Délmagyarország, 1943. március (19. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-17 / 61. szám

DEL MAGYARORSZÁG 8 SZERDA. 1948 márelna 17. Csütörtök: Sándor Péntek: JÓZSGif Legszebb virágok SPORT Sséchenyt­t r u. — Szár. pengőié Ítélték zsarolásért. Dol/ds Ferenc 55 éves budapesti gép­szerelő zsarolás bűntettének vádjával került kedden a törvényszék Molnár­tanácsa elé. Dobos 1911 szeptemberé­ben és októberében dr Bárházi Fe­renc Kálvária-oti géplakatosniesteriiél veit alkalmazásban. Dobos megfenye­gette mesterét, munkabérén felül pénzt követelt tőle és azt mondta, hogyha nem fizeti meg, >kihuzatja farkasfo­gát «. Dobos a bíróság előtt beismer­te nz ellene felhozott vádakat és azzal vétfekerett, bogy ideges volt és azért fenyegetőzött, mert Bárházi nem adta ki munkakönyvét. A biróság megálla­pította bűnösségét cs zsarolás vétsé­gének kisérlete miatt jogerősen 100 pengő pénzbüntetésre itélte. Az ítéle­tet azonban 3 évre felfüggesztette. — Mi újság a budapesti élelmiszer­niigvvasártelepen? A Magyar Vidéki Snjlótttdósífó fővárosi jelentése sze­rint március 5-töI 11-ig az élő- és vá­gott baromfi piacon az árak nem vál­toztak. A tojáspiacon továbbra is a hatóságilag mcgállapitott legmaga­sabb árak voltak érvényben. — A zöldség- ós főzelékfélék piacán a ka­Inráb ára 5, a tisztított karfiol ára .">0 fillérrel csőként; viszont a paraj ára 130 fillérrel emelkedett kg-kiír' Fzcn a héften megjelent — mint új­donság — az idei termésű üvegházi karfiol kilór.kint 10 pengős kezdő áron. — A gyümölcspiacon a nemes­in jtáju és a vőrösbélfl narancs éra 29 fillérrel emelkedett, mig a sárgabélü nnrancs ára 10 fillérrel csökkent kg-kint. TŐZSPS Budapesti értéktfeedexárlut. Há­cpmnapos szünet után változatlanul barátságos hangula'ban, pénzajánla­tokkal indult a budapesti tőzsde üzleti forgalma, A vezető nehézipari érté­luk iránt kedden is élénk volt a ke­reslet, mig néhány közép- és kisebb értékben kevés áru jelentkezett s az­ért simán és gyorsan talált felvevőre. \z irányzat barátságos volt. Hitel­bank 130.5, Magyar Bank 93—, Ném­eti Bank 426—, Kereskedelmi Bank 239.5, Festi Hazai 168 75, Magyar Kender 71.2. Szegedi Kenderfonó —.—, Szikrn 513.5 Zürichi devizazárlat. Páris 4.17 fél. London 17 32 5 Newvnrk 431 3"9<=z­szcl 6925, Milánó 22 66 negyed. Am­szterdam 229.375. Berlin 172.55, Szófia 5.373, Bukarest 2.37.5. A Magyar Nemzeti Bank hivatalon valutaárfolyamai. Szlovák kor 11 45­11.73, Ura 17 40-17 90. svájci frank 76.60 89 60 svéd kor 7179-82 7(1 A budapesti terménytőzsdén cse­kélv forgalom mellett az árak válto­zatlanok. Mrtíetmeny A hitközség elöljárósága felhívja híveit arra, hogy az április havi ke­it vér jegyszel vények beszolgáltatása el­lenében pászkautalvárvyok még váltha­ók április l-ig bezárólag a bi'községi irodában (Margit-utca 20, I.). 10 nap­ra szóló kenyérjegy ellenében 1 kiló pászkadara 3.70 p, vagv 1.05 kiló pász­,a 3.60 P árban kapható. A névre ki­állított krnyérjegyszclvények kockáit tz iroda vághatja le betyettef, qyiifteményt tekintet rélkül a lanyhaságra magas áron veszek. BÉLYEGKERESKEDÉS, ..fogadalmi -templom téren. TeL 39-03. Védelmi hibák miatt, balszerencsével kapóit ki a Szeged Folyik a készülődés a Ferencváros el'en A vasárnapi Gamma—Szeged mérkőzésről készült tárgyilagos be­' zámolókból áz tümk ki, hogy n Szeged a meccs elején hirtelenül három védelmi hibából bekapott góllal, balszerencsével kapott ki el­lenfelétől, amellyel az első félidő­ben egyenrangú volt, a másodikban pedig jobb volt nála. A két kapott gól Gyuris lelkén szárad, mert nem vigyázott eléggé Váradira, a veszé­lyes Gamma szélsőre, egy pedig Aknavölgyi hibájából esett A Sze­ged egyetlen gólját a jól debütáló Tóth Róbert szerezte csukafejes-el, igy a végeredmény 3:1 lett a Gam ma javára. A második félidő elején a Szeged 11-est érdemelt volna Kai már elgáncsolásáért majd később Kalmár kétszer is óriási helyzetben hibázott. Ezeknek a helyzeteknek kihasználásával eldöntötten lehete't volna az eredmény, de ha a 11-est megitélé a játékvezető, győzhetett volna a Szeged. Markovics Szilárd ügyvezető­elnök a következőket mondotta a mérkőzésről: — A Szeged AK vezetőcégét örömmel töltötte el az. hogy a csa­pat a Gamma ellen biztatóan ját­szott Eltekintve az első 10 perctől, a csapat végig fölényben volt és csak a hihetetlen halszerencsévek tulajdonítható, hogy Kalmár két holtbiztos helyzetben elhibázott és a játékvezető sem "dott meg két olyan 11-est, amelynél sokkal kőny nyobb e-etért Palásti gondolk dás nélkül adott az Elektromos mérkő­zésen 0:0 állásnál ellenünk bün­tetőt. — Dóra a jobbhátvéd posztján elevenen gyorsan, bíztatóan ját­szott. Nagy meglepetés volt a veze­tőség részére Szabó a középfedezet poszton való erőteljes, okos játéka ö volt a védelem oszlopa. — A vereség Gyuris lelkén szá­rad. Nem tartotta be a taktikai utasításokat és a veszélyes és gyors Váradit, csak szemmel kisérte44, Mi­kor Gyuris ráálft Váradira, nem is volt többé veszélyes. — Nagyon jól játszott Baróti és Bognár a támadófedezet szerepé­ben. nagyszerű volt Harangozó, aki minden támadásnak előkószitője volt és külön meglepetést keltett Lakat észszerű, okos szélsőjátéka. Tóth Róbert is jó volt. Sajnos a második főidőben nqm bírta végig az iramot és ekkor már nem tudta Lakatot használható labdákkal el­látni. — Remélhetőleg a Ferencváros ellen a csapatnak megtörik a bal­szerencséje és komoly, nívós küz­delmet fog a szegedi közönság lát­ni, ahol módjában le-z ősszehason litani a támadó magyar rendszert a védekező angol rendszerrel. Óriá­si nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, máris az egész Bácska meg­mozdult. hogy jegyhez jusson. A Szeged kedden erős kondició­odzést tartott, csütörtökön kétkpau­edzést játszik valószínűleg az SzTK val a SzAK ujszegedi sport­telepén. Az NB I. többi eredménye: Vasas­Kispest 1:0 (1:0), Ferencváros—Elek­tromos 3:0 (20), WMFC—Kolozsvár 3:1 (2:1), Nagyvárad—Újpest 2:1 (0:1), Szolnok—Újvidék 4.0 (3:0), Diósgyőr —SBTC 3:3 (3:3), Haladás—Törekvés 6:1 (3:0). Az KB I. álláss 1. Csepel 18 12 2 4 61:36 26 2. Ferencváros 18 11 3 4 61:32 25 3. Nagyvárad 18 11 2 5 52:26 24 4. Szolnok 18 10 4 4 51:27 24 5. Vasas 18 10 3 5 37:29 23 6. Gamma 18 8 6 4 43:29 22 7. SalbBTC IS 7 7 4 47:43 21 8. Újpest 18 7 2 9 45:50 16 9. Újvidék 18 5 6 7 31:40 16 10 DiMAVAG 18 6 4 8 34:48 16 11. Haladás 18 « 3 9 37:52 15 12 Kispest 18 5 4 9 33:37 14 13. Törekvés 18 4 5 9 2650 13 14 Elektromos 18 5 2 11 32:35 12 15 Kolozsvár 18 4 3 11 32:49 11 16. Szeged 19 4 2 12 29:68 10 —ooo— Erőfeszítés nélkül nyert a SzVSE, megérdemelt szép győzelmet aratott az SzTK Vasárnap mindkét NB II. osztá­lyú csapatunk itthon játázott. A SzVSE a Vasntas-stadionban nagy­számú közönség előtt mérkőzött az Ujverbászi Cukorgyár csapatéval és meglehetős könnyen nyert Kecs­kés és Bakos (2) góljaival 31 arányban, élidő 2:0 volt A könnyű ellenfélnek tulajdonít­ható. hogy a Vasutas-csatársor meglehetősen lagymatagon, puhán játszott, csupán a nagy tetszés mel­let bemutatkozó Dimák igyekezett lendületet, keménységet, lövőkész­séget vinni a játékba. A többiek a szokottnál gyengébbek voltak. Különösen halvány Tihanyi, nk' akármennyire erőltetik, sehogyem szélsőjátékos. Centerben, vagy ösz­szekőtőhon a helye- A Csapat leg­jobb része a véd lem volt, amelyből kitűnt a jobbhátvéd poszton játszó Sebők III. komolytalanságai ellené­re is. Igen jót nyújtott Varga is, valamint Koppány. Az SzTK az Óbecsei Bocskai fe­lett nemvárt szép játékkal megér­demelt győzelmet aratott. 3:0-ás fél­idő után 4:1 lett a végeredmény. A hazai csapat góljait Jeney (2), Solt­Szamosi (öngól) ruírták. A kék-fe­hérek legjobb csapatrcsze a véde­lem volt, amelyből az utolsó pilla­natban rosszulléte miatt kivált Po­lyák helyett Török L játszott ki­válóan. Általában az egész csapa ton örvendetes javulás látszott és különösen kellemes meglepetés v lt a puhának tartott csatársor eré­lyes. gólratörő játéka. Ugy látszik használt a Délmagyarország aggo­damaskodása, amelyre igyekeztek rácáfolni a derék S TK belsők. Egyénig a formában lendülő Jeney, Solt. Török TI. tünt ki különösen. A fedetzetsorban Kolozsi játszott leg­jobban. A mérkőzés szépséghibája volt, hogy a vendégcsapat tulke­móny játékmodora és a játékve/e ő határozó tl a nsága következtében el­durvult- A játékvezető egy ö;8 e­csapásnál, amikor a/ SzTK javára kellett volna szabadrúgást ité'nie. 11-est adott a káréra Ebből ruré.a ügyetlen gólját a B<> -kai. A« NB II Zrínyi-csoport tflBbl ere*' ménye: Topolya—Sz VAK 1:0 (1:0), DVAC-KaSC 5:1 (2:1). MVSE—HTVB 6:1 (2:1), KRAC-GSE 4:1 (3:0), NB II. (Zrinyi-cSopori) 1. SzVSE 18 13 5 - 40:17 31 2. KRAC 17 12 3 2 49:18 27 3, Makói VSE 18 10 1 7 41:30 21 4. <5. Bocskai 18 10 1 7 29:31 21 5. KáSC 17 9 2 6 40:32 20 6. HTVB 18 6 7 5 29:37 19 7. Topolya 18 9 1 8 27:39 19 8. Goldb. SE 18 8 1 9 40:36 17 9. DVAC 18 7 3 8 33:38 17 10. SzVAK 17 7 3 7 28:34 17 11. UCSE 18 7 3 8 30:47 1 7 12. Zentai AK 17 8 9 33:44 10 13. Szegedi TK 18 7 — 11 21:46 14 14 SzEAC* 26 -— 26 —; * Visszalépett. —oOo— Biztosan győzött a ió ormában levő UTC Az UTC idei rajtja — amint vár­tuk — kitűnően sikerült: a Zombori TK csapatát imponáló biztonsággal 5:0 (2:0) arányban győzték le. Az első félidőben a zomboriak vala­hogy még szóhoz-szóhoz jutottak, a második félidőben azonban az uj­szegedi csapat korlátlan ur vo't a pályán. A gólokat Tóth (2), Pákoz­di, Bozóki II. és Burkus szerezték. A csapat egljobb része a fedezetsor volt, amely jobbnál jobb labdákkal tömte a csatársort. Itt jáiszőtt a mezőny legjobbja: Széli, aki ideális lámadó centerhalfjátékot mutatott be. A védelem megingadhatatlan szilárdsággal állott a lábán. A jól­sikerült rajt a legszebb remények­kel töltheti el a továbbiakra nézve a kendergyári esapatot­—o(jo— X A vasárnapi I. osztályú mérkő­zések eredmények SzAK II—KRVSE 5.3 (4:3), CsLE—HMTE 5:0 (2:0), Pos­tás—KMAV 5:0 (40), HASE—SzATH 3:0 (3:0), Móra város-SzFIE 0:0, Sze­gedi VSE II.—SzTE 7:2 (3:2). X Az UTC ökölvívói 8:6-ra győz­tek a SzVAK ellen. Vasárnap délelőtt érdekes és színvonalas ökölvivómér­kőzést rendezett az UTC az ipartestü­letben a Szabadkai VAK ellen. Az iz­galmas mérkőzést a szegediek nyerték megérdemelten 8:6 arányban. Papír­súly: Sorjánszky (Szabadka) győx Komlósi (Szeged) ellen; tórpcsuly: Szentgyörgyt (Szabadka) győz Baka­csi (Szeged) ellen, könnyűsúly; Meg­gyest (Szeged) győz Franczer (Sza­badka) ellen- pehelysúly: Bannert (Sze­ged) győz Kiss (Szabadka) ellen, váltósúly: Mcggyesi (Szeged) gvő* Zentat (Szabadka) ellen kisnehéz­súly: Lázi's (Szabadka) győz Bugyi (Szeged) ellen, nehézsúly: Süke (Szö­ged) győz Borsos (Szabadka) ellen. X Az SzTK kardversenye. Az SzTK! vasárnap III. osztályú egyéni kard­vivó versenyt rendezett. A végered­mény a következő: 1 Márki SzTK 7 győzelem. 2 Kocsis SzTK 6 gy., 3. Szentgáti SzEAG 5 gy„ 4. Galambos SzVSE 5 gy., 5. Bukovinszky SzEAG 5 gy., 6. Erdei SzTK 4 gy., 7. Bácsai SzEAC 3 gy., 8. Viczenecz SzVSE 2 gy., 9. Szentgyörgyi (Halas) 0 győze­lem. X Ma lesz a játékvezetők tovább­képző előadása. Ma, szerdán este bal órakor tartják meg a Szukováthy-téri egyetemi épültsi nagy előadótermében a Játékvezető Testület és a szegedi sportegyesületek bírái, illetőleg játé­kosai részére hirdetett veittett képek­kel kisért továbbképző előadását. A mozgok épe s filmmel kisért előadáson azonban nemcsak sportegyesületek já­tékosai vehetnek részt, do végighall­gathatják a labdarugó sport iránt ér­deklődő közönség is. A Budapestről érkező előadók között szerepel Gálffy András, az MLSz főtitkára és a Játék­I vezető Testület ügyvezető-elnöke i*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom