Délmagyarország, 1943. április (19. évfolyam, 73-96. szám)

1943-04-23 / 92. szám

\ A 1«ng» ycsapatok sikeres támadása a tuniszi (ront nyugati szakaszán Berlin, április 22. A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti az észak­afrikai helyzetről: Metljez el Bab és Bon Arada kö­zött a tengelykötelékek különleges tüzérségi előkészítés nélkül megle­petésszerűen és erőteljesen végre­hajtott nagyszabású támadó műve­letükkel ag Állass magasan fekvő •völgyeiben és magaslatain állásai­kat széles arcvonalon lényegesen kibővítették nyugat felé és ezzel uj jelleget adtak a tunéziai nyugati arc vonalszakasz középső részének. Ennek a vállalkozásnak, amely a briteket, az amerikaiakat és fran­cia csapataikat teljesen váratlanul érte, a jelentősége elsősorban ab­buu áll. hogy az inváziós csaputok összes áttörési kísérleteinek meg­hiúsulását követő állásháborut a tengely lendületes akciója váltotta fel. Másfelöl figelembe veendő az itt összetorlódott inváziós csapatok tekintélyes részeinek megsemmisíté­se. amely számukra érzékeny erőpa­zarlást jelent és ezt elkeseredett ellen­állással sem tudták elkerülni. A tengelynek ez a vállalkozása nem­csak nagy rést ütött az inváziós csapntok állásrendszerén, hanem betörtek a britek és amerikaiak fel­sorakozásába is. A tengői ycsapatok éjféltájban megindult támadásával kiváltott nehéz harcokban eddigi megáll api tások szerint az inváziós csapatok 6 taxackütegét elpusztitot tuk. vagy zsákmányként megszerez­tük. Ezenkívül nagyszámú könnyű és nehéz gyalogsági fegyvert, vala­mint páncéltörő fegyvert zsákmá­nyoltunk. 11 angol harckocsit és 4 páncélos felderítő kocsit, valamint 7 brit terepjáró löveget megsemmi­tottünk. vagy mozgásra képtelenné lőttünk, vagy zsákmányoltunk. A foglyok száma 400. köztük 336 an­gol. Sem az inváziósc sapatok erős tüzérségének erős zárétüze. sem a nagyrészt brit állások előtti akna­sávok nem tudták megakadályozni a tengely rohamcsapataiuak táma­dó rendületét. (MTI) A tuniszi front keleti és déli szárnya Berlin, április 22. A Nemzetközi Tájékoztató iroda jelenti a tuniszi helyzetről: A középtuniszt sikság keleti pere­men változatlan hevességgel tart az elhárító csata, de Montgomery kímé­letlenül harcbavetett gyalogos köte­lékeinek nz immár háromnapos csa­tában nem sikerült elérni a szándé­kolt áttörést. A német és olasz csapa­tok a számban és hadianyagban nagy fölényben levő angol támadókkal szemben megingathatatlan ellenállást tannsitottak. Montgomery kötelékei olyan rendkívüli mértékben pazarol­ják az ember- és hadianyagot, hogy a mögöttes területről állandóan uj «ra­A szovjet nagy repülőveszteségei Berlin, április 22. A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti a keleti arcvonal helyzetéről: A keleti arcvonal három helyén a német és szövetséges csapatok szerdán a kedvező időjárást sikeres helyi akciók végrehajtására hasz­nálták fel és ezekben Novorosszijazk térségén, továbbá a Kubántói délre és végül Kurszktól nyugatra sike­rült állásaikat tovább kiépíteni. A Fekete-tenger partjaitól nem mesz­sze az erdős hegyvidéken a harc­cselekmények ezáltal ismét élénksé­get mutattak. Német vadászrepülők, valamint magyar, horvát, román és szlovák bajtársaik egyedül a kubá­ni hídfőnél a nap folyamán nem kevesebb, mint Sf szovjetgépet lőt­tek le légiharcokban. A bolsevisták repülőkötelékei ezzel öt nap alatt csupán ezen a térségen több, mint. 300 gépet vesztettek. A Kurszktól nyugatra eső térségben a német ál­lás egyik kötelékének meglepő tá­madóvállalkozása átütő sikerrel járt Lendülettel végrehajtott szem­közti és egyúttal oldalazó előretö­réssel sikerűit átkarolni egy szov­jet támaszponttá kiépített helysé­get. A helységet bevonták a német állásokba. Az arovonal többi szaka­száról csak felderítő csapattevé­kenységet jelentettok. Szerdón légi­ütközetekben 102 szovjet repülőgép pusztult el. (MTI) Kiürítik a Cherbourgtól Le Havreig terjedő partsávot Zürich, április 22. A Budapesti Tu­dósító jelenti: Svájci lapok jelentése szerint a párisi rádió kedden este kö­zölte, hogy a Cherbourgtól Le Hav­reig terjedő parti övezet azonnali ki­ürítését rendelték el » megszálló ha­tóságok. A rendelet értelmében a part mentén mintegy 90 kilométer széles­ségben levő területről el kell távoz­niuk mindazoknak a polgári szemé­lyeknek, akiknek katonailag fon os okokból nem feltétlenül szükséges ar. ott tartózkodásuk. A polgári lakosság eltávozására négy napot adtak. (MTI) bereket és anyagokat kell szállítani. A tuniszi déli szárny szomszédos szakaszait szerdán a tengely nagyobb rohamcsapatvállalkozással meg iszti­totta az angol és amerikai előőrsál­lásoktól. A harci tevékenység a déli szárnyon az angol erők francia szaka­dárcsapatokkal együtt heves tüzérségi előkészítés után támadást intéztek. A tengely egyik magaslati állását meg­támadták, de oly nagy veszteségeket szenvedtek, hogy a támadás fennakadt. A tengely légi haderői valamennyi tu­niszi arcvonalszakaszon igen erediné­I nyesen avatkoztok bele a földön folyó harcokba és 17 angol és amerikai gé­pet lőttek le. (MTI) Az olcsz csapatok szerepe az enfidavillei szakasz védelmében Tonisz, április 22 A Stefani-irodu jelenti: A 8 hadseregnek az olasz-ué­met állások déli arcvonala elleni Is­mételt támadása teljes erővel folyik. A küzdelem központja a Tunisztól a pari mentén körülbelül 8(1 kilométer­nyire fekvő enfidavillei szakasz. Túl­súlyban levő lüzérséigj tűzzel támogat­ja az ellenség hatalmas erőit, ame­lyekkel a tengely vonalait akarja be­törni. A küzdelemben nagy szerepük van az olasz rsapaioknak, amelyek ki­tartóan védik ez| a szakaszt. Sokszor kézitusára került sor és az ellenség­nek az aknák, a góppuskafészkek, to­vábbá a mocsarak, amelyek minden talpalatnyi helyet védenek, óriási vesz­teségei okoztak. Aa ellenségnek heiyt előretöréseit heves ellentámadásokkal semlegesítik. Az ellenség az| is kény­telen belátni az óriáis nehézségeket, amelyeket már a Mareth-vonalon is az olasz erők okoztak. (MTI) Olasz bombázók támadása szíriai városok ellen Ujjáé'edtek a hazug hirestte'éseV Franciaországgal kapcsolatban Yichy, április 22. Egy francia fél­hivatalos kommüniké csütörtök éj-1 jel állást foglalt különböző angol­szász és szovjet híresztelések ellen, amelyek Franciaország helyzetével foglalkoznak. A beszámoló mindenekelőtt meg­állapítja .hogy újjáéledtek a célza­tos és hazug híresztelések Francia­országgal kapcsolatban és néhány példáját hozza a külföldi propagan­dahireknek. Igy a mesék birodalmá­ba utasítja azt a brit Reuter-jelen­tést, amely szerint Franciaország földközitengeri partvidékéről 50 ki­lométeres körzetben kitelepítik az 50—60 éves francia állampolgáro­kat. Ezután,- a beszámoló megcáfolja azt a jelentést, mintha fiatal fran­ciák tömegesen menekülnének mun­kahelyeikről. Ezt a propagandahlrf egyenesen nevetségesnek mondja. Ugyanerre a szintre helyezi a be­számoló azokat az ellenséges híresz­teléseket. amelyek arról szólnak, hogy francia hadifoglyokat visznek a keleti frontra. (MTI) A finn szakszerveze*ek május elsejei ünnepe a béke reményében Kóma. április 22. A Német TI je­lenti: Mint a Stefani-iroda különtudó­íitója jelenti, a szerdára virradó éjjel nagyhatósugara olasz bombázók erős kötelékkel támadást intéztek Ilaifa és % sziriai Tripolisz ellen. Romboló és gyújtóbombákat dobtak a kikötői be­rendezésekre. tárházakra és petró­Icumfinotnitókra. A célok a holdfény világában igen Jól láthatók voltak, a telitalálatokalt heves robbanások és erős tüzek követték. Tri poliszban a földi elhárítás alig működött, Haifá­ban azonban az olasz bombázókat be­vés elháritótüz fogadta. Ezek ellené­re áttörték a zárótüzet és veszteség nélkül ledobták bombáikat a kijelöli céljaikra. A kötelékeket hazatérőben ellenséges vadászgépek támadták meg. de sikertelenül. Valamennyi olasz gép -sértetlenül visszatért támaszpont­jára. (MTI) Áberdeen bombázása Berlin, április 22. A Német TI je­lenti: Aberdeen bombázásáról a ki­egészítő jelenlés igy szól: A brit légvédelem számára a tá­madás oly váratlanul jött, hogy az el­lenséges légvédelem csak akkor lé­pett működésbe, amikor már a német repülőgépek a város északi és nyugati részeiben nagyobb rombolásokat vit­tek véghez. A kedvező időjárási vi­szonyok következtében a célokat tisz­tán lehetet látni, úgyhogy a kis ma­gasságból ledobott bombák nuor ha­tást értek el. A kereken 20 percig tar­tó bombázás után a kikőtőberendezé­sekben és az áruközpontokban mesz sziro látható tüzek keletkeztek. A vál lalkozásból valamennyi német gép visszatért támaszpon irtrn fMTf) blOtlzelOliik nav) 8O fillérért mindennap eteréthetn*k aftnyvei t PEl.M AUYAüoRhXAfit aotsaonaónyv tárába* Helsinki, április 22. A finn szak­szervezetek központi szövetsége ter­jedelme* kiáltványban közli, hogy a finn munkásság ebben az évben milyen hangulatban ünnepli meg május elsejét. A kiáltvány feltűnő szedéssel a következőket emeli ki: Májusi ünnepségünkön össze­ülünk majd zzivünkben a béke re­ményével, amely m finn nemzetnek a szabadságot és as önrendelkezési jogot biztosítja. Hiszünk a világnak olyan rendezésében, amely minden népnek. így a kisnépeknek ia sza­badságot biztosit és amely végül kiküszöböli a háború veszélyét. El vagyunk telve testvéri gondolatok­kal az északi államok munkásai iránt és szilárd az as elhatározá­sunk. hogy a háború utáni Finn­országban a szabad. becsületes munkát, valamint annak végzőit és ezek .törekvéseit ti*ztclctbentartó társadalmat építünk majd fel. (MTI) Hitlor köszönete a születés­napi üdvözlésekre Berlin, április 22 A Führer főhadi szállásáról jelentik a Német Tl-nek: A Führer a következő szövegű köszöne­tet adta kü >Szüle'ésnapom alkalmából a Biro dalom minden területéről és a külföld­ről oly sok szerencsekivánnlot kap­tam. hogy nem tudok m -tócey kp vo laízolni. Ezért «z*p az uton memiok őszinte köszönetet mindazoknak, akik születésnapomról megemlékeztek. Hit­ler Adolf.* (MTI) Gyoisitiák a törökök oz iszkandorun. kiköté építését Ankara, áprilie 22. A» iszkanderu­rai kikötőnek a Braitwaitt « angol cég vállalkozásában folyó építkezés munkálatainak meggyorsítására a kormány ugy rendelkezett, hogy a munkásokat napi 8 óra helyett 11 órán át dolgoztatják. (MTI) Tokié bombázása osotén mogtor ótamadás indul az amonkai varosok allan Róma, április 22. A Stampa buc­nos-airesi táviratot közöl, amely sze­rint Washingtonban mély benyomás' keltettek a japán hadügyminisztérium­ba beosztott egyik japán tábornoknak azok a kijelentései, amelyek saerin? Japán Tokió esetlege* bombázása ese­tén azonnal megtorló támadást infé* több amerikai város ellen. (MTI) Brilliáns smaragd ékszert veszek. Igen magas óra ifizetsk­fischar-étt'tie.rétx Szeged, Klauzál-tér hireei

Next

/
Oldalképek
Tartalom