Délmagyarország, 1942. december (18. évfolyam, 273-296. szám)

1942-12-25 / 293. szám

Moddlicészitéseri tanulják a repülést Szeged kisdiákjai Látogatás a szegadt repülőgépmodellezek műhelyében (A Delmagyarorsíág munkatársá­tél) Néhány nappal ezelőtt érdekes hir jelent meg a szegedi lapokban: egy repülélgélptulajdonos kereste re­pülőgépet, amely — megszökött. Az érdeke® hirt átvették a szomszéd vá­rosok lapjai is, igy az >elvcszett-hir­detménynek* meglett az eredménye, mert a hódmezővásárhelyi ú jságok fel­hívása nyomán jelentkezett egy vá­sárhelyi gazdálkodó, aki gorzsai ta­nyáján megtalálta a Szegedről meg­szökött gépmadarat, igy az visszake­rült jogos tulajdonosához. A tulajdo­nos: 'kökényesdi Papp János szegedi repülőgépmodell tervező és konstruk­tőr rendkívül megörült igaz jószágja megkerülésének, mert a szökevény szonkivül, hogy hazatalált, azzal is boldogította gazdáját, hogy rekordot javított. Megjavította a motoros re­pülőgépmodellek távolsági rekordját. Ugyanis — de ezt a Délmagyarország olvasói ugy is tudják: nem »rendes* repüiiögéprŐB. banem modell-repwllo­gépről van szó. Azonban a dolog igy még érdekesebb és a szökés, valamint * megkerülése ráterelte a figyel­met a szegedi repölőgópmodellezők munkájára. A 8KEGEOT MODELLEZŐK KŐZÖTT Korunk legszenzációsabb' technikai vívmánya kétségtelenül a repülőgép. A most Myó háborúnak" a repülőgép a leghatásosabb harci fegyvere, érért érthető, ha az ifjúság nagy érdeklő­déssel fordul feléje. A magyar ifjúság a repüléssel kapcsolatos első benyo­másait mint modellező szerzi meg. A repülni vágyó fiatal nemzedék kisre­pülőgépek megépítése közben elmé­leti és gyakorlati kiképzést nver a repülésből és így * játszva elsajátí­tott fizikái ismeretek birtokában va­lósítja mag az ikaroszi gondolatot. Ezeket tapasztaltuk, amikor a repftWtgép-szókési bir utáni napokban felkerestük a szegedi reofíTőmodelle­zők műhelyét, hogy olvasóinknak" be­számoljunk" az itt Polvó érdekes mun­káról és Beszélgetést folvtassunk a távolsági rekordot Javított modellké­szítőjévé!. A Klauzál Gábor-gimnázium alag­«arában van a Délvidéki Sportrepülő Egyesület modellező szakosztálvának és a Magyar Aero Szövetség szegedi központjának' mühelve. A nagv figv­*öz viszowvítva aránylag kicsiny, re­pülőgép modellekkel teleaggatott falu ni neehdviségben csupa serdülő fiata­lokat, 14—tő éves gyerekeket talá­lunk, vezetőjük kökényesdi Papp Ja­aos felügyelete mellett. A komolyte­kiirtetS tegénvkék valami sajátságos iáz hevületével hajolnak a munkaasz­talok fölé: fúrnak, faragnak, reszel­nek, csiszolnak, készítik repülőgép modelljeiket s ebben a munkájukban *zinte megnőnek, megférfiasodnak. Szűrte félelmetesen imponáló tnd len­ni egy ilyen legényke, amikor közöm­bős arccal fesztávolságról, anyaeSa­rarról. futóműről és egyéb" titokzajos szakdolgokról beszél. ÖTVEN SZEGEDI MODELLEZŐ Ámuló szemlélődésünket őszinte csodálata váltja fel, amikor hallgatjuk Papp János magyarázatát a műhely munkájáról. Megtudjuk tői/ hogy a műhelyben csaknem allandoan 25—du modellező fiatal fiu dolgozik, de öt­venre tehető a műhely látogatóinak száma azokkal az iskolai aero-kor vezetőkkel és egyéb külső vendégek­kel együtt, akik ugyancsak itt készí­tik el modelljeiket. A fiuk, amint már mondottuk, leginkább 14—16 évesek, legtöbbjük gimnázisa, de van kőz­tük sok poigárista, iparista, söt gya­rimunkás. Testvéri közössegben dol­goznak itt együtt egy közös cél és eszme: a repülés szolgálatóbaa Megtudjuk — és erre a legbüszkébb Papp János mint műhelyvezető, bogy » műhely saját erejéből tartja fenn magát, amit ugy kell érteni, hogy a Sportrepülő Egyesület tagdíjaiból es azokból az akciókból szerzik be a modellkészitéshez szükséges anyago­kat, amely akciókat maguk szervez­nek. Most például levelezőlap-akciót szerveztek. Reipülő-vonatkozásu leve­lezőlapokat adtak ki és ennek bevé­teléből bőviti a műhely felszerelését. Csupa lelkesedés Papp János, ami­kor a műhelyről és mairól < beszél. — Óriási jelentősége van fiatalsá­gunk modellező munkájának, — nem­csak honvédelmi szempontból, hanem a békére való készülődés szempontjá­ból is. Háború után kétségtelenül fel fog lendülni a polgári repülés, azt le­het mondani, hogy a repülés majd ál­talánossá válik s ez ennek a most még gyereksorban levő fiatalságnak lesz köszönhető, amely modellkészité­sen tanulja meg a repülőgép szerete­tét. Nem is beszélve arról, hogv ezek­nek a fiuknak legnagyobb része vi­torlázó repülő is cg az elsőfokú vizs­gája legtöbbjüknek megvan. — A modellező az eredeti konstruk­ciók után készített vagy sajáttervezé­sü modelleken megtanulja, hogy a re­pülőgépnek milyen hibái lehetnek és arakat hogvan kell kiigazítani. A mo­dellező rájön modelljének röpitésr közben- hogv mik a hibás repülési helyzetek, amik már oly sok fiatal­embert korai sirba juttattak. Elsajá­títja itt a modellező a szerszámok^ ke­zelését, az anyagismeretet, a gépek szerkesztését és mindezeket az isme­reteket pár filléres költséggel járó modellezés utján szerzi meg. Ez a munka a kiválasztást is előmozdítja, mert ebben a munkában esak a kitar­tó. az egy cél felé törekvő emberek maradnak meg. a seleites anyag, il­letve, akiket képességűk más irányba terel, hamar kihullanak innen. EGY MAGYAR TEHETSÉG Elnézzük ezt a magas, sovány, lel­kes tekintetű fiatalembert, ezf a Papp Jánost amint igv beszél. Csodálko­zunk rajta és ezt meg is mondíuk neki. Azon csodálkozunk tudniillik, bogy járásbirósági tisztviselő létért ilyen speciális szakértelemmel rendel­kezik a renülőgénmodellezés és álta­lában az egész repfilésüev terén., fő­ként pedig annak tanításához ilyen nagyszerűen éri. —' Furó-faragó ember voltam min­dig — mondja szerén ven — és a re­nülés már egész fiatalkoromban ér­dekelt. — Miért nem ment műegyetemre és miért nem lett mérnők' kérdez­zük tőle. — Szegény emberek voltak a szü­leim — felel? érezhető rezignációve' —, nem tudtak taníttatni. Pedig tn"' den vágyam a technikai pálva lett volna. Elhallgat és lehajtja a fejét. Elnézzük ezt a saiátsáeos fiata' embert: délelőtt a sötét, dohos biré sági irattárban aktákat rendszerez délután pedig egy egészen más világ­ban tanit. tanul maga is és egv szé'­uj világ. Huxley »Szép u? vilárr«­Snak előkészítésén dolgozik, amikor mindenki sajá* repülőgépén jár. Tipikus magvar sors a Papp Já­nos sorsa. "Tehetség kétségtelenül, mégpedig technikus-tehetség. amiből most a sok is kevés lenne, mégsem azt csinálja, amihez kedve, tehetsége van. mert a magyar tehetségek átka: a szegénység ült rajta akkor, amikor pályát választott. Eszünkbe jut: hánv. de hány ilyen kallódó tehetség var az országban. Erről meg viszont a Zi lahy-féle koncepció jut eszünkbe a ki­tűnőek iskolájláról, vagv másvalanv efféle kiválasztó szervről, amely ki­választaná és helyes irányba terelné az ilyen tehetségeket és anyagilag is lehetővé tenné, képrésüket. »A SZŐKEVÉNY* Aztán Papp saját tervezésű és készíté­sű modelljére terelődik szó, amely meg­javította a motoros modellrepülőgé­pek távolsági rekordját. A gép most itt pihen egyik munkaasztal tetején, éppen az imént javította ki gazdaja, mert a vásárhelyi gazdálkodó kocsi­ján kissé megrongálódott, amig a ta­nyáról bekerült a városba. A gép: 14 köbcentis Zelmann-féle kétütemű benzinmotorral felszerelt, forgószeleppel ellátott kis masina. A fából készült, papírral bevont modell súlya teljes terheléssel 380 dekagram, szárny fesztávolsága 300 cm., törzsé­nek hossza 135 CSX. felületi, terhelése u sav A gép december 8-án délelőtt 10 ora után 20 nerccel rajtolt a szegedi repülőtérről, leszállása pedig a meg­találó Kovács Pál gazdálkodó ta­núsága szerint fél 12 órakor történt. Tehát a levegőben mintegy háromne­gyed órát tartózkodott a kis gép. Az elért teljesítmény légvonalban 18 km., (a valóságban persze több, mert á gép repülés közben köröket irt le), sajnso a rekord nem hitelesíthető, mert a leszállás pontos idejének meg­mérése nem hivatalosan történt. Ez azonban nem bántja Papp Já­nost, mert ami most nem sikerült, legközelebb majd sikerül. Bizik ben­ne, hogy a legközelebbi repitésnél si­kerül kis motoros gépének rekordjai OELM AGYARORSZÁG 44 Péntek, 1942. december 25 hitelesíttetni. Közben már uj gép­konstrukción töri a fejét és tanítja fiait. Erősen kel! dolgozni, mert a ta­vasszal, márciusban kiállításuk lesz a szegedi modellezőknek, a nyáron pe­dig júniusban, vagy juliúsban versenv keretében mutatják be modelljeiket. Ezen a versenyen nemcsak a szegedi, de az egész délvidéki modellező fia­talság felvonni és tanúságot tesz majd arról, hogy az egykori lovas-nomád nép modern fiai hogyan teszik nem­zetüket •repülő nemzetté*. SZÁSZ FERENC n E L I T E hölgyfodrász és kozmetika sza'on művészi frizurák és modern szépségápolás, hajfestés, ffOrttlV IKlÍKIÚS-UtC3 2 tartós hullám. — Elsőrendű munkái elismertek. íKultúrpalotánál). HÍREK Szegedi ut mulató A Somogyi - könyvtárban é* aa egyetemi könyvtárban vasárnap és ünnepnap kivételéve) kftnyvtáraxot­gálát A Városi Musenm egén évben nyitva. Szolgálatos gyógyszertárak; Ta­kács István Klauzál-tér 3, Just Fri­gyes Petfi Sándor-sugánit 89, Sel­meci Béla Somogyitclep 489,. Török Márton Csongrádi-sugárut 14. Városi Szinház: délután és este: Aranysárga falevél, szombat délután: Aranysárga falevél, este: A bolond Ásvayné, va­sárnap délután: A bolond Ás­vayné, este: Az aranysárga falevél, hétfőn: A bolond Ás­vayné. A mozik műsora: Belvárosi Mozi: Katyi, Korzó Mozi: Szakítani nehéz dolog, Széchenyi Mozi: Keresztúton. —©o»— ELSÖTÉTÍTÉS KEZDETE ESTE 8-KOR, VÉGE REGGEL 5 ÓRAKOR, — A üé 1 magyarország legközeleb­bi száma karácsony kettős Ün­nepe és a rákövetkező vasárnap miatt kedden reggel a rendes időben jelenik meg, —«OO— — Karácsonyi üdvözlések" a város­háza". Csütörtök délelőtt igen sokan keresték fel karácsonyi jókívánsá­gaikkal a városházán dr. Tukats Sándor főispánt, dr. Pálfy Józser polgármestert és dr. Tóth Béla he­lyettes polgármestert, akik előtt ré­szint személyesen, részint a titkárok­nál felfektetett iveken fejezték ki a karácsonyi jókívánságokat. — Kedden ülést tart a kórházbizott­ság. A törvényhatósági bizottság kórházbizottságát kedden déli 12 órára ülésre hivták össze. Az ülésen folya­matban levő közkórházi ügyeket tár­gyalnak le s előkészítik a legutóbbi közgyűlésen megszervezett két uj osz­tályvezető-orvosi állás betöltését, amire azonnal sor kerül, mihelyt jó­váhagyja a belügyminiszter a köz­gyűlés batározatát. — Névváltoztatás. A belügyminisz­ter Ros inger Emil Szeged-Cson­grádi Takarékpénztári tisztviselő, dr. Rosinger Károly ügyvéd és Ro­singer Tibor postaforgalmi gyakor. nok családi nevét _ édesanyjuk csa­ládjának, a jeddi Fejér-családnak eredete szerinti kérelmükre — a • Jeddi* családi névre változtatta. — Záróraértekezlet. Az üzleti zár­óráról szóló törvény felhatalmazta a polgármestert arra, hogy "a kereske­delmi és iparkamara véleménye alap­ján a nyilt árusítási üzletek hétköz­napi záróráját megállapítsa. Szegeden a polgármesteri rendelet az esti zár­órát a nem élelmiszerüzletekre álta­lában 6 órában, az élelmiszerüzletek­ben este 7 órában állapította meg. A szegedi kereskedők körében mozgalom indult meg annak érdekében, hogv az esti zárórát a fűszer- és élelmiszerke­reskedőknél esti 6 órában, a nem élel­miszerüzleteknél délután 5 órában ál­lapítsák meg. A fűszer- és élelmiszer­kereskedők igen nagy számú aláírás­sal kérték a tüzelőanyagnehézségekre tekintettel az esti 6 órai záróra meg­állapítását. December 29-én a kama­rában a belkereskedelmi szakcsoport ülést tart, amelyen ezt a kérdést, meg­beszélik. KELLER MIKLÓS fodrászmester Oroszország tnese* szeségéből kell«m«* karácsonyi itnnopo* kot én boldog újévet kíván tisztelt vendégeinek, kartár­saknak és jóbarátainak. Tábori •sostnszéma; 254/64. 193 _ ANYAKÖNYVI HIREK. Az el­múlt héten született 6 leány és 11 fiu. Házasságot kötöttek: Tóth István és Popa Margit, Kovács Károly és Haja gos Anna, Tóth Imre és Madarász Ilo­na, Tápai József és Szabó Klára, Kit Mihály ós Feró Anna, Ludvig Gyula és Szabó Erzsébet, Takács Ferenc és Cseh Mária, Báló Vilmos és Horváth Ilona, Poós László és Temesvári Ju­lianna, Párkányi Károly és M. Kis Pi­roska, Bartók József és Süli Ilona, Császár Mihály és Szabó Ilona, Gaz­dag Mátyás és Horváth Rozália. Árva János és Harangozó Mária, Sárkány Géza és Pintér Mária, Csóka Gyula és Ungi Anna, Tóth István és Kovács Hona, Ivaskó Gyula és Jakab Piros­ka, Sipos József és Szőnyi Erzsébet, Kiss Jenő és Légrádi Ilona. Elhaltak: Csamangó Péter 68, Imre Jenő 52, Va­nyó Magdolna 3, dr. Bertényi Rudolf 60, özv. Peták Józsefné 77 ,özv. Elek Ignácné 73, özv. Kulishich Istvánné 68, özv. Terhes Pálné 69, Kovács Mi­hály 69, Böthe Gyula 82, Nagy Pétét 62, Kollár Ferenc 79, Rékási Zsófia 21, Pencz Péter 22, dr. Tóth Pál 86, Bezzeg Mihály egyhónapos, Kopasa Mária 10, Szabó János 35, Farkas Im­re 19, özv. Kalapos Sándorné 78, Tre­bich Zsigmondné 70, Fehér Sándorné 69, Schif Sámuelnc 69 éves korában _ Vitézi avatás. Zomborból jelen­tik: Bács-Bodrog vármegye vitézi székkapitánya 14 bácskai vitézt ava­tott Zomborban, A felavatottak vala­mennyien világháborús tűzharcosok. (MTI) cérna-, selyem-, gyapjú-, ,-amutfoaalártf nagykereskedő SZEOED, Kmieinsii'UUa 2. » re.efon 22-65.

Next

/
Oldalképek
Tartalom