében a begyoldalban a bokrok közöt fiafaj nő holttestére találtak. A rendőr átvizsgálva a világoskék delén anyagból varrt dirndlinihába öltözött, füstszínű harisnyát és kiránduló szandálcipőt vb selő fiatal nő retiküljé'. de semmiféle Igazolóiratot vagy olyan nyomot, amiből személyazonosságára következtetni lehetett volna, nem talált. Értesítette a titokzatos halálesetről a mentőket. A mentőorvos a halót' nő tarkóján talált revolvergolyótól eredő bemeneti nyitási és ebből arra következtettek hogy H61U Öngyilkosságról, hanem titokzatos körülmények között tör'ént gyilkosságról lehet szó. A detektívek ' Nagykovácsi környékét átkutatták, hogy itt kpressék. ki tünt el a napokban a környékről. Arra Rlapitják a feltevést, hogy esetleg környékbeli az áldozat. A fiatal női holttestét Itftffin déleiőtt felkoncolták. Orsós Ferenc egyetemi 'anár azonban már a holttest megvizsgálása során megállapította, hogy a nőt közvetlen közelről érte a lövés, testén dulakodás nyomai láthatők, száján erős duzzanat van, orra nyergen Wés nyoma látszik, tarkóján pedtg. ahol a lövés behatol', lőporszemcséket talált. A halált a kisagy szétroncsolása okozta A rendőrség széleskörű nyomozást folytat a gyilkos kézrekeritésére. HIDCK Szegedi utmufata A Somogyi-könyvtárban és az egyetemi könyvtárban vasárnap és ünnepnap kivételével kónyvtarszolgalat A városi muzeum egész évben nyitva. Szolgálatos gyógyszertárak: Apró Jenő Kossuth Lajos-sugárut 59, Nyilassy A. bérlő dr. Kiss Lajosné Uómai-körut 82, Salgó Péter béri. Halász Klára Mátyás-tér 4, Temcsvájy József Klauzál-tér 9. Városi Színház: Mária főhadnagy Mozik műsora: Belvárosi Mozt: A megbélyegzett asszony. Korzó Mozi: Késő.., Széchenyi Mozi: Reménytelen e s • —o()o— AZ ELSÖTÉTÍTÉS KEZDETE ESTE KILENC ÓRAKOR, VÉGE REGGEL ÖT ÓRAKOR. —OOOHegedűs Gyula távozik a Magyar Nemzet éléről, Budapestről Jelen'lk: A magyar sajtóban jelentős változás történt. A Magyar Nemzet felelős szerkesztője és kiadója Hegedűs Gyula, megválik a laptól. Vele együtt kilép a Magyar Nemzettől Parragí György és Lendval István (Nomád) Is. Hegedűs Gyula a jövőben saját lapjának. A M a 1 Napnak szerkesztését fogja irányítani. Ugyancsak a Mai Nap-nál fej' majd kj tevékenységet Lendvaí István és Parragi Gvőrgv A Hegedűs Gvula személyes irányítása alá került kora délelőtti lap minden bizonynyal nagyobb szerepet fog Játszani a magyar sajtóban. A Magvar Nemzet uj felelős szerkesztője és kiadója Barankovlcs István, a Kis UJság eddigi főmunkatársa, valamint külpoU'ikai rovatának szerkesztője lesz, _ Nyári kereskedelmi tanfolyam Újvidéken. Újvidékről jelentik: A debreeeni nvári egyetem mintájára Ujvidéken nvári kereskedelmi tanfolyam nyilik meg, amelynek előadásait az, újvidéki keleti kereskedelmi főiskola tanárai tartják. (MTI) A szegedi volt haditengerészek ünnepsége az otrantói cSata évfordulóján A volt szegedi haditengerészek vasárnap az otrantói tengeri csata 25 évfordulója alkalmából kegyeletes ünnepséggel emlékeztek meg a mait világháborunak erre az egyik legnevezetesebb tengeri ü közelére. A vott haditengerészeli délelőtt 10 órakor szent, misét hallgattak a fogadalmi templomban, majd a Magyar Haditengerészeti Egyesület szegedi »Árpád* csoportjának elnöke, dr. Vidakovich KarmUo egyetemi tanár veze ésével felkeresték a Hősök Kapuját és elhelyezték koszorújukat. _ örökös felsőházi taggá nevezte ki a Kormányzó vitéz técsöi Móricz Istvánt, egyik Magyarországon működő olasz biztosító társaság veze ő igazgatóját. A Biztosító Intézetek Országos Szövetségének legutóbbi végrehajtóbizottsági ülésén Gebbardt Domonkos, a BIOSz elnöke, üdvözölte Móriczo', rámutatván arra, hogy a biztosító szakma részéről ö az egyetlen, aki a felsőházban helyet foglal. A BIOSz vitéz Móricz közjogi működéséhez nagy reménységeket füz,mert személyében az előrelátó gondosság és a takarékossági gondolat gyakorlati terjesztőinek egyik hivatott képviselője került a felsőházba. — Meglopta vadházastársát. Stankó György 40 éves szegedi szabómester lopás vétségé miatt került hétfős dr. Tóth László törvényszéki egyesbiró elé. Stankó vadházastársatói, llódi Erzsébettől áprilisban ruhán©inüeket lopott. A biróság töredelmes beismerése alapján megállapította bűnösségét és l nónapi íogUiára Ítélte. A* ítélet jogerős. OEI MAGYARORSZÁG K K E D D, 1943 május J8. U — Cserkészdélután a Dugonics gimnáziumban, A Dugonics-gimnázium számú Zrinyi-cserkészcsapata vasárnap délután 4 órai kezdettel a gimnázium udvarán műsoros délutánt rendezett. A szépen sikerült délutánon * csapat kiscserkcszei ígéretet tet ek, azuián a nagyobb cserkészek fogadalomtétele következett. Cserkészjátékokat mutattak be ezután, majd fala ozással egybekötött szünet után Gaál István elszavalta Koszterszitz Jozsei Édesapám cimü versét. Egyszer egy királyfi mesejáték előadása következett ezután. Az ügyesen előadott mesejátékot népballadák éneklése követte. A nagyszámú énekes gárdát két alföldi citera kisérte. Utána füttyösök, fésűsök, barmonikások, sip-orgonások és furutyások felléptével megelevenítették Hamiskat György zeneművész rádióelőadásá': Kalandozás a hangok birodalmában, avagy a füttytől a litván siporgonáig. A mindvégig érdekes számot ujabb vidám képsorozat követte a csúcsai tábor életéből. A sok-sok kiscserkészt foglalkoztat* >Cserkészember tragédiája* élénk tapsot vél'ott ki a nagy számban Összegyűlt közönség körében. Az ügyesen és hiba nélkül megrendezett cserkész délután egyes számai között, m<« t»z előkészületek folytak, a Zrínyi-cserkészcsapat cserkészdalokat énekelt. — üzenef Oroszországból. A 223/82. számú tábor postáról Szegeden és Szegedkörnyékén élő családtagjaiknak, feleségeiknek, gyermekeiknek, rokonaiknak, jóbarátaiknak és ismerőseiknek küldik üdvözletüket a következő honvédek: Faragó Vince Szeged, Holló' utca 3, Sipos János Szeged, Daru-utca 6, Temesvári János Szeged, Délibábutca 6, Sándor I%tván tizedes Pusztamérges, Dittiger Miklós számvevflőrmester Szeged, Csaba-utca 17, Papp Imre Szeged, Indóhéztér. Zsadánvi Gáspár szakaszvezető Szeged. Alsóitszapari 7, Fogas István szakaszvezető Stímogyitelcp, Besenyei István őrvezető Szeged. Veresács-utca, Vermesi János Sándor szakaszvezető, Szolnoki István, Szárát Antal őrvezető. Üzenik, hogy egészségesek, jfój vannak és sokat gondolnak haza. — Lopás a pincéből. Dobáezki Gizella Mályés király-utca 1. szám alatti pincéjét ismeretlen tettesek feltörték és onnan 2 bödön zsirt, 3 sonkát, 1 karajt és egyéb disznóságokat cdtoptak 500 pengő értékben. A rendőrség megindította a nyomozást. - A TISZA VÍZÁLLÁS A. A «*gedi rendőrség révkapttánysága jelentése szerint a Tisza vízállása május 17-én reggé] 7 órakor 341 centiméter, a levegő hőmérséklete 12 fok Celzlus volt — Megnyílt a házibetegápolásf tanfolyam. A Vöröskereszt háztbetegápolásl tanfolyama hétfőn megnyijt, a tanfolyamon rdsztvennt szándékozók jelentkezését még néhány napig elfogadják. Jelentkezni lehet Korona-utea 18. szám alatt délelőtt a hivatalos órák idején és délután .V6! 5-ig, — A kiskereskedői textilivok beküldése. Budapestről jetentik: A T«SIfiközpont felhívja az ország területért működő textilkiskereskedőket, hogy a május 5-én kibocsátott (Kiskereskedői textiliveket* pontosan kitöltve az abban megjelölt határidőig, május 31 lg saját érdekükben n Textilközpont címére Budapest VI., Pnulay Ede-utert 53 ali felté'lenfll küldjék he. Kérdőív ugyancsak a Textilközponttól Igényelhető. (MTP — Dr, Lantos György orvn*, tejafonszámát vasárnapi számunkban tévesen közöltük. A helyes szám: 23-1 f. FERENCJÓZSEF KESERŰVÍZ «