Délmagyarország, 1943. március (19. évfolyam, 49-72. szám)
1943-03-05 / 52. szám
Vizit a temetőben A napokban egy német altábornagy utazott át Szegeden. A városba érve pihenőt tartott s az autóján elindult körútra, lassan hajtva a gépet, hogy alaposan megtekintsen mindent. A Dóm-teret, amelynek impozáns méretei nyomban megragadják az idegent; a magas duplatorayot, ahon-' nan olyan messzire látni, bogy azt elgondolni is megható. Feltekintette a virágparkos Bol- j dogasszony-sugárutat, majd a nagykörútra érve megállt a régi negyven- j hatos kaszárnya előti és a Mars-tér-, rel együtt olyan alaposan megszemlélte, minthá cirógatni szeretné minden falát, sokszor beüvegezett ablakrámáit, bakancsokkal döngölt földjét. , Fején a sapkáját megigazította, de níyan volt ez is a délelőtti napsütésben, mintha diszkréten szalutált volna, azzal kivágtatott a belvárosi temetőbe Minden uton megállt sorba vette a airokat, elolvasta a márványsmlékek aranybetűs, elkopásra itélt, feliratait, Fülöp Józsefét, Szávits Miklósét, Jánossy, Csillag, Ring Béla elhunyt szegedi tisztekét, de félre hajlította a gazt korhadó fakeresztelrről Is, hogy megkeresse, kinek a neve van belevésve a fejfáha? Később, hogy a hősök sorait is végigjárta, bement a temető gondnokságához, egy sirt keresett, arról akart felvilágosítást. — Mondja kérem, Kalmár nr, kérdezte tökéletes magyarsággal, hol találom meg ezt és ezt? A gondnok nagyot nézett — Tetszik tudni a nevemet? — Hofy ne tudnám, hiszen maga Őrmester volt a régi 46-os gyalogezreonent A világháborúban is együtt küzdöttünk I Az csak néz egyre jobban felderülő ábrázattal, hámozgatja a mult ködét. — Főhadnagy urt Teszi is nyomban hozzá — Schükl Pál főhadnagy nr! — A« voltam egyszer, felelte a német altábornagy, azzal indultak a kiránt sir felé Mert ugy történt, hogy a régi béke éveiben n szegedi 46-osok ezred-segédtisztje volt az akkori iőhadnagy, szeretetreméltó uri fiu, aki után sokat sóhajtoztak az akkori lányok, ha férfias szép alakja feltűnt korzón, bálban. — A Schükl Paiil _ mondták, de nem ia mondhatták volna máskép, akármilyen komoly egyéniség is volt as ifjú rokonszenves tiszt. A világháború kitörésekor elkerölt Szegedről és részt vett minden vérzivatarban, ami feledhetetlenné teszi a negyvenhatosok emlékét Nem is került többé vissza ifjúkorának színhelyére, a békekötés utáni időkben, gráci születésű lévén, az osztrák állampolgárságát tartotta meg s mint ilyen került az Anschluss alkalmával a birodalmi német hadseregbe. Ma altábornagy. Most, hogy rajtunk átvezetett a hivatalos útja, szakitott magának egy órát és felkereste az ifjúkori emlékeit. Mivel pedig az élők között nem igen j talált már ismerőst, ott kutatott utánuk, ahová tartózkodási helyüket az idők kényszerében áthelyezték, a temetőben Sok márvány és sok fakereszt beszél ott a régi Szegedről, egybeolvadt mái mosoly és könny, a sóvárgott béke és csend is végtelen, legfeljebb a mellette elfutó gyorsvonat beszél a lüktető életről kontrasztjával jelezve az idők elpusztithatatlanságát. örömet visz magával, vagy bánatot? _ abban kutakodni olyan hiábavaló. Schükl Pali altábornagy ur aztán megállt még egyszer a temető kapujában, ujjait sapkájához illesztette s tovább robogott hivatalos útjára Évtizedek távolságából érkezve leadta az egyedül lebét&éges vizitet. í-b.) — A Szukováthy-téren lesz Lnttomericzky vezérezredes előadása. Az Egyetembarátok Egyesülete közli, hogy Littomericzky Oszkár vezérkari ezredes szombat délutáni szabadegyetemi előadása nem a központ' egyetem aulájában. hanem a bölcsészeti kar auditórium maximumában lesz. Az előadás pontosan 6 órakor kezdődik. — Titkos szappangyárat és pornográf irodalmat gyártó üzemet lepleztek le Szabadkán Budapestről jelentik: A szabadkai rendőrség bizalmas uton arról értesült, hogy a külvárosban titkos szappangyár működik, ahol nagymennyiségű szappant állítanak elő és azt a feketepiacon hozzák forgalomba nemcsak Szabad-1 kán, hanem a távoli környéken is. A | rendőrség megindította a nyomozást és házkutatást tartott a megjelölt házban. A házkutatás eredménye igazolta azokat az adatokat, amelyeket tudomására hoztak. Nagvobbmennyiséigü készárut is találtak, amelyeket lefoglaltak és tovább folytatják a nyomozást annak megállapítására, hogy • titkos szappangyár kikkel állott összeköttetésben. Az ebben az irányban megindult nyomozás során váratlan fordulat történt A szálak egy vott szabadkai lapkiadóhoz vezettek, akinek a lakásán szintén házkutatás! tartottak, itt azonban szappan helyett nagymennyiségű pornográf könyv és ugyancsak pornográf verseket tartalmazó nyomtatványok kerültek elő. Ezek a nyomtatványok azt a lászatot keltik mintha nem Szabadkán készültek volna, azonban több jel arra mutat, hogy ennek a pornográf irodalomnak is itt volna a titkos gvára. A rendőrség az ftgypen tovább folytatja a nyomozást _ Meghalt a gondozásba kiadott esersMMBiő. Bozökl Mlhályné Radics Erisébet. egy Farkns-ntca; asztalosmester felesége gondozásba vállalt egy háromhónapos fueseosemőt Csütörtökön reggel Bozót'né a cseosemőt fekvőhelyén holtan találta. Az apyóság a h'deg ellen védőimül pólyája fölé teritett női kabátot, az éiszaka folvamán valahogy magára ránthatta és a vastag ruhadarab elfogta előle a levegőt, ugy, hogy reggelre megfulladt A rendőri vizsgálat megállapítása szerint gondatlanság terh°li a nevelőanyát a kisgyermek haláláért, ezért a vizsgálatról felvett jegyzőkönyvet további intézkedés céljából áttették az ügyészségre. A kisgyermek holttestét az orvo-tani Intézetben a halál okának pontos megállapítása céljából felboncolják. A Jelenkor legújabb száma. A Jelenkor legújabb száma Katona Jenő szerkesztésében megjelent A vezércikket Horváth Sándor irta »A tekintély mibenléte* eimmel Presziy Elemer Apponyi Albertről emlékezik meg. Oltványi Imre Rippl-Rónaivai kapcsolatban a magyar művészetpolitika problémáiról ir Füzesséry Katalin »Egy félbenmaradt apologétika* címen Jacques Riviere-ről irt cikket A tartalomból kiemeljük Halász Gábor vitacikkét, Erős János »A magyar ipar 100 éve* cimü könyvismertetését. Ervin Gábor Kosztolányi-tanulmányát. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Juhász Gyuto verseit, Kelemen János • Irodalmi élet* cimü rovatát. A gazdag szám tartalmát a Zord idők rovata és a Könyvszemle teszik teljessé A Jelenkor előfizetési ára egy évre 4 pengő, félévre 2 pengő Egyes szám — mely Budapesten és vidéken minden újságárusnál kapható, ára 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Buda pest, VI., Andrássy-ut 28. III. 23. Telefon: 11-44-78. Postatakarékpénztári csekkszámla: 11.870. ÍEflT SF&RKsftlC PÉNTEK. ím márcin* .V DE I M AT. Y A RO RS f A (i j hegcdüest ma este pont 7'kor a Tisza nagytermében. Km- a a-en kör. > I.- I< b rl t. SZÍNHÁZ MAGYAR ttÓ'íÖK Századának csaknem minden vállalkozasaban fáradhatatlan küzdőkedvvel vett részt luss György nonvéd, egyik gyaiogkötelékünk csatára. önként jelentkezeti az 1942 december 7-én Gran mellett végrehajtott vállaikozasban való részvetelre is. Ebben különösen kitűnt abban, bogy az ellenséges kiserődök rendkívül heves tüzén kél társával vakmerően áttört és hatásosan biztosította a bonvédosztag vállalkozásának sikerét. A küzdelem során közelharcra is sor került s bár Kiss bonvéd ebben megsebesült. Sebesülten A színházi iroaa közleményei HETI M Ü 8 O R : Pénteken este: Ártatlan vagyok. Szombaton este: Féleségül vesz a férjem (Eredeti bemutató). Vasárnap délután: Feleségül vesi a férjem. Vasárnap este: Feleségül vesz » férjem. Hétfőn este: Ártatlan vagyok _(MUIK. kiselőadás). —nOo— Ma, péntek este ismét az Ártatlan vagyok cimü három felvonásos .bohóis négy bolsevistát küzdött le, majd yan műsoron reMes helvárakkal. I pedig heves kézigránát harc után az gaombaton éR vasárnap kétszer kej ellenség egyik aknavetőjét is elra- rö1 „lnre a .Feleségül v?sz a férjem* J gadta. jcimft eredeti bemulató. Szövegét irta: " j D Nagy Erzsi és Ahonvi Mária, zeÜgyességével és példás bátorsá- néiét szerezte: dr Bakos Géza Ren! gával tüntette ki magát a Don-men- dező: Tbász Aladár, karnagy: T Tóti harcokban Újházi Pál őrvezető. rök Emil A főszerepeket Radnothv 1942 december 3-án azt a parancsot Márkus Lajos. Bodnár Miéi Ki kapta a Grenjacsje mellett álló hon- ' rojyi Vilmos, Solymossy Imre. Srspávédszázad, hogy erőszakos felderi- ,rv Sándor. Szántó Mária. Bitó László téssel állapítsa meg a Don túlsó ol- t Lukács Bakos Gyula. Resse Mikdalán álló ellenség véderőrendsze- . JŐs és Horváth Mária játszák rének fekvését és erőelosztását. Uj- j Hétfőn este mnnkásetőadáM. Szinre házi Őrvezető kiváló ügyességgel kerül az Ártatlan vagvok cimü bohó hajtotta végre feladatát, de eltérheti ' Z3t. Csoportos jegyigény lések a szinsúlyos helyzetbe került járőrével, házi pénztárnál. Embereit túlerőben lévő ellenséges _ j,, , , , ,n — csoportok támadták meg. A kifejlődött közelharcban 10—12 bolsevista esett el. a többiek javarészét foglyul ejtette Újházi őrvezető marok- j nyi osztaga Bár felderítő feladattal j & küldötték ki, felhasználta e harc, sikereit s négy ellenséges főlderő- j P ® N T K K, döt felrobbantva, hét foglyával és mmmmm^mmm RÁDIÖ MÁRCIUS BUDAPEST 1 nyolc kézifegyvert kitévő zsákmányával minden veszteség nélkül vezette vissza járőrét j 5.40: Üzen az otthon. A Vöróske* i reszt bajtársi rádiószolgálata. 6.40: Kiemelkedő bátorságával és vál- j Ébresztő, torna. 7: Hirek, közlemelalkozó szellemével vivta ki előljá- nyek' r&ggeh zene- Hlrpk; . ml5: rói, valamint bajtársai elismerését! Rádiózenekar 11.10: Nemzetközi vizCsillei Gusztáv tizedes, egvik gva-! jelzőszolgálat, ll.lo: Zenekan müvek, logkötelékünk rajparancsnoka. 1942 U.40: A C-vitamin Dr Visegrády Ardecember 3-án önként jelentkezett P^d előadása. Felolvasás. 12: Harangarra a vállalkozásra, amelynek cél-1 ^ó. Fohász Himnusz. 12.10: Melles ja az ellenség felderítése volt. A Béla-zenekar Vezényel Vincze Ottó. vállalkozás alatt, mihelyt átjutottak a Don jegén, messze megelőzve raját előrelopódzott hogy rést vágjon 12.40: Hirea 120: Időjelzés, vízállásjelentés. 1.30; Honvédeink üzennek. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. Istentisztelet a zsinagógában pénteken este Órakor. Köznapokon reggel három negyed 7 és este fél 6 órakor. a bolsevisták drótakadálván Bár 2: Sovinszky László szalonzenekara, itt kétoldalról is heves tüzet kapott, {2 30: Hirek. 2 45: Műsorismertetés. 3: mélven betört az ellenség véderő- Arfolyamhirek, piaci árak, élelmiszerrendszerébe. egy bolsevista őrsze- árak 3.15: Könnyű muzsika. 4: A hazmet közelharcban legyőzött, majd ,artás konyhakertje. Vezér Béla előpedig felrobbantotta az egyik közeli adása. A Közellátásügyi Minisztérium földerődöt. A két nappal utóbb ki- előadássorozata. 4.20: Hírek német, tűzött vállalkozásra ismét önként je- román, szlovák és ruszin nyelven. 4 lentkezett Ebben több ellenséges ka-( óra 45: Időjelzés, hírek. 5: Verdi Irta tonával küzdve eov ujabb földerő-j Gino Cucchetti. Felolvasás hanglemedöt robbantott fel s csak akkor zekkel. 530: Magyar népmuzsika Irta hagyta abba a harcot és engedte dr Molnár Imre, a Zeneművészeti Főmagát hátravitetni amikor néhány; '"kola tanára. Közreműködik Szige'i közelben becsapódott akna légnyo- Sándor és Vörös Sári, cigányzenekari másától küzdőképtelenné vált. j kísérettel. 6: Német hallgatóinknak. oOo— Für unsere deutschen Hörcr. 620: Sportközlemények 6.30: Tánczene. 6 — Elfogott árdrágítók. A szeged' óra 50: Hirek 7.05: Az Operaház zerendörkapitánvság detekttvjei esü- nekara Vezényel Dohnánvi Ernő 7 törtökön az esti órákban két tetenért óra 40 Legkedvesebb verseim. Elárdrágitót állítottak elő a központi mondja Apáthy Imre. 7.55: Tánciskoügveletre Özvegy Varga Mózesné 40 la Emlékezés egy 1910-es táncórára, éves kiskundonozsmai nwediias és Irta Szemere Klára. Az összekö'őszöLehelvári Sándorné 43 éves. mrvan- veget elmnodja Olthv Magda. A Ráesnk dorozsmai asszonT Rene József diózienekarl Stephanides Károly veszegedi szikvizgvárosnak egv 108 kiló zénvli 8 40 Vadlibázás a Hortobásnlvti hasított sertést ndo't e' 500 pen- gyón Hangképek a pusztai vadászgöért A két asszonyt akkor fogták el életből 9 25- Vidor: Cantahille. Orgos detektívek amikor Rene József Fü- nán előadia Wehner Géza. 9 40: Hirek. redi-ntca 5h szám alatti lakásán az 1010- Szórakoztató zene. 23: Magyar •500 pengőt átvette A dorozsmai csend- nóták. 11.45: Hirek őrség egyébként kinyomozta és őri-! zetbe vette a gazdát is. akitől 3 két; BUDAPEST 11 asszonv a maximális ár túllépésével J 7.05: Gyorsirótanfolyam. Tartja a sertést viszonteladási rr.egvette Ki Szlabey Géza 7 30: Tánczene. 8: Régi derült, hogv a vásárlók iárlatlevM magvar közigazgatás I rész. A. kirá"élkül vették meg az élő sertést és a Ivi tanács. Irta dr. Ember Győző, levágásra sem volt hatósági engedé- Felolvasás. 8.20: A Folyamerők száljuk. ' lonzenekara.